,,Nincs korlátja annak, amit együtt tudtok csinálni, ha a lovad a részeddé válik."

2019. 01. 13.

Már akkor tudtam, hogy a mai napon karikára fogok fagyni minimum sokszor, amikor reggel kinéztem az ablakomon. Kikecmeregtem a puha és meleg ágyból, belebújta a papucsomba és a kedvenc, Spooksos pulcsimba, majd leosontam a konyhába. Ott összedobtam magamnak egy gyors reggelit, majd vissza szaladtam a szobámban felöltözni.

Kikaptam a krémszínű lovas gatyám, az aláöltözőmet, fehérneműt, póló, vastag pulcsit és két zoknit a szekrényemből majd a fürdőben fel is öltöztem. A kulcsomat zsebre vágva keresztül gyalogoltam a házon. Hagytam az asztalon egy üzenetet anyáéknak, hogy kimentem a lovardába.

Vastag csizmába és kabátban léptem ki az utcára. A hideg fuvallat arcon vágott, de én elszántan indultam az utca végén lévő buszmegállóhoz.

A busz természetesen késett, így húsz percig ácsorogtam a ködben. A járművön negyed órát zötykölődtem és közbe kissé kiolvadtam. Hát igen, ez a nagy hátránya annak, hogy nincs az emberen kábé semmi zsír. Attól a helytől, ahol leszálltam tíz perces sétával jutottam el a lovardáig.

Beütöttem a kapu kódot, és beléptem a kedvenc helyemre. Utam egyenesen a zabosba vezetett. Ott találtam Norbit és Karcsit, a két lovászunkat, akik éppen végeztek a reggelik kiosztásával.

-Szia Eliza. - köszöntek nekem. - De korán vagy.

-Szeretek reggel kint lenni. - mosolyogtam.

-Figyelj csak. - egyenesedett fel Norbi. - A deres mén a lenti istállóban nem a te lovad?

-De. - elöntött az aggodalom. Mi van ha baja van?!

-Szuper. Nem tudtuk megetetni. Teljesen kiverte a patáliát. Szóval - itt a kezembe nyomta Délceg súlyos vödrét. - kérlek etesd meg őt.

Bólintottam és elindultam lefelé. Drága lovam a boxában tombolt, szokása szerint. Mary drága már szerintem megszokta, mert ő békésen ette a szénáját.

- Szia Nagyfiú! - szóltam Délcegnek, aki a hangomra nyugton maradt, csak a szemeit forgatta idegesen. - nyugalom, nincsen semmi baj. Nem vagy éhes?

Benyitottam a boxába és megsimítottam puha orrát, amitől teljesen ellazult.

-Gyere, egyél. - azzal felakasztottam a vödrét, ő pedig mohón rávetette magát.

Megvártam amíg befejezi, aztán felsétáltam és bekevertem neki a vacsoráját. Közbe megérkezett Edit. Már készült is a kora reggeli lovas órák megtartására, éppen Szilajt ápolta.

-Szia. - köszöntem neki.

-Szia Eliza! - mosolygott. - Mit szólnál ahhoz, hogy ha a kicsik edzése után tartanék neked egy edzést Szicílián?

-Szuper lenne! - éreztem, hogy fel megy bennem az adrenalin.

-Ami pedig Délceget illeti, hagyjuk még egy kicsit, hogy had szokja a környezetet. Viszont kell neki a mozgás, szóval szerintem vidd ki a homokos körkarámba futószárazni.

-Rendicsek. - mosolyogtam.

A szekrényemből előszedtem Szici kötőfékét, és elindultam a lovamért.

A kanca a boxában feküdt és érdeklődve pislogott. Hát igen. Amennyire hisztis Délceg, Szicília annyira nyugodt. Ahogy beléptem a lovam felállt és odajött hozzám. Puha orrát a kabátomba dörgölte, majd megszaglászta a fülemet.

-Szia Szépségem! Hogy vagy? - Szici elégedetten horkantott, amit én úgy értelmeztem, hogy minden rendben.

Feltettem rá a kötőféket és felvezettem őt. Úgy döntöttem, hogy a hidegre tekintettel bentre kötöm, közvetlen a szekrényem mellé.

A lovam végig békésen ácsorgott amíg ápoltam, és a nyergelés sem volt ellenére. Átvettem a lovagló csizmámat, felvettem a kobakomat és a kesztyűmet. Odavezettem Szicíliát a fellépőhöz és könnyed mozdulattal nyeregbe lendültem.

A kanca mozgása most is elkápráztatott. Nagykörön léptettünk bemelegítésként. Hamarosan meg jött Edit is.

-Nagyon jó. - közölte miután nyugtázta, hogy már melegítek. - A mai nap még nem fogunk nagy dolgokat kérni tőle. Három jármódba fogunk dolgozni és patanyomi figurákat lovagolni. Először ügess két-két lovardát mind a két kézre.

Finoman rászorítottam a lábamat a lovam oldalára, ügetésre ösztökélve őt ezzel. Könnyed, mégis ritmusos ügetésben haladtunk körbe. Szicília kecsesen emelte és tette a lábait, az ütemből se vesztett.

Összesen négy kör ügetés után elkezdtük a körök váltását középen lépés átmenettel. A kanca nagyon jól reagált minden apró jelzésemre.

Háromnegyed óra telt el az edzésből, amikor Edit nagy körre vett minket és kezdhettük a vágtát. Isteni volt! Olyan érzés volt Szicílián vágtázni, mintha csak vattacukrot ülne meg az ember.

-Eliza nyomd le a sarkad! - szólt rám Edit. A nagy élvezkedésben észre se vettem, hogy tényleg teljesen feljött a sarkam.

-Gyere átló váltást, középen ugrás váltással. - adta ki az utasítást a lovas edzőm.

Az ugrás váltás mindig is az egyik kedvenc feladatom volt. Szicíliánál pedig elég volt egy picit megmozdítanom a lábamat, és máris váltott. Felemelő érzés volt.

Az edzés végén alaposan megdicsértem a lovamat, valamit adta neki egy jó adag almát, amit ő jóízűen elfogyasztott. Feltettem rá a takarót és visszavetettem a helyére, ahol azonnal inni kezdett.

-Ő a tiéd? - kérdezte mögülem valaki. Megpördültem a tengelyem körül, és egy tíz éves kislányt pillantottam meg, aki egy szürke pónit vezetett. Azonnal felismertem a párost. Tia és Sweety volt az. A kislány mindössze 10 éves, de már magáénak tudhat egy pónit egy csomó menő cuccal. Ezzel párhuzamosan persze tökéletesen arrogáns, tipikus gazdag liba, aki apuci pénzét költi. Tiának volt egy nővére is, aki két évvel idősebb nálam. Ő egy deres arab mén, Desiray és egy pej, holsteini herélt, Combo Gun tulajdonosa. Húgával ellentétben azonban ő nem hencegős, hanem kifejezetten szerény és kedves. Sőt, nekem egyszer azt is megengedte, hogy kipróbáljam Combot.

-Igen, ő az enyém. - válaszoltam Tia kérdésére, aki csak bólintott és pipiskedve benézett a boxba.

-Szép. - nyugtázta, majd elment.

Szem forgatva indultam el a lenti istálló felé Délcegért. A mén egy fokkal nyugodtabb volt és éppen táplálkozott. Közeledtemre felkapta a fejét, és érdeklődve nézett engem.

-Szia nagyfiú. Látom megnyugodtál kissé. - beléptem a boxba, mire ő rögtön hozzám bújt. - Egyem szíved!

Kis babusgatás után feltettem rá a kötőféket és elindultunk felfelé. Délceg érdeklődve nézelődött, de ha egy másik ló rányerített, csak agresszívan sunyított. Kétség sem fér hozzá, elég antiszoc.

Az ápolást jól tűrte szerencsére, felszerelni meg most nem szereltem fel. Fogtam a futószárat és az ostort és elindultunk a kinti homokos futtató irányába.

Most, hogy nem mozogtam túl aktívan elkezdtem érezni a hideget. Leginkább a lábujjaim fáztak.

A futtató szerencsére üres volt, mivel senki nem volt olyan elvetemült mint én és edzett kint. Sőt. Valaki odafent szerethet engem, mert nem volt se fagyott se sáros a homok.

Kiengedtem Délceget nagykörre, én pedig ahogy álltam egyre inkább átfagytam. Mire ügetni kezdtünk már zsibbadt a kezem, a fogaim pedig úgy kocogtak, mint ahogy én tesi órán nem. Szóval nagyon.

Drága ménemet még kívülről nem láttam mozogni, szóval eléggé meglepett. Ahhoz képest, hogy milyen kis elhanyagolt, nagyon szépen teszi egymás után a lábait. Még a vágta is rendben volt, pedig láttam én már Délcegnél jobb állapotú lovat sután és ügyetlenül vágtázni.

Edzés után leápoltam, majd helyére vittem Délceget. A mén meglepően nyugodtan állt a boxában.

Mivel már az összes tagom meg volt fagyva, ittam a melegedőben egy teát és megkértem apát, hogy jöjjön ki értem.

Miután sikeresen hazaértem, tanultam egész nap.

Este pedig egy értesítés jött a telefonomra a snapchattől: Riccardo DFZ beaddolt...