Hyungwon pov:

Istenem, mond, hogy ez hazugság... - suttogta remegve Minhyuk mellettem.

Nem mertem a többiekre nézni, érzékeim kiéleződtek a hangokra. A szemem és a testem, megállt a működésben. Látni az átok központját, még a rémálmokon is túltesz. Érezni a hideg fagyos levegőt, ami végig söpör a helyen, pedig eddig sütött a nap. Hallottam Jooheon hangos jajgatását, majd ahogy Minhyuk és Shownu csitítja a riadt fiút. Wonho felől mintha imát hallottam volna, hangja halkan és remegve sorolta a Biblia szavait. Mi szállt meg bennünket?

- Én be akarok menni! - jelentette ki Changkyun, mire mindenki megállt a mozdulatban és csak rá figyeltünk.

- Neked teljesen elmentek otthonról! - csattant fel Minhyuk.

- Ugyan már ez egy ostoba dajkamese, nem gondolhatjátok komolyan! - indult neki a fiú, léptei hangosan visszahangoztak a korhadt avaron. Mikor feleszméltünk a fiú belépett a kapunk és nem tehettünk mást, csak utána tudtunk menni. Beléptem a rozsdás kapunk, ami egykor színekbe pompázott. A szemem csak játszott velem, hiszen a rothadás helyett, fények táncoltak előttem, hangosan szólt a zene. Egyszerre volt rémisztő és hihetetlen.

- Ti is látjátok ezt? - böktem meg Kihyun karján. A fiú válaszul megérintette az ujjaimat, de a bőrének tapintása hideg volt. Oldalra fordítottam a fejem, de azonnal el is sápadtam. Kihyun arca szürke volt, szemei feketék és beesettek voltak.

- Mi a baj, Hyungwon? - vigyorodott el, mire kivillantak rothad fogai, arcáról pedig szürke bőrmaradványok mállottak le. Felordítottam és szorosan összeszorítottam a szemeim.

- Hyungwon! - ráztak meg, és mikor újra kinyitottam a szemem egy riadt Kihyunnal találtam szemben magam. A színek helyett, csak rozsdát láttam, a zene helyét a csend váltotta fel. Hiba volt idejönni, hiba volt Changkyunnak bejönnie ide, és hiba volt követnünk. Az előbb említett fiú is velünk, pontosabban kicsit távolabb állt tőlünk.

- Hyung, miféle gyilkosságokra céloztál? - Hajolt át egy bódé pultján.

- Azt hallottam, hogy a gyilkos kedvenc helye a szerelmesek alagútja volt. Az áldozatait pedig előszeretettel kínozta meg az itteni játékokon. - nézett körbe riadt szemekkel Minhyuk.

- Ezt hogy érted? - nyelt egyet Jooheon is. A fiút rázta hideg félelem, ahogy végigpillantott a rémálommá vált helyen.

- Egy kisgyereket fel vitt a hullámvasút legmagasabb pontjára, majd kikötötte az egyik kezét, és az egyik lábát a sínekhez. Mondanom sem kell, hogy a kocsik letépték a kikötött végtagokat és a fiú elvérzett. Egy anyukát...

- Ne! Elég! - fogtam be a fülem. Már én sem bírtam ezt hallgatni. Mindenki arcra kiült a félelem, még Shownu is megborzongott a hely láttán. Changkyun beljebb merészkedett, kezében egy sárgás papírral, amit nagy bőszen igyekezett elolvasni. Ahogy mi is mentünk utána, rögtön be is kellett, hogy fogjam az orrom. A hely olyan szagot árasztott magából, amit még a legprofibb sírrabló sem bírt volna ki. A játékokból áradt a rothadás szaga. A bohóc mocsokkal lepte fogai közül ezernyi dög aromája "illatozott" az egész parkon keresztül.

- Mit olvasol annyira? - fogta meg a kíváncsiskodó maknaenk vállát.

- Ez egy újság cikk. - lengette meg a megviselt papírlapot. - A bezárás előtti hónapban adták ki...és azt írja, hogy eltűnt három kisgyerek, a rémálmok házában. A 6 éves Kim Chun és a bátyja a 7 éves Hwan és a kislány barátnője, Nam Hae. A gyerekekre a fiú vigyázott, és együtt beszöktek az épületbe. Soha nem látták őket kijönni. - fejezte be semleges hangon. Az arcán nem ült semmilyen érzelem, mintha megfagyott volna.

- Látod, ez egy átkozott hely! Jobban tennénk ha most azonnal elmennénk innen! - ragadta meg a fiú vállát Minhyuk.

- Te mesélted ezt a hülye mesét, és még el is hiszed?! - támadt neki a fiatalabb.

- Changkyun, emberek tűntek el és haltak meg ezen a helyen! Persze, hogy elhiszem ezeket a történeteket! - védekezett a barna hajú. Mögöttünk mindenki egy helyben toporgott, és tudták, hogy habár Minhyuknak igaza van, a maknaet mégsem hagyhatjuk magára az erdő közepén. Hirtelen fájni kezdett a fejem és újra fényeket láttam. De most a visszatérő zene mellé gyereknevetés társult. A csilingelőhangok tulajdonosai hozzánk futottak, és a lábaink közt fogócskáztak. Egy kisfiú végül megállt előttem, kis tenyerét felém nyújtotta. Mosolyogva nyúltam a fiúcska ujjai felé, de amint megérintettem, még jobban hasogatni kezdett a fejem. A kisfiú arca hamuszürkévé sápadt, és vigyorogni kezdett.

- Mind meg fogtok halni... - szólalt meg pokolian mély hangon.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Na elkészültem a következő fejezettel amivel remélem még jobban meghoztam a kedvetek.^^ Szerintem kicsit rövid lett, szóval igyekszem hosszabb fejezetekkel jönni nektek.:3

Byebye ^v^

ui: Jó éjszakát! XD