Waterfallban különösen csend volt. Semmi csilingelő hang, vízcsobbanások, mind elnémult.
- Hát, Undynet nem látom, gondolom hazament. - szólalt meg Sans.
- Vagy éppen rám vadászik. - válaszolt Hopelles.
- Bevallom őszintén, Hopelles gondolata közelebb áll a személyiségéhez. Gondolom hamarosan itt is le.... - felyezte be volna Aelin a mondanivalóját, de egy nevetés megállította.
- NGAHHH! Csak nem gondolod hogy elmehetsz előlem?! Megfogadtam hogy végzek veled. És én tartom a szavam! Addig harcolok, amíg meg nem döglesz! - kiabált Undyne a hegy tetején. Fél szeme fekete volt, a másikban fehér macskapupilla figyelt Hopellesre.
- Nem ő támadott meg. - válaszolt Aelin.
- Csak nem tévesztem meg az áldozatomat...
- Külsőre úgy tűnhet. De őt megszállta egy halott szörny, és csak emiatt támadt meg.
- És már nem öldököl?
- Nem, teljesen ártalmatlan.
- Hát jó, a kedvedért. De rajta tartom a fél szememet. - ugrott le a hegyről.
- A végén te is olyan Sansációs leszel, mint én. - mosolygott Sans.
- Fenét, csak próbálom felvidítani magamat... ugye, Papyrus.. a főző órái hiányoznak. Tudom hogy soh- - válaszolt, de Aelin közbeköhögött, és villámgyorsba kicsit megbökte Undyne lábszárát.
- Furcsa. Egy ideje abbahagytam. Most meg... - hagyta félbe Aelin, erőt véve magán.
- Baj van kölyök? - kérdezte kicsit nyugtalanul Sans.
- Nem, vagyis igen, vagyis... nem is tudom. Valami... furcsa, vagy inkább ilyen fájdalommentes... h-haldoklás...?
- Jézus, ne beszélj ilyenekről, kölyök.
- Ez hasonlat volt... legendásan hasonlító hasonlat.
- Furcsa, Asgore fogadott embere is ilyeneket panaszolt. - gondolkodott hangosan Undyne.
- Nincs semmi tipped, hogy mi bajod lehet? - kérdezte Sans.
-Várj. Gondolkodok... - halkult el Aelin. Pár véres köhögés után elé került egy kép: zuhanás után. Mellette Flowey, és Hopelles. A szájában egy...
- A szirom! - válaszolt.
- Milyen szirom? - szólalt meg Sans.
- Aranyvirágszirom. Undyne, igaz, hogy a lezuhant ember is a virágba halt bele?
-Iiiigen. Miért? - válaszolt.
- Az övé volt az elszántság lelke, emiatt kibírta egy ideig. De én... én csak egy senki ember vagyok, aki csak a nevét ismeri. Meddig élem én túl? Várjunk hol vagyunk?
- Alphysnál, mé'rt?
- Megőrültél, tudod mit mondott?! Itt van egy idegbeteg, drámaimádó, villogtató, népszerű, embergyilkos, rózsaszín, férfihangú, szellemunokatestvér, rövidhajú ROBOT!!!
- Bajod van a rózsaszínnel?
- Ffú, Sans.
- Sans! U-Undyne! Hogy kerültök ide? - szólalt meg Alphys.
- Gondoltam, Gaster régi laborjában találunk valamit ezellen. - mutatott Sans , Aelinre, aki továbbra is csak köhécselt.
- B-biztos. Szerencse, hogy Metta most merült le. És Undyne, hogy hogy ilyen megtépett vagy? - kérdezte Alphys. Undyne kínosan az ajtóra nézett, ahol éppen egy perce repült be Hopelles (Merthát Sans lusta négy személyt szállítani), majd Alphysra nézett, és csak annyit mondott:
- Kicsit kalandoztam.
- Tyhú, már azthittem, hogy van valami gonosz lény, aki bántott.
- Á, nem, dehogy! - válaszolt erre Sans flegmásan.
- Akkor én megyek keresni. - mondta Alphys, majd odament a lifthez, megfordult, és ezt mondta:
- Tudjátok, többen könnyebben menne.
- Persze, megyek is - válaszolt Aelin, majd Alphys mellé ment.
Undyne és Sans is odasétált, és a lift lement.
- Várjatok, én nem férek...be? -kérdezte Hopelles, bár addigra a lift rég lent volt.
- Bocsi, Hopelles! Nem tudsz zuhanórepülni? - hallatszódott Aelin hangja.
- Nagyszerű. Csak úgy szólok, hogy másmilyen technikával repülök, mint a madarak.
- Akkor addig nézd a virágokat, ahogyan nyílnak. - szólalt meg Sans.
- Köszönöm, Mr. Dzsóker a tanácsot. - gondolkodott Hopelles.

Sajnálom gyerkőcök a hiányosságot, igyekszem minél hamarabb befelyezni az 1. Felyezetet.

A Hopetale 2 részes lesz.

A folytatása 1- vagy 2.

Remélem függetlenül ettől tetszett ez a rész is. Szerintem az egyik legjobb fejezet.

Jeez, (több mint) egy hónapja volt rész!
Mindegy, azok akik követik a rajzos könyvemet, tudják, hogy nem nagyon tudtam írni / nem haltam meg.

Amúgy a nyár első napját tökjó könyvrészre használni, nem gondoljátok?

Boldog nyarat mindenkinek!