Aelin csak állt a tábla előtt. Tudta, mit akar a démon. Megszálni. Bármilyen kedves is, nem engedhette. Igazságtalan lett volna, ha elvenné a testét, mivel elhagyta a testét.
- Chara, ezt te miért akarod? Azt mondtad, megbántad, erre azt tennéd, amit elöttem. - válaszolt Aelin.
- Hát jó, legyél az a sárga lelkű. Igazságos. Te igazán egyedi vagy. Ha nem, hát nem. De lehet, ha az ember őszintén beszél, tettei miatt elítélik. Mert ez történt most. - mondta Chara halálnyugodtan. Majd visszatért a valóságba. Fogalma sem volt, hogy most álmodott, vagy fantáziált. Aztán arra a döntésre jutott, hogy egy látomás. Semmire. De annyit megtudott, ki áll a gyilkolások mögött. Gaster. Bár nem tudott sokat róla. Cikáztak a gondolatok benne. Majd elkezdett sétálni. Nem tudta miért. Csak jött neki. Az ajtóig.
- Tudtam hogy beválik. - szólalt meg két hang a háta mögött.
- Végülis, híres tudós voltam. Gyerünk, fordulj meg  - folytatták. Aelin hátrafordult. Hopelles állt fekete szemekkel, pár vágással, és horzsolásokkal.
- Gaster? - kérdezett rá.
- Okos lány vagy. Bár nem csak ő. Hopelles is bennem van. Milyen meglepő, nemde. Bár ha nem ismered fel, lehet túl idegesítettem egy enyhén halnak kinéző nőszeméllyel.
- Undyne...mennem kell. - mondta, majd megindult a város felé. De valami visszatartotta.
- Csak nem hiszed, hogy csak bemutatkozni jöttem ide!? Nyílván elmondta valaki a titkomat, és te biztos továbbadod másnak. Ha tudnád mekkora erő lakozik benned... ha tudós lennék ismét, mi mindenre használnám... de most véged kell lenni, különben a bosszú nem lesz hidegen tálalva. - szólaltak meg.
- Úgy érted harcoljak előny nélkül?! - válaszolt Aelin, majd szintén a lelkét látta körülötte tüskékkel.
- Úgy. - mondták. A tüskék lassan közeledni kezdtek. Nagyon lassan.
- Á, nem feszítem a húrt. - mondták, majd lyukas kezek jelentek meg a tüskék mögött, amik szinte azonnal meglökték a tüskéket. Aelin a piros csíkra nézett. Még mindig eggyet mutatott a húsz helyén. Azonnal vége lenne ha... nem valami másba nem mentek volna a tüskék. Csontokba.
- Mi?! Ez... ez... - kiabáltak.
- Hali, kölyök! - jelent meg Sans.
- Hogy kerülsz ide?!
- Csak nem hagyom, hogy bántsad a haveromat.
- Hát jó. Kockáztassad az életedet. Ugyanis ha bármiben megvéded, neked annyi. - jelenítették meg Sans körül a tüskéket.
- Hát jó. - vont vállat Sans. Majd Aelin felé is tettek párat.
- Ha te hagyod, hogy a szemed láttára dögöljön... én nem erőltetem. - válaszoltak, majd megindította a tüskéket. Aelint továbbra sem sérült meg. Körülötte állatkoponyák voltak.
- Nem hiszem el, hogy a saját találmányommal lázadsz. De mielőtt köddé válná a büntetésed elől, teszek azért hogy ne ússzad meg szárazon. - mondták, majd a lyukas kezek megfogták Sanset.
- Rendben, elkaptál. De ha megölsz, az összes erőd elszáll. - válaszolt Sans. Furcsa módon, a hangjában komolyság villant fel.
- Kit érdekel. Itt van Hopelles ereje. Majd örökre benne maradok legfeljebb. - majd megindította a tüskéket, de félúton megállt.
- És mielőtt az ember megállítani próbálna... - szólalt meg, majd Aelint is megfogta lyukas kezeivel, ismét megindították a tüskéket, amik Sanset találták el. Sans csak Aelinre nézett, mondani akart valamit amiből csak a "Keresd meg a Resetet" volt érthető. Aztán Aelint elengedték, és Sans szétporladt.
- Nem engedem, hogy Sansnek csak úgy vége legyen. - mondta Aelin, majd megfogta Sans lelkét, ami mellette lebegett.
- Hopelles, tudom hogy nem akarod kiírtani az összes lényt. Tudom, hogy te nem hagyod, hogy valami halott szörny megszálljon. Tudod, mit tettél, és érzem, hogy visszacsinálnád az egészet. És Gaster, bár én nem ismerlek, rengeteg dolgot hallottam rólad. És ha azt hiszed, nem akarlak bántani, hát tévedsz. Legszívesebben miszlikre tépnélek. - válaszolt Aelin nekik, és Hopelles teste akadozni kezdett.
- Hát jó, lehet, hogy végleg végem miatttad, és miattam. Bevallom, Hopellesnek más a neve. Csak már ismertem egy ugyanolyan nevűt, mint Hopelles. Ezért hamis nevet adtam neki. - válaszolt az egyik hang. Majd Hopelles a földre esett. Majd felült, és Aelinre nézett.
- Sajnálom. Tudom hogy semmit sem ér. - szólalt meg. Szemeiben könnyek jelentek meg.
- MEGÖLTEM PAPYRUST ÉS A ROMOKBAN ÉLŐ SZÖRNYEKET! - fakadt ki.
- És Undyne? - kérdezte Aelin.
- Őt megöltem, de jól van most.
- Hogy hogy?
- Az elszántsága feltámasztotta. És most csak az a célja van, hogy megöljön.
- Figyelj, ne mond, hogy te akartad. Nem tehetsz róla.
- Az egyszer biztos. - jelent meg Sans.
- Várjunk. TE hogy hogy itt vagy? - kérdezte Aelin.
- Nem hagytad, hogy széttörjek.
- Persze. De így Gaster mindig létezik. Ez meg lehet, hogy ismét lázadni fog.
- Igaz. Nem bánom, ha meghalok. Én csak a barátaimat akarom, hogy éljenek.
- Igazán? Elvinnél...hol is küzdöttetek meg Undyneal? - kérdezte Aelin.
- Egy hídnál. Mögötte egy heggyel. Waterfallban. - válaszolt Hopelles.
- Persze, elvinnélek titeket. - mondta Sans, majd már Waterfallban voltak.

Fhúha, giant fejezet. És ezt reggel felyezem be. Már csak legfeljebb 8-9 fejezet és vége az első résznek. Bocs, hogy régen nem írtam, de csak most értem rá. Dolgozok egy képregényen, amiből biztos mutatok pár részletet a másik könyvemben.