Jobban magamra húzóm a plédemet, bár sokkal nagyobb a súlya, mint aminek lennie kell és több meleget is ad. Lassan nyitom ki a szememet, a szobát már főként a világosság uralja, ahogy kinézek az ablakon látszik, hogy kis pelyhekben esik a hó, hozva magával az egyre hidegebb időt, pedig épp csak most kezdődött a leghidegebb hónap az évben. Egészen meglepődve veszem észre, hogy rajtam egy meglehetősen vastag takaró van rajtam, mosolyogva bújok valamennyivel jobban alá, emlékeimben megőrizve, hogy átéltem én ilyet is, nem csak arra kelek fel, hogy fázok. Oldalra nézve látom, hogy Jungkook nincs mellettem, remélem nem azért, mert nem tud miattam aludni, nehezen hagyom hátra magam után a kellemes meleget, amit a takaró ad, egyből megborzongok, amikor lekerül rólam az anyag, megkeresem saját takarómat és a táskámba gyömöszölőm, amit majd viszek magammal a mai napon. Hasamra tapasztom a kezeimet, amikor az hangosan jelez, hogy már felkeléskor éhes vagyok, lélekben pedig felkészítem magam arra, nem biztos, hogy ma meglesznek az étkezések, amit egy gyerek szervezete megkövetel. Szememet dörzsölgetve nézek végig a szinte üres szobán, pár pulóveren és egy takarón kívül nemigen sok minden található itt, halvány mosollyal indulok meg halkan kifelé, nem tudom, hogy a többiek alszanak vagy éppen nincsenek már itt és nem keltettek fel. Igazából több napja nem aludtam ilyen jól, mint Jungkook mellett. Amint beteszem a lábamat az előszobába bele is botlok, egyből felkapja a fejét, nem szól semmit sem, úgy látszik ő a csendesebb típus.

-Köszi a takarót. - töröm meg a csendet, hogy ne csak nézzük a másikat.

Bár világosban sokkal kedvesebbnek néz ki, elég vicces ilyen almos fejjel és kócos hajjal, talán tényleg nem tudott sokat aludni, mert kitúrtam a helyéről, bár emiatt többet nem kell aggódia, bármennyire is tetszett itt ez a hely, bőven sokan vannak. Egy újabb olyan személy, akinek étel és meleg hely kell, csak rontana helyzetükön. Közelebb lépek hozzá és leülök oda, ahol tegnap megtaláltam a kényelmet, gyorsan köbe pillantok, hátha megakad a szemem a többieken is, akiknek köszönettel tartozom, amiért éjszakára menedéket adtak.

-Reggel megtaláltam. - von vállat. - Vacogtál, szóval oda adtam, amíg alszol. A többiek már elmentek, mindenki ment valami kaját gyűjteni meg fát, én megvártam amíg felkelsz. Hamarosan én is megyek, meg fog nyílni a vásár, ott több lehetőség van, van aki pénzt is ad, ha segítünk neki, gyere te is. Estére így több dolgot tudunk vissza hozni, le fogom győzni Harint. - húzza össze szemöldökét. - Hogy hívnak, nem emlékszem, hogy megkérdeztem volna.

-Taehyungnak. - válaszolom halkan. - Te azt mondtad, hogy este velem akarsz vissza jönni? - rázom a fejemet értetlenül. - Így is sokan vagytok, kevés az étel is, nem akarok teher lenni, eddig elvoltam az utcán.

-Persze, hogy velem jössz ide vissza. Egyikük sem fogja szó nélkül hagyni, hogy egyedül legyél kint az utcán. - kel fel a helyéről. - Engem is sokat győzködtek, de nem kell félend, nagyon normálisak. - nyújtja felém a kezét.

Apró mosollyal csapok tenyerébe és hagyom, hogy felhúzzon. Szinte látom rajta, hogy nem fogja elfogadni az ellenkezésemet, így csak a kabátomat jobban összehúzom magamon, mielőtt kilépnénk a hidegbe. A friss hóban látszanak a lábnyomok, amiket már félig befedett az, ami éppen esik. A tél annyi gyönyörűséget hordoz magával, az első hóesést senki nem tudja izgalom nélkül kibírni, mindenkiben ott van a öröm a fehérség iránt, hiszen a tél erről szól, a forró csoki illatú fehérségről, ami majd kellő alapot nyújt a későbbi karácsonyi hangulathoz. Nem is olyan régen én is annyira vártam az első hóember megépítését, most meg inkább csak teherként gondolok rá. A szürke felhők nagyobb hideget jelentenek, ez a gyönyörű veszedelem, ami elém tárul megijeszt, képtelen vagyok előre látni, hogy miféle nehézségeket fog hozni az idei év, ez a tél számomra hazugság, megtévesztés mester fokon, színes égőkkel és nevetéstől csengő hangokkal vegyült borzalom, amire ha nem figyelek, bántani fog. A műmosolyba csomagolt halott jókedv. Sóhajtva megyek Jungkook után, innen nem tudom merre kell menni, így csak követem, miközben újra végig megyünk ott, ahol este jöttem, néhány helyen még égnek a karácsonyi égők, valaki már kikapcsolta őket, olyan is akad, akinél már sütemény illat terjeng. Saját magam iránt nagy elvárásokkal kell lennem, nem egyedül leszek ma sem, biztos a többiek is próbálkoznak minél sikeresebbek lenni a mai napon, így nekem is ezt kell tennem, mindent beleadni, remélem, hogy lesz olyan, aki ha nem is ad pénzt, legalább valami ételt. Bár kicsit félek, tartok attól, újra megkapom a sajnálkozó szavakat vagy az esetleges faggatásokat, mégis ennyi idősen miért vagyok utcán, ha tehetném biztos a szüleim mellett lennék.

-Lehet kicsit szokatlan, ahogy nálunk mennek a dolgok. - szólal meg egy idő után. - Úgyis hosszabb távra leszel nálunk, szóval elmondom. Igazából minden reggel el szoktunk menni valahova gyűjteni valamit, ki mit talál éppen, bár Kang-In inkább fát szokott hozni, mi addig próbálunk valami ennit keresni, este meg megosztjuk őket. Mivel gyorsan sötét lesz, Harin nem szereti, ha kint vagyok, mert azt mondja veszélyes lehet, pedig olyankor sok az ember, mivel a fényeket felkapcsolják, mindenki meg akarja nézni őket.

-Te mióta vagy velük? - kérdezem meg félve. - Úgy értem, hogy... mintha már kitapasztaltad volna.

-Ez lesz a második évem. - von vállat. - Harin volt az, aki ezeket elmondta nekem, kicsit olyan anya figura. Nagyon szeretem őket, gyorsan befogadtak, téged is nagyon gyorsan be fognak. Ne aggódj amiatt, hogy teher lennél, nem vagy az, lehet hülyén hangzik, de örülök, hogy van velem olyan, aki hasonló korú, mint én.

-Tizenöt vagyok.

-Akkor te idősebb vagy, én tizennégy vagyok. - mosolyog. - Te mióta vagy kint?

-Csak pár hónapja. Én a bevásárló központok előtt szoktam lenni, ott is akad olyan, aki megsajnál, igaz nagyon sokan szükségességét érzik arra, hogy szavakba is öntsék mennyire sanyarú sorsom van nekem. Mintha nem tudnám, bár főleg én okoztam, hogy ide kerültem.

Gyorsan a vásár kötelébe érünk, hiába van reggel, rengeteg ember megfordul itt, talán azért mert még új a varázs és mindenki látni szeretné ezeket a helyeket. Sose voltam még ilyen helyen, így érdeklődve forgolódok hol jobbra, hol pedig balra, hogy minél több dolgot láthassak, közben próbálok nem teljesen elszakadni Jungkooktól, ha itt eltévedek nem igen találjuk meg a másikat. Halkan fogom meg a kabátja szélét, hogy tudjak nézelődni, bátrabban markolászom erősebben az anyagot, mikor látom, hogy nem zavarja, sőt még közelebb is megyek hozzá, kifejezetten feszengek ettől a helytől, ilyen nagy embertömegre nem számítottam. Az első utunk egy standhoz vezet, mindenféle karácsonyi dísz van rajta, égősor, ami jelenleg nem világít, egy hatalmas mikulás, mellette még egy hóember is díszeleg. Mosolyogva közelítem meg a helyet, amikor Jungkook határozottan lép elé, kürtöskalács illata csapja meg az orromat, enyhén elnyílt ajkakkal állok lábujjhegyre, hogy be tudjak nézni, olyan régen ettem ilyet, hogy a bennem tomboló kisgyerek igen nehezen tud ellenállni annak, hogy ne nézelődjek be. Annyira nem figyelek arra, mikor megbeszélik mit kell tennünk annak érdekében, hogy pénzt kapjunk vagy esetleg ételt, csak követem újonnan szerzett barátomat, aki nagy vonalakban elmeséli, mit kell tennem. Reményt vesztve nézek végig magamon, egy olyan kabát van rajtam, ami picit nagy rám, sőt egy szemeteskuka aljáról szedtem elő, a nadrágom is kezd egyre koszosabb lenni, főleg a cipőm, ha nagyobb hó esik be fog ázni, a hajam is kócos, szerintem az arcom is, bár azt nem látom. Óvatosan böködöm meg Jungkook vállát, mielőtt még oda mennék az első emberhez, így kevés eséllyel fogom oda csábítani az embereket.

-Koszos az arcom? Így nem hiszem, hogy sokakat meggyőzök, hogy vegyenek bármit is.

Közelebb jön hozzám, még hunyorog is, ahogy minden részletet végig néz az arcomon. Nem tudom, hogy mit csinál jelenleg, de ennyire alapos vizsgálgatásra sem szorulok, ráadásul a hóesés ellenére is kezd melegem lenni. Ilyen közelről látszik az arcán egy heg, ha kéne mondanom egy olyan pontot, ami a kedvencem, ezt mondanám vagy talán a szája alatt lévő aranyos anyajegyet.

-Nem az. - rázza a fejét. - De van egy anyajegy az orrodon. - böki meg az említett helyet. - Aranyossá tesz, szóval biztos vagyok benne, hogy oda csábítod őket. Minél több vásárlót szerünk, annál több pénzt kapunk, van amikor kürtöskalácsot is ad, nagyon finomak.

Enyhe zavarban lépek el tőle egy bólintás kíséretében. Sóhajtva veszem el tőle a szórólapokat, amiken hirdetve van a hely, saját célamúl tűztem ki, legalább a felét sikerüljön lepasszolnom, bár ahogy a legtöbb ember néz rám, nem hiszem hogy túlzottan nagy sikert fogok aratni. Bárcsak otthon lehetnék.

12.03