Mérhetetlen nagy izgalommal lesek ki az ablakon, még az orromat is oda nyomom a hideg üvegnek, hogy jobban lássam a hófedte tájat. Az út tiszta, nem ment arra még autó sem, sőt még egyetlen egy lábnyom sem látszik, az éjjel eshetet ennyi, látszik, hogy karácsony van, mindenki bent tölti a meleg otthonban ezt a napot, érthető, hogy miért nincs nyoma annak, hogy valaki itt járt. Mosolyogva fordulok Jungkook felé, aki még csak most kelt fel, látszik rajta, hogy egy nagyon jó álma ért véget, szemét dörzsölve lép ő is oda mellém, hogy megnézze magának mit tett a tél a kinti tájjal. Elégedetten sóhajt fel, majd ad egy puszit a számra, most van az a nap, amikor nem tudom eldönteni, hogy a karácsony vagy éppen a szerelem miatt zakatol ennyire a szívem, esetleg mind a kettő. Még mielőtt elmenne magamhoz húzóm, hogy a karjai közé tudjak bújni, itt meleg van és egyáltalán nem fázom, amióta majdnem szakított velem, jobban értékelem az összes ölelést vagy csókot.

-Boldog karácsonyt, Kook. - emelem fel a fejemet, hogy egy gyors puszit nyomjak az arcára.

-Boldog karácsonyt. - húzódnak mosolyra ajkai. - Félek oda menni, de inkább izgulok most. Kíváncsi vagyok milyen lesz veled tölteni a napot, bár kicsit rossz, hogy ajándékot nem tudtam venni neked.

-Egész hónapban szinte csak ajándékokat kapok tőled, nem kell annak kézzel foghatónak lenni. - ölelem magamhoz újra. - Szeretlek, Jungkook, ilyenek miatt nem kell aggódnod, minden tökéletes amennyire csak tud.

-Én is szeretlek, Tae. - nyom egy puszit a fejemre. - Majd egyszer az összes karácsonyi ajándékodat bepótlom, ha lesz munkám én pénzem, igaz ahhoz várni kell pár évet.

Nevetve tolom el magamtól, ilyen dolgokat annyira könnyen ki tudj ejteni a száján, mintha ez valóban ennyire egyszerű lenne, jelenleg valahogy nem tudom azt elképzelni, hogy ez meg fog történni, de legalább kettőnk közül egyikünk pozitívabb. Nem érdekel ma az, hogy milyen körülmények közt élünk, számomra még szokatlan is, hogy évek óra most először jár át a karácsony szelleme, félelmeim ellenére is oda akarok menni, egy új szemszögből megélni ezt az ünnepet. Rajtunk kívül mindenki felkelt már, így szinte rohanva megyünk ki a nappali szerű helyre, hogy mindenkit magamhoz öleljek, bár úgy ölelnek vissza, mintha ez lenne az utolsó alkalom arra, hogy lássanak. Néha túl komolyra veszik a dolgokat, Jungkook biztos tőlük tanulta ezt.

Nehezen telt el a nap, nem mentünk sehova sem, úgysem volt esélyünk már arra, hogy valaki megszánjon minket, nagyvároshoz képest eléggé kihalt ez a hely ilyenkor. Egyre jobban növekedő izgalommal aggatom magamra a kabátomat és a cipőmet is, a hó még mindig tiszta, alig várom, hogy érezzem a ropogását cipőm alatt. Most még csak nem is fenyegető a kinti hideg, egészen kellemes, pedig a házban nem volt meleg. Egyből megragadom Jungkook kezét, s hagyom hogy a zsebébe dugja, védve a hideg elől, Harinékkal még sosem voltam így sétálni, eléggé szokatlan is számomra, bárcsak több alkalmunk lenne ilyeneket csinálni. Gyerekesnek hathat, de boldog vagyok, amiért mi vagyunk az elsők, akik mászkálnak ezen a friss havon.

-Ha vissza jöttünk, maradhatunk még kint egy kicsit? - fordul vissza Jungkook, a várás miatti fények miatt jóval világosabb van itt, mint a mi utcánkban. - Ki akarom élni a gyerekkoromat és építeni valamit ebbe a hóban. Nem fázunk meg, ígérem.

-Sokat ígérgetsz, drágám. - nevet fel Min-su. - De persze.

-Próbálok majd fát keresni akkor, mert ti biztos megint tiszta vizesek lesztek. - vereget vállon Kang - In.

Jungkooknak még csak ideje sincs vitatkozni, mert már a ház elé értünk. Mindenki kér egy kis időt, mielőtt még kopognék, tisztán lehet rajtük látni, hogy nagyon izgulnak, ami talán valahol érthető is, először járnak itt. Még én is izgulok, pedig voltam már itt. Később jöhettünk, mint mire számítottak, ugyanis eléggé halkan nyitnak ajtót és engednek be minket. Egyből megérzem a frissen sült hús és a süti illatát, kellemetlen, de mindig korog a hasam, amikor ide beteszem a lábamat, de ahogy elnézem, a többiek is hasonlóképpen vannak ezzel, ami viszont nyugtat. Egyből felcsillannak szemeim, mikor meghallom, hogy ehetünk is, ha éhesek vagyunk, mi folyamatosan éhesek vagyunk, így egyből kapunk az alkalmon.

-Nagyon örülök, hogy eljöttetek. - pillant Harinékra Yuna. - Rengeteg süti van, még szaloncukor is. - néz Jungkook felé. - Nem voltam benne biztos, hogy mit szerettek.

-Minden, ami ehető. - nevetnek fel. - Nem igen lehetünk válogatósak, de Kook különös módon az.

-Én csak szeretem a pogácsát. - von vállat, ahogy szemet vet az asztal melletti szaloncukor tálra. - Meg a cukrot, mert banánosat vesznek.

-Most is csak olyat vettem. A lányom is csak azt eszi meg.

Örülök annak, hogy egyre jobban kezdenek ellazulni, talán a meleg vagy az étel miatt, de valahogy olyan nyugodt minden. Hiába vagyok éhes mindig, amikor itt járok, szeretek itt lenni. Melegség és nyugodtág jár át folyamatosan, olyan, más mint Jungkook mellet vagy éppen a többiek közt. Szerencsésnek mondhatnám magamat amiatt, mert ennyi helyről kapom ezt az érzést. Nem lehetek telhetetlen, bár ilyenkor legszívesebben annyit ennék, amíg rosszul nem leszek, igaz ahhoz akkor sem lenne merszem, hogy tudom, nem is szólnának érte, így is rám kellett várni nagyrészt. Miután segítettünk mindent elpakolni, a nappaliba vesszük az irányt, újra megcsodálom a karácsonyfát, amin inkább a piros szín dominál, még a fenyő illata is kellemessé teszi. Felnevetek, amint Jungkook mellém telepszik le a szaloncukros tállal a kezében, szerintem élvezi, hogy nem kell ellopnia, hanem szabadon ehet annyit, amennyit csak szeretne.

-Tae, kérlek add ide azokat a csomagokat, amik pirosak.

Apró mosollyal nyújtom át Hyeon - unak a kért dolgokat, meg is lepődők, amikor a neveket felolvasva nyújtja át az ajándékokat. Némán nézek a kezemben lévő piros csomagoldó papíros ajándékra, nem is merem ezt kibontani, hiszen olyan régen kaptam ajándékot karácsonyra, nem is érzem helyesnek a dolgot, főleg úgy, hogy mi nem is tudunk mit adni nekik. Mindenki enyhén sokkolva néz az ölébe, amint ott van a csomag, majd egymásra is ugyanannyira megszeppenve nézünk, hátha valaki elkezdi kibontani, így a többiek követhetik. Végül Jungkook az, aki először elkezdi kibontani. Óvatosan szedem le a kis masnit a tetejéről, amilyen óvatosan szedem szét a csomagolópapírt is. Nem tudom visszatartani a mosolyomat, mikor meglátom a pulóvert, annyira puha és meleg, ez a második olyan dolog, amit tőlük kapok, az előzőt is annyira szeretem.

-Reméljük mindenkinek jók lesznek, ilyen hideg időkben remélem hasznos lesz.

-Köszönjük. - bólogat Harin, még mindig enyhén sokkos állapotban.

-A legjobb dolgot én akarom oda adni. - pattan fel egyből Yuna. - Először is, Tae már tudja, hogy gondolkodunk az örökbefogadáson. - pillant férjére. - Nyilván rád gondoltunk - fordul vissza felém. - Természetesen csak akkor, ha te is ezt szeretnéd.

Rá akarom egyből vágni, hogy igen, mivel nagyon szeretném, de ha ezt megtenném egyből rossz érzés fogna el. Hibába ígértem meg Jungkooknak, hogy gondolkodás nélkül fogok a karjaik közé ugrani és új életet kezdeni, de nem megy, képtelen vagyok elhagyni őket csak így, ilyen gyorsan. Sóhajtva szorongatom egyik kezemmel a puha pulóvert, a másikkal önkénytelenül is a mellettem lévő kezét keresem.

-Én... szeretném, viszont nem szeretném csak így otthagyni őket.

-Nem gondolod, hogy csak így elszakítunk a családodtól? - vonja fel szemöldökét mosolyogva Yuna, mire értetlenül nézek rá. Közülünk mindenki felé kapja a fejét, mivel senki nem ért már semmit sem arról, amiről beszélnek. - Természetesen örökbe szeretnénk fogadni téged, először Jungkookot is szerettük volna, de nem hiszem, hogy mostohatesók szeretnétek lenni. - nevet fel. - Nem akarunk téged kiszakítani onnan, szeretnénk mindenkinek segíteni. Persze, nem tudunk egyből egy házat venni és elindítani mindenkit újra az életbe, de van egy szoba, amit Taehyungnak adunk, plusz egy vendég szoba, elférünk. Az iskolát is el tudjátok kezdeni, mindent megoldunk.

-Köszönjük, de ez egy olyan dolog, amit nem fogadhatunk el. - szólal meg először Kang - In. Minket túlságosan is sokkoltak a hallottak, még akkor is, ha ezért imádkoztam már jó régóta. - Van egy kislányotok, akire még igencsak kell a felügyelet.

-Tudunk is figyelni rá, attól még, hogy többen leszünk. - győzködi Hyeon - u. - Segítség nélkül, mi sem itt tartanánk, ha nektek is megadatott volna egy ilyen dolog, ti sem itt lennétek. Mi elfogadtuk azt, amikor segíteni akartak nekünk, szóval most ti is tegyetek így.

-De... - akad meg a mondatban Harin. - Mi... csak... - törli le az első könnycseppet. - Nem is tudom mit kéne mondanunk.

Harin az első, aki felpattan és egy ölelésbe vonja őket, miközben próbálja a zokogását visszatartani. Többiek is követik a példáját, én pedig még mindig csak sokkolva ülök a helyemen, csak akkor nézek Jungkook felé, amikor érzem, ahogy megtörli az arcomat. Észre sem vettem, hogy sírok. Azt hiszem ez a sokk egy másik szintje. Mosolyogva bújok Jungkook ölelésébe, amíg várom, hogy a többiek kiélvezzék a pillanatot.

-Ehhez viszont az kell, hogy majd karácsony után vissza kell mennünk, ahonnan jöttél, Tae. - néz rám, mire csak bólintok egyet. - Meg az, hogy majd beszélj a szüleiddel, ha készen áll rá. - néz Harin felé.

-Tudom, tegnap mondtátok ezt, csak nem gondoltam volna, hogy emiatt. De szerettem volna velük beszélni és tényleg köszönjük szépen. - szipogja.

Jobban bújok Jungkook karjai közé, ahogy egy puszit nyomok az arcára. Magához húz, hogy halkan szipog, nem tud becsapni, tudom, hogy ő is sírt, legalább csak egy kicsit. Lehunyom a szememet, mikor a számra ad egy gyors puszit, nem tudom miért, de zavarban vagyok, mikor ilyet csinál mindenki előtt.

-Mondtam, hogy jó karácsonyod lesz. - suttogja fülembe.

-Én pedig hittem neked. - nyomok egy kisebb csókot kezére.

⋆꙳•̩̩͙❅*̩̩͙‧͙ ‧͙*̩̩͙❆ ͙͛ ˚₊⋆

Most is ugyanolyan izgatottan kelek fel, mint öt éve ilyenkor. Hiába leszek pár nap múlva hivatalosan is nagykorú, mai napig élvezem a hóemberek építését a húgommal vagy éppen Jungkookkal, amikor itt van. Az pedig gyakran előfordul. Elhúzom a függönyt, hogy megnézzem, mit alkotott tegnap este az ünnepi hangulat, nagy mosollyal aggatom magamra a kötelező karácsonyi pulóveremet, még a szekrényben az is meg van, amit eleinte kaptam tőlük. Nagyon nyújtózkodok, mélyen szívva be a süti illatát, már nem vagyok folyamatosan éhes, amikor ezeket megérzem, de mindig kedvem támad enni egyből belőlük, szerencsére van egy testvérem, aki segít néha ellopni egy - egy szeletet. Sőt néha még apa is segít, szinte biztos vagyok abban, hogy anya azt mind tudja. Tudom, hogy kik csöngetnek ilyenkor, pont ezért sietek ennyire, hogy leérjek időben. Természetesen mire sikerül ezt megtennem, a húgom már Jungkookot ölelgeti. Szeretem, hogy ennyire jól kijönnek egymással, még annak ellenére is, hogy mindig ő ugrik oda először hozzá. A kis csöppség engem is megölelget, pedig éjjel kikönyörögte, hogy velem aludhasson, valamilyen karácsonyi mesét nézve. Nagyon jól érzem magam a családommal. Széles mosollyal lépek oda hozzá, egy nagyon gyors puszit nyomok a szájára, még most is zavarba hoz, ha szinte mindenki előtt csókol meg. Ő meg ezt nagyon szereti kihasználni.

-Már egy éve elköltöztetek, de nem szoktam még meg. - bújok az ölelésébe szokásosan. - Pedig szinte minden hétvégén itt vagy.

-Én sem szoktam még meg, nincs aki nyaggat, hogy tanuljak folyamatosan.

-De így legalább a kortársainkkal érettségizhetünk. - vonok vállat. - Majd jövőre.

Amint meglátom Harinékat őket is egy ölelésbe vonom, ők is nagyon hiányoznak, akkor is, ha csak egy utcával költöztek feljebb. Minden lehetéséges alkalommal találkozok velük, hiszen megígértem nekik, nem hagyom őket el, ehhez pedig tartom magam mindennél jobban. Mosolyogva teszem kezemet Harin hasára, azt mondta a napokban egyre többször kezdett el mozogni a baba, eddig egyszer sem sikerült kitapogatnom, de nem adom fel. Nem csak én találtam meg a családomat, de még ők is találtak barátokat. Kézen ragadom Jungkookot, hogy a nappaliba húzhassam, mindig itt áll a fa, előtte pedig egy kicsi asztal, amint ott hever a szaloncukros tál, egyből felcsillannak szemei, és magához is veszi az egészet.

-Hoztam neked valamit. - suttogja, majd a zsebébe nyúl.

Felnevetek, amikor a fejünk fölé emeli a fagyöngyöt. Két kezem közé fogva az arcát csókolom meg, majd derekamnál fogva húz magához közelebb. Egyikünk sem kételkedik abban, hogy ez a megfoghatatlan dolog, ami kettőnk közt van, már öt éve az szerelem vagy sem. Egészen biztos vagyok benne, hogy ez az, nem csak azért, mert mi voltunk egyedül egymásnak, ha ez ilyen gyorsan szerte tudna foszlani, már nem lenne kettőnk közt ez.

-Boldog karácsonyt. - suttogja ajkaimra, végül egy gyors puszit kapok tőle.

-Boldog karácsonyt.

Egészen kora estig mindenki csak beszélgetett vagy éppen mesét nézett, amihez a húgomnak igen nagy köze volt, a rengeteg pogácsához pedig Jungkooknak. El vagyunk kényeztetve anya által. Izgatottan sietek a nappaliba, mindenkinek sikerült ajándékot vennem, hiába rendszeres ez már, mindig izgulok, hogy vajon mennyire tetszik majd nekik, az amit éppen találtam számukra.

-Harin, te jól érzed magad? - kérdezi anya. - Hozzak valamit?

-Minden rendben, még most sem szoktam hozzá, hogy ennyire körül akarnak ugrálni. - nevet fel zavartan.

-Majd, ha meg lesz a baba. - veregeti vállon Kang - In. - Végre Jungkook is nagy tesó lesz.

-Akkor lesznek csak igazán körülötted. - mutat anyára apa. - Főleg ő.

-Anya sose szól, ha szeretne valamit, ha nem nyaggatom folyamatosan, semmit sem kérne.

-Ez igaz. - bólogat Min -su.

Vigyorogva nézem végig, ahogy mindenki Harin körül legyeskedik, egyszer majd hozzá szokik ő is ahhoz, hogy sokan támogatják őt. Biztos olyan évek után nehéz ezt megszokni, nekem sem sikerült még teljesen.

-Örülsz? - kérdezi halkan Jungkook, mire csak bólintok egyet. - Megígértem neked, hogy boldog karácsonyod lesz.

-Minden évben megígéred. - nevetek fel. - Köszönöm.

Eddig egy olyan év sem volt, hogy ezt ne ígérné meg és tartaná be, pont emiatt hiszek neki ennyire, ha valamit megígér nekem. Nevetve dőlök Jungkook mellkasának a szokásos helyünkön ülve. Mindig itt vagyunk, a kandalló és a fenyőfa közt, mindenkit láthatok így. Most sem tudom mosolygás nélkül kibírni, már nem szokatlan, hogy boldog vagyok, hozzászoktam ahhoz is, hogy nem kell félnem attól, a biztonságos helyem egyszer csak semmissé lesz. Hiába hullott egyszerre az ölembe a család és a szerelem, egyik sem tűnt el az életemből, talán ez egy olyan dolog, amit mindenki megérdemel, emiatt ennyire biztos ez az életemben. Tudom, hogy mindig itt marad az életemben az otthon is és a szerelem is.

01.20

⋆꙳•̩̩͙❅*̩̩͙‧͙ ‧͙*̩̩͙❆ ͙͛ ˚₊⋆

Sziasztok!

Nagyon elmaradtam ezzel a könyvvel, nem is voltak annyira rendszeresen részek, amit sajnálok, de köszönöm szépen, hogy ennek ellenére is ilyen sokan olvastátok. ❤ Remélem, hogy tetszett nektek. ❤🎄