Minél több időt töltök el ebben a házban, annál jobban érzem magam. Tisztában vagyok azzal, hogy az érzéseim folyamatosan csaponganak velük kapcsolatban, egyszer azt szeretném, hogy velük élhessek, elfelejtve azt, hogy nem ők azok, akikkel születésemtől fogva vagyok, máskor pedig reménykedni sem merek abban, hogy egyszer én is az életük része lehetek. Túl sokat szeretnék, nincstelenül egyszerre szeretnék szerelmes lenni és egy családot, nem meglepő, hogy egyik se jön el. Az ilyen helyzetben bármit kérsz, az sok, sőt rengeteg és csak a mohóság érzetét hagyja maga után. Viszont még ezek ellenére is jó ebbe a valóságtól elrugaszkodott álomba ringatni magamat. Merek arról álmodni, hogy egyszer még össze is jönnek ezek a dolgok. Mosolyogva hajtom Jungkook vállára a fejemet, miközben ő még mindig a szaloncukrokkal van elfoglalva és azzal, hogy minél többet tulajdonítson el belőlük. Lassan már ösztönné válik, hogy valamennyi kaját mindenféleképpen félre kell tenni, ami valahol szomorú. Elkeserítő, hogy Jungkooknak igaza van azt illetően, hogy vissza kell mennünk lassan. A saját világomból vissza a valóságba menni, lehangoló, de ezt meg kell tenni, mivel itt maradni nem maradhatok, hiába tűnik minden varázslatosnak. Alighanem normális reakció az, hogy menekülök az én világomból egy nem is valósághű ábrándba. 

-Ezt is vigyétek el, lesz belőle mindenkinek. - nyomnak a kezembe egy szatyrot. - Jungkook, te meg nyugodtan vidd azok a cukrokat.

-Sajnálom, megszoktam, hogy sokat kell lopni. - bólogat. - De csak cukrok vannak nálam, Taehyungnak mind a ketten fontosak, szóval nem lophatok nagyobb dolgot. Bár először megfordult a fejemben, de jófejek mind a ketten. - pillant Yunára. - Kár, hogy nem maguk vigyáznak rá. 

-Mi is sajnáljuk, de ahogy látom megoldod. - nevet fel. - Karácsonykor is gyertek el, mindenki, már ha a többiek nem ellenzik. 

Enyhén meglepődve nézek a nőre a kijelentése után. Kezdem azt hinni, talán jobban szívén viseli sorunkat, mint kéne, csak amiatt, mert még gyerekek vagyunk. Remélem nem okoztunk túl sok álmatlan éjszakát számára azzal, hogy bekopogtunk először ide, ráadásul még tévesen is. Mosolyogva egyezek bele a meghívásba, még annak ellenére is, hogy ennyire előre nem tudunk tervezni, sőt a holnapunk is igen kérdéses és látom Jungkookon, ő is ezen a véleményen van. Nem tehetek róla, kötődőm hozzájuk és abban biztos vagyok, ezt még ő is megérti, mivel neki is vannak ilyen személyek az életébe, hiába tudja ő is, nem a szülei azok a személyek, mégis vágyik erre. A kissé sötét utcán, ami haza felé visz minket, nem igen szólal meg, bár én sem, kíváncsi vagyok arra, miképp vélekedik róluk, valamiért fontosnak tartom ezt a dolgot.

-Tudom, hogyha lehetőséged adódna választani, mellettük döntenél. - fordul felém egy idő után. - De ez nem baj. Téged máshogy szeretlek, mint Harint vagy Min-sut, de ha nekem kéne választanom, mellettük döntenék, ezért megértelek téged. 

-Igen, lehet, hogy őket választanám. - bólogatok közelebb lépve hozzám. - Viszont próbálnám megoldani, hogy te is az életem része legyél. Lehet lehetetlen lenne, most jelenleg úgy érzem az, sőt még azt is lehetetlennek gondolom, hogy szerelmes legyek, így, ahogy most élek. De próbállak magam mellet tartani téged, ameddig ez a kettő össze nem jön, mert hiába vagy most is itt, velem és jössz velem olyan helyekre, ahova nem biztos, hogy szeretnél, attól még én is máshogy szeretlek téged, mint őket. Ahogy őket is máshogy szeretem, mint Harinékat vagy Kang - Int. 

-Sajnálom, hogy neked ez még nem sikerült. - fogja meg a kezemet. - Majd segítek ezt is megszerezni, nem tartok attól, hogy nem leszünk egymás életében. De, ha valami miatt nem is, emlékezni fogok rád, azt mondják, hogy az első szerelem az felejthetetlen. - pillant rám. - És te, biztos az első szerelmem leszel. 

Mosolyogva pillantok rá, mindig ő az oka annak, hogy levakarhatatlan mosoly van az arcomon. Főleg, amikor ilyen dolgokat mondd nekem, teljesen komolyan, ilyenkor szinte biztos vagyok benne, hogy ő is látja, teljesen vörös a fejem. És azt is tudja, nem a hideg csípte ki, hanem ő hoz zavarba. Eléri, hogy túl gyorsan verjen a szívem és elfelejtsem azt, hogy elég rossz körülményke közt élünk, vele még ez sem borzalmas és elviselhető. A lelkem támaszra lelt benne, a tökéletes megnyugvásra, ezeket neki még csak szavakba se tudnám önteni, túl egyszerűnek tűnnének ahhoz képest, amit érzek iránta. Ha ilyen a szerelem, kijelenthetem, hogy beleszerettem ebbe a fiúba. 

-Jungkook. - próbálom megfogalmazni az érzéseimet, épp azért is. - Tudod mit érzek irántad? Nem egyszerűen tetszel, az, ahogy kinézel. Nem ez tetszik, hanem az, amilyen vagy. Kívül sokszor morcos, de mégis olyan aranyos vagy. - nevetek fel. - Gyorsan ver a szívem és fura, ha nem vagy mellettem, biztonságban érzem magam veled, mert tudom, hogy megvédesz. Melletted azt sem bánom, hogy olyan helyen élek, amilyenen. Az, hogy ezeket valamilyen szinten viszonzod is, sokkal jobb érzés és felerősíti az érzelmeimet irántad, őszintén nehéz megfogalmazni azt, ahogy nézek rád.

Valószínűleg teljesen ostobaságokat ejtettem ki a számon, mert egyből megáll a sétálásban és elgondolkodva néz rám. Nem tudom eldönteni, hogy min gondolkodik ennyire, de minden egyes olyan eltelt másodperccel, amiben nem szólal meg, kétségbe ejt és kezdem megbánni, hogy ezt ismételtem felhoztam neki. Apró mosollyal együtt lép közelebb hozzám, ami valamennyire megnyugtat. 

-Ugyanezt tudnám én is elmondani. - bólogat. - Tae, tudom, hogy azt mondtam, előbb választanám Harint, mintsem téged, de szerintem bánnám azt a döntést. Egyikőtöket sem akarom elveszíteni. Bevallom, én még csak annyira sem tudom megfogalmazni az érzéseim, mint te. Össze vannak kuszálódva a gondolataimmal együtt, ilyeneket most először érzek bárki iránt, mert te sem csak tetszel nekem, hanem szokatlanul több. Zavarba ejtő érzés, kimondani meg főleg, de én már tisztában vagyok azzal, milyen szerelmesnek lenni. Legalábbis én úgy képzelem el, ahogy érzek irántad. Szóval igen... Szerelmes vagyok beléd, Taehyung. 

-Tényleg? - döntöm oldalra a fejemet. - Szerelmes vagyok beléd, Jungkook. És ebben most tényleg biztos vagyok. 

Mosolyogva lép jobban elém, hogy a kéz keze közé fogja az arcomat és egy csókot nyomjon a számra, amit természetesem hagyok neki. Minden alkalommal egyre jobban döntenek le a lábamról ezek a pillanatok, ahogy egymásra hangolódunk. 

-És akkor most, hogy ezt megbeszéltük... - tol el magától, mintha csak most jutott volna eszébe. - Mi..

-Igen? 

-Tudod, hogy mit szeretnék mondani. - sóhajtja. - Így is eléggé zavarba ejtő. 

-Szóval akkor mi most járunk? - kérdezem meg helyette. - Mert én, örülnék neki. 

-Én is örülnék neki, nagyon. 

Nevetve vonom bele egy ölelésbe, igazán aranyos, ahogy zavarba jön. Sok dolog olyan hirtelen jön köztünk, mégis boldogan sodródom az árral, amit ez az egész kapcsolat megszab. Úgy néz ki, mégis sikerült az kettő közül az egyiket megkapnom, és ezt muszáj lesz megtartanom és vigyáznom rá. 

12.29