Ha minden áron ki akarod deríteni, hogy szerelmes vagy-e már, akkor biztos, hogy nem fog menni, hiába gondolkodsz ezen szinte egész éjjel. Minél előbb tudni szeretném, hogy én vajon szerelmes lettem vagy sem, és nem csak Jungkook miatt, főleg saját magam miatt. Kíváncsi vagyok milyen érzés, vajon jobbak lesznek a napok, vagy éppen emiatt lesznek sokkal nehezebben kibírhatóak. Hiába nézem Jungkookot, aki mellettem még mindig alszik, nem jövök rá, ez idegesít. Óvatosan húzom végig az arcán az ujjamat, minden olyan apró részén, amit valami miatt különlegesnek tartok, még az orrán is vagy a szája alatt lévő apró kis anyajegyen. Határozottan az az egyik kedvenc részem. Lassan nyitja ki a szemeit, mire az arcára adok egy kisebb puszit. Mosolyogva fordul felém kissé álmosan, hagyom neki, hogy a mellkasomra hajtja fejét és folytassa az alvását, amit én zavartam meg. Gyengéden kezem el piszkálni a haját, ma reggel nagyon élvezem, hogy egy kicsit bánthatom őt. Biztos főleg csak azért, mert izgulok a mai nap miatt, milyen lesz Jungkookkal sokkal több időt eltölteni azokkal az emberekkel.

-Nem hagysz aludni. - emeli el a fejét rólam. - Miért nem hagysz aludni? Csak még egy kicsit tovább. Úgyse tudod mennyi az idő, ne izgulj, hogy sokáig alszol.

-Nem azért izgulok, mert sokáig aludnék. - vonom össze szemöldökömet. - Már egy ideje fent vagyok amúgy is. Csak tartok attól, hogy milyen lesz a mai nap, mármint, saját magukhoz hívtak el és egyszer már nem éppen jó sült ki abból, hogy oda mentünk.

-Nem hiszem, hogy most rendőrt hívnának ránk. - rázza a fejét. - Maximum futunk egyet, nem fogom hagyni, hogy külön szedjenek minket. - nyom egy puszit homlokomra. - Mikor kell oda mennünk?

-Azt mondták akkor menjünk, ha felébredtünk. - vonok vállat. - De nem tudom mennyi lehet az idő. Kint világos van, szóval nem lehet túl korán.

Jungkook álmosan bólogat pár sort, de azért velem együtt kikell a takaró halom alól. Vigyorogva dobom meg a újonnan szerzett pulóverünkkel, szeretem ezt, amit kaptunk, mert ebbe kevésbé fázok, már csak egy vastagabb kabátot kéne valahol találnom. Mivel nincs itthon senki sem, újra, ezért gyorsan aggatjuk magunkra a kabátot és a cipőt, ugyan egyre kevesebb a hó, mégis minden nappal egyre hidegebb van, a fánk pedig egyre jobban fogy el. Egyből megborzongok ahogy kilépek a hidegre, kezeimet a pulóverem mélyére húzóm, hátha akkor nem fagy meg teljesen. Lassan vesszük az irányt a ház felé, hogy biztosak legyünk abban, nem túl korán megyünk oda, kellemetlen lenne, ha ébresztenénk fel őket almukból. Nem tudom, mire számítsak, mi fog ott történni, de optimista merek lenni, azt már úgyis rég elengedtem, hogy valóban a szüleim, ebbe sem kapaszkodhatom egész életemben. Egyre gyorsabban kezem el húzni Jungkookot, ahogy az utca elejébe érünk, sok ember jön velünk szembe, így már annyira nem félek attól, hogy esetleg korán van. Ahogy a mosolyom eltűnik és a lépteim is lassulnak, Jungkook úgy szorítja egyre jobban a kezemet, apró kis bíztatásként.

-Félek. - suttogom, ahogy megállunk az ajtajuk előtt.

-Nyugi, ha baj lesz futunk. - kopog be. - Előtte meg ellopunk valami értékeset, amit el tudunk adni.

Erre nem is tudok semmit sem mondani, mivel kinyílik a bejárati ajtó, szerencsére nem pizsamában nyitnak ajtót. Yuna még egy kis kötényt is visel, amin főleg süti foltok vannak, így most már teljesen biztos vagyok benne, hogy nem zavartuk meg őket semmiben sem. Halvány mosollyal lép el az ajtótól, hogy beengedjen minket, még mindig kellemes illat terjeng ebben a házban és egyre több karácsonyi díszt fedezek fel, egyből ahogy belépek a meleg helyre.

-Reméltem, hogy a kis barátodat is hozod, Tae. - csukja be mögöttünk az ajtót. - Vettem még szaloncukrot.

-Nem vagyok a kis barátja. - dünnyögi Jungkook, ahogy lerúgja magáról a cipőt. - Kérem, ne mondjon ilyen bonyolult dolgokat. Tudja, milyen nehéz ezt megbeszélni? De a szaloncukornak örülök. És sajnálom, hogy múltkor elloptam az összeset. - hajol gyorsan meg.

Azt megértem, hogy Yuna miért néz rám ennyire értetlenül, de sajnos én is ugyanolyan sokkos állapotba nézek vissza rá. Kezdem azt hinni, ha Jungkook izgul hülyeségeket hadar össze-vissza. Mosolyogva vezet be minket a konyhába, fene vigye el a szervezetemet, hogy akkor kell mindenki tudtára adni, hogy éhes vagyok, amikor a legnagyobb csönd van és még csak úgy sem tehetek, mintha nem hallotta volna senki sem. Próbálom elterelni a figyelmemet a díszek nézegetésével, de nehéz palástolni azt, hogy valóban nagyon éhes vagyok.

-Sziasztok. - jelenik meg Hyeon-u is. - Látod, én mondtam, hogy jó lesz nekik a pulóver. - mutat ránk. - Jungkook, kérlek ne tömd magad cukorral ebéd előtt.

-Honnan tudja a nevemet? Maga ijesztő.

-Taehyung mondta. - teszi fel a kezeit. - Igazából sokat beszél rólad. El nem tudod képzelni mennyit, be nem áll a szája, ha rólad van szó. Csak mondja és mondja. Valamivel nagyon elcsavartad a fejét, ha látnád olyankor.

-Ez... nem igaz. - rázom a fejemet védekezésképp. - Annyit azért nem beszéltem rólad, senkinek sem. Ne éld bele teljesen magad.

Ebben a pillanatban kicsit átérzem milyen lenne, ha valóban ők lennének a szüleim. Nagyon kellemetlen lenne, főleg az ilyen pillanatokban. Jelenleg több dolog miatt is egyre vörösebb az arcom, de főleg Jungkook nézése miatt, szinte látom rajta mennyire szórakoztatja az, ahogy zavarban vagyok. Kifejezetten hálás vagyok azért, mert Yuna felveti azt, hogy jó lenne enni, bár van egy olyan érzésem, hogy ezzel még nincs vége a szívatásomnak.

-Drágám, ne piszkáld Taet folyamatosan. - szól rá Yuna. - A végén többet el sem jönnek.

-Én élvezem, ahogy Taet piszkáljuk. - mutat rám Jungkook mosolyogva.

-Lefoglak rúgni a matracról este. - fenyegetem meg, bár nevetek. - Majd alhatsz a nappaliban.

-Kitartást Jungkook. - veregeti vállon Hyeon-u. - Én már aludtam a kanapén egyszer, majd megbékél. Bár kegyetlenek, mind a ketten, nézz csak rájuk. Ráadásul azt sem engedte meg, hogy egyek a sütiből.

-Nekünk nincs kanapénk. - rázza a fejét Jungkook szomorúan. - Csak a földre van dobva egy pulóver, Taehyung kegyetlenebb.

Lassan húzódnak mosolyra ajkaim, főleg azért, ahogy a felnőtt néz a másikra. Mindig is valahogy így képzeltem el azt, ha egyszer lesz egy családom. Közösen eszünk és bár piszkálnak, mégis boldog vagyok, mert van egy hely, ahova tartozhatok. Nos, ők ugyan nem teljesen a családom, mégis éreztetik velem, hogy valahova tartozom. Emiatt pedig nem érdekel, hogy nem vagyunk még csak rokonok sem.

12.24

El sem hiszem, hogy ez a december mennyire gyorsan eljött, főleg a karácsony. 😯

Igaz, nem sikerült befejeznem a könyvet karácsonyig, ezért kicsit karácsony utánra fog húzódni a vége. Nem ígérem azt, hogy karácsonykor is lesznek részek, de megpróbálom összehozni. 💕❤

Boldog Karácsonyt mindenkinek, egyetek sok sütit és pihenjétek ki magatokat. ❤ 🎄