A sötét, hideg és hófedte utca teljesen passzol a jelenlegi hangulatomhoz. Megpróbáltam meggyőzni saját magamat arról, hogy egyáltalán nem érdekel az, ha ilyen kimenetele lesz ennek a beszélgetésnek, de most mégis folyamatosan ott van a gombóc torkomban, mi sírásra késztet állandóan. Olyan érzésem van, mintha mindent elvesztettem volna, amiért eddig küzdöttem, a halvány reményem úgy tűnt el, akár az olvadó hó. Ráadásul még az egyetlen olyan dolgot is elvesztettem, ami rájuk emlékeztetett, nem tudom mikor látom újra, ha egyáltalán lesz erre lehetőségem, tartok attól, hogy visszamenjek, oda ahonnan már egyszer el akartak vitetni. Viszonylag halkan megyünk be a bejárati ajtón, Jungkook csöndes támogatásként jön mögöttem, majd szinte ugyanabban a pillanatban torpanunk meg, ahogy meglátjuk Kang - In a sötét kandalló előtt ülni. Minden szó nélkül dobjuk le magunkról a havas ruhadarabokat és a cipőket és mellé telepszünk le, valószínűleg most jön az a rész, ahol kioktat minket, mert meggondolatlanok voltunk.

-Szép volt a vásár? - kérdezi, mire csak meglepődve nézek rá. - Fiúk, nem vagyok az apátok, hogy leszidjalak titeket, mert sötétben mászkáltok. Nagyon meggondolatlan volt és aggódtam értetek, de csak ennyit tehetek. - húzódnak mosolyra ajkai. - Miért vagytok ennyire letörtek?

-Keres minket a rendőrség.

-Tessék? - kapja ránk a fejét. - Miért?

-Miattam. - szólalok meg végre. - Elmentem a szüleim házához, vagyis oda, amire azt hittem az. Bekopogtam hozzájuk, hogy beszéljek velük, még a takarómat is elvittem, de azt mondta a nő, hogy neki sose született fia. - szipogom. - Nem tudom, hogy ez igaz vagy ő hazudta ezt, de én elhittem, hogy megtaláltam őket, hívta a rendőrséget, hogy vigyen vissza minket ahonnan jöttünk, mert az nekünk jobb. De nem akartam, hogy elvigyenek, mert nem lehetnék itt veletek, ezért elfutottunk onnan. Valószínűleg még keresnek minket.

Az idősebb nem mondd semmit, csupán csak mellém ül és hagyja, hogy a vállára hajtsam a fejemet. A nyugodtsága és a csendes támogatása miatt újra elkezdtek folyni a könnyeim, az ilyen pillanatokban annyira várom, hogy minden varázsütésre jó lesz, mintha a sírásom mindent megoldana. Jobban bújok az ölelésébe, mikor bátorítóan megütögeti a vállamat, hátha ezzel meg tud nyugtatni, nagyon fáj a mellkasom, ahogy próbálom visszatartani a zokogásomat, kevesebb sikerrel, mint inkább többel. Egy erőltetett nevetést produkálok, amikor Jungkook felém nyújtja a lopott szaloncukrokat, majd Harinra és párjára nézek, akik érdeklődve csatlakoznak hozzánk.

-Miért vizes a hajatok? - kérdez Harin aggódva. - Már megint kint voltatok?

-Igen. - bólogat Jungkook. - Elkísértem Taet a szüleihez, ott meg lefürödtünk, hogy ne koszosan cipeljenek vissza minket a helyünkre.

-Azt mondta, hogy ő nem az anyukám. - ülök közelebb Kang - Inhez. - És még a cuccomat is ott felejtettem, ahogy siettünk el, hogy a rendőrök ne találjanak ott. Olyan szép volt a ház, süti illat volt mindenhol, a fények is tetszettek.

Jungkook közelebb ül hozzám, hogy a két keze közé vegye az arcomat, meglepődve nézek rá, főleg azért, mert a ház összes tagja jelen van és kivétel nélkül minket néznek, szerintem még érdeklődőbb tekintettel, mint én. Láttam már közelről őt, de most valahogy más. A csillogó szemeivel, mivel komolyan néz rám, viszont a picit morcos tekintete egészen aranyossá teszi. Ő az oka annak, hogy mindig felforrósodik az arcom és túl hevesen ver a szívem, halvány mosollyal nézek rá, most valahogy nem tűnik ez a nap olyan szomorúnak, csupán csak elég ideig kell a szemeibe néznem ehhez.

-Megígérem, hogy jó karácsonyod lesz. - bólint határozottan. - Rendben? Bólogass, ha megértetted. - mondja határozottan, mire csak bólintok egyet. - Helyes. Hidd el.

-Elhiszem. - suttogom. - De egyre jobban nyomod össze az arcomat. - nevetek fel. - Hiszek neked.

-Így aranyos vagy. - nyomja össze az arcomat. - Bármit megcsinálok, csak ne sírj.

-Kook szerelmes. - jelenti ki mosolyogva az egyetlen nő közülünk. - Ez aranyos, emlékszem, mikor rájöttem, hogy szerelmes vagyok.

-Harin. - pillant mérgesen rá. - Ilyet nem szabad kijelentened. - engedi el az arcomat. - Főleg ha ő is itt van, nem vagyok szerelmes. Hagyjatok békén. - kel fel a helyéről. - Még... még csak nem is tetszik vagy... valami ilyesmi. - hátrál a szobája felé. - Ahhoz tudnia kéne, hogy tetszenek neki a fiúk vagy sem, az nem segít, engedné, hogy megcsókoljam. Ha tudnám hogyan kell, vagy ő. Meg az sem érdekel, hogy így néz. Szóval, ne mondj ilyet.

Teljesen sokkos állapotomba nézek Jungkookra, aki egyre jobban távolodik el folyamatosan motyogva valamit. Amint már nem látjuk őt, mindenki rám néz, szerintem várnak valami válaszra, bár nem tudom, hogy erre mit tudnék mondani. Egyáltalán kell? Fülig vörösödve kelek fel a földről, hogy utána menjek, igaz, nem tudom, hogy most mi lesz, emiatt is kicsit lassabban megyek be a szobába. Mintha ez már megtörtént volna, ugyanott ül a matracon és az ablakon néz kifelé, miközben mélyen a takarójába burkolta magát. Halvány mosollyal az arcomon ülök le mellé, fejéről lehúzom a takarót, hogy rá tudjak nézni, egészen szórakoztató az ahogy zavarban van, próbálja nagyon cuki módon leplezni. Oldalra döntött fejjel nézek rá, szeretném kitalálni, vajon mit mondhatnék neki, kicsit úgy érzem, bizonytalan abban, ami kettőnk közt van, pedig még csak ideje sem volt alakulnia semminek sem.

-Hazudtam. - kezdi el ő először. - Mármint az volt a hazugság, hogy nem tetszel, mert igazából nagyon. Csak nem tudom, hogy én is neked, mert mondtad, sose tetszett neked senki, nem szeretnélek teljesen összezavarni téged. Az nagyon rossz érzés. De ne ijedj meg, még nem vagyok belé szerelmes.

-Még? - rázom meg a fejemet. - Nem félek attól, hogy szerelmes lennél. Még csak össze sem zavarsz, mert sose tetszett senki, nincs mihez viszonyítanom, ezért nem tudom, hogy tetszel vagy nem. - vonok vállat. - Viszont, tudom, rossz lenne, ha nem ismernénk egymást. Azt is tudom, hogy nem csak a barátom vagy. Elkísértél a szüleimhez, olyan dolgokat csinálsz, ami miatt jó kedvem van, a régi barátaim ilyeneket nem csináltak, sokkal inkább ők is bántottak. Velük nem éreztem ilyen jól magamat. - hajtom vállára a fejemet. - Tényleg nem félek attól, hogy szerelmes leszel vagy én, örülnék neki. Eléred mindig, hogy mosolyogjak és hiszek neked, amikor azt mondtad, hogy jó karácsonyom lesz. Tudom, hogy meg fogod csinálni.

-Tökéletes lesz a karácsonyod.

12. 19