A nő, aki állítólag az édesanyám némán néz ránk, látszik rajta a meglepődés és az értetlenség is. Nem tudom, hogy miért, vajon azért, mert véletlen rossz házba kopogtam be, egy olyan személyhez, akinek teljesen ugyanolyan a neve, vagy azért, mert azon gondolkodik, mégis milyen kifogással tudna lerázni engem. Kétségbeesésem egyre jobban növekedik és jobban megyek közelebb Jungkookhoz, hátha neki köszönhetően nem sírom el magam, főleg amiatt, mert még mindig nem mond semmit sem. Egy pillanatig egy apró mosoly jelenik meg az arcán, majd el is tűnik, ahogy kilép a házból, hogy becsukja maga mögött az ajtót.

-Tessék? - kérdezi, fejét rázva.

-Ő a maga fia. - mutat rám Jungkook egyből. - Ne akarja letagadni, nehéz volt ide jönni.

-De én... Nem tagadom le, sajnálom fiúk, de nem én vagyok az, akit kerestek. Nincs fiam. - teszi karba kezeit. - Vissza kell mennetek, biztos keresnek már titeket.

Képtelen vagyok bármit is mondani, azt hittem az a rossz, hogyha azt sem tudod kik a szüleid de az sokkal rosszabb, ha be akarja bizonyítani nem is létezel. Én szerettem volna a becsomagolt hazugságot, ami miatt boldog tudatlanságban élhetek, csak arra nem számítottam, hogy kibontva teszik elém. Párat hátra lépek, hogy készen álljak arra, elhagyjam őt és hagyok neki időt, felejtse el, amit mondtam neki, de Jungkook óvatosan húz vissza, amiért valahol hálás vagyok neki. Legalább csináljam végig, legyen bármilyen kimenetele ennek.

-Hölgyem, az utcán élünk. - vágja rá a mellettem ülő egyre idegesebben. - Azért, mert az olyanok, mint Ön teljesen leszarják, hogy mi van velünk, szóval ha akarjuk a háza előtti lévő árokban alszunk. - hadarja, mire csak megfogom a kezét, hátha lenyugszik valamennyire. - Nem, mintha szeretnénk.

-Mi lenne, ha bejönnétek? - dönti oldalra a fejét. - Ha nincs sehova mennetek, csináltam sütit. Meg tudjuk ezt beszélni.

Nem vár azonnal választ, sőt még be is lép, nyitva hagyva az ajtót. A mellettem ülőre pillantok, hátha rájön arra, hogy én nagyon be szeretnék menni oda, hiszen ad rá esélyt, lehet rájött, hogy meg szeretné a saját fiát. Jungkook szem forgatva néz rám, látom rajta, hogy nem örül neki, főleg azok után, amiket mondott ennek a nőnek, de az apró mosolyom meggyőzi őt arról, be kell mennünk oda. Nagyjából leszedem a cipőmről a havat, mielőtt még belépnénk a lakásba. Mind a ketten a bejárat előtt állunk meg, hogy levegyük a kabátunkat, bár még most sem mozdulunk meg. Kissé feszengek, nem tudom mire számítsak tőle, vajon a végén úgy megyek el innen, hogy van egy anyukám, vagy úgy, hogy van egy anyukám, de nem szeretne engem. Cipőmet is leszenvedem magamról és újra közelebb megyek Jungkookhoz, ahhoz a helyhez, ami a legnagyobb biztonságot nyújtja számomra.

-Gyertek nyugodtan beljebb, csak picit legyetek halkan, a lányomat nem rég fektettem le aludni. - mutat az emeletre. - A fürdőt is használjátok nyugodtan, igaz ruhát csak a férjemtől tudok adni. Ne nézzetek rám ennyire ijedten, nem foglak bántani titeket, úgyis azt mondtátok nincs soha mennetek.

-Köszönjük, de csak beszélgetni jöttem.

-Fürdés után is lehet.

Aprót bólogatva megyek előre, szorosan mögöttem Jungkookkal. Önkénytelenül is végig nézek a lakáson, látszik rajta, hogy van itt egy kisgyerek, néhány baba hever a nappali kanapéján, legalábbis amennyit látok belőle, még az égősorok is bevilágítják egy kicsit. Valamennyivel bátrabban követem az anyukámat a fürdő felé, bár lassan haladok azért, mert folyamatosan nézelődők, elképzelve azt, milyen lehet itt tölteni a karácsonyt. Gyorsan belép az egyik szobába, feltehetőleg a sajátjába és tiszta ruhával tér ki a kezében, olyanokkal, amik ránézésre talán jók lehetnek ránk.

-Egyikőtök nyugodtan felmehet a fürdőbe. - mosolyodik el.

-Nem. - rázza a fejét Jungkook. - Itt maradok vele.

-Jungkook, nem hiszem, hogy együtt tudunk fürdeni, szóval menj csak. - lökök rajta egy kicsit. - Jó?

Sóhajtva bólint egyet és elveszi a felé nyújtott pulóvert, még egy mosollyal is megpróbálkozik, ami őszintén mulatságos látvány. Izgulva csukom be magam mögött az ajtót, valamiért jó jelnek veszem, hogy beengedett, ráadásul meg is engedi, hogy használjuk a fürdőszobáit. Reménykedem abban, hogy jó lesz ez a beszélgetés, még akkor is, ha rosszul indult a viszonyunk. Villámsebességgel dobom le magamról a ruháimat, hogy a zuhany alá lépjek, képtelen vagyok nem mosolyogni, igaz, annak a lehetősége nem múlt el, hogy pofára essek. próbálok sietni, hogy a szükségesnél több időt ne töltsek el a meleg víz alatt, mégis valami nem hagyja, hogy gyorsan kiszálljak innen, ezért alaposan kiélvezek minden itt töltött másodpercet.

-Taehyung. - kopognak az ajtón. - Jungkook vagyok és csak azért kopogok, mert... kényelmetlenül érzem magam az anyukáddal.

-Megyek. - nevetek fel.

Nagyobb mosollyal az arcomon aggatom a tiszta ruhák egy részét magamra, amik nagyok rám azokat összehajtva teszem a mosdó szélére és kilépek Jungkook mellé, aki aggodalmas arccal néz rám. Egyből magához ölel, próbálom nem elnevetni magamat, ennyire nem lehet rossz itt lenni, valóban kedvesnek tűnik, ráadásul még mindig süti illat van az egész lakásban.

-Jó illatú a hajad. - szagolja újra meg. - De attól még nem bocsátom meg neked, hogy egyedül hagytál vele. - suttogja mérgesen. - Én nem tudok vele beszélgetni, neked kéne, ott van a nappaliban és vár rád.

Gyorsan veszem az irányt a helyiségbe, a tévé fénye és az égősor adja meg a világosságot, a tévé mellett még díszek is vannak, pont úgy, ahogy az asztalon, az a kosár mellett, ami tele van szaloncukorral. Jungkook az asztal mellé ülve vesz belőle, párat a kezembe nyom és határozottan bólint egyet, ahogy én is mellé ülök. A még vizes tincseimet eltűrőm a fülem mögé, hogy oldjam a zavaromat, több - kevesebb sikerrel. Hiába vagyok a szüleimnél, nem tudok neki mit mondani, azon kívül, hogy a fia vagyok, azt sem tudom pontosan, hogyan kezdjem ezt a beszélgetést vagy hogy egyáltalán nekem kéne - e valamit mondanom. Nem én hagytam el saját magamat. A pulcsim aljját gyűrögetem, ahogy megfogalmazom magamban a mondatot, amivel indítani akarok, sok mindent szeretnék neki elmondani. Azt is, hogy haragszom rá, amiért ott hagyott egy idegen helyen, de azt is, hogy ettől függetlenül nagyon hiányzik nekem, meg szeretném ismerni mind a hármukat.

-Tehát... én vagyok az anyukád? - meglepődve nézek rá a kérdést hallva, majd egy picit bólintok. -És ebben teljesen biztos vagy drágám? - tolja elénk a tányért, amin szendvics van. - Ilyet is egyetek, ne csak csokit.

-Köszönjük. - vesszük el mind a ketten. - A gyerek otthon, ahol eddig voltam borzalmas volt, onnan megszöktem, amikor megtaláltam az elérhetőségeiteket. A nevetek és ezt a címet írták be, ezért ide jöttem. Igaz, elsőre nem akartam zavarni, láttam a lányodat, aranyos. Most mertem csak ide jönni. - szaladok ki a táskámért, amit a bejárat előtt hagytam. - Állítólag ezt adtad nekem. - állok meg mellette, hogy átnyújtsam neki, majd vissza is foglalom a helyem Jungkook mellett. - Féltem, hogy teljesen letagadsz.

-Taehyung, nagyon sajnálom, hogy ezt kell mondanom neked, de én tényleg nem vagyok az anyukád. - pillant rám. - Sose született nekem fiam, olyan főleg nem, akit elhagytam. Egyedül csak egy lányom van, aki még csak egy éves. Szóltam a rendőröknek, ők mind a kettőtöket vissza visz és biztos segítenek ott nektek megtalálni a szüleiteket.

-Maga szólt a rendőröknek? - pattan fel Jungkook a helyéről. - Mégis miért? Ha igazán segíteni akar, tegyen ki az utcára minket. - húz fel engem is a földről. - Teljesen külön helyre visznek minket.

Hagyom Jungkooknak, hogy az ajtó felé húzzon, amíg próbálom meghallgatni az állítólagos anyukámat arról, hogy miért rossz ötlet elmennünk innen. Teljesen megértem a barátomat, nem fogom hagyni, hogy engem a rendőrök cipeljenek vissza oda, sokka rosszabb dolgokat kapnék akkor, mint mikor beárultam a többieket a folytonos piszkálgatásai miatt. Mind a ketten villámsebességgel vesszük fel a kabátunkat és a cipőnket és nyitjuk ki az ajtót.

-Várjatok, kérlek. - fog a csuklómra. - Nem lesz semmi baj.

-Engedj el. - csuklik el a hangom. - Ezzel nem segítesz és én Jungkookkal akarok maradni, szét fognak választani minket. - húzom el a kezemet.

Az utca elején látható a rendőrautó, én pedig már meg sem próbálom titkolni azt, hogy sírok. Hülye voltam, hogy elhittem neki minden rendben lesz csak annyitól, hogy beengedett minket. Mind a ketten futásnak eredünk, ahogy az autó egyre jobban közeledik felénk, csak azért tudok lépést tartani Jungkookkal mert ő húz maga után, ha nem tenné, szerintem még arra sem lenne erőm, hogy gyorsan sétáljak. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fájdalmas az, ha a csomagolópapírba bújtatott keserűséget végül kibontom. Az egyik mellék utcába húz be, ahol még akkor sem látna egy rendőr sem, ha az utcákat járják folyamatosan, biztos vagyok benne, hogy pár óráig keresni fognak minket, aztán gyorsan feladják és bevonulnak a saját meleg és boldog otthonukba. Lassítunk lépteiket, a hideg levegőt folyamatosan kapkodom, ráadásul rendesen fel sem tudtam öltözni, így biztos vagyok benne, újra megfáztam.

-Sajnálom, Tae. - ölel magához szorosan. - Bárcsak ott maradhattál volna.

-Számítottam rá. - húzom jobban magamhoz. - De attól még rossz. Reméltem, hogy legalább a takaró miatt hisz nekem. - venném elő a táskámat, ha nálam lenne. - A táskám! Ott hagytam. - pillantok fel a másikra. - Vissza kell mennem érte.

-Tae, a rendőrök ott vannak. Ha vissza mész, elvisznek.

-De a takaróm... - suttogom. - Csak ezt kaptam tőle. - ködösöm el újra a látásom. - Vissza akarom kapni.

-Vissza megyünk érte pár nap múlva, mikor már nem keresnek egyikünket sem. - lép közelebb hozzám. - Cserébe elloptam a szaloncukrokat.

Már magam sem tudom, hogy nevetek vagy éppen sírok, valahol a kettő között. Szorosan magamhoz ölelem Jungkookot, ma már sokadjára és egy gyors puszit nyomok a szájára, valószínűleg nélküle még csak ennyit sem mertem volna megtenni, soha nem beszéltem volna vele, emiatt pedig büszke vagyok magamra. Még akkor is, ha most mondott le másodjára rólam az anyukám.

12.12

Sziasztok!

Sajnos csak eddig tudtam előre megírni a részeket, de vizsgáim még mindig lesznek 😅 Nem hiszem, hogy ezen a héten ezen kívül fog érkezni rész, de megpróbálom összehozni.
Jövőheten ha minden jól megy végre letudom őket és rendszeresebben lesznek részek minden könyvhöz ❤️