Ásítva húzom magamra a cipőmet, amíg Jungkook meglesi, hogy valóban elvonult - e mindenki a szokásos kis pihenőjére. Kettő pulóvert is vettem fel, hogy a másik ne aggódjon folyamatosan annyira, hogy meg fogok fázni ismételten, néha ő sokkal jobban aggódik egészségem miatt, mint én magam. Halkan nyitom ki az ajtónkat és csatlakozok hozzá a kandalló előtt, még van benne némi parázs, így amíg várok megállok előtte, hogy az utolsó cseppnyi meleget is kiélvezzem, amíg lehet. Csendesen, mégis nagyon halkan osonunk ki a bejárati ajtón, behúzom a kabátom ujjába kezeimet, ahogy sikerül kilépnünk, nagyon sötét van, alig látok lelépni azok a két lépcsőfokon, az utcai lámpák fénye idáig nem igen jutnak el. Néhány helyen megcsillan a hó, ami már kellően megfagyott ezen az igen hideg estén, majdnem meg is csúszok, amikor határozottabban lépek a járdára, mint az megköveteli. Hamar rájövök, hogy Jungkook szereti szorongatni a kezemet, mert a kabátomból kiveszi és a zsebébe dugja, el nem engedve.

-Remélem tetszeni fog.

-Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog. - lépek hozzá közelebb. - Este sose láttam még ilyet, reggel is csak párszor. Itt tuti szép.

-Nekem tetszik. - pillanat rám mosolyogva, miközben megszorítja a kezemet. - Nagyon.

Mosolyogva próbálom jobban a sálat magam köré tekerni, amikor a szél el kezd jobban fújni, ilyen sötétben és hidegben az út sokkal tovább tart, mint szokott, mivel kezdek újra fázni, még közelebb is megyek hozzá, hátha így fel tudok melegedni. Olyan gyorsan meg lehet kedvelni ezt a fiút, lehet túlságosan is megkedveltem, azt már megtapasztalta, hogy ragaszkodóvá válunk, ha tudjuk, el is veszíthetünk dolgokat, de azt nem tudtam, hogy ilyen gyorsan meg lehet szeretni dolgokat vagy embereket. Már messziről lehet látni, hogy ahol kezdődik minden ki van világítva, már a bejárat előtt is fények vannak. Közelebb érve jobban megcsodálom a bódékat, amiken különböző színű égősorok világítanak, az egyik előtt még egy olyan fa is áll, ami teljesen be van vonva az égősorral, ismételten hagyom, hogy ő vezessen, amíg én csodálkozom abban, milyen gyönyörű ez a vásár. Jungkook felé nézek, aki a fények miatt csillogó szemekkel néz rám, szerintem ő nem is nézegeti ezt a szép helyet.

-Tényleg szép. - nézek fölénk, ahol szintén égősorok vannak.

-A közepén a karácsonyfát is kivilágították. - mosolyodik el. - Az is nagyon szép.

Hagyom, hogy magával húzzon a vásár közepe felé. Bármennyire is bámulatos ez a vásár, sokkal jobban leköt Jungkook és az ő mosolya, főleg az aranyos tekintete, amivel mindig rám néz, különös módon csak akkor csillannak fel, mikor rám néz. Nehezen fordítom el róla tekintetemet és nézek a hatalmas fa irányába, amin szépen csillannak meg rajta a fények és a gömbök, amik rajta vannak. Gondolkodás nélkül ölelem magamhoz, olyan szorosan ahogy csak lehet, még az is jó érzéssel tölt el, mikor a hajamba nyom egy puszit. Lehunyom a szememet, próbálom figyelmen kívül hagyni, hogy már megint túl hevesen ver a szívem. Nem tudom milyen, ha tetszik valaki, de hasonlóan tudnám elképzelni, ezt a szokatlan melegség érzet és a heves szívdobogás kettős egyvelege. Kifejezetten megijeszt és zavarba hoz ez a gondolat. Elengedem, hogy az egyik padra üljünk le, miután lesepertük a vastag hóréteget, még csak rá sem merek pillantani, tudom, hogy engem néz és így is alig tudom visszatartani a vigyoromat.

-Tae, téged nem zavar, hogy... a fiúkat szeretem?

-Miért zavarna? - kapok rá a fejemet. - Nem zavar.

-Mert te is fiú vagy. - válaszolja halkan. - És helyes. - teszi hozzá sokkal halkabban.

Beharapom az ajkamat, ahogy meghallom, mit mondott, de így is nehezen titkolom el a hatalmas vigyoromat. Cipőmmel a havat rugdosom, tekintetemet inkább a fára szegezem, amíg összeszedem a bátorságomat egy lehet túlságosan is szokatlan kérdést.

-Tetszem neked?

-Talán.

-Lehet te is nekem. - suttogom. - Bár még nem tudom, jelenleg fura. - nevetek fel. - Eddig tényleg nem tetszett senki, nem tudom, hogy ez tényleg az vagy... Nem. Felejtsd el, ezt nem tudom megfogalmazni.

Biztos vagyok benne, hogy egyikük sem a hideg miatt ilyen vörös egyikünk arca sem. Újra a vásáron vezetem végig a tekintetemet, egy elég szokatlan helyzet alakult ki kettőnk közt a hirtelen vallomásnak vagy nem is tudom, hogy pontosan minek is mondható ez. Közelebb ül hozzám, ami miatt felé fordulok, nagyot nyelek, ahogy rá nézek, egyrészt mert nem tudom, hogy mégis mit szeretne, másrészt pedig elég közel van, még a meleg leheletét is érzem a arcomon. Felmutat a fejünk fölé, követem a tekintetemmel és majdnem el is nevetem magam, hogy látom, egy fagyöngy lóg felettünk.

-Tae, meg... megcsókolhatlak?

-Azt nem tudom hogy kell. - suttogom. - Sose csináltam.

-Én sem. - von vállat. - De ki akarom próbálni.

Nevetve nyomok egy puszit a szája mellé, ha már máshoz nem értek. Számomra ez egy ijesztő helyzet, mégsem zavar annyira, mint ahogy Junkook azt gondolta, sőt egészen tetszik ez az egész. Ugyan ennyitől nem jövök rá, hogy pontosan milyen érzések kötnek hozzá, de annyit azért tudok, semmiképp nem közömbösek.

-Majd együtt rájövünk erre. - bólogatok mosolyogva.

-Egyszer biztos. - bólogat határozottan. - Viszont egy valami lben biztos vagyok. Valahogy így kell kezdeni.

Hirtelen hajol újra hozzám közelebb és a számra ad egy gyors puszit. Megdöbbenve nézek rá, bár mind a ketten elkapjuk a tekintetünket egymásról, ugyan nem tudom, hogy ő miért, de én határozottan amiatt, mert minden tettével csak jobban zavarba tud hozni. Az sem segít, hogy lassan fogja meg a kezemet, inkább csak a fényeket nézem és élvezem a mézeskalács illatot, ami a közelben terjeng. Halkan valahol még egy karácsonyi zene is szól, akadnak olyanok is, akik még csak most kapcsolják be a stand előtti világítós figurákat vagy újabb adag szaloncukrot raknak a kosárba, hogy onnan tudjanak válogatni. Automatikusan nyúlok a kis díszemhez, ami a zsebembe lapul, amikor mellettünk elhaladnak olyanok, akik az éppen vásárolt díszt a táskájukba próbálják sérülésmentesen beletenni. A hó elkezd apró pelyhekben hullani, még közelebb is ülök hozzá, mondjuk nem azért, mert fázom, csupán csak közelebb lehetek hozzá, fejemet pedig a vállára hajtom. Ebben a pillanatban még a legrosszabb helyzetem sem érdekel engem, hónapok óta akkor is ez a legboldogabb pillanatom, akkor is, ha néha nincs mit ennem vagy éppen jéghideg lakásban kell aludni. Most Jungkook az én boldog pillanatom.

12.10