-Kérsz még valamit?- kérdezem mikor megitta a vizet. Pár perce érkeztünk meg lakásomba, Chaehee pedig kért vizet.
-Nem – rázza meg fejét- Köszönöm- suttogja
-Ha bármire szükséged van csak szólj. Most viszont magadra kell hagyjalak egy kicsit. Csak egy kis időről van szó, rendben?- a nappaliba megyek miután bólintott miképp megértette. Lay hyungot hívom fel, elmondva mi történt, és hogy ne mondjon semmit senkinek, de főleg Baekhyunak ne. Ha minden jól megy elvileg fél órán belül itt kell legyen, addig próbálom rávenni egy forró fürdőre, azonban mikor szobámba megyek, ájultan találom a padlón.
~Chaehee szemszög ~
Meleget éreztem, biztos süt a nap. Ez be is bizonyosodott a következő pillanatban mikor kinyitottam a szemem, de valami nincs rendben. Nagyszüleim házában vagyok ezzel nem is lenne probléma, csakhogy évek óta nem voltam itt. Biztosan álmodom, más magyarázat nincs rá. A következő emlékkép apa volt. Kicsit voltunk Baekhyunnal, én alig négy éves ö meg már iskolás. Apával játszottam mikor Baek boldogan szalad szülönkhöz, hogy elmondhassa milyen volt az iskola. Ezt a szép emléket Taehyung dühös egyben aggódó tekintete szakította félbe. Újra átéltem a történteket, mire riadtan nyitottam ki szemem. Rögtön két férfit láttam meg, látszott rajtuk hogy nagyon meglepődtek, amivel én se voltam másképp. Mit keresnek itt és mit akarnak tőlem? Egyáltalán hol vagyok? Remélem nem raboltak el.
-Csak nyugodtan- szólalt meg az egyik férfi aki közvetlen mellettem van. Egyszer csak felállt majd közelebb jött hozzám, mitől megijedtem de amint észre vettem, hogy az infúziót cseréli ki, kicsit megnyugodtam.
-Biztonságban vagy- mosolyodik el majd helyet foglal az ágy melletti székre –Orvos vagyok, nem kell félned- próbál aranyosan beszélni ami elég jól sikerül neki, de tekintve, hogy mi történt velem egy szó se jön ki a számon – Zhang Yixing vagyok. Hogy érzed magad?- nem akartam beszélni vele sőt senkivel, de ha már bemutatkozott illendő nekem is.
-Byun Chaehee a nevem – suttogom kezemet pásztázva
-Rendben Chaehee, nincs okod félni, mi nem akarunk bántani. Később még jövök, addig is pihenj- fogta meg vállam mire meglepetten néztem fel, azonban arra a látványra ami fogadott egyáltalán nem számítottam. Az ágy végében ült a másik férfi, pontosabban a lábamnál. Esküszöm úgy néz mintha valami csoda lennék, holott ha a kinézetét nézzük akkor ö az. Fekete haja, nagy sötét szemei, vaskos rozsaszin ajkai, szép sima baba arc, és ami még aranyosabbá teszi az az elálló fülei. Nem tudom meddig bámulhattam, bizonyára sok ideig hisz ha jól emlékszem Yixing visszatért a szobába.
-Chanyeol- kiáltja el magát minek a lábamnál helyezkedő férfi a hang tulajdonosához fordult – Ne néz így rá, még a végén el fogod ijeszteni- rosszallóan csóválja meg fejét ami igazán aranyossá teszi – Kérlek ne is törődj vele, tudod ö kicsit más mint mi – ahogy magyarázza kezeivel hadonászik ami nagyon vicces látványt nyújt ezért muszáj felnevetnem, de szinte rögtön abba is hagyom mivel szúrni kezd a torkom.
-Mi van vele?- szólal meg az eddig csendben lévő férfi
-Az amire gondoltam- pillant rám –Megfáztál- nyom a kezembe egy gőzölgő bögre teát. Pár perc elteltével elmegy ugyanis szüksége van ég egy két dologra a rendelőből amit nem hozott magával, így kettesben maradtam az óriással.
-Hogy érzed magad?- nagy szemekkel nézek rá, váratlanul ért kérdése habár mindketten tudjuk buta ötlet volt ez tőle –Inkább felejtsd el- legyintek kezével egyet, elmosolyodtam az aranyos látványra.
-A körülményekhez képest egész jól- válaszoltam halkan de tudom tisztán hallotta. Bele ittam forró italomba majd körül néztem a szobában. Egész kis otthonos, az ágyal szemben, amit birtokba vettem, van az ajtó, jobb oldalt egy komód, aztán közvetlenül mellette könyves polc. Bal oldalt, szintén az ágyal szemben egy nagy plazma tévé kapott helyet, alatta kicsi szekrénnyel, ami tele van filmekkel illetve egy konzolt is látok. Úgyszintén bal oldalt helyezkedik egy ruhás szekrény sor, közepén tükörrel, az ágy mellett egy-egy éjjeli szekrény, mindkettőn lámpával, és még egy dolgozó asztal is van, amin minden bizonnyal végzi a munkáját. Egészében nem olyan nagy szoba, de meglehetősen tetszik.
-Hol vagyok?- eszmélek fel ugyanis ezt a tény még mindig nem közölte velem
-Az otthonomban, azon belül a szobámban- ha nem lennék ilyen helyzetbe, biztos elnevetem magam.
-Bár nem illik egy idegenek ezt mondanom, de szép szobád van- pillantok körbe még egyszer majd a tulajdonosán állapodik meg tekintetem. Csak most veszem észre mennyire szépek a szemei. Teljesen elveszek bennük.
-Hogy kerültél ide?- figyelmen kívül hagyta mondatom, amin nem is lepődők meg. Kérdése hallatán be könnyesedet a szemem. Még most se akarom elhinni, hogy képes volt ezt tenni velem Taehyung.
-Ne, ne, ne...kérlek ne sírj. Nem kötelező elmondanod- érinti meg kezem amit szinte azonnal vissza húz, mivel összerezzentem.
-Annyira fáj- suttogom a férfinak
-Semmi baj, most már biztonságban vagy- próbálkozik újra megérinteni karom, ám ezúttal sikerrel is jár.
-Köszönöm- emelem rá tekintetem, és ekkor megfogalmazódik benne a kérdés, hogy ö valóban ember? A mosolya akár egy angyalé. Örökké tudnám nézni, sőt ezt a szelíd egyben elbűvölő mosolyt akarom látni egész életemben. Annyira megbabonázza az embert, hogy képtelen elszakítani a tekintetét róla. És bizony én sem vagyok másképp. Az ajtó kinyílt és Yixing lépet be rajta kezében egy kisebb elsősegély dobozzal. Chanyeol át adta helyét az orvosnak, ezért a másik oldalt foglalt helyet.
-Mit csinálsz?- érdeklődtem mikor a kötszert, tűt és ollót halászott ki a dobozból.
-Elég mély seb van a válladon, lehet be is kell varrni- már épp megérintenem a sérült felületet de Yixing elkapja kezem, magam mellé helyezve – Ne mozdulj, kérlek- sóhajtva fordítom fejem a másik irányba, ezért egyből farkas szemet nézve megmentőmmel. Vagyis nagyon remélem Chanyeol az, és nem valami vénember, bár akkor nem itt lennék. Yixing mondta, hogy be kell varrni a sebet valamint azt is hogy lehet kellemetlen lesz, szerencsére nem így lett.
~Chanyeol szemszög ~
-Végre alszik- fújta ki a levegőt hyung amint elaludt a lány –Chanyeol?
-Tessék- takartam be az édesen szuszogó lányt
-Gyere ki- állt fel és kiment a szobámból, egy utolsó pillantást vettetem Baekhyun húgára, majd követem Yixinget –Ki ez a csaj? És hogy került ide?- bombázott meg kérdéseivel meg sem várva, hogy becsukjam az ajtót.
-Baekhyun húga, de nem mondhatod el senkinek, még hyungnak se. Nem akarom, hogy ilyen állapotban lássa- indulok el a nappaliban ahova természetesen követ.
- Joga van tudni, elvégre ahogy mondtad a húga
- Igazad van, viszont nem láthatja míg nem lesz jobban. Én ismerem legjobban Baekhyunt és tudom, ha így látja gondolkodás nélkül fogja megölni azt a férget- ökölbe szorítom kezem. Nem tudom felfogni miért tette ezt vele. Egyszerűen nem fér a fejembe, hogyan tudta bántani ezt az aranyos teremtést.
-Ki tette ezt vele?- összevont szemöldökkel vizslatott Lay.
-Nem mondhatom el- hajtom le a fejem. Rendesen szégyellem magam amiért ilyen fontos dolgot elhallgatok előle. Szó nélkül jött és segített, a csapatban sőt néha még idegeneknek is segít amiben csak tud, egy rossz szó nélkül. Nyugodt szívem kijelenthetem, hogy Yixing a világ legjobb embere, ugyan kicsit feledékeny de mindig ott van és soha nem hagyja cserben barátait. Ezért is a föld alá süllyednék szégyenemben, csakhogy nem tudom Baek mit akar majd tenni, addig meg egy árva szót sem mondok senkinek. Egy hangos sikoly törte meg a kínos csendet, amire mindketten felkaptuk fejünket. Rögtön a szobámba rohantam ahol nem várt látvány fogadott. Chaehee sírva ordított, gondolom a rémálma van. Gondolkodás nélkül sietem hozzá meg fogva kezeit.
-Nyisd ki a szemed Chaehee. Csak egy rossz álom- hangomra kipattannak sötét szemei, mik most félelemtől csillognak. Gyengéden magamhoz húzom, haját kisöpörve arcából.
-Chanyeol- suttogja nevem
-Shh, semmi baj. Itt vagyok- nyugtatóan simogatni kezdem hátát, azonban percek múltán sem akar abba maradni sírása, ezért hyung egy nyugtatót ad be neki.
-Itt maradok éjszakára, ha bármi van a nappaliban leszek- ezzel együtt magamra is hagyott a már nyugodtan alvó lánnyal.