~ Chaehee szemszög ~

- Chanyeol?

- Tessék?- pillant rám, de szinte rögtön azonnal az útra szenteli a figyelmét, hisz nem lenne jó ha balesetet szenvednénk. Kértem, hogy hadd vezessek én, mindhiába, ő hajthatatlan.

- Jimin is a különleges osztagba tartozik?- teszem fel a nem várt kérdést. Legalábbis számára, azonban szerintem ez várható volt.

- Igen, csak ő máshol mint én

- Sajnálom, nem akartam tolakodó lenni- kérek bocsánatot feszült karjait látva. Nem most kellett volna, kíváncsinak lennem.

- Nehogy bocsánatot kérj már mindenért, Jagiya. Tény és való, nem szívesen beszélek a munkámról, de nem azért mert nem bízom benned. Félek, hogy emiatt elhagysz, hiszen nem egy leányálom az életem- a becenév hallatán nagyot dobban a szívem. Azt hiszen ezt soha nem fogom megszokni részéről.

- Olyan hülye tudsz lenni Chanyeol- rázom meg a fejem mosolyogva- Baekhyunnak képes voltam megbocsájtani, ki egész életemben rengeteg dolgot titkolt el előlem, Taehyungnak is megbocsátottam, habár soha nem akartam, és majd pont az életem szerelmének nem fogok?- nevetek fel de amint tudatomig jut mit is mondtam, rögtön szám elé kapom a kezem. A fenébe, most jól elszóltam magam. Chanyeol az eddiginél is édesebb mosollyal ajándékozott meg.

- Szóval életed szerelme? – huncut vigyora húzza telt ajkait, mitől kénytelen vagyok nagyot nyelni. Most biztos jót szórakozik paprika piros fejemmel, de hát nekem kellett meggondolatlanul beszélnem.

- Azt azért elárulod hova viszel?- terelem el gyorsan a témát, őt ismerve a világ végéig képes zavarba hozni.

- Titok, édes- mosolyodik el csillogó szemekkel

~ ~ ~

- Táncolnál velem, Jagiya?- suttogja fülembe a kérdést. Tekintetem óvatosan rávezetem, arra a boldog kisugárzásra nem számítottam. Sötét szemeivel csak is engem fürkész, miközben levakarhatatlan mosollyal pillant rám. Válaszként bizonytalanul bólintok, hiszen mégis csak a barátaink vannak itt. Mielőtt elindultunk volna Chanyeol szüleitől, megbeszélte a többiekkel miszerint üljünk be valahol, és beszéljük meg normális körülmények közt a dolgokat. Tudtam, hogy ez mivel jár. Nem mondom, hogy nem haragszom rájuk, főleg Baekhyunra, de megértem. Valószínűleg én sem tettem volna másképp, azonban Taehyung meglehetősen furcsán viselkedett. Folyton körül nézet, mikor azt hitte senki sem látja. Olyan volt mint mikor keresünk valamit vagy valakit. Éreztem, valamit eltitkol, ennek ellenére nem szóltam semmit. Úgy voltam vele, majd elmondja ha akarja, meg az is lehet, hogy családi gondjai vannak, amihez végképp semmi közöm. Ezért kellett új ruhát venni - amit egyébként párom választott- , hogy megcsodálhassák a barátaink hogyan fogok szerencsétlenkedni. Soha nem szeretem táncolni, habár tudtam mivel három évig jártam táncra Yerivel együtt.

- Köszönöm- suttogom mellkasára hajtva fejem, ahogy lágyan mozdulatokkal követjük a dallamot

- Mégis mit?- furcsa pillantásokat küld felém az óriásom

- Első sorban, hogy megmentettél, hogy bátyám legjobb barátja vagy, hogy mindig vigyázol rám, nem félsz kimutatni az érzéseid, de ami a legfontosabb, hogy szerethetlek- vallom be minden erőmmel harcolva a kitörni készülő könnyeimmel.

- Te kis butus, érted még a poklot is átélni, csakhogy lássam a boldog mosolyod- csókol ajkaimra. Nem is nevezhető csóknak, hiszen alig tartott pár másodpercnél tovább, számomra mégis oly sokat jelentet. Meghatódtam szavai hallatán, ezért fejem a mellkasába fúrtam, amit ő egy édes kuncogással díjazott. Nem tudom mi lenne velem nélküle. Talán itt az ideje, hogy beszéljek vele a kórházban történtekről.

- Vége a dalnak, szerelmes pár- kiált oda nekünk bátyám, ezzel kizökkentve a gondolataimból, és persze elrontva a meghitt pillanatot. Szúrós szemekkel pillantok Baekhyunra, ám ő csak gonosz mosolyra húzza ajkait, mivel tudatja velem, innentől kezdve azon lesz, hogy zavarba hozzon mások előtt. Szép testvérem van nem mondom, de legalább visszakaptam a régi énje egy részét.

~ ~ ~ 

- Miről szerettél volna beszélni?- foglal helyet az ágyon Chanyeol, közvetlenül mellettem. Nos igen, még mielőtt haza jöttünk volna, elmondtam neki miszerint beszélnünk kell valamiről.

- Elmondom, csak egyet ígérj meg. Nem fogsz balhét csapni, és végképp nem ölöd meg- kétség kívül nagyon féltem a reakciójától, ám már rég meg kellett volna osszam vele ezt a tényt.

- Nem ígérhetek semmit, míg nem tudom miről van szó- néz szemeimbe mire sóhajtva kezdek bele a mesélésbe. Elmondtam neki a kórházas üzenetet, azt is hogy néha éreztem miszerint követnek, és arról a furcsán viselkedő lányról is beszéltem, kivel az egyik megbeszélés után futottam össze a folyóson. Egyre ingerültebb lett párom, amit meg is értek azonban mégis tartottam tőle egy kicsit.

- És mind ezt nem mondtad el. Éreztem, hogy valamit titkolsz, de erre semmiképp sem számítottam- fújtat idegesen

- Hidd el, el akartam mondani, de aztán jött ez a sérülésed és...

- Tudom- vágott szavamba hirtelen mire picit összerezzentem – Mostantól semmit sem titkolhatsz el előlem, főleg ha rólad és a biztonságodról van szó – von egy szoros szeretet ölelésben- Enged, hogy megvédjelek- mormolja fejemre téve állat.