~ Chaehee szemszög ~
Ahogy ígértem Chanyeolnak, amint lekezeltem sérülését neki láttam az étel készítésének. A legnagyobb meglepetésemre ö is segített és nem is akárhogy. Otthonosan mozgott a konyhában, ennek hála sokkal hamarabb lett kész az étel, ami bibimbap lett. Nyomasztó csend telepedet ránk az étel elfogyasztása után, amit Chanyeol tört meg azzal, hogy szó nélkül ment fel a szobámba majd pár perc múlva egy sport táskával tért vissza.
-Mit akarsz azzal?- mutattam a kezében szorongatott táskára. Válaszra hiába várhatam az nem jött helyette kezét nyújtotta. Összezavarodottan pislogtam rá.
-Nagyon örültem Byun Chaehee- mosolyogva mondta
-Bucsunak hangzik- viccnek szántam ám kicsit sem az
-Mert az is
-Mi? Alig öt utcányira laksz tőlünk- emlékeztetem a tényre miszerint nincs olyan mesze az otthona, amit utólag tudtam meg, de az most mellékes.
-Felejtsük el az egészet, legyünk idegenek egymásnak- fejezi ki jobban magát, csakhogy elsőre is értetem
-Mit?- felhúzott szemöldökkel kezdem el vizslatni, nagyon nem erre a válaszra számítottam
-Ahogy hallottad. Komolyan gondoltam. Nem akarlak a munkádban akadályozni, és eddig nagyon is ezt tettem
-Nem, én...Igazad van- nyögőm ki halkan. Nem tudom mi lelte így hirtelen, de ha nem akar a társaságomban lenni, nem fogom ráerőltetni. Nyilván anya miatt mondta ezeket, amit meg is értek. Nekem sem lenni túl sok kedvem egy idegbeteg lányával tölteni a nap nagy részét. Mégis miért foglalkoztat? Csak egy férfi ki vigyázott rám. Közelebb lép, karjait közém fonva még utoljára megölelve, majd elhagyja a házat.
-Mi a fene volt ez?- szomorúan suttogom magam elé. Senki sem fog hosszú távon melletted maradni. Ahogy jönnek úgy el is mennek. Ezt anya elég sokszor szokta hangoztatni, hogy még véletlenül se felejtsem el, ám ezúttal talán igaza is van. Két ember van az életemben, akik feltétel nélkül szeretnek és velem vannak, Baekhyun és Yeri. De nem is kell több.
~~~
-Szórakoztató volt a mai nap, nem de Chaehee?- fejezi ki örömét Jongin
-Igazad van viszont a vidámpark, kicsit fárasztó volt- szusszantok fáradtan
-Bizony. A kísértetház kevésbé volt szórakoztató, de jól éreztem magam- mosolyodik el Yeri ezzel együtt félbe szakítva beszélgetésünket. Jongin arrébb ül a lány közeléből, mintha félne tőle. Mindig ezt csinálják, sose egyeznek ennek köszönhetően rengetegszer veszekednek. Persze csupa semmiségért azonban egyik sem vallaná ezt be.
Pontosan két hete nem beszéltem vele, még csak nem is láttam. Yerivel párszor elhaladtunk az épület előtt ahol, ha minden igaz él, azonban egyszer sem volt semmi életjel. Lehetséges, hogy rossz helyen kerestem vagy elköltözött. Noha azt is megtehetem volna, hogy felszökdécselek a lakására csakhogy nem mertem. Féltem ,hogy elküld a fenébe hiszen ahogy mondta '' Felejtsük el az egészet, legyünk idegenek egymásnak''. Bár igazat adtam neki, nem értetem egyet vele. Látszólag minden kezd jóra fordulni, a valóságban kicsim sem az. Anyával alig beszélek, csak akkor mikor egy két befolyásos ember téved az otthonunkba, de nem is bánom. A történtek után nem. A rémálmok miatt nem tudtam rendesen a munkámra összpontosítani, ezért Baek vette át míg nem leszek jobban, azt ugyan nem tudta miért de így volt helyén. Egyedül Yeri tud az egészről, viszont pár napig nem tartózkodott Koreában. Nagyon rossz volt nélküle.
-Chaehee eljössz velem a boltba?- Jongin hangja ránt vissza a valóságba. Válaszként bólintok, majd megyek elkészülődni hisz mégse mehetek pizsamába az utcára. Nem kellett sok idő mire a bevásárló központ parkolójába értünk. Azt hinné az ember, egy férfival a vásárlás hamar lezajlik, csakhogy itt Kim Jonginrol van szó, aki nem arról ismert, hogy hamar befejezi a ténykedését.
-Ezt is vegyük meg, jó?- mutat fel egy zacskó cukrot
-Jongin, miért kérdezed meg tőlem, mikor magadnak veszed?- sóhajtok fel szenvedve ugyanis már lassan egy órája itt szenvedek vele. Esküszöm rosszabb mint egy nő.
-Csak kérdeztem, nem kell rögtön harapni- dünnyögte bűnbánóan mire minden haragom elszállt.
-Megyek keresek csirke ízű chipset- indulok el még mielőtt bármit is mondhatna. Tudom, hogy az a kedvence és bármikor le lehetne  venni a lábáról ezzel a nasival. Frusztráltan sóhajtok fel, a kereset csípsz az utolsó polcon van amit természetesen nem érek el, akárhogy próbálom elérni. Persze ilyenkor senki sincs a közelben, hogy legalább segítséget kérjek, tehát csak egy dolog maradt. A legutolsó polcról óvatosan arrébb nyomtam a lábammal, az édességet majd a szabad helyre állva, próbáltam elérni a chipset. A sokadik próbálkozásom után végre sikerült megérintenem, azonban nem tudtam megfogni ezért valakinek a fejére landolt. Szégyenlősen fordultam az illető felé, sűrű bocsánat kérések közepette.
-Legközelebb vigyáz esetleg kérj segítséget- olyan ismerős ez a hang. Óvatosan felpillantottam, arra viszont nem számítottam ami fogadni fog.
-Te?- kerekedtek ki szemeim
-Én- alig ismertem fel, ugyan nem sokat változott, a kisugárzása viszont annál jobban –Hogyan találkozom folyton veled?- túr bele sűrű hajkoronájába.
-A sors- motyogom orrom alatt, hátra lépve készen otthagyni a chipsekkel együtt. Majd keresek valami mást.
-Hova mész?- ér utol hála hosszú lábainak
-Miért érdekel? Egyébként is te közölted, hogy legyünk idegenek, szóval nem beszélek veled- bökők rá mint valami bűnözőre.
-Egy olyan idegennel mint én bárki cseverészne- pimasz mosoly ül ki baba arcára
-Csakhogy én nem vagyok bárki- dühöngők bosszúsan- Nem vagy idegen- teszem hozzá alig hallhatóan, ám ö tisztán hallja köszönhetően, annak a fene nagy dumbo füleinek.
-De hát az előbb mondtad...- nem hagyom hogy befejezze mondatát, ezért hevesen közbe vágok
-Te kértél rá, vagy netalán elfelejtetted?- az összezavarodott arckifejezése, egyértelműen elárulja, miszerint elfelejtette. Nagyot sóhajtok, nem hiszem el ezt az óriást.
-Elfelejtettem- zavarában az ellenkező irányba pillant, ezzel megszakítva a szemkontaktust –Akkor viszlát, kedves idegen- mosolyodik el újra a szemembe nézve
-Hülye vagy? Egyértelműen hülye vagy- kérdezem inkább magamtól mintsem tőle, a választ is megadva.
-Hey! Nem sértegethetsz egy idegent- húzza fel orrát mérgesen, ezt azonban ö is tudja, hogy nem veszem be. Csak viccel.
-Inkább hagy békén- fújtatok egyet, tekintetemmel Jongint keresve- Hol vagy már te is?
-Kit keresel?- érdeklődik az óriás dumbo
-A türelmem, hogy még öt másodpercig kibírjam veled. De mint látod nincs itt, szóval viszlát- indultam el a kasszához készen itt hagyni Jongint, mikor is egy bunkó bevágódik elém, egy időben neki csapódva a bevásárló kosaramnak.
-Yah! Nem látsz?- ingerülten estem szegény srácnak
-Chaehee? Tényleg te vagy?- fordul meg a bunkó srác, ki nem más mint Jongdae
-Mint látod. Sajnálom az előbbit- húzom el a szám kínosan
-Ugyan- legyint egyet megmutatva cica mosolyát- Hogy vagy? Mi történt veled? És miért nem engedi Chanyeol, hogy találkozunk?- olyan gyorsan teszi fel a kérdéseket, hogy idom sincs válaszolni.
-Nem tudom, talán kérdezd dumbo uraságot. Köszönöm, jól vagyok, és ti?- kezdeményeztem a szokásos baráti beszélgetést, amit viszonylag sokáig folytatunk, míg meg nem talált Jongin és Chanyeol. Furcsállva pillantottam a vihogó párosra, nem rémlik, hogy barátok lennének, főleg az incidensből kiindulva. Itt valami nagyon nincs rendben, gyanúsak nekem.