~ Chaehee szemszög ~
-Te nyomorék- egy igen ismerős hangra leszek figyelmes ezzel félbeszakítva az elmélkedésem. Nem értetem miért kellett elhallgatnom, hogy mit tett Taehyung és Baek miért védi mikor eddig konkrétan szemeivel ölte volna meg. Mi történt amitől ennyire megváltozott a véleménye, de ami a leginkább érdekel, miért nem mondja el? Számtalan kérdés merült fel bennem, természetesen egyre sem kaptam választ mégis reménykedem benne. Nagy sóhajok közepette álok fel ágyamról, majd a nappaliba megyek, ahol nem hétköznapi látvány fogad. Chanyeol a földön fekszik, Jongin meg fölötte készen egy újabb ütésre. Baekhyun rögtön az óriás segítségére siet.
-Jongin- suttogom nevét mire felém fordul
-Mióta vagy itt?- fújja ki a bent rekedt levegőt
-Mi ez az egész?- a hangom megremeg. Óvatosan Chanyeolra nézek, kinek egy nagy lila folt kapott helyet a szeme alatt, ajka kissé megrepedt, gondolom az ütés erejétől. Bátyám tekintete dühös volt azonban valahol ott bujkált az aggodalom is, akárcsak Jonginnak. Teljesen össze vagyok zavarodva. Nyomasztó csend telepedet ránk, amit ismét én szakítottam meg. Chanyeolhoz lépek, aki végig simít sérült száján.
-Jól vagy?- kérdezem aggódva mire Jongin motyog valamit de nem értem.
-Persze, ez semmiség- ereszt egy mosolyt, azonban látszik nem őszinte.
-Velem ne i törődj- bosszankodik Jongin és már vissza szólnék neki, ezt azonban Baekhyun megakadályozza
-Várj a kocsiban- dobja oda a kulcscsomót amit gond nélkül kap el, majd bosszúsan ki megy. Kérdőn nézek bátyámra miközben karba tett kezekkel állok előtte, várva a magyarázatra csakhogy az percekkel később nem jön. Chanyeol sem néz ki másképp, mindketten maguk elé bámulnak ki fejükből, mintha a padló olyan érdekes lenne, engem azonban ez teljesen felidegesít.
-Mondj már valamit- nem kis idegesség csendül fel hangomban, ezért rendesen meg is lepődnek
-Még nem lehet- frusztráltan felsóhajtok – De ígérem, mindent megfogsz tudni a maga idejében
-Mikor? Órák, napok, hónapok vagy esetleg sok évek múlva? Most akarom tudni az igazat, nem évezredek elteltével- nem túlzok ha azt mondom, soha életemben nem voltam ilyen dühös mint most. Az a férfi akit szeretek, csúnyán elárul, kis híján elrabolt ennek tetejében még meg is akar ölni. Baekhyun, ki eddig a pokolra kívánta Taehyungot, valami csoda folytán védi. Chanyeol felbérelte a védelmem érdekében és nem hajlandó beszélni róla, annak ellenére, hogy szó nélkül mentem bele a kis tervének. Nagyon nem tetszik itt nekem valami. Csak is arra tudok gondolni, hogy rossz dologba keveredett, ezen felül Taehyung mintha féltene valamitől vagy valakitől. Ha jobban bele gondolok, valami olyasmit mondott, miképp nem lehetek másé, nem engedi hogy elvegyenek. Nem értetem semmit, minden olyan homályos és zavaros, egyszerűen nem tudok kiigazodni rajtuk.
-Biztos rendben vagy?- suttogva kérdezem Chanyeoltol mikor testvérem volt olyan szíves elmenni
-Ennél jobban soha nem voltam- vigyorodik el mitől nekem is jobb kedvem lesz –Egyébként is megérdemeltem
-Miért mondod ezt?- még jobban össze vagyok zavarva, már ha ez lehetséges
-Ígéretet tettem, ám nagyon úgy látszik eddig nem sikerült betartanom- az előbbi mosolynak nyoma sem volt, helyette egy nagyon is komoly Chanyeol vette át helyét. Óvatosan átöleltem széles hátát, arcom nyakhajlatába temetve. Nem tudom honnét vettem bátorságot miszerint megölelem, nem csak öt hanem saját magam is megleptem, de tagadni sem tudom mennyire jól esik. Amint tudatosul benne tettem, gyengéden fonja izmos karjait csípőm körül közelebb húzva magához, így teljesen egymásnak simul testünk. A szívem csakúgy repes az örömtől, ezzel együtt újra életre keltve pillangókat a gyomromban. Biztonságban érzem magam Chanyeol mellett.
-Köszönöm, Chaehee- suttogja fülembe mitől megborzongok de ezt a meghitt pillanatot is tönkre kell tennie- De már nagyon éhes vagyok
-Előbb lefertőtlenítem a sebet- bökők az ajkain lévő apró sérülésre valamint a szeme alatti foltra. Bosszúsan fújtatok mikor a sokadik próbálkozásra sem tudom elérni az elsősegély dobozt. Egyszer csak egy mellkas hátamnak csapódik, de nem ijedek meg mert tudom, hogy Chanyeol az. Elnyúl mellettem és elveszi a számomra elérhetetlen tárgyat, hogy aztán vigyorogva adja kezembe. Alaposan bele mártom fertőtlenítőbe a vattát majd óvatos mozdulatokkal érintem meg sérült részét.
-Aucs... mit csinálsz?- fogja meg csuklóm felszisszenve
-Leápolom a sérülésed- érintem meg újra ám ezúttal is felszisszen. Komolyan mint egy gyerek. Bele telt egy kis időbe míg lefertőtlenítettem azt az aprócska sebét. Mindvégig a szemembe nézet, mitől nem kicsit jöttem zavarba, látszólag jót szórakozott rajta, próbáltam minden figyelmem a sérült részre szentelni csakhogy nem volt olyan könnyű.