Magnus még másnap sem tudta kiverni a fejéből Alec szavait.

„Cicám"

Ez az egy szó visszhangzott a fejében újra és újra. Még aludni sem tudott rendesen, pedig az igazán ritkán fordult elő. És az is elég ritka volt, hogy Alec ágyban találta Magnus-t, mikor felébredt. Már pedig most ez történt.

Magnus a hátán feködt, karjait a feje alá tette és a plafont bámulta.

- Baj van? - kérdezte Alec.

Magnus hirtelen oldalra kapta a fejét, mintha eddig nem is tűnt volna fel neki, hogy a fiú fent van. Bár, amennyire belemerült a gondolataiba, lehet hogy valóban nem vette észre.

- Nem. Csak a tegnapon gondolkozok – mondta.

Alec elmosolyodott, mert tisztában volt vele, hogy Magnus mire céloz.

- Sokszor mondtam, hogy mindig meg tudsz lepni, igaz? Én pedig minden alkalommal azt hiszem, hogy ezt már nem tudod fokozni tovább, te viszont újra és újra rácáfolsz. Hogy csinálod ezt? - kérdezte végül.

- Adottság? - vont vállat Alec.

- Lehet.

- Most viszont kelj fel, mert ma én vezényelek – mondta Alec, majd rá nem jellemző fürgeséggel pattant ki az ágyból és nekiállt öltözködni.

Kis idő múlva Magnus is követte és körülbelül háromnegyed óra múlva már készen is álltak az indulásra.

- Ma nem lesz szükség boszorkánymesteri képességeidre – kezdte Alec. - Mert ma a hagyományos módon fogunk utazni. Én vezetek – jelentette ki.

Magnus nem szólt, csak követte Alec-et a kocsiig. Minden vágya volt, hogy megkérdezze hová tartanak, de ismerve Alec-et úgysem kapott volna választ, úgyhogy inkább nem rágódott rajta tovább. Helyette a tájat fürkészte és élvezte az utazást.

Nagyjából egy órája lehettek úton, mikor Alec befordult egy szűk bekötőútra. Kétoldalt fenyők szegélyezték és eléggé hosszú lehetett, mivel Magnus nem látta, hogy hol ér véget.

Negyed óra elteltével Magnus végre megpillanthatta hová is érkeztek. A hely olyan volt akár egy park. Mindenfelé különféle virágok, bokrok és fák voltak ültetve, ezek között pedig egy épület állt. Magnus nem látott rajta semmi különöset, így továbbra sem értette miért jöttek ide.

Kiszálltak és Alec betessékelte a boszorkánymestert az épületbe. Ott egy kis pult mögött egy nagydarab (mármint sportos értelemben), negyven év körüli férfi ült és valami újságot lapozgatott unottan. Mikor meglátta az érkezőket felállt. Aztán Alec-re pillantott és az ismerős láttán felderült az arca.

- Alec Lightwood. Ezer éve nem láttalak. Már azt hittem felmondtál – mondta, majd kezet rázott a fiúval.

- Lehet olyat egy árnyvadásznak? - kérdezte Alec. - Örülök, hogy látlak Roger.

- Mi szél hozott erre?

- Igazából nyaralunk – mondta. - Roger, bemutatom Magnus Bane-t – mutatott Alec a boszorkánymesterre. - Magnus, ő itt Roger.

- Igazán örülök – rázott kezet Roger Magnussal is.

- Szintúgy – mondta Magnus.

- Menjetek csak be nyugodtan – fordult Roger újból Alec felé. - Szabad a pálya.

- Kösz – mondta Alec, majd maga után húzta az értetlen Magnus-t.

Az épület mögött még nagyobb füves terület volt és amint kiléptek az ajtón Magnus számára megvilágosodott a helyzet.

- Azt hiszem ez a bosszú a macskákért. Igazam van? - kérdezte.

- Valami olyasmi – felelte Alec.

Magnus körbehordozta a tekintetét a környezetén. Amerre csak nézett mindenhol céltáblákat, tegezeket, nyilakat és állványokon sorakozó íjakat látott.

- Azt hiszem tudom a választ, de azért megkérdem. Mit tervezel, Alexander?

- Íjászkodni fogsz, Magnus – vigyorgott Alec.

- Méghogy én?! - kerekedtek el a boszorkánymester szemei.

- Igen, te. Tudom, hogy sok mindent csináltál már az életedben, de nem nézem ki belőled, hogy valaha is íjjal lőttél volna.

- És milyen jól gondolod – mondta Magnus. - Vagyis, nem egészen. Egyszer lőttem íjjal. Mondjuk nem találtam el, akit kellett volna, utána pedig leütöttek és elájultam, de...

- Leütöttek? Mikor volt ez, a középkorban?

- Körülbelül...

- Na jó, mindegy. Én nem foglak leütni – mondta Alec.

- Ez megynugtató – fintorgott Magnus. - Egyébként mi ez a hely?

- Jártunk ide Jace-ékkel edzeni. Még pár éve.

- Azt hittem csak az Intézetben edzetek.

- Mostanság igen. De én jobb szerettem ilyen helyekre jönni – mutatott körbe Alec.

Alec hosszas válogatás után a kezébe vett egy szépen megmunkált, faragott íjat és néhány nyilat, majd megállt Magnus előtt és a kezébe adta őket.

- Ugye tudod, hogy nem vállalok felelősséget a következményekért? – kérdezte a boszorkánymester.

- Nem is kell. Mert én fogok.

- Te tudod – vonta meg a vállát Magnus.

- Rajta – intett Alec a céltáblák felé. - Kíváncsi vagyok, hogy boldogulsz vele.

Magnus a háta közepére sem kívánta az egészet, de Alec kedvéért nem ellenkezett.

Végül eltalálta a céltáblát, igaz nem a közepét, sőt a középső körtől a lehető legmesszebb fúródott a nyíl a táblába, de legalább benne volt, gondolta Magnus.

Alec nem kritizált, nem magyarázkodott. Egyszerűen csak odasétált Magnus mögé és megszólalt.

- Láttam már rosszabbat is – mondta.

- Ne gúnyolódj – vágott vissza Magnus.

- Nem gúnyolódok. Segíteni akarok – azzal Magnus háta mögül előre nyúlt, felemelte a boszorkánymester íjat tartó kezét, majd utána a másikat is és az idegre illesztette a nyílvesszőt.

- Tartsd erősen, állj stabilan és akkor nem fog eltérni – magyarázta Alec, szinte Magnus fülébe suttogva.

A következő lövés már sokkal jobbra sikeredett, úgy fél óra múlva pedig Magnus már vígan zsebelte be a pontos találatokat.

- És most lássuk a mestert – mondta egy idő után.

Alec elvette az íjat Magnus-tól, majd elfoglalta a helyét a céltáblával szemben. Felemelte a karját, az idegre illesztette a nyilat és lőtt. A találat pontos volt és erős.

Magnus csodálattal figyelte, hogy Alec milyen élvezettel és precizitással kezeli az íjat. Ez a fegyver nem volt túl gyakori az árnyvadászok körében. A legtöbben szeráfpengét vittek magukkal a harcba. Alec is használta néha, de Magnus látta rajta, hogy nem szereti igazán.

Büszke volt Alec-re. Nem csak akkor, mikor sikeresen hajtott végre egy küldetést, vagy megnyertek egy csatát. Magnus minden pillanatban büszke volt rá.

Miközben Alec tovább lőtte a nyilakat, Magnus felállt és mögé lépett, épp úgy, ahogy Alec tette.

- Akkor is eltalálod, ha megzavarnak? - kérdezte.

- Mire célzol?

- Te csak lőj! - mondta Magnus.

Alec tette, amit mondott, ám éppen mielőtt elengedte volna a nyilat, Magnus egy apró csokot lehelt a fiú nyakára.

A nyílvessző a földbe fúródott, Alec pedig szembe fordult Magnus-szal, ledobta az íjat és megcsókolta a boszorkánymestert.

- És mi lesz Rogerrel? - kérdezte Magnus, miután elváltak egymástól.

- Mi lenne? - kérdezett vissza Alec. - Szerintem úgyis alszik.

Magnus kapott még egy csókot, majd összeszedték a holmijukat és a kijárat felé vették az irányt.

- A végére egész ügyes lettél – jegyezte meg Alec, mikor már az autóban ültek.

- Jó tanárom volt – válaszolta Magnus.

Szaisztok!

Itt a beígért rész, remélem ez is elnyeri a tetszéseteket.

És... még mindig nem lesz vége. :D

Kellemes olvasást, pár nap múlva visszatérek. ;)