Magnus arra ébredt, hogy iszonyatos világosság van a szobában. Mire sikerült hozzászoknia a fényhez Alec is ébredezni kezdett. Lassan kinyitotta a szemeit és álmosan pislogott a boszorkánymesterre.

- Jó reggelt! - szólalt meg, és a hangja is épp olyan álmos volt, mint a pillantása.

- Máris jó – felelte Magnus. Egy gyors puszit nyomott Alec arcára és kikászálódott a takaró alól. - Jobb lesz, ha felkelsz, álomszuszék. Párizs csak ránk vár.

- Hány óra van? - kérdezte Alec, de továbbra sem tűnt úgy, mintha fel akarna kelni.

- Pont annyi, hogy felkelj.

- Dlmsvgyk... - morogta a fiú a párnájába.

- Alexander. Nem értek „álmos árnyvadászul", úgyhogy fordítsd le, kérlek.

- Mondom, álmos vagyok.

- Hát, tudod, aki éjjel alvás helyett...

- Magnus! Kérlek!

- Most mi van? - kérdezte a boszorkánymester ártatlan mosollyal.

- Tudom, hogy mire akarsz kilyukadni –mondta Alec, közben pedig nagy nehezen sikerült felkelnie az ágyból. - Szóval, nem kell részletezni.

- Oké – adta fel Magnus. - Kávét?

- Néha mégis csak hasznos tudsz lenni– tréfálkozott Alec és elindult a bögréért, amit Magnus nyújtott felé, ám erre a kijelentésre hirtelen vissza rántotta.

- És mindezt csak most közlöd velem?Néha...?! A tegnap este után néha...?!

- Jaj, most mit játszod a sértődöttet?Tudod, hogy vicceltem. Most pedig kérem azt a kávét – nyúlt ismét a bögre után Alec, ám most sem járt sikerrel.

- Mondd csak, mióta tudsz te viccelődni, Alexander? - kérdezte Magnus, továbbra is megtartva a távolságot Alec és a bögre kávé között.

- Talán mióta ismerem a világ legbolondabb boszorkánymesterét.

- Na, most már tényleg nem kapod meg ezt a kávét – mondta Magnus és Alec tartott tőle, hogy be is váltja az ígéretét. Neki viszont égető szöksége volt arra a bögre kávéra.

- Csak azt ne mondd, hogy megsértődtél.

- Pedig lehet – duzzogott Magnus tovább.

- Hát jó... Akkor el sem mondom, hogy terveztem egy meglepetést a számodra...

Ez végre hatott. Magnus kíváncsian fürkészte Alec-et.

- Meglepetést? - kérdezte. - Miféle meglepetést?

- Nem érdekes. Megyek lezuhanyzom... - el is indult volna, csakhogy...

- Jól van, jól van. Itt a kávéd – szólalt meg Magnus és újból Alec felé nyújtotta a bögrét. - És igazából nem is sértődtem meg.

- Igen, tisztában voltam vele – vette el a kávét Alec és még egy cinkos mosolyt is megengedett magának.

Miután mindkettejüknek sikerült kellőképpen felébredni, Magnus megnyitotta a portált.

- Na, indulhatunk? - kérdezte Alec-et, aki mindvégig mellette állt.

- Igen. Menjünk.

Egymás után átléptek a portálon, ami aztán be is zárult mögöttük, ők pedig Párizs nyüzsgésében találták magukat.

Alec már hallott egy-két ismerősétől a városról, de amit látott, az minden várakozását felülmúlta.

- Szép, ugye? - kérdezte Magnus.

- Igen, gyönyörű – felelte Alec ámuldozva.

Körülöttük az embereknek, mintha fel sem tűnt volna, hogy hirtelen ott termettek a semmiből és Alec gyanította, hogy valóban nem vették észre. Még csak reggel volt, de máris nagy volt a nyüzsgés, a levegőben pedig finomabbnál-finomabb illatok terjengtek.

Alec leginkább a péksütemények illatát érezte, amire a gyomra egy hatalmas korgással reagált.

- Éhes vagy? - kérdezte Magnus, bár teljesen feleslegesen, ugyanis Alec gyomra ismét kinyilvánította étel iránti igényét.

- Szerinted? - kérdezett vissza a fiú.

- Akkor gyere utánam – szólt a boszorkánymester, majd elindult az utca vége felé, Alec pedig követte.

Egy barackszínűre festett kis épület előtt álltak meg. Alec gyomra újból kordult egyet, mikor megérezte a bentről kiszálló illatokat.

Odabent aztán leültek az egyik asztalnál, majd mikor megérkezett a pincérlány, Magnus rendelt maguknak (franciául). Alec el is gondolkodott rajta, hogy Magnus vajon hányféle nyelven tud beszélni. Bár, ha jobban belegondolt, több száz év alatt biztos volt alkalma jópárat elsajátítani.

Alec-nek egy sonkás-tojásos szendvicset rendelt, hozzá egy vajas croissant és egy pohár narancslevet, magának pedig omlettet baconnel és pirítóssal, meg egy csésze forró teát.

Amíg vártak a reggelire Alec körbenézett a helyiségben. Egyszerű volt, de nagyon hangulatos. A kis asztalok – amilyennél ők is ültek – csupán négyszemélyesek voltak és fából készültek, akár csak a székek. Mindegyiken kis perecekkel és kalácsokkal díszített asztalterítő volt, meg egy kis váza, benne néhány búzakalásszal.

- Honnan ismered ezt a helyet? -kérdezte Alec.

- Miből gondolod, hogy ismerem?

- Olyan biztos voltál a dolgodban. Jártál már itt, igaz?

- Egyszer-kétszer.

Alec-nek már a nyelve hegyén volt a kérdés, hogy „kivel?", de aztán mégsem tette fel. Magnus-t azonban nem tudta megtéveszteni.

- Tudom, hogy mit akarsz kérdezni –mondta.

- Tudod?

- Azt akarod tudni, hogy kivel voltam itt, ha jól sejtem.

- Igen. Csakhogy nem fogom megkérdezni. Tanultam az utóbbiból és nem kérek belőle még egyszer, köszönöm.

- Ha akarod, elmondom.

- Nem hiszem, hogy tudnom kell –felelte Alec, viszont nem folytathatták tovább a beszélgetést, mert a pincérlány visszatért, immár a reggelijükkel a kezében.

Alec megnyugodva vette tudomásul, hogy valószínűleg nem fog éhes maradni. A tényérjén lévő étel nem volt éppen kis adagnak mondható.

Miután mindketten jóllaktak nekivágtak a városnak.

Ellátogattak a Louvre-ba, megnézték a Panthéont és sétáltak a város katakombáiban. Magnus erősködött, hogy menjenek el Disneylandbe is, de Alec minden alkalommal közölte, hogy esze ágában sincs visongató kisgyerekek közé menni, meg különben is a minap beszélték meg ezt a gyerekes, nem gyerekes témát és bizony Disneylandben hullámvasutazni Alec szerint a lehető leggyerekesebb lenne, így végül Magnus is beletörődött.

A nap végére hagyták Párizs lényegét. Az Eiffel-tornyot. Odafentről csodálatos kilátással tárult eléjük a város, Alec pedig nem bírt betelni a horizonton vörös színben lebukó Nap látványával.

Magnus elcsodálta, milyen apróságoknak tud néha a fiú örülni.

- Tudod, említettél valami meglepetést is – zökkentette ki végül Alec-et a gyönyörködésből.

- Nocsak, nocsak... Mondanám, hogy a kíváncsiskodásod miatt hamar megöregszel, de ez nem fordulht elő, így... inkább nem mondom.

- Alec...

- Meg fogod tudni, ne aggódj. Nem felejtettem el – mondta Alec, majd tovább csodálta a naplementét.