Magnus némi keresgélés árán megtalálta azt a bizonyos arany színű zakót. Bár még továbbra sem volt világos számára, hogy Alec miért ragaszkodott ehhez a színhez, de nemsokára úgyis meg fogja tudni. Viszont a színválasztásnál jobban érdekelte maga az ajándék. Sokat gondolkodott már rajta, hogy mi lehet, de nem jutott eszébe semmi, amit Alec hajlandó lett volna ajándék gyanánt neki adni.

Gondolt rá, hogy talán valamiféle ruhadarab, végtére is Magnus imádta a ruhákat, Alec viszont épp ellenkezőleg. Pont ezért nem tudta elképzelni, hogy a fiú besétál egy üzletbe és elkezd válogatni a az aktuális kollekció darabjai között.

Magnus megrázta a fejét. Esélytelen, gondolta. Jobb lesz, ha nem is gondolkozik rajta, úgysem fog rájönni.

Végignézett magán a tükörben és el kellett ismernie, hogy nem hazudtolta meg önmagát. Nem csak a zakó volt arany színű, hanem a nadrág is. Tökéletesen passzoltak egymáshoz. Hozzá fekete cipőt húzott, a zakó alá felvett egy szintén fekete inget és egy sötétbordó nyakkendőt. Néhány elegáns mozdulattal arany színű csíkokat varázsolt a hajába, majd ismét megnézte az eredményt. Elégedett volt és remélte, hogy Alec is az lesz.

Hátat fordított a tükörnek és kiballagott a nappaliba. Felnézett az órára. 18:23. Mivel csak hétre kellett az Intézetbe érnie, úgy döntött, hogy néhány sarokkal előbbre nyitja a portált és sétál egyet. Néhány mozdulattal és kb. fél perccel később el is tűnt a lakásból, hogy aztán az Intézettől három utcányira bukkanjon fel ismét.

Ezalatt az Intézetben Alec éppen érzelmi válságban volt.

- Izzy, mi van, ha hülyeséget csinálok? - kérdezte, miközben Isabelle a nyakkendőjét igazgatta.

- Hogy jut ilyesmi az eszedbe? - kérdezett vissza a lány.

- Nem is tudom... Mi van, ha Magnus nem akarja, hogy... tudod...

- Alexander Lightwood - kezdte Izzy. - Eszedbe se jusson semmi ostobaság, különben nagyon megjárod! Értetted? - kérdezte, és miközben beszélt a kelleténél kicsit erősebben húzta meg Alec nyakkendőjét.

- Az Angyalra Izzy, megfojtasz - nyöszörögte Alec.

- Jó. Legalább akkor nem kell tovább hallgatnom az örökös önbizalomhiányos monológjaidat - mondta, miközben meglazította a nyakkendőt.

- A testvéri szeretet határtalan... - élcelődött Alec.

- Igen. És Magnus-é is - felelte Izzy. - Talán te nem vagy benne biztos - amit máig nem értek - , de én látom. Látom, hogy szeret, Alec és azt is, hogy te is szereted őt. És csak ennyi kell. - Izzy a kezei közé fogta Alec arcát és a szemébe nézett. - Most pedig kiállsz oda ebben a dögös szerelésben és megmutatod ezt mindenkinek.

Alec erre csak mosolygott egyet.

- Mondtam már, hogy eléggé hatásos tudsz lenni? - kérdezte.

- Nem igazán.

- Akkor most mondom - Azzal egy puszit nyomott Izzy arcára. - Köszönöm - mondta.

- Micsodát? Az öltöztetést, vagy a kioktatást?

- Mindkettőt, de főleg az utóbbit.

- A húgod vagyok. Kötelességem volt - vigyorgott Izzy. - Na gyere! - azzal karon ragadta Alec-et és maga után vonszolta.

Magnus nem ment be azonnal az épületbe. Megállt az ajtó előtt és megnézte az óráját. 18:56-ot mutatott. Pontos volt, mint mindig. Na jó..., inkább mint általában.

Felnézett a tornyokra, melyek az Intézet épületéből kimagasodva az ég felé nyúltak és ismét elgondolkozott. Mi vár rá odabent?

Ám mielőtt túlzottan belemerülhetett volna a gondolataiba, kinyílt az ajtó és Isabelle lépett ki rajta. Magnus-nak szemet szúrt, hogy egy hétköznapi estéhez képest meglehetősen csinosan volt felöltözve. Bár, ha figyelembe vesszük, hogy Izzy-ről van szó, talán nem is olyan furcsa ez.

- Magnus! - kiáltott felé a lány. - Mit ácsorogsz ott? Gyere már be!

- Éppen arra készültem, mielőtt megjelentél. Mi ez a szerelés? - mutatott végig Magnus Izzy fekete, vörös rózsákkal díszített ruháján.

- Á, semmi - legyintett Isabelle. - Csak felpróbáltam. Nemrég vettem.

- Értem - felelte Magnus, bár valamiért még mindig nem hagyta nyugodni ez a ruha dolog.

- Gyere, menjünk be - szólt Izzy, majd karon ragadta Magnus-t és bevezette az épületbe.

Odabent látszólag minden a szokásos mederben folyt. Este lévén nem volt nagy nyüzsgés, csak néhány árnyvadász lézengett. Izzy továbbra sem engedte el Magnus-t. Úgy vonszolta maga után, mint egy kisgyereket.

- Tudod, nem vesznék el, ha elengednél - szólalt meg végül a boszorkánymester. - Tönkre teszed a ruhámat.

Erre Izzy végre elengedte Magnus zakójának ujját, viszont úgy tűnt az irányításból nem enged, mivel most Magnus mögé került és hátulról lökdösve próbálta irányítani.

- Isabelle. Tudom, hol van Alec szobája, úgyhogy magam is oda találnék.

- Csakhogy nem Alec szobájába megyünk - jegyezte meg Izzy.

- Nem?! - lepődött meg Magnus. Még meg is torpant egy pillanatra.

- Nem. Viszont el fogunk késni, úgyhogy volnál szíves tovább menni? - türelmetlenkedett Izzy és tovább taszigálta Magnus-t.

- Azt hiszem kezdek összezavarodni - mondta a boszorkánymester, ám közben újra elindult, elkerülvén Isabelle további irányítási kényszerét. - Hát nem Alec-től kapok valamit?

- De igen, Alec-től. Csak nem a szobájában. De mi lenne, ha nem kérdezősködnél annyit és haladnánk végre?

Magnus jobbnak látta, ha nem kérdez többet, így csendben haladtak tovább.

Végül megálltak egy nagyobb ajtó előtt, majd Izzy Magnus háta mögül hirtelen eléje került, mintegy beékelve magát a boszorkánymester és az ajtó közé.

- Na jó, mi ez az egész? - kérdezte Magnus.

- Nem áll szándékomban elárulni semmit, de valamit mondanom kell.

- Alec ott van bent? - mutatott a boszorkánymester az ajtóra.

- Igen. És ha minden igaz, valami olyasmit fog neked adni, amit ezidáig még senkinek. Valami olyat, ami örökre szól.

Magnus nem szólt, csak kissé megráncolta a homlokát. Miről beszél ez a lány?

- Ez nem holmi csecse-becse Magnus - folytatta Izzy. - Én most magadra hagylak. Fontold meg, amit mondtam és dönts. Ha igaz, amit hiszek rólad és ha tényleg szereted Alec-et, akkor bemész oda. - Azzal Izzy sarkon fordult és magára hagyta a tanácstalan Magnus-t.

A boszorkánymester elgondolkodott a lány szavain.

„örökre szól"

„ez nem holmi csecse-becse"

„ha tényleg szereted Alec-et..."

Hát persze, hogy szereti, a fenébe is! De mi a franc ez az egész?

Magnus semmit sem értett, sőt... egyre inkább belezavarodott. Nem tudta, mennyi ideje állhatott már az ajtó előtt, de egyszer csak eszébe jutottak az elmúlt napok emlékei. A nyaralásuk emlékei.

Alec, ahogy első este szemben ül vele a vacsoránál és kissé idegesen pásztázza a környezetét...

Alec, amint a bor (jótékony) hatására megcsókolja a csillagok alatt...

Alec féltékenykedése a levél miatt...

Aztán a kibékülés... khmm...

Alec, amint csodálja a naplementét az Eiffel toronyból...

Alec, amint pajkosan cicámnak nevezi...

És végül Alec, amint a tengerparton azt kívánja, bárcsak ne kellene hazamenniük...

Magnus hihetetlen boldogságot érzett, ahogy felidézte ezeket az emlékeket.

Többé nem volt kérdéses, hogy bemegy-e vagy sem. (Na, nem mintha eddig az lett volna, gondolta.)

Bármivel is várja odabent Alec, ő boldogan fogadja majd.

Ezzel az elhatározással a fejében kinyitotta a nagy, kétszárnyú ajtót és megállt a küszöbön. Bár hirtelenjében, ha akart volna sem tudott volna még egy lépést sem tenni a meglepetéstől.

A terem tele volt virágokkal és szalagokkal, odabent pedig nem csak Alec várta. Ott volt Simon és Jace, mindketten öltönyben. Mellettük Isabelle a vörös rózsás ruhában, egy kicsit távolabb tőlük pedig... ott állt Alec, Clary-vel az oldalán.

Alec is arany színű zakót viselt, bár kissé halványabb árnyalatút, mint Magnus. Meglehetősen idegesnek látszott, de ennek ellenére is káprázatosan nézett ki.

Mellette Clary szintén egy elegáns, hosszú, fekete ruhát viselt, a kezében pedig egy... (Magnus jobban megnézte a tárgyat). Igen, az határozottan egy irón. Na, de...

Aztán hirtelen világossá vált minden.

Az arany szín, a titkolózás, Izzy figyelmeztetése. Magnus végre megértette és ekkor elindult Alec felé. Senki másra nem nézett, csakis Alec-et látta. Mikor már előtte állt, a szemébe nézett és megszólalt.

- Hát ez... Alec, én nem is tudom... Nem is tudom, mit mondjak - nyögte ki végül.

- Egyelőre semmit - szólalt meg ekkor Clary Alec oldalán. - Az a rész még odébb van - mondta mosolyogva. - Kezdhetjük?

Alec Magnus-ra nézett, majd miután a boszorkánymester bólintott, visszafordult Clary felé.

- Mehet - mondta.

- Álljatok szembe egymással! - kezdte Clary. - Először is tudnotok kell, hogy ez a szertartás nem hivatalos, másodszor pedig nem is teljesen az árnyvadászok rituáléin alapul. Össze kellett vegyítenünk a mondénok és az árnyvadászok hagyományait, így lehet, hogy kicsit fura lesz, de...

- Clary, az Angyalra! Kezdd már el! - csattant fel Jace. - Áúú...

Az utóbbi megnyilvánulást Izzy-nek köszönhették, aki volt szíves egy baráti oldalba könyököléssel elcsendesíteni a fiút.

- Ha nem fogod be, én szívesen alkalmazok rajtad néhány árnyvadász rituálét - nézett szúrós szemekkel Jace-re, mire az azonnal elhallgatott.

Ezen mindenki jót mosolygott, majd Clary folytatta.

- Tehát, amint mondtam...

És ebben a pillanatban kinyílt az ajtó. Mindenki oda kapta a fejét, majd síri csend lett. Nyomasztó csend... Magnus hallotta, hogy Alec mély levegőt vesz, majd bent tartja.

Az ajtóban ugyanis Maryse állt.

Néhány hosszú másodpercig farkasszemet néztek egymással, majd Alec végre megszólalt.

- Mit keresel itt? - hangjában a haragon kívül semmi mást érzelmet nem lehetett észre venni. - Nem mondtál már éppen eleget?

- De..., mondtam. Többet is, mint kellett volna - mondta, még mindig az ajtóban állva.

- Mondd, minek jöttél ide? - kérdezte újra Alec.

- Jóvá tenni - felelte Maryse.

Alec hitetlenkedve kacagott fel.

- Jóvá tenni... Hát ez szép. Azt hiszed ide jössz, mondasz pár hozzád illően bántó mondatot és azzal...? Hogy is mondtad? Jóvá van téve...?

- Félreértesz, Alec. Nem ezért jöttem, hanem azért... Azért, mert... Áldásomat akarom adni.

Szinte hallani lehetett az állak koppanását a márványpadlón. Simon még a száját is eltátotta, és a többiek is akkora szemeket meresztettek, mint még soha. Kíváncsian néztek hol Maryse-re, hol Alec-re és Magnus-ra.

- Hogy mondtad? - kérdezte végül Alec.

- Belátom, hogy szörnyen viselkedtem - felelte Maryse, miközben Alec-et nézte. - Nem tennéd meg mindezt - mutatott körbe -, ha nem szeretnéd Magnus-t igazán. Bocsánatot kérek.

- Tőled is - fordult most Magnus-hoz. - Nem szabadott volna, hogy előítéleteim legyenek. Szóval... csak szeresd a fiamat, rendben?

- Ezt nem is kell kérned - felelte Magnus.

- Igen, gondoltam - mosolyodott el Maryse. - Mielőtt folytatnátok, odaadnék valamit, Alec. Persze csak, ha elfogadod.

Elindult Alec felé, útközben pedig elővett egy kis, bársonyborítású dobozt. Mikor odaért a páros elé, odanyújtotta Alec-nek.

- Ezt nem azért adom, mert tárgyakkal akarom elnyerni a bocsánatodat - mondta. - Hanem azért, hogy egy kicsit én is hozzájáruljak a boldogságodhoz.

Alec felnyitotta a dobozkát és most már ő is eltátotta a száját a csodálkozástól.

- De hisz ezek...

- Párban vannak - mondta Maryse.

A dobozban két aranygyűrű volt. Alec, miután jobban szemügyre vette őket, felfedezett rajtuk egy feliratot. Majd, miután elolvasta és lefordította mosolyogva és hálásan nézett Maryse-re.

- Köszönöm... Köszönjük, anya.

- Szívesen, Alec.

Alec újra a gyűrűkre nézett.

- Donec mors nos partem - olvasta fel a gravírozást.

- Míg a halál el nem választ - fordította Magnus, majd Alec-re nézett.

- Nos, akkor... folytathatjuk? - kérdezte Clary az irónt szorongatva.

Nem sokkal később Alec ás Magnus kiléptek a teremből a többiek kíséretében. Kezükön ott csillogtak Maryse gyűrűi, szívük felett pedig - bár a ruháktól elrejtve - ott voltak Clary rúnái.

A konyhába vonultak, ahol - szintén a többieknek köszönhetően - egy kisebb lakoma várta őket. Azonban mielőtt nekiláttak volna az ünneplésnek, Magnus kivezette Alec-et a nappaliba, ami szerencséjükre teljesen üres volt. Belenézett Alec gyönyörű kék szemeibe, majd lágyan megcsókolta.

- Álmomban sem hittem volna, hogy ezt tervezed Alec - mondta, miután újra szólni tudott. - Bár, a tengerparton már gyanús voltál, de ez... Elképesztő vagy, tudod?

- Hát, te mondtad, hogy mindig meg tudlak lepni. Csak tovább öregbítem a hírnevemet - viccelődött Alec.

- Hát az sikerült.

- Reméltem. De tudod, eleinte bizonytalan voltam. Nem tudtam, hogy te is szeretnéd-e. Folyton azon aggódtam, hogy mi van, ha hülyeség, ha...

- Alec, állj! - szólt közbe Magnus. - Nem hülyeség. És ha azt hiszed, hogy én nem álmodtam már erről, akkor nagyot tévedsz. A különbség csak az, Alexander, hogy te az álmot valóra is váltottad.

Pár hosszú másodpercig csak csendben nézték egymást, majd Alec szólalt meg.

- Szeretlek, Magnus.

- Én is szeretlek, Alexander - mondta a boszorkánymester, majd a kimondott szavakat megpecsételték egy csókkal.

VÉGE

Sziasztok!

Ahogy ígértem, meghoztam a befejező részt (bár egy kicsit sokáig tartott, sorry).

Remélem tetszett a történet és köszönöm, hogy elolvastátok.

Előfordulhat, hogy valamikor még jelentkezem hasonlóval, de egyelőre nem ígérek semmit.

Még egyszer köszönöm nektek :D

Jó olvasást! Sziasztok! :D