A napok gyorsan teltek, Alec pedig lassan rájött, hogy miért is szeretik az emberek annyira a nyaralást.

Jelenleg épp a hotel udvarán heverészett egy nyugágyon, pedig nem is olyan rég még kiröhögött volna bárkit, aki szerint ezt fogja valaha is csinálni. Mellette Magnus feküdt, szintén egy nyugágyon, és valamilyen magazinokat nézegetett.

- Szerinted hogy állna nekem ez az ing? - kérdezte Alec-hez fordulva.

- Mégis milyen szín ez? - nézett Alec a képre, amit Magnus készségesen az orra alá dugott.

- Jádezöld - felelte Magnus.

- Ugye nem akarsz ilyet venni?

- Miért? Nem tetszik?

- Nem - felelte Alec, eléggé kihangsúlyozva a szót.

- És mondjuk... burgundi vörösben?

- Magnus...

- Most mi van? Úgysincs elég ingem.

- Csak vagy harminc - forgatta a szemét Alec.

- Hát, akkor egy ide vagy oda már igazán nem számít.

- De nekem nem tetszik.

- Neked soha, semmi nem tetszik, Alexander - vágott vissza Magnus.

- Akkor te mégis miért vagy itt? - nézett Alec sokatmondó pillantással a boszorkánymesterre.

- Igazad van. Engem kivéve semmi - felelte Magnus büszkén mosolyogva.

Alec újból hátradőlt a nyugágyon, ám nem élvezhette sokáig a csendet és a nyugalmat, mivel Magnus hirtelen felült a saját fekhelyén és vadul lobogtatni kezdte az egyik magazint Alec orra előtt.

- Ezt meg kell nézned, Alexander! - kiabálta.

- Magnus, nem érdekelnek a divathóbortjaid - csattant fel Alec.

- Ennek most köze sincs a divathoz. Ha esetleg hajlandó lennél rápillantani, te is látnád.

Alec nagyot sóhajtva vette el a magazint Magnus-tól. Az oldalon több cikk is helyet kapott, Alec viszont azonnal tudta, hogy melyikre kell néznie.

- Sejtem, hogy miben mesterkedsz, de azért avass be - mondta Alec.

- Odamegyünk - mondta Magnus és ezzel számára ki is merült a beavatás fogalma.

- Görögországba?

- Igen. Már egy csomó helyen voltunk, de sehol sem volt strand. Görögországban pedig gyönyörű tengerpart van.

- Azt látom...

- Á, tehát neked is tetszik. Ez nem minden nap fordul elő - tréfálkozott Magnus.

- Persze, hogy tetszik - felelte Alec. - Azért én sem vagyok érzéketlen.

- Távolról sem, Alexander. Távolról sem...

Mivel Magnus ragaszkodott az azonnali induláshoz, eléggé gyors volt a készülődés. Mondjuk az ember alapjában véve sem visz magával sok mindet egy strandra, így könnyű volt gyorsnak lenni. Legalább is Alec számára...

- Mi lesz már? - kiáltott be Alec a szobába, ahol Magnus még mindig a saját cuccait válogatta.

- Jól van, na. Jövök már - válaszolt a boszorkánymester, majd kilépett a szoba ajtaján egy hatalmas túrahátizsákkal.

- Mi ez a sok minden? - kérdezte Alec rosszat sejtve.

- Hát, csak ami kell.

- Nem hiszem, hogy ennyi minden kell egy kis úszáshoz a tengerben.

- Alec. Nem csak úszni szándékozok.

- Jó, ki vele! Mi van még a zsákban?

- Sátor.

- Sátor... Mármint..., olyan táborozós féle sátor?

- Olyasmi, igen.

- Sejtettem...

Magnus megnyitotta számukra a portált, majd pár pillanattal később Alec már finom homokot érzett a talpa alatt.

Meg akarta kérdezni Magnus-tól, hogy egészen pontosan hol is vannak, de amint körbenézett, már nem is volt az olyan fontos.

A parton közel s távol egy lélek sem volt, az azúrkék tenger a fehér homokot nyaldosta, körülöttük pedig sziklák magasodtak. Az egész olyan volt, mint valami titkos búvóhely, ahol az embert nem éri utol a világ. Alec azonnal beleszeretett.

- Ugye, hogy gyönyörű? - állt meg Magnus Alec mellett.

- Egy percig sem mondtam, hogy nem az. De miért ilyen üres?

- Nos..., ez nem éppen egy hivatalos nyaralóhely.

- Ugye nem csináltál semmi törvénytelen dolgot? - kérdezte Alec, bár biztos volt benne, hogy a „nem hivatalos" azt jelenti „tiltott".

- Hát szoktam én olyat?

Erre Alec csak egy szúrós pillantással válaszolt.

- Jól van, jól van. Talán tényleg nem szabadna itt lennünk - mondta a boszorkánymester.

- Magnus...

- De! Senki nem fogja megtudni - kacsintott Alec-re, mire a fiú csak a szemeit forgatta. Tudta, hogy hiába szállna szembe Magnus-szal, úgyis az lenne, amit ő akar. Na meg aztán, Alec-nek sem akaródzott volna itt hagyni ezt a gyönyörű helyet egy túlzsúfolt, városi tengerpartért, így hát csendben maradt.

Nem volt nehéz élvezni a kellemes napsütést és a hűs tengert. Pláne, mivel az egész partszakasz csak és kizárólag az övék volt. Még Alec is könnyen átengedte magát az önfeledt szórakozásnak.

Versenyt úsztak sziklától szikláig, süttették magukat a napon, majd újból csobbantak egyet.

Így lassan el is telt a nap.

Alec végül beletörődött, hogy sátorozni fognak, sőt, a nap végére már kimondottan izgalmasnak találta a dolgot.

- Mi lenne, ha tábortüzet raknánk? - kérdezte Magnus, miközben a sátor felállításával bajlódott.

- És van mit megsütnünk rajta? Megéheztem az egész napos úszkálástól - mondta Alec.

- Hát, ha a pillecukor megfelel, akkor van.

- Nekem megfelel. Bár kezdem azt hinni, hogy fel akarsz hizlalni.

- Ugyan dehogy. Amúgy sem hiszem, hogy képes lennél meghízni, Alexander.

- Azt sosem tudhatod.

Végül elkészült a sátor, hamarosan pedig már a tábortűz is égett. Alec Magnus mellett ült és mindketten egy egy-egy mályvacukrot sütögettek. Lassan bealkonyodott.

Alec a sötétben hullámzó tengert figyelte és élvezte a csendet. Azaz hogy, a majdnem csendet. A természet ugyanis nem aludt.

Alec becsukta a szemét. Hallotta a tenger óvatos hullámzását, a tábortűz ropogását, a fák leveleinek halk zizegését, a tengeri madarak hangját. Érezte a kellemes szellőt az arcán, a tenger sós illatát, a piruló mályvacukor édességét, a tábortűz melegségét és Magnus lélegzetét, ahogy a boszorkánymester a vállára hajtotta a fejét.

- Mire gondolsz? - kérdezte egyszer csak Magnus.

- Semmire - felelte Alec.

- Na persze... Egy árnyvadász mindig gondol valamire, Alec.

- Igazad van. Gondolok valamire.

- És mi az?

- Az utóbbi napokon gondolkozok. Nem akarok visszamenni - sóhajtotta Alec, miközben tovább fürkészte a tengert.

- Na, mit hallok - nézett Magnus csodálkozva Alec-re. - Nem akarsz? Miért?

- Ne érts félre, imádok árnyvadász lenni és szeretem a többieket, még harcolni is szeretek, de...

- De?

- Nem is tudom. Ezek után... - mutatott körbe maga körül. - Ezek után nem tudom, hogy azt az életet akarom-e, vagy... vagy egy másikat.

- Mondjuk... az enyémet?

- Talán - mondta Alec szemlesütve.

- Alec...

- Holnap hazautazunk igaz?

- Tereled a témát, Alexander.

- Nem is... Szóval? Haza megyünk?

- Hát... Haza menjünk? - tárta szét a karjait Magnus tanácstalanul.

- Muszáj lesz - sóhajtotta Alec. - Lejárt a szabadság. Különben is, végre odaadhatom a meglepetésedet.

- Ó, tényleg. Majdnem elfelejtettem. Különben, miért kapok meglepetést?

- Csak úgy - vonta meg a vállát Alec. - Vedd úgy, hogy a nyaralásért cserébe adom.

- De én nem azért...

- Tudom. Én sem azért - mondta Alec mosolyogva, majd megették a vacsorát, vagyis az időközben alaposan megégett mályvacukrot.