Szeretnék hinni abban, hogy idővel könnyebb lesz. Talán nemsokára már rálelek a megoldásra, amely megmenthet.
Nem vágyom másra, csak egy nyugodt, egészséges életre.

Olyanra, ahol nem vagyok sápadt, nem görcsöl a gyomrom mindent holdciklusban, tartva attól, hogy mit hoz az éjszaka.

Egy olyan életre, ahol szabadon... szerethetek.
Ahol a fiatalkorom nagy része nem a rettegésről szól, és arról, hogy attól kelljen tartanom, hogy akaratom kívül bántok másokat.

━ Miért lógatod így az orrodat? - löki meg a vállamat finoman Sirius.

Felé pillantok és látom, hogy nincs nála a bőröndje. Unottan dugja zsebre a kezeit, miközben a cigaretta ott lóg a szájában.
Nincs sál a nyakában, csak egy kabátot visel a kigombolt ingjén.

Megfog fázni. - gondolom, de inkább nem jegyzem meg neki.

━ Te nem mész haza? - kérdezem értetlenül.

Beleszív a cigarettába, majd összecsitpenti a két ujja között és kiveszi a szájából. Kifújja a füstöt mielőtt válaszolna.

━ Nincs kedvem egy újabb botrányhoz. - feleli felém sandítva. - Az öcsémnek egyébként is jobban fognak örülni.

━ Nem lesz... ebből baj?

Halványan elmosolyodik a kérdésemen.

━ Ismersz már, Holdacska. Megoldom. - feleli elégedetten, majd visszateszi a szájába a cigarettát.

Megvárjuk, hogy James, Lily és Peter megérkezzen, majd miután elbúcsúzunk tőlük, csak figyeljük, ahogy a vonat elhagyja a roxmortsi állomást.

Ezzel pedig az őszi szünet hivatalosan is kezdetét veszi.

Csak kevés diák maradt a Roxfortban.
Ilyenkor ez teljesen normális igazából.
Vannak olyanok, akik a családjuk miatt nem mennek haza.
Mint például Sirius.
És vannak, akik nem tudnak hazamenni.
Mint például én.

Vagyis hazatudtam volna menni, de egyedül lettem volna otthon, ugyanis anya és apa elutaztak, hogy megünnepeljék a házassági évfordulójukat.
Jobbnak láttam ha inkább maradok, és tanulok a vizsgákra. Persze Sirius szokásához híven meghiúsította a terveimet.

━ Ne legyél már ilyen! - nyaggat a kanapén fetrengve.

A Griffendél toronyban rajtunk kívül csak kevesen maradtak. Két ötödikes lány, három hatodikos fiú, és egy másodikos fiú a lánytestvérével.

━ Emlékszel, amikor egyszer dacból maradtunk itt? - kérdezi tovább fecsegve Sirius.

Bár valahol tudom, hogy folytatnom kéne a házi feladatomat, de nincs már erőm hozzá. Felkelek az asztaltól és odaülök mellé a vérvörös kanapéra.

━ A szüleim kiborultak! - felelem erre. - Elakartak tiltani tőled... - mosolygom meg az emléket.

━ Nem csodálom. Egy ilyen családdal, mint az enyém... - rázza a fejét. - Nem megyünk le a tóhoz? - vált témát hirtelen.

━ Most? - húzom össze a szemöldökömet. - De nemsokára lemegy a nap...

━ Csak gyere! - pattan fel és húzni kezd maga után.

━ Na, ne rángass már légyszíves! Hadd öltözzek fel! - tiltakozom. Megforgatja a szemeit.

━ Majd én felmelegítelek, ha fázol!

Hirtelen megdermedek a kijelentésétől.
Ő is észreveszi, hogy kicsit kétértelműre sikeredett. A gyomrom görcsbe rándul és ő is elenged ebben a pillanatban.

━ Mindjárt... Mindjárt jövök! - mondom végül és gyorsan elfordulok.

Olyan... furcsa érzés kerít hatalmába, miközben felmegyek a lépcsőn, hogy rendesen felöltözzek.

Furcsa. Őszintén megmondom, még sosem éreztem ehhez hasonlót. De vajon mi lehet ez?

"Okos vagy te, Remus. Valahol már tudod." - szólal meg bennem egy hangocska, de inkább elhessegetem.

Ő a barátod, és nyilván kedveled!
De a kérdés az, hogy... vajon mennyire?

✧       ⋆              🌙    ⋆        ✧

Napok teltek el, és minden más lett.
Sirius... annyira furcsán viselkedik mióta velem van a szünetben. Folyamatosan rajtam csüng, nem hagy tanulni és belevisz minden hülyeségbe.

Persze mindez nem lenne meglepő, hiszen jól ismerem őt, de olyan... másmilyen ez most.
Mert nem zavar. Nem zavar, hogy nem hagy magamra és hogy nem tudok miatta tanulni.
Igazából legbelül valahol még örülök is annak, hogy ennyire érdeklődik irántam.

Ugyanis ő sosem csinál ilyet.

Neki önmagán kívül nem létezett más szinte soha, de most tetszik, hogy ez valahogy megváltozott.

Vagyis... Ki tudja meddig, nem igaz?

Ő sokszor olyan, mint egy forgószél.
Berobog az ember életébe, aztán hatalmas vihart kavarva hagy ott, amikor nem számítasz rá.

Mégis vonz. Vonz az, hogy ő ennyire független és mindig belekeveredik valami ostobaságba, amiből nekem kell kihúznom.

Ma délután úgy döntöttünk, hogy mivel meglepően jó az idő, lemegyünk a tóhoz.
A hátamat az egyik vaskos fának döntöm, és összehúzom magamon a kabátomat.
A pokróc a fenekem alatt elég puha, így viszonylag kényelmesen ülök.

Éppen beletemetkeznék már a könyvembe, amikor a szemem megakad rajta.
A tó partján áll és kavicsokkal kacsázik a vizen. Nincs rajta kabát. Az ingje ki van gombolva és elővillan a mellkasa, ahogy megfordul. A kábulatomból felfigyelek arra, hogy észreveszi azt, hogy őt bámulom.
Gyorsan visszafordítom a könyvre a tekintetemet. Hallom, ahogy kuncog.

Eszek egy kis csokit a mellettem lévő csokis zacskóból. Lassan majszolom, de nem tudok odafigyelni a könyvre. Összefolynak a betűk és értelmetlenek a mondatok.

━ Mit olvasol? - huppan le mellém a barátom. Olyan közel van, hogy érzem az illatát. Fenyő és menta.

━ Semmi különöset. - felelem harapva egyet a csokiból.

━ Ne legyél már ilyen! - mondja csendesen és érzem magamon a szürke tekintetét.
Folyamatosan ezt hajtogatja amióta csak szüneten vagyunk...

━ Milyen? - pillantok rá végül. Látom, hogy a szemei az arcomon lejjebb kúsznak és valamiért a testemen végigfut a borzongás, amikor feleszmélek, hogy a számat nézi.

━ Olyan, amilyen nem vagy. - feleli, majd felém nyúlva a hüvelykujjával megtörli a szám szélét. Kiráz a hideg a meleg érintése miatt.

Lassan emeli a szájához az ujját, majd lenyalja róla a csokoládét. Végig a szemeimbe néz.
Elakad a lélegzetem és érzem, hogy lángba borul az arcom.

Sirius nem mosolyog. Áhítattal figyel, miközben a hüvelykujja még mindig a szájában pihen... Szépen lassan kezdi el szopogatni, majd mikor már én is hallom, hogy milyen hangosan nyelek egyet, hirtelen kiveszi az ujját a szájából és felnevet.

━ Szerinted igaz? - kérdezi mellém dőlve a fának.

Fel sem fogom a kérdést annyira a hatalma alá kerített az elmúlt percek történése.

Mi a franc volt ez?

━ Micsoda? - köszörülöm meg a torkomat, hogy visszanyertem a hangomat.

━ Hogy a Black család átkozott. És bárki, aki csak ezt a nevet viseli, az a Sötét Nagyúr szolgálatába fog állni, mert eluralkodik a vérükön a gonoszság. - fejti ki a gondolatait én pedig őszintén megrökönyödöm.

Na már persze nem a gondolattól (hiszen sejtem, hogy hogyan érez Sirius a családja iránt), hanem sokkal inkább attól, ahogyan mondja.

Olyan komor arckifejezés ül az arcán, hogy kivételesen nem viccelődik.
Komolyan gondolja a szavait.

Mielőtt megszólalhatnék, folytatja:

━ És nemsokára valószínűleg én is azzá válok. Csak idő kérdése...

Fel akarna kelni, de valamilyen oknál fogva utána nyúlok és visszahúzom. Nem akarom hagyni, hogy egyedül legyen ilyen sötét gondolatokkal.

Meglepődik az érintésem miatt.
Én is meglepődök, hogy megérintettem.

━ Te sosem leszel olyan, mint ők, Sirius! - ejtem ki csendesen a szavakat, amik először eszembe jutnak.

Halványan, ám mégis szomorkásan elmosolyodik.

━ Remélem, hogy igazad lesz, Holdacska.