Gyors léptekkel szelem át a folyosót. Megmondtam nekik, hogy semmi jó nem fog kisülni abból, ha visszavágnak a Mardekárnak. És tessék! Nekem lett igazam, ami már meg sem lep. Folyton mennek a fejük után, mintha ez éltetné őket.

Benyitok a hatalmas kétszárnyú betegszoba ajtaján, és a szemem egyből megakad a jobb oldali első két ágyon, ahol James és Peter fekszik. Sirius sehol.

━ Ha most azzal jössz, hogy te megmondtad, akkor... - kezdene bele James, de felnyög és a szeméhez kap, ahol egy monokli is ékesíti a bőrét.

━ Nem értem, hogy nektek miért kell egyfolytában verekednetek, mint a gyerekeknek! – húzok az ágya mellé egy széket, és hangommal felverem Petert, aki eddig pihenni próbált. Nem néz felém, csak nyűgösen elfordul és a fejére húzza a párnát.

━ Mert meg kellett védenem a becsületünket! – válaszol James felháborodva, mintha nem egy oldalon állnánk.

Kezeimet a térdeimre támasztom és tenyeremmel megmasszírozom az arcomat, miután meglazítom a nyakamban lévő vörös-arany csíkos nyakkendőmet, amibe a Griffendél ház címerét, az oroszlánt is hímezték.

━ Hol van Sirius? – kérdezem pár perc hallgatás után.

Most teljesen biztos, hogy a Mardekárosok ránk fognak szállni.
Annyira önfejűek és meggondolatlanok tudnak lenni!

━ Nem tudom. – feleli James, de látom ahogyan elveszi rólam a tekintetét, amikor felteszem a kérdést. Hazudik.

━ Szólók Lilynek, hogy itt vagy! - kelek végül fel, de elkapja a karomat amire összerezzenek.

━ Ne! Nem akarom hallgatni, hogy ő is megdorgál.

━ Rendben. – húzom ki a kezemet a keze közül. Nem szeretem, ha hozzám érnek. Valahogy belém ivódott ez a dolog gyerekkorom óta. Amióta a vérfarkas Fenrir megharapott és ezzel együtt átkozottá tette az életemet. – De szerintem már így is az egész iskola a kis műsorotokon csámcsog. – jegyzem meg, miközben felkapok az ágya melletti gyümölcskosárból egy piros almát és elindulok az ajtó felé.

━ Két nap és kiengednek! – kiáltja utánam.

A tegnap esti megbeszélésen tudatta a tervét a kis csapatunkkal. Mind a hárman teljesen a várt győzelem mámorába ringatták magukat, amiről én - aki csendben ülve csak hallgatott - tudtam, hogy sosem jön el. Velük is megosztottam észrevételemet, de természetesen ahogy az esetek tömkelegében, most sem vettek komolyan.

━ Csak nem félsz, Remus? – bökött oldalba Sirius, mire csak összefontam magam előtt a kezeimet és elhallgattam. – Ne legyél akkora vészmadár, inkább segíts megleckéztetni őket!

A nagyterembe lépve a hangzavar szinte azonnal megszűnik, s mind a négy hosszú asztalnál ülő diákok felém kapják a fejüket, érdeklődve és kíváncsian figyelnek, mintha én lennék a Tekergők titkainak hordozója. És minden bizonnyal én is vagyok.
Kellemetlen.

Sietős léptekkel ülök le a Griffendél ház asztalához és neki látok az ebédemnek. Mostanra már nem csak a diákok, hanem a tanárok is tudhatnak a történtekről.
Próbálok lenyomni pár kanál levest a torkomon, de valahogy görcsbe rándult gyomorral ez a feladat elég nehéznek bizonyul. Valahol bűntudatom van, hogy nem segítettem nekik, és valahol áldom az eget, hogy volt annyi eszem, hogy elkerüljem a kviddics pályát ma délelőtt.

Az jár a fejemben, hogy vajon hol lehet Sirius és miért szívódott fel?
Mindenesetre egy valamit biztosan tudok: Nekem kell előbb megtalálnom, mint a tanároknak vagy a Mardekárosoknak.

✧       ⋆ 🌙         ⋆       ✧

Egész nap nyomát sem láttam Siriusnak, órákra sem jött be. Egyáltalán nem lep meg, hiszen mindenki őt keresi.

Mégis hogy az ördögbe engedhettem nekik, hogy belemenjenek ebbe az egészbe?

Mindegy, mit teszel, úgysem hallgattak volna rád. – mondogatom magamnak egyfajta megnyugvásképp, mivel tényleg nem vették figyelembe intő szavaimat, bár ezt igazából már megszoktam.

Lehet, hogy elővigyázatos vagyok, de okkal teszem. Pont, hogy rám kéne hallgatniuk, amikor valamiről azt mondom, hogy nem jó ötlet.

Fáradtan indulok meg a Griffendél torony felé, kezemben a könyveimmel. Ismét kilazítom a nyakkendőmet. A tanárok mint egyik évben sem, most sem kímélnek és nem adnak okot a lazításra. Holnapra meg kell írnom egy három oldalas beadandót bájitaltan órára, amihez semmi kedvem. Utána pedig még tanulnom kéne gyógynövénytanra is, de azt inkább elnapolom. Megakartam látogatni este még a fiúkat is, de elhatározom, hogy nem fogom.

„Egyék meg a levest, amit főztek." – mondta Lily nekem ma mágiatörténeten, amikor becsusszant mellém a padba, hiszen Sirius sehol sem volt.

A napom nagy részét utána Lilyvel töltöttem, és ebédidőben lementünk a tóhoz. Ő sem igazán érti, hogy James miért ennyire konok és bosszúvágyó a Mardekárosokkal kapcsolatban. S mint kiderült, a lány is hasonlóképpen vélekedik, mint én: „Egyszer majd úgyis megunják a dolgot, és leszállnak rólam. Ha pedig nem, hát akkor az már csak az ő szegénységi bizonyítványuk. Én nem leszek kevesebb, csak azért, mert a szüleim muglik."- mondta a szendvicsét majszolva.
Valamiért örülök, hogy velem tartott ma. Kellemesen elbeszélgettük és addig sem gondoltam arra, hogy mégis mit fognak mindezért kapni a fiúk az igazgatótól.

Éppen belépek a klubhelyiségünkbe, amikor megakad a szemem a vörös bársony kanapén, melyen Sirius elterülve fekszik. Egyedül van. Az inge félig kigombolva, kezében egy üveget tart, melynek a fele már elfogyott.
A szemeivel a kandallóban pattogó tüzet figyeli, ajkairól sárgás folyadék csorog, ahogy beleiszik az üvegbe és annak egy kis tartalma végig folyik az állán, le a fehér ingére, aminek gallérja ettől foltossá válik. Felvonom a szemöldökömet és elhúzom az ajkaimat. Leteszem a legközelebbi asztalra a könyveimet és a rajta lévő tekercseket, majd csípőre tett kézzel lépek Sirius elé, aki csak bágyadtan rám emeli a tekintetét.

━ Itt a ragyogó holdacska! – cukkol, hiszen tudja mennyire nem szeretem, amikor ilyen primitív és gyerekes becenevekkel illet.

━ Hol voltál egész nap? – kérdezem megrovón pillantva rá. Nehezen feltápászkodik és csuklik egyet. Mondhatom mesés! – Halálra aggódóm magam miattatok, és te csak úgy lelépsz! – fakad ki belőlem, ahogy megemelem a hangomat.

━ Nyugalom, ne kiabálj... Most már itt vagyok nemde? – kérdezi megmasszírozva az arcát. Az álkapcsán egy lila folt ékeskedik, a bal szemöldöke pedig felhasadt. Az orra mintha ferdébben állna a megszokottnál, a két orrlyuka alatt megszáradt vér nyoma látszódik. Nyilvánvalóan ő is kivette a részét a verekedésből... Megforgatva a szemeimet felsóhajtok, és a helyiségben lévő egyik szekrényhez lépek, ahol a vészesetére tárolt gyógyfüveket és kötöző anyagokat tartjuk. – Roxmortsban voltam egyébként. – válaszol nagy nehezen, miután leülök mellé és kicsit sem kedvesen magam felé fordítom a fejét, miközben grimaszol egyet a testébe nyilalló fájdalomtól.

Nem szólók hozzá, amíg ellátom a sebeit, s egy hippokrax varázsigével helyre teszem az orrát. Bekötöm a tenyerén lévő vágásnyomot, majd elakarnék lépni, hogy a maradék kötszert visszategyem a szekrénybe a fertőtlenítő fiolával együtt, amikor elkapja a kezemet. Ismét összerezzenek, aznap már másodszor.
Az ő keze viszont Jamesével ellentétben meleg. Hosszú ujjai finoman a karom köré csavarodnak, hogy maradásra késztessenek. Nincs erőm ellenkezni, ezért csak visszahuppanok a kanapéra, aminek következtében elenged.

━ Annyira hülyék vagytok néha! – mondom végül, megtörve ezzel a közénk ült csendet. Én is a kanapé előtt lévő kandallóban égő tüzet kémlelem. Nem tudom, mi mást mondhatnék. Pontosan tisztában van vele, hogy mit gondolok, ami kissé idegesítő, hiszen mégsem hallgatott rám. Talán valahol rosszul esik ez, magam sem tudom. – Remélem megérte. – szúrom oda azért oldalra fordítva a fejemet, s rá nézek.

━ Jól esett behúzni Malfoynak! – mondja elvigyorodva. Szürke szemeiben táncol a tűz fénye. A tekintetünk egy pillanatra találkozik, de ezután ő szakítja meg a szemkontaktust. A vállamra dönti a fejét. Ébenfekete hajából pár apró tűlevél kandikál ki.

━ Ha jól sejtem átváltoztál és leléptél, amikor valamelyik tanár közbeavatkozott és letorkolt titeket a pályán. – találgatok.

Csak akkor veszem észre, hogy amikor nevet széles válla súrolja a mellkasomat. Furcsa érzés, mert kivételesen nem idegesít, hogy hozzám ér a teste. Az első ember, akinek nem zavar a közelsége...

Végül összekapom magamat és felkelek mellőle, amire ő is felébred.

━ Menj fürödj le! – veszem magamhoz a dolgaimat az asztalról, de nem pillantok felé. – Bűzlesz. - teszem hozzá, mire csak öblösen felnevet én pedig elindulok a lépcső felé.
Ahogy a szobámba tartok önkéntelenül is egy halvány mosoly szökik az ajkaimra.
Felelőtlen Tapmancs...