Lassan, de biztosan kezdek felépülni.
Siriust pedig senki sem látta azóta a nap óta.
Kezdem úgy érezni, hogy a történtek mind csak álmok voltak. Egyszerre fájdalmas, mégis gyönyörű, gyönyörű szép álmok.

━ Nem is érdekel, hogy mi történt vele?

━ Kellene? - kérdezek vissza lágyan Lily szemeibe nézve.

━ Aki tiltott átkot mer használni... - kezdene bele, de csak megrázom a fejem.

━ Ő egy Black. Tudod, hogy úgysem tudnak mit tenni vele!

━ Pedig felfüggesztették. - teszi hozzá James, aki Lily mellett ül. - Egy évet halasztania kell.

━ Csekély jutalom ez Remusnak. - felel erre Peter.

Már javában benne vagyunk a télben.
November óta kómában voltam, és most már December vége van. Sirius azóta sem bukkant fel.

Lily láthatja rajtam, hogy elbambulok, mert megkéri a fiukat, hogy menjenek és hagyjanak pihenni. Viszont mielőtt csatlakozna hozzájuk, a kezembe csúsztat egy cetlit.

━ Holnap már kiengednek, úgyhogy ne késlekedj! - súgja oda nekem, majd homlokon csókol és a fiúk után szalad. Értetlenül nézek utána, majd elolvasom a cetlit a kezemben.

Holnap a Tiltott Rengeteg szélén várlak, sötétedéskor.
Egyedül gyere!
~ S.B.

De hisz ezt... Sirius írta!
Miért akar velem találkozni?
Vagy egyáltalán miért bujkál?
Lily tudja, hogy mi lehet vele?
De akkor miért nem beszélt nekem róla?

Túl sok megválaszolatlan kérdés kavarog a fejemben, és nem tudok megnyugodni.
Legszívesebben most azonnal felugranék és futnék utána ahogyan csak a lábam bírja.
Ám fogalmam sincs, hogy merre lehet...
Így a lábam aznap este nem visz sehova.

✧     ⋆              🌙  ⋆        ✧

Idegesen toporgok az Rengeteg szélén.
Bár nem írta, hogy melyik széle, csak reménykedni tudok, hogy az, ahol néha beszöktünk, amikor egyszarvú után koslattunk.

Gyönyörű állatok és nagyon intelligensek. A
legtisztább lények. Sirius azt mondta akkor, hogy szerinte én inkább egyszarvúnak lennénk jó. Ironikus, hiszen én pont az ellentéte vagyok... Egy megátalkodott szörnyszülött.
Egy pusztításra teremtett fenevad.

━ Örülök, hogy látlak, barátom! - szólal meg hirtelen egy kellemes, mély hang.
Amint megfordulok meglátom Sirius alakját. Szemei alatt hatalmas, sötét karikák vannak, de az ajkain halvány mosoly bujkál.
Szó nélkül lépek oda hozzá és olyan szorosan ölelem, ahogyan eddig még soha.
Erre nem számít. Hirtelen nem tudja, mit tegyen. Végül inkább én engedem el.

━ Azt hittem, hogy... - kezdenék bele, de magam sem tudom, hogy mit is akarok mondani.

Nem titok, hogy azt hittem, hogy soha többé nem láthatom. A kezeit a nadrágzsebébe dugja és hirtelen elkomorul az arca.
Ez nem tetszik, mivel tudom, hogy sosem jelent jót.

━ Mint már tudhatod, Regulust eltanácsolták egy évre. - kezdi csendesen és összeszorul a torkom a gyomrom pedig liftezni kezd.

━ Nem akartam, hogy bajba kerüljön... - keresem a tekintetét, de ekkor hirtelen rám villannak a szürke szemek. Harag gyúl bennük. Fékezhetetlen harag.

━ Te mégis miről beszélsz? - kérdezi tőlem. - Remus! - szól rám, amikor csak tátogni tudok.

━ Azt hittem, hogy miattam vagy mérges rá. - felelem végül és nyelek egyet. - Ha nem lennék az, aki, nem támad meg... - próbálok magyarázkodni. - Akkor nem kellett volna most felfüggesztést kapnia.

━ Szent Merlin, Remus! - csattan fel és elhallgatok. - Hát te komolyan nem érted?! - ráncolja a szemöldökeit és tisztán látom, hogy mérges. Hogy rám, vagy az öccsére... Azt már végképp nem tudom megmondani. - Regulus tiltott átkot használt! Bántott téged, mert gonosz! Te pedig még véded?

━ Sirius, ő a testvéred! - igyekeznék magyarázkodni, de aztán rájövök, hogy... Tényleg, miért is védem én őt?

Egész életemben, amióta csak ismer, gyűlöl. Semmi jót nem tett velem, csak ártott nekem.
De én az vagyok, aki. Sosem szállnék szembe egy Blackkel. Ahhoz sosem voltam elég erős.

━ Szereted őt? - vágja hirtelen hozzám a szavakat, amiket azonnal fel sem tudok fogni.

━ Tessék? - nézek rá már szúró mellkassal. Legszívesebben sírnék, de nem jönnek a könnyeim.

Sirius szürke szemei villámokat szórnak, ahogy egy olyan tévképzetet generál a fejében, ami teljességgel lehetetlen és abszurd.

━ Vannak olyanok, akik azokhoz az emberekhez vonzódnak, akik bántják őket. - magyarázza rezzenéstelen hangon és kezdem felfogni, hogy mire gondol. - Szereted, ha bántanak, Remus?

A tekintetemmel látom, hogy az egyik keze ökölbe szorul a nadrágja zsebében.
Ismét úgy érzem, hogy álmodom.
Amiről beszél az teljesen elképzelhetetlen.

Egyáltalán ha úgy is lenne ahogy mondja, miért érdekelné? Mi köze lenne ahhoz, hogy kit szeretek és kit nem?

━ Fejezd be, Sirius! - szólok rá először higgadtan. - Nem tudod, hogy miről beszélsz!

━ Nem? - kérdez vissza és én automatikusan hátrálok. A szemeiben valami más fény villan. Hangosan felkacag, de ez a nevetés olyan, mintha nem is az övé lenne. - Annyira ostoba vagy, Remus! Annyira nagyon édesen ostoba! - rázza a fejét és az ajkán egy kaján vigyor jelenik meg.

Ahogy egyre jobban hátrálok, a hátam az egyik fa törzsének ütközik.

━ Sirius... - nézek rá már riadtan. Bár magasabb vagyok nála, most mégis úgy érzem, mintha sokkal kisebb lennék. Egy apró szürke kisegér.

━ Miért nem vallod be magadnak? - vicsorog rám. - Mondd ki! - néz rám villámló szemmel.

Az ajkaim már remegnek. Félek tőle. Félek az egyetlen embertől, akit tényleg őszintén képes voltam...

━ Nem szeretem Regulust! - mondom végül. - Hogyan gondolhatsz ilyet?

Mintha elégedett mosoly jelenne meg az arcán.

━ Nos, ezt örömmel hallom!

A keze hirtelen a nyakamra csúszik.
Olyan ideges leszek, hogy mozdulni sem bírok.

━ Mert így Siriusnak legalább lesz indoka arra, hogy gyűlöljön! - mondja és abban a pillanatban megcsókol.

Nem igazán fogom fel, hogy mi történik ugyanis egyszerre több dolog is lepörög a szemeim előtt.

Sirius csókja más. Sirius arca megváltozik előttem. Sirius nem is Sirius, hanem sokkal inkább... Regulus.
Regulus engem csókol. Regulus ajkai az én ajkaimon vannak. Regulus kezei megfojtanak.

Mielőtt ellökhetném, egy hangos, erőteljes kilátást hallok és Regulus teste azonnal elrepül előlem. Sirius közelít felénk. Az igazi Sirius Black, aki az imént vetett ki bűbájt az öccsére (aki valószínűleg Százfűlé-főzetet fogyasztott), hogy engem megmentsen.

Mielőtt Sirius bármit is tehetne, Regulus eltűnik. De nem akárhogy... Fekete foltként reppen fel az égbe. Mindketten tudjuk, hogy ez mit jelent, de nincs erőm ezen gondolkozni.

Sírva borulok a nyakába, amikor hozzám lép és annyit kérdez, hogy jól vagyok-e?
Azt felelem, hogy most már igen.

━ Többé nem hagylak magadra! - suttogja az arcomba a szavakat, miközben érzem a meleg leheletét, amely a bőrömet cirógatja.
A szemeibe nézek és látom bennük mindazt, ami Sirius Balcket azzá teszi, aki valójában.

Hiszek neki. Hiszek abban, hogy nem fog elmenni. Végre azt hiszem, hogy... hiszek bennünk.

Mielőtt válaszolhatnék, közelebb hajol hozzám és lágyan megcsókol. Az ajkai puhák és nedvesek. Az egyik kezével a hajamba túr, míg a másikkal az arcomat fogja.

━ Sirius... - szólalok meg rekedten, amikor elválunk. - Regulus és én sosem...

━ Tudom. - néz rám együttérzően. - Ő most már... - pillant az ég felé, majd elharapja a mondatot. - Dumbledore kifaggatott mindenről, ami a családomban történik. Azt hiszem, hogy soha többé nem mehetek haza ezek után.

━ Annyira sajnálom! - simítom a kezemet az arcára. - Senki sem érdemli ezt.

Lassan elmosolyodik, majd megfogja az arcán pihenő kezemet.

━ Igazad volt. - cirógatja meg az orrával a halántékomat. - Én nem vagyok egy közülük. Sosem voltam.