━━━━━━━━━━━━━━━
1 9 7 7.
S Z E P T E M B E R
━━━━━━━━━━━━━━━

Lent ülök a roxforti Fekete tó partján. Lábam a hűvös, zavaros vízben pihen, míg odafent az égen csak süt a Nap és melegséget áraszt magából, miközben a sugarai csiklandozzák halovány bőrömet.

Egy felhő sincs az égbolt, amely halványkéken terül el a fejem felett. Érdekes, hiszen szeptember végén ritka, ha ilyen kellemes az idő, de én ezt természetesen egyáltalán nem bánom, ugyanis lehetőségem nyílt emiatt arra, hogy olvassak a szabadban.

Szemeim ide-oda cikáznak a sorok között. Teljesen belemerülök a könyv friss, hófehér lapjaiba. Az illata is új és odáig vagyok érte.

A sok napozástól halványbarnává vált a hajam, ami néha kissé a szemembe lóg. Csak fújtatok egyet, vagy egyszerűen kisöpröm a homlokomból.

Különös, csak a hajam színe változott, de a bőröm még mindig ugyanolyan sápadt, mint gyerekkoromban is volt.

A nadrágomat gondosan feltűrtem a térdemig mielőtt a lábamat a vízbe lógattam volna, hogy ne legyen vizes.

Hamarosan a szennyesemet is el kell vinnem kimosni! – emlékeztetem magamat, de annyira magával ragad a könyv, hogy képtelen vagyok másra figyelni. Lily Evanstól kaptam, a tizenhetedik születésnapomra.
Kedvelem Lilyt, figyelmes és tüneményes lány. Jamesnek fogalma sincs róla, mekkora kincs és milyen szerencsés, hogy vele van. Bár általában a fiúknak sosem tűnnek fel ezek a dolgok, hiszen nem a szerénységükről híresek.

Hátra dőlök a puha, zöld fűben. Bár igaz, az ingem minden bizonnyal foltos lesz, de ez valamiért nem zavar.

Lapozok egyet és megvágom az ujjamat a lap szélével. Gyorsan a számba veszem, amíg eláll a gyér vérzés, de nem hagyom abba az olvasást. Kihúzom a lábaimat a vízből. Fázik a bőröm, ahogy a lágy szél bele-belekap, ám a Nap gyorsan felszárítja róla a cseppeket.

A madarak hangosan csiripelnek a fákról, melyek terebélyes lombkoronája árnyékot kezd vetni rám, ahogy telik az idő. Délután van, már végeztünk a tanulással mára, de a leckémet még meg kell írnom, ha visszamegyek a kastélyba.

Szeretek a Roxfortban tanulni, mindig is szerettem. Anyám azt mondta, amikor még csak elsőéves voltam, hogy itt majd rátalálok önmagamra.
Hittem ebben, talán még most is hiszek, de ezt nehéz lenne megmondani.
Sokszor magam sem tudom, mit kellene pontosan tennem. Gyerekkorom óta kísért engem az átok, ami gátakat szab az életemben, és sehogy sem tudok szabadulni tőle. Feledni próbálom, viszont nehéz, ha az embernek folyton rettegnie kell attól, hogy mikor következik be újra a holdtölte.

━ Mondtam, hogy itt lesz! – szól a közelből egy ismerős hang, majd nem sokkal később lehuppannak a két oldalamra.

Sirius Black és James Potter. A barátaim.

━ Jól eltűntél... – jegyzi meg James, miközben a füvet kezdi el tépkedni maga előtt.

━ Csak azt ne mondd, hogy máris valami kötelezőt olvasol! – tépi ki a kezemből Sirius a könyvet, én pedig kiveszem a számból az ujjamat, s vetek felé egy dühös pillantást ahogy felülök. – Ez mégis mi? – kérdezi fintorogva, ahogy elolvassa a címét.

━ Egy mugli könyv. – adok választ, és próbálnám visszavenni tőle, de még időben reagál és elrántja a kezét, mielőtt kikaphatnám belőle.

Fújtatok egyet. Tudja, hogy nem szeretem, amikor engedély nélkül veszi el a dolgaimat. Bármennyire is hangoztattam ezt, mintha csak indokot adtam volna rá, hogy direkt tovább csinálja.

Olykor annyira gyerekes tud lenni!

━ Valami romantikus maszlagot olvas a mi Holdsápunk! – nyújtja át vigyorogva Jamesnek, aki bár elveszi, de nem mosolyog. Ez egyből feltűnik mindkettőnknek, ezért elhallgatunk. Már Sirius arcáról is eltűnik a vigyor, a vonásai pedig merőben megváltoznak.

━ Lucius megint szórakozik velünk és elegem van. – böki ki. Megigazítja orrán a kerek szemüvegét, ami lecsúszott mialatt a füvet strázsálta. – Bellatrix és Narcissa folyton piszkálják Lilyt.

━ Lily erős lány. – emlékeztetem őt, bár nem tudom mit is mondhatnék.

Siriusra siklik a tekintetemet. Több érzelem is átsuhan az arcán, de a legjobban kivehető az a szégyen.

━ Gyűlölöm, hogy egy névvel kell osztoznom velük... – morogja halkan, elfojtva ezzel a hangjában megbúvó idegességét. – A családom olyan nagyra tartja őket, és Regulust is! – fájdalmasan felhorkant. – Mintha nem lenne megszégyenítő és gonosz, amit folyton művelnek.

Elhúzom a számat, hiszen jól tudom, miért fáj neki ez ennyire.
A Black család elég zűrös, sok felmenővel és gyerekkel. Sirius valahogy mindig is kivétel volt közülük, olyasfajta fekete bárány.
Valamiért még mindig van bennem egy érzés, hogy megesik, amikor még saját akaratából kifolyólag is tesz azért, hogy a családja úgy bánjon vele ahogy azt tenni szokták. Elég makacs és határozott személyiség, de a lényem egy része megérti a tetteinek okát.

Mind küzdünk valamivel, és mindannyian tudjuk a másik titkát.
Talán ez is köt minket össze.
Néha a tiszta vér sokkal nagyobb átok, mint áldás.
És azt hiszem, erre ő előbb rájött, mint bárki más.

━ Hol van Peter? – kérdezem megtörve a közénk ülő, feszült hangulatot.

━ Nem is hallottad? – húzza fel szemöldökeit James mialatt mogyoróbarna szemeivel felém pillant. Értetlenül nézek rá, majd Siriusra. – Bűntetőmunkát kapott. – okít ki a barátom.

━ Igazából helyettem vitte el a balhét. – ásít lustán Sirius, miközben kinyújtózik. Hanyagul kigombolt inge a nyakánál megfeszül, és elővillan az egyik tetoválása. Ébenfekete hajába túr, ami a vállát nyaldossa, majd a fűbe fekszik. A körmein a félig lepattogzott fekete körömlakkot kezdi el tanulmányozni.

━ Helyetted? – kérdezek vissza kissé talán úgy téve, mintha nem érteném a fentálló helyzetet, pedig pontosan értem. – Ez valamiért nem lep meg. – teszem hozzá, és továbbra is őt figyelem. Rám emeli nagy, szürke tekintetét. A pupillái annyira kitágultak, hogy szinte már nem is a reggeli ködre, hanem az éjszakai égboltra emlékeztetnek a szemei. Huncutul elmosolyodik. Dús, rózsaszín ajkai felfelé görbülnek ahogy rám kacsint. Megforgatom a szemeimet és elkapom róla a tekintetemet. A sötét vízre vezetem, utána pedig a csupasz lábamra, melyet valami - vagyis inkább valaki - csiklandoz. Sirius hosszú ujjai között egy fűszállal a lábikrámat kezdi el cirógatni, amivel egyidőben az oldalára fekszik.

━ Holnap este gyűlést tartunk. – jelenti ki James mialatt leveszi magáról a talárját. – Valamit kezdenünk kell a Mardekárosokkal. A végén a házkupát sem nyerjük meg, ha folyton keresztbe tesznek nekünk!

Sosem értettem Jamesnek miért fontos ennyire ez a verseny. Én csak örültem, ha békesség volt a két ház között... Ami valljuk be, elég kevés alkalomkor fordult elő.
Talán a barátomnak ez egy jelkép, hogy tartozik valahová. Hogy ő is úgy érzi, itt nincs egyedül és van egy cél, amiért küzdhet. Még ha ez csak egy ostoba verseny is... Viszont sokszor inkább azt érzem, hogy nem is ezen van a hangsúly, hanem azon, hogy győzedelmeskedjen Malfoy és a Mardekárosok felett.

Nem szép dolog, amit a lányok Lilyvel művelnek, ez tény. De azzal, ha a fiúk visszavágnak, csak azt érik el, hogy pontosan olyanok legyenek, mint ők.
Nem jobbak, s nem is különbek.
Lily egyszer mondott nekem egy mugli szólást erre: „Okos enged, szamár szenved."
Azt hiszem, kezdem megérteni.

━ Nekem mindegy mit teszünk. – szólal meg hosszas hallgatás után Sirius, befejezve a lábam cirógatását a fűszállal, és a hátára feküdve lehunyja a szemeit. – Csak végre le akarom törölni az unokahúgaim arcáról azt az önelégült vigyort!