Suttugó fenyvesek völgyek derekán,
Örök sötétség mély denevértanyán,
Temérdek felhő téli éjjelen,
Éltető hőforrás mélyen, tengerben.
Tettek, mik embert szomorítanak,
Sóhajok, mik szívhez szólanak,
Életünk kevésbé vidám oldala,
Gondolataink mélyebb, sötét szólama.

Örömünk nélküle száraz tény lenne,
Rettegünk, mégis létünk eleme.
Örökké bennünk kettősség lakoz;
Keserű bánat örömet okoz,
Örök sötétség lelkünkből fakad,
Sötét szólamából mégis fény fakad,
Egyedül értelmet nekünk ő adhat!