Bár nem gondoltuk még azt 2019-ben,
Hogy a világ békéje rombadönthetetlen,
Mégis meglepődtünk, hogy ebben a korban
Egy háború csak így, egyik napról a másikra kirobban.

Mintha nem lett volna elég, mit a Covid hozott,
Az élet a Földön két hosszú évre szinte befagyott,
S amikor végre jött az oltás és újra terveztünk a nyárra,
Politikusok egója nehezedett e kegyetlen világra.

Béke sose volt tán, mindig volt valami,
2015-ben váratlan áramlat kezdett rohamozni,
14-ben Krímnél vitték a népet egy önző csatába,
Csatába, melynek most folyik sajnos folytatása.

Mikor lesz ennek vége? Béke a Földön csalóka gondolat,
Azt hinni, hogy az önző diktatúráknak egyszer vége szakad.
Azt hinné az ember, vezetőink tanultak a múltból,
A válságokból, a hideg- és világháborúkból.

Erre még most is, ebben a posztmodern korban,
Ártatlanok holttestei pihennek a háborús porban.
Erre még most is lélek helyett az egónk vezet,
S ez a mohó érzés mozgatja a sok fegyveres kezet.

Vagy talán az egész mögött most is csak a pénz áll?
Ártatlanok halála nem számít, a köznép hiába kiabál.
Hangyák vagyunk csupán míg a bikák dulakodnak,
Kemény patáik életünkön mértéktelenül taposnak.

Nem számít odafent az ember érdeke,
Hisz szenvedve, megosztva nő a követők tömege,
Egy megoldás van csak, mi minket felszabadíthat:
Hogyha e káoszban a lelkünk végre összeolvad!

Nem egy nemzet hibája kevesek döntése,
De az össznépen múlik ennek kezelése:
Egy világ vagyunk, egy emberiség, egy nép,
Ki az égre most is makacs reménnyel néz!

Egymásban találhatjuk csak meg a jövőnket,
Hisz még odaát is láthattuk a békéért tüntetőket.
Álljunk ki a békéért mi is most, mint még soha,
Hisz hívő lelkeinkben rejlik jövőnknek záloga!