Viktor egyre közelebb jött Mariához, miközben arcán széles mosoly húzódott. Kezében még mindig ott volt a véres kard, melyet szorosan markolt, s maga mellett tartott. 

Maria kissé félve és értetlenül nézte őt, miközben szeme sarkából még Robint fürkészte. Nagyon aggódott miatta, s legszívesebben odament volna a fiúhoz, ám ebben a bokája is megakadályozta, s az épp felé tartó Dán fiú. 

- Nos, hercegnő - állt meg előtte, majd lenézett rá - most ideje, hogy visszavigyelek a sereghez. Ott majd talán könnyebben rábeszéllek arra, hogy legyél a feleségem.

Kezét a lány felé tartotta, hogy felsegítse a földről, ám Maria idegenkedve húzódott hátrébb. A Dán kitartóan közelített hozzá, de Maria sem adta be könnyen a derekát.

- Mi a gond? Talán itt akarsz maradni a "szerelmeddel"? - kérdezte gúnyosan - Maria, ő már halott! - hangsúlyozta ki a szavakat.

- Nem! Nem halott! - kiabálta - Még nagyon is él! - szemét megtörölte ruhájával, ugyanis megint elkezdett könnyezni.

- Hm... lehet, igazad van... de ez már nem számít, úgy sem marad sokáig életben, főleg ilyen állapotban - nevetett fel, majd megragadta a lány karját, s felhúzta a földről. Maria legszívesebben pofon vágta volna Viktort, de még nem tudott rendesen járni, ezért szüksége volt egy kis segítségre. Kénytelen volt belekapaszkodni Viktor vállába, különben elesik.

- Ez az, gyere, én segítek - mosolygott elégedetten, majd elkezdett menni az erdő vége felé, miközben Mariának segített.

A lány viszont máshogy gondolta. Ő tényleg itt akart maradni Robinnal, hogy segíthessen neki, ám Viktor csak akadályozta ebben.

- Eressz el, én itt maradok! - mondta indulatosan.

- Jaj, Maria csillagom, ne légy ilyen kis butuska! Hiszen a vak is látja, hogy Robin már nem éli ezt túl! Inkább légy okos és tarts velem! - mondta a lány arcát fürkészve.

- Nem, én itt maradok! Hallod, nem szeretnék veled menni, mert utállak! - ordibálta az arcába. Viktor általában nagyon türelmes volt, ám most ez neki nagyon nem tetszett, s elege lett.

- Na ide figyelj te kis fruska! - lökte neki egy vastag fának, mire Maria fájdalmasan felnyögött - Nem érdekel, hogy mit gondolsz rólam, de akkor sem beszélhetsz így velem! És nem érdekel, hogy Robinnal szinte megalkotnátok az álom párost, te akkor is az én feleségem leszel! Megértetted?! - szorította erősen a nyakát is, miközben Maria már majdnem megfulladt.

A várva várt hatást Viktor nem érte el, vagyis mielőtt Maria bólinthatott volna, hogy megértette, valaki most Viktort lökte le a földre, aki erre nem számított, ezért hirtelen nem is tett semmit. Robin mérgesen megragadta kardját, s egy nagy ordítás kíséretében beleszúrta a Dánba azt. Viktor szeme az előbb még félelmetesen csillogott, most viszont kiszállt belőle minden fény, amely az életet jelentette. Tekintete elsötétült, s mozdulatlanul feküdt a földön, miközben kezéből kiesett a kard is, s testéből pedig folyt a vér.

Maria lesokkolódva állt a fának dőlve, majd - mivel most senki sem fogta - erőtlenül a földre rogyott.

- Maria! - szaladt hozzá Robin, s kezébe vette a gyenge testet, melyen Viktor szorításának nyomai látszódtak. Mindketten a földön voltak, s a fiú szüntelenül és aggódó tekintettel nézett végig a lányon. Ő sem nézett ki olyan jól, sőt még rosszabbul is, mint Maria, ám most inkább a lány látszott gyengébbnek.

- Robin... - szólalt meg suttogva, mire a fiú odakapta a fejét.

- Itt vagyok - suttogta vissza kedvesen - És most már soha többé nem foglak elhagyni.

Maria arca felderült, s szép lassan vissza nyerte erejét, majd felült, hogy szembe nézhessen Robinnal. Arca kissé sápadt volt, s most nagyon törékenynek tűnhetett, ahogyan Robinra nézett. 

- Köszönöm - mondta halk, nyugodt hangon és egyben hálás tekintettel a fiúra nézve.

Robin válasza csak egy barátságos mosoly volt, majd közelebb ment a lányhoz.

- Ideje visszamennünk - sóhajtott.

- Nem akarok - mondta Maria.

- Én sem, de itt nem maradhatunk - kezét a lány felé tartotta - gyere!

Maria elfogadta, majd Robin ezután közelebb húzta magához, s egy könnyed mozdulattal felkapta, majd menyasszonypózban vitte tovább. A lány pihekönnyűnek tűnt a kezében, mintha csak egy kismacskát vinne.

- És mi lesz vele? - kérdezte hirtelen Maria Viktor felé fordulva, akiből egy kard állt ki.

- Ne foglalkozz vele, ő is ezt tette volna a helyemben velem, nem? - kérdezte nyugodtan.

- De, igazad van - sóhajtott Maria. 

Nem szerette nézni a halottakat, mert ha megtette, mindig édesapja jutott eszébe róluk. Őt nem ölték meg, csak a betegség vitte el. Abban az időben a lánynak idő kellett, hogy fel tudja dolgozni a történteket, s nyugodtan tudjon tovább élni a vidéken.

...

A harcmezőn most már senki sem tartózkodott az élők közül, csupán pár halott feküdt ott sebesen és vérezve. Valamelyikből nyíl állt ki, míg másokat lekardoztak. Szerencsére annyian nem voltak ilyen állapotban, a sereg többsége csak megsérült. Az ügyesebb harcosokon még sebek vagy sérülések nyomai sem látszódtak, mintha nem is küzdöttek volna.

Most mindenki egy helyen tartózkodott, a Merryweathereknél. A magas kis torony kitűnt a fák lombjai közül, így aki már közel van hozzá, az könnyen idetalál. Mindenki ott állt a kastély előtt, s várakozott. Amint meglátták az erdőből érkező Robint, kezében Mariával, a legtöbben odaszaladtak hozzájuk, s kérdésekkel bombázták őket. Miss Heliotrope kétségbeesve tört utat magának a kíváncsiskodók között, majd rögtön Mariához szaladt.

- Jaj, jaj, kis drágám, mi történt veled? Megsebesültél? - miközben ezt kérdezte közelebbről is szemügyre vette Mariát, s kis kendőjével kezdte törölgetni a lány arcát, akit már kicsit zavart is a nő túlzott aggodalma.

- Igen, de annyira nem vészes, kérem ne tessék miattam aggódni - nyugtatta szokásosan.

- Már hogy ne aggódnék érted? Csecsemő korod óta vigyázok rád, s azóta mindig én láttalak el amikor beteg voltál vagy amikor... 

- Maria! - szakította félbe valaki a nőt, ezért ijedten összerezzent, s a hang irányába kapta a fejét.

Loveday jött oda hozzájuk, s az ő szemében is aggódás tükröződött. Megfogta hosszú, bordó szoknyáját, hogy könnyebben haladhasson, s a lány előtt megállt.

- Minden rendben? - kérdezte.

- Igen, csak a bokám... - fogta meg lábát, s a nő felé tartotta

- Ó, ezt rögtön orvosoljuk - állt fel, majd Robin felé biccentett - Légyszíves bevinnéd utánam a kastélyba?

- Öhm... persze - kapott észbe Robin, mikor hozzá szóltak, majd újra felemelte Mariát, aki pedig a fiú vállába kapaszkodott. Miss Heliotrope is felocsúdott, s szó nélkül követte őket. Nem akarta szem elől téveszteni a lányt.

Loveday bement a nagy tükrös terembe, s neki állt egy olyan anyagot keresni, amivel bekötheti Maria bokáját. Addig Robin óvatosan letette a lányt abba a karosszékbe, amely már régóta ott állt a kastélyban. Kissé ódivatú, s a sarokban foglalt helyet, de Benjamin ragaszkodott hozzá, hogy tartsák meg. Maria lazán hátradőlt benne, s elgondolkodva maga elé nézett. Robin is ugyanígy gondolataiba merült, miközben ott állt a lány mellett. Ezt a csendet Miss Heliotrope törte meg, aki csak most érte őket utol.

- Na és... hogy hogy együtt jöttetek vissza? Mármint... azt hittem, te nem is jöttél - nézett Robinra.

- Hát - vakarta meg tarkóját a fiú - , igazából először tényleg így volt, de közben meggondoltam magam és eljöttem - mondta kissé feszengve, mert a nő gyanús tekintettel méregette közben.

- Értem, értem, és hol találkoztatok? - faggatózott tovább.

- Az erdőben, nem messze a csata tértől, miközben Robin megmentett - vágta rá Maria.

- Helyes, ezt igazán jól tetted - mosolygott a fiúra megnyugodva, majd újból szólásra nyitotta volna a száját, ám pont akkor ért vissza Loveday is, kezében egy csomó dologgal. Volt ott minden, ami a gyógyulást segítette.

- Gyere, Maria! Bekötöm a bokádat - guggolt le a lány elé, majd ápolónőt játszott.

- Robin! Ezt pedig neked hoztam a sebeidre - nyújtott a fiú felé valami fertőtlenítőszert, amit Robin el is fogadott, s kezdődhetett az ápolás.

Nem sokkal később Coeur De Noir nyitott be az ajtón, amely egy nagy nyikorgással kinyitódott. Tekintetét körbevezette a helyiségben, míg meg nem látta a sarokban összegyűlt kis csapatot, akik mind ápolták magukat, vagy éppen mást.

- Apám! - állt fel Robin rögtön, mikor meglátta, s abbahagyta előbbi tevékenységét.

- Robin? Te itt vagy? - hökkent meg. A De Noir vezér arcán néhány karcolás húzódott, s a megsebesült oldalán most egy nagy kötés volt.

Közelebb mentek egymáshoz.

- Hát mégis eljöttél? - kérdezte mosolyogva.

- Sajnos csak a végére - hajtotta le a fejét bűnbánóan Robin, s cipőjét nézte.

- Nem baj fiam, nem ez a lényeg - veregette meg a hátát a vezér, majd Lovedayhoz fordult:

- Beszéltem Benjaminnal és azt mondta, hogy neki az is jó, ha a várban leszünk - mondta a fejleményeket. Úgy döntöttek, hogy most is szerveznek egy összejövetelt, csak hogy ez nem itt, Holdszálláson lesz megtartva, hanem a De Noir várban. A nagy különbség nem csak ez lesz, hanem hogy most a Dán sereg is velük tart, hiszen felesküdtek arra, hogy szolgálni és védeni fogják őket, s velük együtt a völgyet is.

...

Már ment le a nap, s a felhők egyre halványabbak lettek. A vidéken igen frissnek volt mondható a levegő, s minden ember, aki itt élt tudta, hogy ez az, amit tényleg a természet ajándékozott nekik. Itt minden, ami körülvette őket, valamiféle különleges módon csodával bírt. Nem csak amiatt, mert Maria holdhercegnő, hanem mert ez a völgy maga volt a varázslat. Nem csoda hát, ha a Dánok maguknak akarták.

A Merryweatherek és De Noirok mind bent ültek már a nagyteremben, velük szemben a Dánokkal. Ez volt az a hely, ahová Maria először ment a gyöngyökért még régen, s ahol úgy döntöttek, hogy bezárják a cellába. A vár belülről sokkal elegánsabbnak nézett ki, mint kívül, mert ha valaki az erdőből szemléli, csak egy leomlott téglafalat lát, amit az évek kissé tönkretettek. Bent pedig egy előkelő úri ház látszatát kelti, ahol előkelőbbek élnek. Persze ez nem igaz, hiszen miért lennének a De Noirok előkelők?

Benjamin épp felnevetett valamin, amit Couer mondott neki. Ott ült mellettük Dulac is, s ő szintén mosolyra húzta a száját. A légkör tele volt vidámsággal és jókedvvel, talán sokkal jobban is, mint Holdszálláson régebben. Több nevetés is felharsant a levegőben, s mindenki arcán ott volt a letörölhetetlen mosoly. Egy óriási kerek asztalnál ültek mind, s beszélgettek. Már volt, aki evett is, hiszen nem volt megszabva, hogy mikor kezdhetik a vacsorát. 

Digweed és Miss Heliotrope  boldogan beszélgetett, s most mindketten nagyon élvezték egymás társaságát. Loveday Marmalouddal társalgott valamilyen főzős témáról, s végül az asztal másik felén ültek a fiatalok, vagyis a De Noir fiúk Mariával. Az előző találkozóval ellentétben, Maria most lazán cseverészett a srácokkal, s sokkal felszabadultabbnak érezte magát, mint az előtt. Rájött, hogy a fiúk nem is olyan rémesek, sőt, mindegyiket nagyon megkedvelte.  Mind befogadóak és  barátságosak vele. A sarokban pedig ott lapult Wrolf is, aki kíváncsian figyelte a társaságot, bár inkább az ételek érdekelték. Fülét hegyezte, s szemével élesen figyelt, hátha majd valaki az asztal alatt ad neki is egy kis kóstolót.

Couer hirtelen abbahagyta a beszélgetést, s felállt a helyéről. Kezében ott volt a tele töltött boros pohara is. 

- Egy kis figyelmet szeretnék kérni! - mondta hangosan, mire mindenki odakapta tekintetét.

- A mai nap mindannyiunk számára kimerítő és eseménydús volt. Bizonyára mindenki eléggé elfáradt. Elsősorban szeretnék köszönetet mondani a Merryweathereknek, hogy velünk harcoltak, s legfőképp Benjaminnak, amiért ilyen jól helytállt és helyettem is buzdított titeket a harcra - ezt egy nagy tapsvihar követte, miközben Benjamin kissé szégyenlősen felállt a helyéről.

- Köszönöm - mondta meghatottan, majd gyorsan vissza is ült.

- Ugyanakkor köszöntöm köreinkben a Dánokat is, s remélem, hogy jól fogjátok szolgálni népemet. A szorgalmatokért természetesen jutalom is jár, ha jól végzitek a dolgotokat - megint tapsoltak, s Vazul hálásan pillantott Couerre.

- Végül pedig szeretnék köszönetet mondani egy olyan embernek, aki bár elsőre gyávának tűnhetett a szemünkben, később viszont bebizonyította, hogy harcolni a végletekig is képes azokért, akiket szeret - erre mindenki tágra nyílt szemekkel figyelt, s érdeklődve forgolódtak maguk körül, hátha kiderül, hogy ki is ez a különleges személy - Koccintsunk a fiamra! - kiáltott fel büszkén Couer, miközben minden szem a még mindig meglepetten álló Robinra szegeződött.

- Héj, haver, állj már fel! - paskolta meg a hátát Ricsi nevetve, mert ő még mindig lefagyott. 

Ezt hallva gyorsan észbe kapott, majd felállt, s mindenkivel sorba koccintott. A nagy teremben visszhangzott az üveg poharak hangja, miközben egymáshoz értek. Ezután mindenki vidáman beleivott a finom borba, s folytatták a beszélgetést. Maria és Robin elmeséltek mindent a fiúknak, hogy mi történt a csata közben velük és Viktorral. A fiúk véleménye is az volt, hogy Viktor nem volt normális, s mikor azt is elmondták, hogy Robin megmentette a lányt, Ricsi egy halvány és sejtelmes mosolyt is küldött Robin felé, aki erre csak viccesen megrázta a fejét.

- Én mindjárt jövök - szólalt meg Robin, majd felállt az asztaltól.

- Na mi van? Máris meguntad a társaságunkat? - nevetett Gergő.

- Jaj, dehogy is, csak levegőzök egy kicsit - kuncogott Robin is, majd elhagyta a termet. 

Kint valóban jobban járt a levegő, de Robin valójában nem ezért jött ide. Elindult távolabb, s a kőfalra könyökölt - ahol a csata idején is volt- , majd onnan nézte a szokásos kilátást. Elakart gondolkozni valamin, amit ugye bent nem igazán tehetett volna meg a többiek között. Nem hitte volna, hogy apja ilyen büszke lesz rá. Azt hitte, hogy haragszik, amiért nem harcolt velük. Ő inkább a magányt és az önmarcangolást választotta ahelyett, hogy a tettek közepébe lépett volna. Úgy érezte, nem igazán illette meg ez a köszönet mondás és hogy mindenki rá koccintott. Kissé mérges volt magára, hiszen mostanában sok olyan dolgot tett, amit megbánt. Itt volt ugye egyrészt az is, hogy harc idején inkább maradt a várban, másrészt meg hogy félt bevallani magának az érzéseit. Nem merte beismerni azt sem, hogy teljesen beleszeretett egy lányba, kinek neve Maria Merryweather. A múltkori ünnepségen azt gondolta, hogy ez valami hülye ábránd, amit csak beképzel magának, s akkoriban próbálta ezt az érzést elhessegetni magától. Mindent elkövetett, hogy távol tartsa magától a lányt, s most már belátta, hogy ez nagy hiba volt. Gondolatmenetéből egy hang zökkentette ki, amely a háta mögül jött.

- Hát itt vagy! Már mindenhol kerestelek!

Megfordult, s ott állt vele szemben a lány, akiről most is ábrándozott. A lány, aki elvette az eszét, s akibe beleszeretett. Arca kipirult, s szemei izgatottan csillogtak. Mogyoróbarna, göndörített haja most is rakoncátlanul omlott vállára, s a ruhájára, mely most egy bordó, hosszú ruha volt a felső részén apró kis gyöngyökkel díszítve. Topánkája egy része üvegből készült, így mikor a napfény rávetődött, csillogva szórta szét azt mindenfelé. 

- Amint látod, nem bírtam a srácokkal maradni sokáig, mert miután elmentél, elkezdtek valami nyúlvadászatról hadarni nekem, ami nem nagyon érdekelt - kuncogott, majd elsöpört pár hajtincset az arcából - Meg amúgy sem szeretek nélküled ott üldögélni velük... Veled is mindig ilyesmiről beszélnek? - kérdezte nevetve, ám Robin még mindig csak elbűvölve nézte őt.

- Robin? - kérdezte újból, mikor látta, hogy a fiú szüntelenül őt nézi - Valami baj van?

Robin lassan közelebb ment hozzá, majd megállt előtte. Tekintetét a lányéra emelte, s halkan így szólt:

- Nem, nincs semmi baj csak... olyan gyönyörű vagy.

Mariának a hirtelen jött bóktól kicsit szétnyílt a szája , lefagyott, s arca rögtön elpirult, majd tekintetét a földre szegezte.

- Köszi - mondta halkan még mindig a földet nézve.

- Maria... - kezdte Robin - Én nagyon furán viselkedtem mostanában, ezt belátom és... tudom, hogy sokszor helytelenül is viselkedtem. Megértem, ha ezek után nem kedvelsz engem még annyira sem, mint régen, de kérlek... ha tudsz akkor bocsáss meg! - kereste a lány tekintetét kétségbeesetten.

Maria már a fiú szemébe nézett, nyelt egy aprót, majd  kis szünet után ő is belekezdett:

- Nincs miért megbocsátanom neked, mindenkinek vannak hibái...  és ha már itt tartunk, nekem több okom van a bocsánat kérésre: nagyon hülye voltam, s meggondolatlanul hoztam döntéseket, amikor... - itt hangja egy pillanatra elcsuklott, majd torkát megköszörülte - amikor dönthettem, de én Viktort választottam és nem téged, miközben - újból megakadt, torkát, mintha szorította volna valami erő, s szemei egyre jobban könnyeztek - miközben végig csak téged szerettelek - tört ki belőle a zokogás, mely most nem a szomorúságot jelentette, hanem a boldogságot, ugyanis örömkönnyek voltak ezek.

Robin szó nélkül rögtön átölelte, s erősen a karjaiba zárta. Maria a fiú vállába fúrta könnyáztatta arcát, majd mélyen beszívta  illatát, amely friss fenyőillat és még sok más erdei növény keverékéből állt. Még mindig csak zokogott örömében, miközben a fiú nyugtatóan ölelgette.

Egy kis idő után, mikor Maria is megnyugodott, kibontakoztak az ölelésből, majd Robin a lányt maga felé fordította, s a szemébe nézett.

- Amióta ide jöttél a vidékre, s megláttalak, tudtam, hogy te leszel az a lány, akit keresek. Az, aki megváltoztatja az életemet, s aki képes lesz belelopni magát a szívembe. Bár sokszor ellöktelek magamtól, s úgy tettem, mintha nem szeretnélek, valójában élni sem tudnék nélküled - mondta ki őszintén, s örült, hogy ezt most kiadhatta magából. Maria épp szólásra nyitotta volna a száját, de Robin folytatta: - Hülye vagyok, ha most sem teszem meg... - suttogta alig hallhatóan.

- Mit? - kérdezte Maria is ugyanolyan halkan, mintha egy titokról beszélnének.

- Ezt - mondta már szinte elhaló hangon a fiú, majd közelebb hajolt Mariához, s ajkait lassan a szájára tette.

Felettük a madarak hangja tette még romantikusabbá ezt a pillanatot, s a lemenő nap fénye, mely most rózsaszín, sárga és egy kis kék árnyalatával világította meg a vidéket.

                                                                                 VÉGE     

Na, sziasztok!😊Nem annyira vártam ezt a pillanatot, de hát eljött... Igen, ennek a történetnek itt most vége. Igazából gondolkoztam azon is, hogy ezt nem mind egy részbe rakom, de most mégis így döntöttem, szóval 19 fejezet lett és nem 20. Nagyon fura, hogy ezt már nem folytatom, de ugye minden véget ér egyszer. Nagyon örülök, hogy volt türelmem végig írni, mivel ez wattpadon az első igazi történetem, amit be is fejeztem. Ha van bármi kérdésetek vagy mondandótok a történettel kapcsolatban, akkor írjátok meg nekem nyugodtan privátban vagy akár itt is, szívesen fogadom.♥️

By: Iamkinga