Dean amolyan "Ideje közbelépni?" tekintettel pillant rám, mire én egy határozott bólintással jelzem, hogy ostromoljuk meg a férfit, akitől ez az illető a fűvel teli zacskót kapta. Dean mint határozott férfi ember lépked előttem, és hívatja magához az alkalmazottat.
- Segíthetek? - kérdezi az alkalmazott kíváncsian.
- Kitől kapta a kábítószert, amit az imént egy férfinak adott? - kérdezek köntörfalazás nélkül. - És ne akarja letagadni, mert a saját szemünkkel láttuk, hogy kábítószert nyújtott át valakinek.
- Nem tudom miről beszélnek - játsza az ártatlant. - Nem fű volt benne, az fix. Most pedig távozzanak kérem, mert feltartják a forgalmat.
- Oh, nem tudja - szorulnak ökölbe Dean kezei. - A kolléganőm épp most hívta fel a figyelmét arra, hogy felesleges itt hamis történetekbe bocsájtkozni. Tehát ne raboljuk tovább egymás idejét, és köpjön szépen.
- Én csak a szállító vagyok - gyöngyödzik a verejtéktől a szállító homloka. - Először fogalmam sem volt, hogy drog van benne. Bár gyanús volt, hogy a főnököm ennyikéért fizetésemelést kínál. Pláne hogy egyszeri alkalomról van szó.
- A főnöke? - vonom fel a szemöldököm. - A főnöke bízta meg ezzel?
- Azt mondta, megduplázza a fizetésemet, ha egy kis extra melót is elvégzek alkalmadtán.
- Hol találjuk a főnökét? - faggatja Dean.
- Ma nem jött be - válaszol. - Sőt, egész hétre szabadságot vett ki, csakúgy hirtelen. Pedig aztán ő igazi munkamániás.
- Ez különös - nézek Dean-re, aki hasonló pillantással vizslat engem. - Hol lakik ő egész pontosan?
- Ezt már igazán nem árulhatom el - rökönyödik meg. - Sajnálom, de már így is az állásommal játszom. Ha a főnök valakitől megtudja hogy eljárt a szám, garantáltan kirúgnak.
- Találna jobb munkahelyet is, higgyje el - vigasztalom. - Köszönjük az információkat.

Az útunk egyenesen a nyomozóirodához vezet, hogy minél többet megtudjunk ennek a kávézónak a működtetőjéről. Úgy tűnik, megtaláltuk magunknak az ügyünket. Megérkezve egyből letelepszünk az ebédlőben, és rákeresünk a kávézóra.
- Jó látni hogy ilyen jól dolgoztok együtt - jelenik meg a semmiből mosollyal az arcán Jack. - Mit csináltok?
- A belvárosi kávézót vezető csóka után nyomozunk - mondja Dean. - Te tudsz esetleg valamit róla?
- Azt a férfit nehéz nem ismerni - sóhajt Jack. - Dan Gonzales. Amikor ide költözött, én akkor kezdtem el itt dolgozni. Az egész város kedvelte őt, mert akkor még jó úton járt, és senki nem ismerte ezt az oldalát. Illegális drogokkal kezdett kereskedni, miután a kávézó nem hozott akkora hasznot, ami kielégítette volna Dan vágyait. Már jó párszor próbáltuk kideríteni hogy kitől kapja, de a forrásai hallgatnak mint a sír.
- Miért nem tartóztatták le eddig? - kérdezem értetlenül.
- Akkor még ez nem a mi hatáskörünkbe tartozott. Nálunk sokkal nagyobb nyomozóhatóságok foglalkoztak ezzel, de nekik ezerszáz más dolguk van, és nem tudtak ezzel foglalkozni.
- Akkor itt lenne az ideje, hogy valaki elkapja ezt a férget - jelenti ki Dean.
- Hol lakik ez a Dan? - érdeklődöm.
- A város végén, abban a kicsi kertes házban - tájékoztat Jack. - Kapjátok el.
- Azon leszünk - állok fel az asztaltól. - Indulás, Dean Schuester.
- Azt hittem ezt már megbeszéltük - néz rám rosszállóan. - Utálom ha a teljes nevemen hívsz. Csak simán Dean, ha kérhetem.
- De nekem a teljes neved sokkal jobban tetszik - vigyorgok a képébe. - Most már tényleg kapkodjuk magunkat, mert még ma megkéne oldanunk ezt.
- Csakis a hölgy után, kedves Kate Monteith nyomozó - forgatja a szemeit.
- Ezt mindennap akarom hallani - kuncogok, és megindulok az autóm irányába.

Az én járműmmel megyünk, ami egyet jelent azzal, hogy azt hallgatjuk a rádióban, amit a tulajdonos, azaz én akarok. Azon nyomban benyomom a retro zenéket játszó adóra, amire Dean ismételten egy szemforgatással képes reagálni. A vigyorom nem is lehetne önelégültebb és szélesebb. A felhangosító gombra nyomok hosszasan, erre Dean a lehalkító gombhoz nyúl.
- Mit képzelsz, tökfej - szólok erélyesen. - Ha nem tűnt volna fel, az én autóm anyós ülésén ülsz. És van egy megállapodásunk.
- Tartanám is magam hozzá, de ez a hang cseszi a fülemet.
- Kénytelen leszel befogni a füledet, mert most én vagyok soron - rendezem le csupán ennyivel. - Amúgy meg, van bármi értelmes dolog, amit te szeretsz csinálni?
- A veled dolgozás számít? - mosolyog.
- Oh, de nyálas vagy - mosolygok fülig elpirulva.
- De te azért elpirultál tőle - nevet.

Mikor megérkezünk az érintett lakóházhoz, első dolgunk, hogy körbe nézünk a ház körül, hátha van bizonyítékunk a vádunk ellen. Pechünkre semmi gyanúsat nem találunk, ez csak egy átlagos kertes ház, ahol egy drogkereskedő élheti a mindennapjait a családjával. Becsöngetek, és várok az ajtónyitásra. Eltelik 5 perc, és senki nem nyit ajtót. Mégegyszer csöngetek, de ugyan ezt az eredményt kapom.
- Engedj előre - mondja Dean kissé mérgesen. - Mr. Gonzales! Kérem nyissa ki az ajtót, kap 5 percet! Ha 5 percen belül nem nyitnak ajtót, betörjük az ajtót!

3 perc elteltével végre valahára  nyílik az ajtó. Mrs. Gonzales nyit ajtót, feszengő arckifejezéssel.
- A férjét keressük - jelentem ki. - Itthon van?
- Bent várja önöket - közli. - Jöjjenek beljebb.
- Köszönjük - biccent Dean, és előre enged.

Valóban itt várakozott Gonzales. Zavartan pillant ránk, de épp csak egy pillanatra.
- Nem fogunk kertelni - foglalok helyet vele szemben. - Bizonyára tudja, miért is jöttünk ide.
- Hogyne tudnám - horkant fel. - Annak az  átkozott Charlie-nak eljárt a szája, mi?
- Ne őt hibáztassa - védem be az alkalmazottat. - Inkább magára vessen, ha ilyen idióta volt hogy az alkalmazottjára bízta hogy drogot adjon át valakinek.
- Honnan szerzi ezeket a kábítószereket, Mr. Gonzales? - faggatózik Dean.
- Egy dilertől - válaszol szűkszavúan.
- Ezt mi is gondoltuk - forgatom a szemem. - Azt árulja már el hogy ki ez a diler, és hol tartozkodhat jelenleg.
- Minek, hogy megöljenek? - háborog Gonzales. - Már ne is haragudjanak, de szükségem van az életemre.
- Ha itt és most vall, megússza 5 év börtönnel, esetleg évekig tartó közmunkával. Ezt tekintse enyhitő körülménynek - mondja Dean. - Maga dönt, Gonzales úr.
- Megígérik, hogy nem esik bajom?
- Nem szoktunk ígérgetni - mondom. - De azt megígérhetem, hogy mindent megteszünk, hogy rács mögé tegyük a dilerjét. Nos?
- Andrew Schuester - vallja be.

Dean-re pillantok, aki a földet pásztázza, és másodpercek töredéke alatt viharzik ki a nappaliból. Azonnal utána eredek.
- Várj már meg, Dean - loholok mögötte lihegve. - Ne húzd fel magad ennyire.
- A testvérem keze van a dologban, és ne húzzam fel magam? - höbölög. - Most rögtön lerendezem ezt az egészet.
- Akarod mondani lerendezzük - helyesbítek.
- Arról szó sem lehet. Nem jöhetsz oda.
- Egy okot mondj, hogy miért ne - válok én is feldúltá.
- Mert bajod eshet, és én ezt a legkevésbé sem akarom.
- Tudok magamra vigyázni - morgok.
- Ne vitatkozz velem, Kate. Egyedül megyek, és téma lezárva. Menjünk vissza az irodához.

Puffogva vezetek, egy mukkot sem vagyok hajlandó szólni, megöl a sértődöttség. Az a dolgunk, hogy együtt dolgozzunk és vigyázzunk a másikra. Erre ő játsza itt a nagy önfeláldozót...Nem hiszem el. Mikor megérkezünk, Dean az autójához rohan, és elhajt a helyszínről. Én lógó orral sétálok be az épületbe, és telepszem le az ebédlőben.
- Te minek lógatod az orrod? - ül le hozzám az egyik kolléganőm, Chloe. - Hol hagytad Dean-t?
- Elment lerendezni egy ügyet egyedül- motyogom.
- Nektek nem együtt kéne dolgoznotok?
- De. Csak nem akarja hogy én is ott legyek, nehogy bajom legyen... Mintha nem tudnék magamra vigyázni, most komolyan.
- Ha jól értem, te most azért háborogsz mert Dean vigyázni próbál rád? - értetlenkedik Chloe. - Ha engem kérdezel, ez egy aranyos dolog. És, szerintem beléd van esve.
- Ha így lenne, akkor elég rossz helyen tapogatózik - sóhajtok. - Nem vágyom kapcsolatra, pláne nem a munkatársammal.
- Akkor sem, ha ez a munkatárs olyan dögös, hogy hogyha rá gondolsz, csak ruha nélkül tudod elképzelni? - harap alsó ajkába Chloe.
- Ezt a mondatot igazán meghagyhattad volna magadnak - hunyom le a szemem, s próbálom visszatartani az öklendezést.
- Én csak tényeket közöltem - ránt vállat.

Ebben a pillanatban felvillan a mobilon kijelzője, Dean nevével díszelegve.
- Sikerült megoldanod egyedül? - emelem a fülemhez a készüléket.
- De még mennyire, hogy sikerült neki- hallok egy hangot, ami nem Dean-é.
- Mit csináltatok vele? - megy fel bennem a pumpa.
- Nyugalom szivi, nem öltük meg - csitít Andrew. - Itt fekszik a földön, mert egy kicsit elbántunk vele. És még ő jár kondiba...
- Oda megyek - pattanok fel. - Amíg oda érek, egy haja szála se görbüljön.
- Hékás kiscsillag, ne ilyen sietősen. Azért vannak szabályok is. Egyedül jöjjön. Ha meglátok egy másik zsarut, akkor szétloccsantom az öcsém agyát, és a magáét.
- Kate, maradj ott ahol vagy - kiabál a háttérből Dean.
- Jól van - vicsorgok, majd lecsapom a telefont.
- Ez meg mi volt? - néz nagy szemekkel Chloe.
- Megyek megmentem Dean-t - loholok kifelé. - Ha 1 órán belül nem érkezünk vissza, küldjetek erősítést.
- Légy óvatos, Kate - szól utánam Chloe.

Fogalmam sincs, honnan jött ennyi bátorság. Az egyik részem dühös,  másik fél. Remélem Dean-nek nincs semmi baja, mert így is dühös vagyok magamra, amiért egyedül odaengedtem. A biztonságkedvéért muszáj volt erősítést is hívnom, és legalább 3 pisztolyt magamhoz vennem. Az ilyen emberekre mint Andrew, nem árt minél alaposabban felkészülni. Kicsit elmebeteg, és a sok drog az agyára ment már. A lepukkant drog telephez érkezve, a szememmel keresni kezdek pár gyanús alakot, hátha Andrew nem játszik tiszta kártyákkal.
- Ne aggódjon, nem fogom megöletni - hallok a fülem mellett egy susogó hangot, mire gyorsan hátra fordulok. -  Egyedül jött?
- Igen - bólintok. - Hol van?

Erre két verőember kinézetű férfi hozza hozzánk Dean-t, akinek a kezei hátul meg vannak kötve.
- Na szóval, kedves nyomozó. Mit ad nekem az öcsémért cserébe? - vigyorog rám Andrew.
- Legyen elég annyi, hogy talán nem lőlek fejbe itt helyben - sziszegek, majd rá fogom a pisztolyt.
- Lassan a testel. Én valami sokkal értékesebbre gondoltam.
- Az élete nem elég értékes magának? Adja át Dean-t, most!
- Ez nem ilyen egyszerű. Ha nem pénz, akkor gondolkodjunk másban. Átadom magának Dean-t, maga pedig szépen elfelejti amit látott, és árulhatok tovább.
- Honnan tudjam, hogy tényleg megteszi?
- Kénytelen lesz megbízni bennem.
- Jó - döntök gondolkodás nélkül. - De ez nem jelenti azt, hogy más nem fogja majd egy nap elkapni.
- Állok elébe. Fiúk, engedjétek el Dean-t. Öröm volt magával üzletelni, nyomozó.

Szó nélkül hagyom, és mikor Dean megszabadul a kötél szorításából, gyorsan elhagyom ezt a lepukkadt drogtanyát.
- Soha többet nem engedem, hogy egyedül menj valahova - szögezem le.
- Azért a WC-re még elmehetek ugye? - szól flegma stílusban. - Ne anyáskodj ennyire felettem...
- Vegyél már vissza, Schuester! Simán letartóztathattam volna ott helyben Andrew, de én hülye inkább megmentettelek...
- Miért tetted? - kérdezi.
- Mert kezdelek megkedvelni, te idióta!