A fehér hó belepte a várost. Az utak csúsznak, és valószínűleg óriási dugókba akadhatok, de ez engem egy pillanatra sem tart vissza attól, hogy beüljek az én egyetlen Suzuki Vitaram-ba, és dolgozni menjek. Szeretek nyomozóként dolgozni, egyfajta pörgést ad az életemnek, ami olykor a mindennapjaimból hiányzik. Mondhatni, a munkám a napom tetőpontja és fénypontja egyben. Első dolgom hogy bekapcsolom a fűtést a hideg autómban, és járatva a motort várakozom az átmelegedésre. A telefontartóban álló telefonom képernyője felvillan, mire én behúzom a hívás fogadása opciót.
- 5 perc múlva legyél a lakásom előtt, köszi puszi - szólal meg a vonal végéről a nővérem, Sidney.
- Neked jó reggelt, drága nővérkém - kuncogok. - Mond hogy már kész van.
- Lefőzve, fahéjas cukorral és habbal a tetejen, ahogy te azt szereted.

A nyál is összefut a számban a gondolattól, hogy csak egy kicsi választ el a legfinomabb kávétól. Ez a mi kis rituálénk, amihez hűen ragaszkodunk. Sidney minden reggel elalszik, a férje Sam korábban megy dolgozni, ezért reggelente én viszem a munkahelyére, kozmetikusként dolgozik a belvárosban. Ő cserébe kiengesztel a kedvenc kávémmal, így egyikőnk sem szólhat egy rossz szót sem a másikra. Kevesebb mint 5 perc alatt gurulok be Sidney felhajtójára. Ki sem kell szállnom az autóból, Sidney már a házán kívűl van.
- Fú, gyors voltál - pattan be mellém, és megdörzsöli hideg kezeit.
- Hol van? - tekintek körbe.
- Ahj, baszki - csap a homloka közepére, majd félve tekint ki az ablakon. - Ne kérd hogy vissza menjek.
- De a kávém... - biggyesztem le alsó ajkamat.
- Egy napot kibírsz. Holnap dupla adagot kapsz.
- Argh, jól van - fújtatok, és legurulok a felhajtóról.

Leteszem Sidney a kozmetikája előtt, én pedig tovább haladok a nyomozó irodába. A területére érkezve leparkolok a szokásos parkoló helyemen, ami szinte már nekem van fentartva. Megigazítom magamon a blézeremet, és megteszem az első lépéseket. A portán egyből egy aktát kapok a kezemben, amiben ha minden igaz, olyan ügy lapul, amely megoldásra vár. Egy nyomozó egyszerre egy üggyel foglalkozhat, ezért az aktákban lévő ügyeket felosztják a nyomozók között. Merem remélni, hogy nem valami monoton ügyet kaptam, mert annál sokkal képzettebbnek képzelem és gondolom magam.
- Kate - szólít egy munkatársam, Courtney. - Jack hívat.
- Megyek - indulok az igazgatói iroda felé.

Jack Hyde a főnököm. Jó a kapcsolatunk, jó páran, köztük én is, tegezve kommunikálunk vele. Kissé kimért tud lenni, de ez csak azért van, hogy a lehető legkomolyabban vegyék. Szeret tetszelegni a főnöki szerepében, de ezt elengedjük neki. Már csak azért is, mert már közelít a nyugdíjas korhoz, és hamarosan át kell adnia a helyét valakinek, és mondanom sem kell, mindenki erre a posztra pályázik. Valaki nyilvánvalóvá is teszi, valaki nem. Illedelmesen bekopogok, elvégre a főnökömhöz jövök, majd egy "Gyere" megszólalás után benyitok.
- Jó reggelt, Kate - köszönt egy mosollyal, majd az asztala előtti szabad szék felé biccent. - Ülj csak le.
- Köszönöm - foglalok helyett. - Courtney mondta hogy látni akartál.
- Igen, így van - bólogat, majd elpakol az asztalról. - Nem tudom észrevetted e, de mostanában te nagyobb erőbedobást igénylő feladatokat kaptál a többieknél.
- Észrevettem - mondom, hiszen ez ténylegesen így van.
- Ez nem véletlen. Messze te mutattad a legmagasabb tendenciát, és úgy gondolom, alkalmas lennél a helyemre.
- Tényleg így gondolod? - vigyorgok.
- Határozottan. Az elejétől fogva látom benned az elszántságot és a komolyságot, és ezekkel a tulajdonságokkal érdemelted ki a helyem - mondja. - Azonban, van itt valami, amit muszáj tudnod, mielőtt átvennéd a posztom.
- Ki vele - nézek kíváncsian.
- Főnökként te végezheted el a legveszélyesebb feladatokat. Gondolok itt szervkereskedés, súlyosabb gyilkosságok ügyeire. Az ilyen jellegű dolgoknál a tettesek készen létben állnak, és bármikor megsérülhet valaki. Vigyáznod kell magadra, és ezt úgy tudod a legjobban megtenni, ha van melletted valaki. Dean Schuester holnap érkezik hozzánk, mint új csapattag. Ígéretes, jól fogtok tudni együtt működni.
- Lássuk hogy jól értem e, Jack - rökönyödöm meg. - Arra kérsz, hogy pátyolgassam a kis újoncot?
- Dean több nevesebb nyomozóügynökségnél járt már, képzettnek tűnik. A szemében talán te vagy az újonc.
- Bizonyára nem véletlen, hogy annyi helyen megfordult már - világosítom fel. - Rossz előérzetem van.
- Vagy csak egyszerűen nem szeretsz osztozkodni mással - mosolyodik el az orra alatt Jack.
- Ez egyáltalán nem igaz - fonom keresztbe karjaim mellkasom előtt durcázva.
- Megfogod szokni, ígérem. Jól kifogjátok egészíteni egymást.
- Ha te mondod - sóhajtok. - Ennyi volt?
- Igen, ennyi - bólint. - Megkérlek hogy ne mondj senkinek semmit, amíg hivatalossá nem válik, rendben?
- Igen, persze - bólogatok. - Akkor, szia Jack.
- Szia Kate.

Semleges arckifejezéssel lépek ki az ajtón. Belül viszont, nagyon is mérges vagyok. A munkámban magányos farkas szeretek lenni, rühellem, ha valakit mellém raknak egy feladat során. Erre Jack közli velem hogy valami extra képzett ügynököt kapok magam mellé, aki bizonyára segíteni tud majd nekem...Na persze. Inkább hátráltat majd, mint segít. De kénytelen leszek jó képet vágni mindehez, mert úgy tűnik, én leszek az új főnök. Az ebédlőben találom magam, ahol készíttetek magamnak egy csésze tejes kávét, illetve egy csokis fánkot.
- Nos? - támad le Jenna, egy másik munktársam. - Mit akart tőled Jack?
- Csak megdícsért, hogy jól végzem a munkámat - válaszolok.
- Ennyi? - hitetlenkedik.
- Miért, valami mást vártál? - kuncogok.
- Ami azt illeti, igen. Mondjuk, hogy te leszel a jövendőbeli főnökünk.
- Erről szó sem esett.
- Hmm - hümmög. - Jól van.

Megkönnyebbűlve nyugtázom, hogy ezt megúsztam. Miközben a reggelimet fogyasztom, kibontom a megérkezésemkor kapott borítékot.

Név: George Michele
Elkövetett bűn: Erőszakolás, illetve emberölés.
Bűntárs: -
Személyazonosság: Körülbelül 173 cm magas, harmincas éveiben járhat. Barna haj, barna szem, vékony arcélek, beesett arc. A jobb karján van egy kereszt tetoválást, illetve a füle ki van lőve.
Részletek: A családja a város kinti részében, a nyomornegyedben él. Az első kanyarban a 3. ház.

Remek. Az én feladatom minél több részletet megtudni, és elkapni ezt a bizonyos George Michele -t. Mikor a vásárolt ételem és italom eltűnik, rá is állok az ügyre. Első dolgom, hogy George családjához megyek. Az adatlap nyomornegyedként említi a helyet, ahol ők laknak. Hát, nem túloztak. Kihaltak az utcák, a házak oldalai be vannak esve, olyan ház is van, amiről nem tudom megállapítani milyen színe van, mert annyi féle kosz lepi be. Amikor az érintett házhoz érek, meggyőződésem, hogy van itthon valaki, mert már innen hallom a gyerek kiabálás zaját. Bekopogok, és várom hogy valaki ajtót nyisson nekem. Egy megviselt, rongyos ruházatú nővel állok szemben.
- Segíthetek? - kérdezi felsóhajtva.
- Ami azt illeti, igen. Üdv,  Kate Monteith vagyok. Szeretnék feltenni önnek néhány kérdést.
- George-ról, gondolom. Jöjjön be.

A hölgy egy látszólag jó állapotú fotelre biccent. Helyet foglalok, és előveszek a táskámból egy füzetet.
- Kér valamit? - fordul felém, de én nemlegesen rázom a fejem. - Rendben. Gyorsan legyünk túl rajta, ha lehetséges. A gyerekeket megijesztik az idegeneknek.
- Igyekszem, természetesen - szólok. - Nos, meséljen nekem George-ról. Milyen ember ő?
- Makacs. Ám belülről nagyon jó ember. Mindent megtesz a jóllétünk érdekében - meséli.
- Maga szerint jó ember az olyan, aki embereket öl, és nőket erőszakol meg?!
- Tisztában vagyok vele hogy amiket tett, nem ezt igazolja, de higyje el, miattunk tette. Szükségünk van a pénzre, 2 gyerekünk van, és őket nem lehet pár fontból ruháztatni és etetni.
- Mondja, George-nak vannak testvérei? Vagy akár a szülei élnek még?
- Igen, egy húga, Mary. De nem tartják a kapcsolatot egymással.
- Hol lakik ez a Mary? - kérdezem.
- A belvárosban, a pékségtől két házra.
- Értem. Köszönöm, hogy időt szánt rám.

Ezennel itt a munkám véget ért. Ez a nő teljesen zavarodott, és védeni próbálja George-ot. Mindemellett fél is, nem tiszta az elméje. Reményeim szerint Mary-vel többre jutok mint George párjával. Hátha ő többet tud majd nekem mondani. Mary pont az ellenkező összképet mutatja nekem.
- Ön kicsoda? - érdeklődik.
- Kate Monteith, nyomozó - majd fel is mutatom a jelvényemet. - Tudomásom szerint ön George Michele testvére. Igaz ez?
- Igen, igaz - és arébb lép az ajtótól. - Jöjjön be.
- Köszönöm - teszem meg az első lépéseket Mary házában. - Ha jól tudom, nem tartják a kapcsolatot egymással.
- Mert nem is. George-nak mindig is voltak gyilkos hajlamai, és én őt ebben soha sem támogattam, ezért ez lett a vége.
- George mióta művel ilyeneket?
- Pár éve kezdte. Bár, előtte sokat járt ki ahhoz a tönkrement gyárhoz.
- Tönkrement gyár? - vonom fel a szemöldököm.
- Tudja, ami a város végén van, már vagy 20 éve ott áll romjaiban.
- Rendszeresen járt oda? - faggatózom.
- A nap 24 órájából minimum 10-et ott töltött.
- Hmm - hümmögök. - Értem. És tud valakit, aki meglehetősen közel áll George-hoz?
- Nem igazán. A családja, esetleg.

Még pár rutin kérdést teszek fel, aztán távozom Mary Michele lakásáról. Egyértelmű, hogy a következő helyszínem, az említett gyár, ahová George sokat jár. Megpróbálok egy nem túl feltünő helyen leparkolni, aztán elrejtem a pisztolyom pisztolytartómban, és amire amennyire csak tudom, eltakarom az ingemmel. Halk lépteket teszek, hogy véletlenül se keltsek feltűnést. Ugyanakkor, sietni is próbálok, hátha itt találom George-ot.
- Én a maga helyében nem tennék egy lépést sem - hallok mögülem egy ismeretlen hangot.

Megfordulok, és szembe találom magam egy számomra ismeretlen férfivel. Kezében egy pisztoly van, amit egyenesen felém szegez.
- Maga George? - kérdezem.
- Talán - válaszol szűkszavúan. - Kitől tudta meg, hogy itt vagyok?
- Az most nem hinném, hogy számítana - mondom. - Tegye le a fegyvert.
- Ugyan, miért tennék ilyet? - nevet a képembe. - Csak egy lövés, és eggyel kevesebb zsernyák lohol a nyomomban.
- Nézze. Nem akarom önt bántani. De ha továbbra is ellenáll, kénytelen leszek más eszközt alkalmazni.
- Maguk csak ehhez értenek - fintorog.
- Gondoljon a családjára, uram. Azzal hogy bújkál, őket is veszélybe sodorja.
- Nem ismer sem engem, sem pedig a családomat. Nem tudja, min megyünk keresztül...Ha úsznék a pénzben, most nem lennék itt.
- Az lehet. De azt tudom, hogy a gyerekei és a felesége várja haza magát és félnek, érti? Ez jó magának? Ha most rögtön megadja magát, akkor talán a bíróság enyhít a büntetésén, és hamarabb együtt lehet majd a családjával.  De ez tényleg csak akkor következhet be, ha itt és most átadja a fegyverét, és hagyja hogy bevigyem az őrsre.

Nem válaszol. Gondolkodik. Látszólag nehéz neki bármilyen döntést is hoznia, illetve a feleségéhez hasonlóan ő is zavarodott. Én csak várok, és várok, de lehet, hogy ezzel csak azt bizonyítom, hogy képes vagyok kedvesen bánni mások szemében egy bűnözővel, de az én szememben egy emberrel. Végül lépéseket tesz felém, és a kezembe adja a fegyverét. Mosolyogva bólintok, jelezve hogy jól döntött. George megfordul, kezeit hátra teszi, hogy megtudjam bilincselni. Az őrsre érkezve két rendőr vezetné be a cellájába.
- Viszlát, nyomozó - mosolyog rám.
- Kitartást - mosolygok vissza.

Visszamegyek a nyomozóirodába, hogy leadjam az aktát, és egyben az ügyemet. Jack-el futok össze az aulában, aki mosolyogva vállon vereget.
- Szép munka, főnök - somolyog.
- Köszi szépen, főnök - vigyorgok.

Sziasztook! Ez lett volna az első része az új történetemnek, remélem tetszett nektek, és rendszeres olvasók lesztek majd. Aki Szalais sztorit várt, az ne csüggedjen, biztos vagyok benne, hogy lesz még róla szóló történet. ❤ Csupán most pihentetni akartan a sport témát. Várom a kommenteket! ❤