16 éves vagyok. Jó tanuló, sok baráttal, normális szülőkkel, egy kutyaharapással és perverz szomszédokkal. Egyszóval majdnem mindenem megvolt. Majdnem. És amikor ebbe belegondoltam, akkor kezdődtek a gondok.

- Nekem miért nincs barátom? - kérdeztem a kanapén fentrengő Laurától.
- Van barátod. Egy csomó.
- Nem úgy értettem. Tudod te azt!
-Hjajj...- ült fel Lau és megdörzsölte a halántékát, mintha nagyon fárasztanám. - Rengetegen vallottak neked szerelmet.
- Jó, de ők nem tetszettek nekem és...
- tudom, tudom. Még várod a szőke herceged, aki majd eljön és kiszabadít ebből a "borzalmas" életedből. Azt tanácsolom, hogy növeszd még egy kicsit a hajad, mert nem fog tudni felmászni a tornyodba.
- Amilyen szerencsétlen vagyok ugyis leesik és szörnyet hal.- dönnyögtem.
Laura furcsa grimaszt vágott és elnevette magát.
- hé ez nem vicces! - dobtam meg egy párnával. - nem akarok egy hullával házasodni. - mondtam mostmár én is nevetve.
- pedig aranyos mutáns gyerekeitek lehetnének...mondjuk nem tudom, a halottak hogyan...
- Oké, elég és pfúj. Nekem élve kell a herceg.
- Miért nem járkálsz erdőkben? A hercegnőknek mindig beválik. - röhögött Lau, én pedig rávetettem magam és leestünk a kanapéról.
- Szerintem eltörted a bordáim.
- Nem baj. Megérdemelték!
- A bordáim üzenik, hogy te is. Most pedig együnk valamit, mert éhen halok.- mondta Lau és nevetve kibotorkáltunk a konyhába.