~ 2 héttel később ~

*Doreen szemszöge*

Mióta az megtörtént kezdek tisztán emlékezni, hogy valójában mi harapott meg. Nem is mi, hanem Ki.
Az a fájdalom mérhetetlen volt, nem tudom milyen igazából a szülés de körülbelül ugyanakkora fájdalmat éreztem. Sajgott a fejem, bizsergett a testem, szinte felforrt a vérem a harapástól, ami a halál félelem és pánik egyaránt váltotta ki. Amit éreztem ott akkor, leírhatatlan. Egyszerűen nem lehet felfogni ép ésszel de még hülye felfogással sem.

*Vissza emlékezés*

Furcsa módon elismert bizsergést éreztem a tarkómon, tudtam ki van közelbe. Nem akartam, hogy ismét megtörténjen, de nem tehettem mást hamár itt van. Lehunytam a szemeimet majd nagy sóhajt keretében kicsit hangosan elkiabáltam magam.

- Ha valamit akarsz akkor most mond, mert kurvára nincs kedvem senkihez.

Semmi. Csak mocorgás, dobbanás de inkább hasonlított kopogásra és falkaparásra. Aztán semmi. Semmi hang, de nagy bátorság erejében oda mentem az ajtóhoz és fülelve hallgatóztam. Megint semmi. Épp a kilincshez nyúlok majd nagyot vertek egyet az ajtóra. Ijedtembe majd kiugrott a szívem a bordámba zárt börtönéből majd hirtelen huzattal kinyitódott az ajtó.

Amit láttam, nem akartam elhinni. Amit éreztem, téves volt az akit már a látásból tudva és egyszeri alkalmanként már beleszeretve a nem tudó illetve tudván Clark ikertestvér közül az egyik. Nem Ő volt. Hanem egy olyas valaki aki már a rémálmaimban sem mertem megemlíteni. De ugyan, miért is félek tőle? Hisz egy vér kötelez.

Majd pillanatok alatt hátam mögé bújt, hajam rabságában volt az egyik markai közt míg a másikkal pedig nyakam és az állam vonalán fogta.
Reszelős sóhajok, mély dörmögős hang amik súrólták a fülembe, szinte agybamba égette.

- Estella... Estella Hughes. - vicsorogva mondta az illető akinél a jégkockák futkostak végig a tarkómtól egészen a farkcsontomig. Szemem golf labda nagyságúra kikerekedett, szinte már valahonnan ismerős hang nyomta a dobhártyámat.

- Szépen vissza fogsz mindenre emlékezni és akkor megvárom azt a pillanatot mikor fogsz megdögleni a karjaim közt. - kuncog majd a fülcimpámba harap amire felszisszenek.

- Hadj békén. - mondtam határozottan közbe a karmai közül próbáltam elmenekülni, de mind hiába, erősebb mint én.
- Ugyan. Most szépen megkóstolom a véred, majd vergődni fogsz mint egy partra vetett hal amíg a méreg alább nem hagy... - mélyen beleszív a levegőbe majd megnyalj nyakhajlatomtól egészen a fülem tövéig. - ...aztán szépen megfogsz keresni azzal az üggyel, hogy megölsz amit tettem veled. Csak tudd, nem én vagyok az aki megölte a szüleinket hanem Te.

Nekem se hang se pislogás szinte semmi lehetőségem nem volt, csak az erős harapás ami szintén visszhangzott a fejembe. Ropogás, bőrszakítás mintha egy darab papír szakítottak volna el, aztán szívás, mint mikor másnapos elleni gyógyszer a húsleves, abból kanállal szívod letesztelve mennyire meleg az étel.
És az a fájdalom, összes porcikáim megtapasztalták és a nyakamból kiindulva a méreg egyre csak terjed szét.

Pánik és halálfélelem egylege egybe szál, gyengedség a testnek és az oxigén hiány a tüdőben nincs. Homályos látás majd fokozatosan sötétül el minden. Egyre gyengébb a test de oly szinten, hogy rongybabához képest annak éreztem magam.

- Gyönge vagy, senkinek nem kellesz, de nyugodj meg, mert én majd szép napon megszabadítalak a kínjaidtól. - vigyorogva suttogta.

Földre össze rongyanva nehezen felemeltem a fejem és amennyire tudtam rá néztem homályos tekintetemmel, bár láttam a háttérbe mást is mozogni sajnos tisztán már nem.

- Ki vagy te? - tompa hangon tettem fel nehezen a kérdést.
- Aaron Hughes a bátyád.

*Vissza emlékezés vége*

Mióta megtörtént minden azóta már kicsivel jobban vagyok, viszont egyszerűen nem bírom magamba tartani ezt a sok szörnyűséget amik velem történtek. Hiába vannak barátaim, vagy az állítólagos szüleim amikről egyáltalán nem tudok semmit úgy igazán még mindig. De a balesetetre kezdek egyre jobban tisztán emlékezni meg haloványan a szüleimre is. De csak haloványan.

Mikor jobban lettem azóta könyvet írok. Úgy érzem kiadhatom magamból ami nehéz kellemetlen és fájdalmakkal lepi el a fejem de legjobban a szívemet. Olyan mintha naplót írnék de nem, ez inkább igaz történelemként íráson alapszik az egész. Simán könyvet is írhatnék belőle, de ezt senki nem tudhatja meg, főleg, hogy most már tudom ki vagyok illetve Mi vagyok.

Egy hibrid.

Aki vérfarkas és vámpír egyben. Clark testvérek vámpírok, Matt és a társai is vérfarkasok míg James és társai őrzők.

Hihetetlen igaz? Ez csak a legendákban vannak nem? A válasz egyszerű: NEM!
Mind igaz és halandó emberek nem tudhatják ezt, csak az öregek akik tudnak a legendákról.

Örülök annak, hogy Hayley és Astor semelyik fajhoz nem tartoznak vagy őrzők. De Saci, számomra kakukktojás. Ugyanis mióta jobban vagyok Matt-ékkel beszélgettünk és James ismeri Green családot még az öregek legendáját is.
Nem rég tudtam, James és Saci távoli rokonságban vannak viszont az tudom, hogy Matt és James nem vérszerinti testvérek, sem James szülei megse haltak hanem féltestvérek.

Azonban az őrzőkhöz visszatekinve, ők csupán mindkét fajt őrzik, hogy semmi féleképpen ne legyen mindkét fajnál háború. Egyszer már volt de akkor számtalan halandó és fajok meghaltak vagy kipusztultak, nem csak itt Lengyelországban hanem bárhol a világban.

Ahogyan a betűket formáltam tollal a lapokra egyszer csak egy telefon csörgés zavarta meg eme történetem megírását. Körül néztem a sötét szobámba és fényforrást kutatva hamar megtaláltam az ágyam melletti éjjeliszekrényemnél. Mivel most sem másztam ki az ágyból, enni sincs erőm nem még hogy inni akár vizet vagy vért. Senkit nem akarok bántani, de tudom egy szép napon lehet elveszítem az önuralmamat és képes leszek embereket ölni, inkább haljak meg hamar minthogy öljek is valakit. Főleg nem azt akit szeretek. Leo. Nem tudom miért de Ő nála érzem magam biztonságban de jelenleg nincs mellettem, senki a házban csak én.

Nagy nehezen oda nyúlok a telefonomért majd meglesem mit jelez a kijelző. Bal felső sarokban van egy boríték ezzel jelezve sms-t kaptam valakitől. Nagy felsóhajtás után megnyitom és nem jut el az agyamig az üzenet.

"Tudom, hogy fenekestül fel van fordulva most az életed, de kérlek hadd menjek hozzád meglátogatni. Fontos dolgot kell közölnöm. - S"

Lehunyva a szemem nehezen megértettem de vajon mit akar tőlem, főleg bántani nem akarom? Féleg ha a vér után fogok sóvájogni. De tettem ami a szívem diktált, így felhívtam.

- Gyere. - mondtam komoran.
- Öt perc és ott vagyok. - mondta.

Öt perc helyett egy perc volt, hamar csengő hangját meghallottam. Nehezen de kimásztam az ágyból, kiléptem a szobából egyenesen a nappaliba majd a bejárati ajtóig meg se álltam. Hirtelen megtorpattam a történtek miatt, de elhesegettem a fejem felett majd kilincshez nyulva kinyitottam az ajtót és azonban beviharzott az osztálytárs.

- Nagyon sajnálom. De ezt gyorsan elkell mesélnem. - zihálva mondja, mint aki menekül valaki vagy inkább valami elől.

- Nem értelek, lassabban. - értetlenkedek.
- Tudom, hogy tudsz mindenről, azt is tudom ki nekem James.
- A lényeget Saci.
Oly közelebb jött hozzám szinte majd nem súrólták egymás ajkaink.
- Egy nap majd rá jössz, de közlöm veled senkitől nem fogod megtudni mivel senki nem tud arról. - lehelte. - Minden fajnak és őrzőknek van védelmezője, gondolom ezt nem mondták még pedig azért mert nem tudják csak én.
- Miről beszélsz? - össze vont szemöldökkel néztem rá.
- Kérlek értsd meg, hogy nem bántani akarlak csak figyelmeztetni. Hamarosan te is megtudod ki lesz a védelmeződ.
- Nem értem. Miért csak te tudod? - hitetlenkedtem közbe kezdtem pánikolni. Furcsa, hogy nem sóvárgok a vére után. Mintha a gondolataimba olvasott volna.

- Furcsa mi? Nem sóvárogsz a vérem után. Ez ennek az oka, hogy én valakinek az védelmezője vagyok. - magyarázta.
- Nekem? - kérdeztem még mindig értetlenkedve.
- Nem. James -é. Mivel már ő egyszer meghalt. - mondta komoran.

Én meg se köpni se nyelni nem tudtam, nem méghogy pislogni. Mi az, hogy védelmezi Jamest? Miért halt meg vagy mibe? Nem értem. Kezdek megőrülni.

- Nugodj meg... - megölelt majd suttogja a fülembe. - ...tudom nehéz ezt megemészteni de kérlek értsd meg azt is, hogy nem tudok több választ adni. Csak annyit, hogy hamarosan meg fogsz halni valamiért és nem valakiért. Ne értsd félre, nem megölni akarlak hanem védeni attól függetlenül, hogy Jamest kell védelmeznem.

Valamiért meg fogok halni? Tehát nem valaki azaz bátyám öl meg? Nem értem. De mikor?

- Mikor és hol? - kérdeztem hozzá bújva ami szinte hiányzott ez a gesztus tőle.
- Nem tudom. De nem mondhatom többet mert megölhetnek engem. - magyarázta.

A mondat hallatán megrezzentem, és fejembe mart az a tudat, hogy megölik a legjobb barátomat. Nem akarom elveszíteni, számomra annyira fontos mint egy testvér. Hamár nem volt egy jó ideig testvérem.

- Azért nem sóvárgok a véredért mert védelmező vagy? Ez hogy lehet? - még mindig nem tudom fel fogni.
- Mert védelmezőknek fekete a vérük mindkét faj miatt. De tényleg nem mondhatok többet. Még annyit hozzát tudok tenni, ha lesz védelmeződ akkor tőle megkérdezheted. Mástól nem. Ja és kérlek tartsd titokba ezt mert nem csak engem de még téged is megölhetnek plusz azokat akiket ismersz, ez az ára. - komolysággal mondta őszintén és nagy aggódalom elszántság a szemén.

- De, miért mondtad el nekem mind ezt? - kérdeztem.
Lehajta a fejét majd egyenesen a szemembe nézve megmondja a választ.

- Mert szeretlek.