*Doreen szemszöge*

Ismét a szemeim becsukódtak, de végre csak pihentem. Csövek amik a számból lógtak, már nincs, csak az infuzió maradt hátra. Hallottam a fejem fölött hangokat, valamelyiküket felismertem, majd szépen lassacskán kinyitottam a szemeimet ismét. Hayley arcát láttam meg először aki szintén sírt, majd mögötte Astor jelent meg aki mosolyogva üdvözölt. Fél mosolyt tudtam csak erőltetni magamon ami kevesebb sikerrel ment. Épl fel akartam ülni de fájt mindenem. Valaki a bal kezemet simogatta, oda néztem és Sacit láttam szembe magam, aki szintén aggódtak. Mindannyian aggódtak értem. Nagy mosolyt erőltettem magamon, majd mégis felültem egy kicsit.
- Hol vagyok? - kérdeztem.
- Kórházba. - hang után néztem és épp Adam állt az ablak előtt rám nézve félmosollyal. Meglepődtem, hogy ő is jelen van, hisz egy éven át nem láttam őt, sem az ikertestvérét hol ott úgy tudtam egyke. Leo pont az ágy végén volt aki támaszkodta magát, szintén mosolygott.
- Hogy nézel te ki Leo? - kérdeztem meglepve.
Többiek csak kuncogta.
- Nocsak, kinyílt a csipás szemed és máris belém kötsz. - nevette el magát. - Hogy érzed magad? - kérdezte.
- Mint a mosott szar. - válaszoltam majd kuncogtam a többiekkel is.
- Mióta vagyok bent? - a kérdésemre mindegyik arcán lefagyott a mosoly és meredten néztem rám, vagy maguk előtt.
- 2 hete. - törte meg a csendet Hayley. Kikerekedett szemekkel néztem rá, majd a többiekre.
- Hogy mi? De hisz én... - folytattam volna de Matt félbe szakított. - ...kómába voltál.
- Én? Hogy a fenébe? Mi történt? - kétségbe esve kérdeztem a többiektől.
- Buli után meglátogattalak, nem voltál valami jól. Elkezdtünk beszélni a munkádról meg a suliról, aztán erős fejfájásod miatt össze vissza beszéltél. Valami olyasmit mondtál, hogy mindig bizsereg a tarkód és a csuklód majd azt is elmondtad, hogy suttogásokat hallasz. - válaszolta Leo. - Így hát, gyorsan mentőt hívtam és itt vagy. Mikor behoztak, rosszabodott az állapotod. - folytatta tovább.
- Ezekre emlékszek, de ilyen sokáig aludtam arra nem. - nevettem el magam kínomba.
- Majd segítünk a tanulásba, sok anyagról lemaradtál. - mondta Hayley és Astor helyeselte.
- Én meg a főnököddel beszéltem és ő is itt volt. 1 hónap szabit kiírt neked. - mondta Saci.
- Köszönöm srácok. - öröm könnyekkel küzdve válaszoltam.
Nem tudom mi lenne velem nélkülük. Tuti biztos már rég elvesztettem volna önmagam és nem lenne a durva megjegyzéseim amik őszinték és nyitottak. Nekik köszönhetem, hogy vagyok itt ilyen amilyen.

Orvos bejött az édesapámmal, aki örömmel látom. Hisz pszichológus és egyéltelmű, hogy aggódott értem.
- Hogy vagy kicsi lányom? - kérdezte majd puszit nyomott a fejem pupjára.
- Voltam már sokkal jobban. - nevettem el magam.
Az orvos kikülte a többieket egy darabig, mivel közölni akar valamit. Végre jó hír, szerintem.
- Nos kisasszony. Nagyon eleve a mai napon, így holnap haza is mehet. - közölte a hírt.
- Doki, megtudja mondani, hogy mi volt a bajom? - kérdeztem. Egy darabig csend volt majd közőlte.
- A baloldali részen az agyban elpattant egy kis ér. Szerencsére a társának köszönhető hamarabb eltudtuk végezni a vizsgálatokat. Erős gyógyszerek segítségével. Azonban továbbra is szednie kell a gyógyszereket míg teljesen jobban nem lesz. Ha erősen fáj a feje, azonnal vegye be. Ha így sem múlik el akkor azonnal forduljon a kezelő orvosához. - magyarázta.
Én meg se pislogni, se nyelni, se köpni nem még hogy megszólalni nem bírtam. Elpattant egy ér? Mi a jó isten? Hogyan?
Majd az orvos eltávozott és apám felé néztem.
- Az hogy? - kérdeztem meglepve.
- Mit hogy kicsim?
- Hát, hogy elpattant... - céloztam rá.
- Nagy stressz és erős fizikai munkát vagy dolgot tettél az életed folyamán. Nem csoda, egyszerre két munkahelyed volt ami nem könnyű, pláne, hogy iskolába is jársz. - magyarázta.
- Még szerencse, felmondtam az egyiket.
Helyesen bólogatott, és egy darabig beszélgettünk minden féléről.
- Apa, kérdezhetek valamit?
- Mond csak szivem.
- Ki az az Aaron Hughes? - kérdeztem.
Apa arca mintha megfagyott volna, megijedt a névtől, nem tudott megszólalni és a kínos csend ült közöttünk.
- Fogalmam sincs, de ezt honnan veszed? - kérdezte komoran.
- Ismerlek már, mond ki ő? - türelmetlenül nyaggadtam.
Eközbe Adam, Leo és persze Matt vissza jöttek. Hayley-ék menniük kellett a dolgaikat intézni.
- Válaszolsz vagy sem? Aaron Hughes, ki ő? - már dühösen tettem fel a kérdést. De a hangomat lenyomtam, hogy még véletlenül se kiabáljak. Igen, türelmetlen vagyok, de e név miatt még türelmetlenebb. Fiúk meredten néztek rám, úgy álltak mint a robotok, aztán apámra néztek, majd mindenki lefoglalta magát ahol talált helyet.
- Kicsim, erre nem vagy még felkészülve. - mondta aggodalmasan.
- Épp az, hogy fel. Ugyanis az álmomban találkoztam vele, illetve egymagammal is mikor autó balesetet szenvedtem. Még egyszer kérdezem, de már más hogy. Kicsoda nekem? - a hangomból itélve mérgesen tettem fel a kérdést.
Láttam Matt felállt és hozzám jött.
- Majd én elmondom... - mondta volna de apa félbe szakította. - ...Ne tedd Matt. Én vagyok a szülő, kötelessége van rá. - mondta majd felsóhajtott. Vette a bátorságot és végre a szemembe nézett.
- Aaron Hughes a bátyád. - válaszolta komolyan.

Kikerekedett szemekkel néztem rá, és kezd össze állni a kép. Szóval mégis én voltam az aki okozta a balesetet? Én voltam az a kislány? A kisfiú akit láttam ő Aaron? De jó ég, életben van? Kizárt mert holtan láttam egy darabig, majd a teste eltünt. De akkor is a név nem stimmel. Esetleg mostoha, vagy féltestvér lehet.
- Féltestvérem? - kérdeztem.
- Nem is mostoha, hanem az édestestvéred. - választ adott Matt.
Többieket elnézve Clark testvéreket, nem valami jó színbe vannak a név hallatán.
- Nem tudom, ki vagy mi ő nekem valójában. Meghalt avagy sem, megtalálom és elbeszélgetek. - mondtam dühösen.

Kikerekedett szemekkel néztek rám, majd egy orvos megzavarta a beszélgetésünket, ugyanis apát keresték. Elköszönt tőlem, majd adot puszit az arcomra és elköszönt a többiektől távozott. Ahogy az ajtó becsukódott Matt-re vetettem az irányt.
- Matt, túl sokat tudsz róla, mesélj csak nekem.
Matt csak lesett mint szar a fűben, tátva maradt a szája, nekem pedig olyan lehetett a tekintetem, hogy legszívesebben megöltem volna mindenkit aki az utamat állja.
- Clark testvérek, ti sem maradtok ki a részből. Elvégre ti is tudtok valamit.
Láttam, hogy nagyot nyeltek, kapkodva kapták a levegőt. Senkitől sem kaptam választ.
- Na jó, ha nincs válasz, megkeresem én. - mondtam.

Majd azon nyomban az infuziót leszedtem magamról, kicsit vérzett és mentem a cuccaimért. Épp öltözni akartam át erre, valakit hallok ökledezni. Hátra néztem, Adam szemei furcsák voltak. Hiába heterokrómiás a szeme színe, de nem olyan gyönyörűek mint akkor. Szája elé kapott majd ajtóhoz érve beszóltam neki.
- Ha nem bírod a vért akkor minek lesel horror filmeket? - kérdeztem gúnyosan.
Semmi válasz, rögtön kirohant. Leo valamilyen szinte bírja, bár ő sem néz ki jól. Hulla sápadt lett, mintha mindjárt behány.
- Doreen, a sebet elkell látni, mert elfertőzik. Meg nem kellene elvérezned sem. - aggodalmaskodott Leo.
- Nekem már úgy is mindegy.
Matt megrakadta a csuklómat és felé fordított.
- Holnap mehetsz csak el. És feküdj vissza. - dühösen nézett rám.
Szintén dühös voltam rá, erre inkább a másik kezemmel megfogtam az ő csuklóját és teljes erőmmel kicsavartam és hátára szegeztem. Persze ettől mindkettenmeglepődtek.
- Doreen, ne játsz a menő kis csajt, hallgass Matt-re. - távolodott el tőlünk Leo.
Mintha félne tőlem. Mintha menekülésre készülne.
Egyszer csak elengedtem Matt kezét, gyor felöltözés és rohantam ki. Már épp az épület kijárat felé tartottam, mikor erős fájdalmat éreztem a bal kezemen ahol volt az infuzió kötés. Akkor fájdalmat éreztem, mintha érzéstelenítő nélkül egy daráló gépbe rakták volna a kezem. Nem csoda, vérzett a kezem, nem is kicsit. Hátra néztem és épp vércseppekkel jelöltem az utam. Bárki tudná merre mentem, még a hülye is észre veszi. Hirtelen elkezdtett fájni a fejem, zúgni is de nem adtam fel. Mentek a kijárat felé, de hiába mivel eluralkodott bennem az álmosság a sok vérveszteség miatt. Falnak dölve lecsúsztam a földre és csak lábat láttam magam előtt. Hangokat hallottam, de nem ismertem fel. Hiába néztem fel rá, nem láttam tisztán az arcát, csak a körvonalát. És ismét a szemeim lecsukódtak. Álmos vagyok, és fáradt. Túl sok volt ez nekem eddig, pihennem kéne és készülődni a nagy találkozásra. Várom a pillanatot, hogy megláthassam. De egy valami nem hagy nyugodni.
"Matt-be ne bízz, mert ő egy vérfarkas!"
Hogy jut ilyen eszembe? Mi az, hogy vérfarkas? Hisz ember, nem pedig egy állat. Na jó az ágyba az, de ez mellékes.
Pláne, miért rohant el Adam a vér latványától? Hisz megannyi véres horror filmeket néztünk, szinte élvezte. Leo sem tünt jól. Mi van az emberekkel, mi van velük? Mi történik és miért pont velem?
Kerüljön bármiben, megtalálom a választ, de előtte épüljek már fel.