Nem tudom hol vagyok, csak a hideget érzem meg sötétség borítja el az egész lelkemet. Hol a fenébe vagyok? Meghaltam? De mitől? Hol ott semmilyen betegségem nincs, mióta balesetem volt azóta semmi maradandó károsodásom sincs, de akkor miért nem látam az alagút végén a fényt? Érzem, hogy nehezebben veszem a levegőt, a szív verésem épp hogy van. De akkor mi történt? Semmi olyan káros dolgot nem tettem a testemmel illetve szervezetemmel, kivéve a dohányzás és alkalmi alkohol fogyasztás. Annyira érzem, hogy valami nagyon lenyom, vagy leköt valahova. Nem hadja, hogy kinyissam a szemeimet és körbe nézzek mi van körülöttem. Fáj minden porcikám. Próbálok vissza emlékezni mi is történt míg Leo-al beszélgettem, ehelyett inkább valakinek a balesetét látom a szemem előtt.
Szép fényes de mégis homályos a képvázlat, amit látok. Egy kis család apuka, anyuka és két gyermek beszálnak a kocsiba. Látom nagyon boldogok, főleg ahogyan a kisfiú pátyolgatja a kislányt. Valamiért sír, ami engem elszomorít. Nos igen, nagyon érzékeny tipus vagyok, ha gyermeket látok sírni, legszívesebben magamhoz ölelném már ha megtehetem. Gondoltam az a fiú a bátyja lehetett, elvégre mégis idősebb a lánynál. De vajon miért sír? Mind végig csak azt látom, anyuka próbálja nyugtatni a lányát, közbe apuka is. A fiú pedig lefoglalta magát valamilyen játékkal.
Nagy nehezen a lány lenyugodott és szuszogással teli alvással tölti az időt. Apuka és anyuka remekül el vannak, ahogy az utat nézik természetesen apuka vezet, valamiről beszélgetnek. Nem hallom a hangjukat, azt sem, hogy miről beszélgetnek, csak a kislány szív verését hallom. Ezt mégis hogyan? Nem tudom, de valami nagyon fűződik ehhez a kislányhoz. Nem tudom kik ők és miért látom magam előtt, de azt meg nagyon nem akartam látni, hogy mi is történt velük. Lány álmába sikított, ebből gondolván rosszat álmodhatott, majd újra sírni kezdett. A fiú ismét pátyolgatta, de nem sikerült neki, majd az anyuka vette át az irányítást, neki sem sikerült. Apuka félre húzódott az út szélén és szintén átvette a lányt. A lány csak sírt, jobban sírt mint azelőtt. Össze vissza beszélt a szüleinek, hogy ne menjenek tovább mert baj lesz. Nem hittek neki, csak nyugtatták. Érdekes, a lány hangját hallom, szüleiét nem, sem a fiúét sem. Fiú nagyon dühös volt a húgára, mintha ordított volna vele, anyukának már elfogyott a türelme, apukának viszont volt annyi ereje, hogy kikérdezze mit álmodott. Ugyanis a lány válaszolt, minden apró dolgokat is elmesélt. Meglepődve hallgatta majd a feleségére néztek össze majd a fiúra. Fiú pedig mérgelődőtt, hogy miért nem marad nyugton a lány. Nagy nehezükre lenyugtatták, majd vissza ültetté a fiú mellé. Elindultak kocsival, épp az erdő felé vetettek irányt és messzebről lehetett látni a hídat és azontúl egy kisvárost, de inkább falunak tünt mint városnak. Majd mikor a híd felé értek akkor a kocsi jelzett valamit, a lány pedig már pánikrohama volt. Ugyanúgy történt ahogy elmesélte. Majd átkeltek lassacskán mert érezték a híd mintha leszakadna alattuk. Átkeltek, a kislány kezdett nyugodt lenni, de hirtelen hangulat változásai lettek, egyszer ideges majd kiabált, majd lenyugodott és sírt. Jelezve feléjük, közelednek. És hopp, megtörtént. Híd után pár méterrel egy részeg kamion sofőr éles kanyart vetett rá, és nekik ütköztek. Kamion a hid alá süllyedt, a személygép jármú pedig előlről totálisan szét roncsolódott. Sikítás és zúgást hallottamna fülembe illetve a fejembe. Mélyen beágyazódott a hang, főleg ahogyan a kamion össze ütközött a kocsinak és az az éles hang szúrós és mégis hangos csitarásként érte, az üvegek pedig sziránkosra törtek darabokra. Lehetet érezni a benzin szagát és valamilyen suhogást. Apuka és anyuka életben voltak, viszont a fiú, semmi jelre nem reagált. A lány pedig négykéz lábon próbált a sajá vérével kiszabadulni ijedtségében, de nagyobb volt az ájulás mint maga a menekülés.

Apuka próbálta saját magát menekíteni és segíteni a többieknek. Mint hiába, ugyanis lángra lobbant a kocsi. Kisebb az esély, hogy ne robbanjon fel. Hiába küzdöttem, hiába segítettem, mintha szellemé alakultam volna és minden átmentem keresztül. Zogoktam, sírtam mint egy kisgyerek a játékért de ez megint más volt. Furcsa volt ezt látni, olyan volt mint mikor én szenvedtem volna meg. Azaz olyan mintha én lennék az a kislány. Majd apuka segített a feleségének, majd a fiúnak, addigra kisrobbanás hallatszott,kislány bent rakadt. A fiú oda rohant és kimenekítette éppen hogy. A szülők oda rohanva védték a gyermeküket. Melhaltak, köztük a fiú is. Csak a lány maradt életbe. Milyen kegyetlen sors vár rá és tele szenvedéssel velejárója a fájdalommal.

Szülei és egy testvér elvesztése nem éppen a legjobb, főleg ilyen körülmények közt. A lány még mindig eszméletlenül feküdt a báty és szülei alatt. Azonban egy fura alakot láttam meg a kocsi túl oldalán, tisztán lehetett látni. Egy fiatal fiú úgy körülbelül 14 vagy 15 éves lehetett, csupa véres volt. Suttogást hallottam felőle. Majd eltünt. Megint bizseregni kezdtem és megint a fejembe hallottam a suttogást. Szét néztem és mögöttem állt az említett fiú.
- A te hibád. - mondta. - Várd meg, míg érted megyek. 
Nem tudtam miről beszél, kétségbe estem a szavak hallattán, majd mutatott a lányra aki éppen én magamat láttam. Én feküdtem ott, én voltam az, tisztán láttam, csupa véresen. A szülők pedig még annál inkább, fiú teste eltünt. Nem törődtem vele, hanem legjobban saját magam előtt látván azt, hogy én feküdtem kicsiként a földön eszméletlenül.
Kegyetlen volt, fájdalmas, torkom kiszáradt és a szívem hevesen vert szinte majd kiugrott.
Csipogást hallottam, mintha kocsi tolatna hátra, de ez más hangja volt. Köszörültem volna a torkomat, de volt valami a számba, ami még a hangom sem mozdultak annyira lustán feküdtek. Szemeimet feldagadva éreztem de nagy nehezére végre láttam az alagúton a fényt. Hangok jöttek utánam, erős zúgás és bizsergés által köszönhetően tisztán hallottam és ez egyben szemem előtt láttam ismét azt a fiút.
- Estella ébredj! - aggodalom hallatszott a hangjába.
- Ki vagy? - kérdeztem.
- Aaron Hughes. Megfoglak keresni és megszenvedsz azért amit tettél.

Megrémisztett. Sosem féltem semmitől, senkitől. Valami rossz álom lehetett. Ijedtembe erőteljesen kinyitottam a szemeimet és csak fehér plafont láttam az orrom előtt. Hangokat hallottam, mind hiába, mert nem értettem semmit. Minden porcikám fájni kezdett, de nem adtam fel, hogy legalább a fejemet elmozdítsam oldalra. Végül sikerült és szembe találkoztam Leo-al. Kisírt, feldagadt szemekkel és tele aggodalom és félelemmel együtt. Rám nézett, majd megfogta a kezemet, ami szinte alig éreztem az érintését. Könnyes szemekkel ami öröm könnynek bizonyult, homlokomra adott gyönge puszit. Próbáltam volna mosolyogni, de ezek amik a számba vannak, lehetetlen, még nyelni is. Bepánikoltam, hogy csövek lógtak a számból, egyből kiakartam húzni de egy nő azaz ápoló megtiltotta. Végre felébredtem és itt vagyok a valóságba. Megkönnyebültem. De van valami, hogy még nincs igazán úgy semmi rendben. Valamit elveszítettem az életemből. De még is mit? Ez itt a kérdés.

*Leo szemszöge*

Rosszat álmodhat, vagy fáj neki nagyon valami. Könnyei csak úgy folynak mint a vízfolyás, próbál beszélni, de csak nyöszörgés hallatszik a szájából a csövek miatt. Mind végig itt voltam mellette. Matt, nem viselte túl, főleg, hogy megtudta én hoztam be a kórházba. Az a nyomorult, azt hitte átváltoztattam. Semmi pénzért meg nem tenném, annyira szeretem, hogy akár az életemet is eladnám érte. Kis balhé után rá jött, nincs semmi olyan amiről panaszkodhatna az őseinek. Nem tudom mi történt, az orvosok semmit nem mondtak. Csak legyünk türelmesek. Francokat, végig itt voltam mellette, éjjel-nappal, mégis csak ő a szemem fénye, már akkor mikor megláttam először. Hamarabb mint Adam. Sírtam, igen férfi létemre csak sírtam. Tétlenül néztem végig miken megy keresztül, nem tudom mi történt vele, de hamarabb is mellette lehettem volna és akkor nem történt volna meg ez. De mikor végre kinyitotta a szemeit, megkönnyebültem. Leheletnyi gyenge puszit adtam a homlokára és szóltam az ápolónak, hogy hívjon orvost. Bepánikolt a csövek miatt, de én és az ápolóval lefogtuk, hogy még véletlenül se húzza ki hirtelen. Nagyon megkönnyebültem, csak mosolyogtam és figyeltem a reakcióit. Viszont van valami ami nyoszatja őt, lehet beképzelem, hiszen 2 hétig kómába feküdt itt az ontenzív osztályon. Az azért nem kevés. Lehet fáradt, így inkább nem piszkáltam semmivel, hanem egy gyors sms-t írtam Adam-nek, hogy továbbítja a hírt a többieknek. Végre, karjaim közt foghatom. Bele pusztulnék, ha nem élne. Bele gondolni is rossz. Nagyon.

*Matt szemszöge*

Mikor megkaptam a hírt pont rosszkor jött. De nem érdekelt semmi, azonnal mentem és ahogy beértem a váróterembe, rögtön nezi támadtam Leo-nak.
- Nem megmondtam, hogy került őt?! - dühösen neki nyomtam a falnak.
- Megmondtam neked, erre ezt tetted vele. Hogy dögölnél meg. - szorítottam jobban.
- Nem tettem vele semmit. - szintén dühösen kiabált rám, majd egy balost behúzott nekem.
- Ne mindig én legyek a hibás, te is jól tudod mit érzek iránta. - dobálta a szavakat amikre én meglepődtem.
Adam már minket szedett szét, hogy nem kéne balhézni. Majd nagy levegőt vettem aztán kifújtam. Fenyegetően oda léptem hozzá.
- Mit rudsz te Doreen érzéseiről? Vagyis mit tudtok ti? - kérdeztem mindkettőjüktől.
- Azt amit te! - szólalt meg Adam komoly arckifejezéssel. Persze ezen meglepődtem, hogy tudnak mindenről, még areól is, hogy én mi vagyok.
Ekkor jött Doreen orvosa, közölte a tényt, be néztem hozzá, megfogtam a kezét és egy könny csepp hullott ki a szemeimből.
- Doreen-nak kell eldöntenie, hogy kit válasszon. Ha téged, ugyanúgy szeretni fogom. Ha engem, szint úgy de akkor a legboldogabb embere leszek. - mondta.
- Te nekem ne magyarázz vérszívó. Olyan mint te, nincs életük csak a halál. -  mormogtam halkan.
- Te sem vagy különb. Te is azt tetted amit mi, úgy, hogy szavad ne legyen. - mondta Adam.
Ebbe teljes mértékbe igaza van. Kihasználtam Doreen-t szex erejéig. De nem gondoltam, hogy érzelmeket is fog köt majd hozzá. Orvos mondta, jobb ha hadjuk pihenni. Leo mind végig mellette volt. Tudtam, hogy nem tett semmi rosszat, de ha megtudom, megölöm még az ikertestvérét is.
- Megparancsolom, ha felébred, értesítesz.
- Mindenképp. - válaszolta Leo.
Épp indultam volna ki a szobából erre Adam a legrosszabbkor kérdez.
- Mi van Aaron Hughes-el? Megtaláltátok? - kérdezte. Én meg véres szemekkel néztem rá.
- Ki ne merd mondani a dögnek a nevét. Megtaláljuk és végzek vele. - hangosan mondtam.
- Csak vigyázz, mert állítólag Doreen-tól valamit akar.
Ezzel nem foglalkoztam, csak kimentem és mentem vissza a dolgomhoz. Aaron Hughes, készülj, a halál vár rád.