Ötödik fejezet – Hogy is mondjam, hogyha nekem rossz, neked is az lesz?

Vasárnap, az Árminnal való futás alatt Simon az eszébe véste a bisztróig vezető rövidebb utat.

Hétfőn nem egyszerre voltak beosztva, de így is felkelt már hajnalban, és fülelt, hogy mikor szólal meg Ármin ébresztője, hogy ő tíz perccel korábbra állíthassa a sajátját.

Kedden, hiába érezte úgy, hogy a teste egy szétfolyó massza, ragaszkodott hozzá, hogy eddzenek este is, hátha kifáraszthatja Ármint.

Szerdán Simon átaludta az ébresztőjét, és arra kelt, hogy Ármin telefonál tizenegykor, hogy miért nincs még a bisztróban. Ez nem volt a legbüszkébb pillanata.

Csütörtökön mindent tökéletesen csinált. Előző este kifulladásig edzett Árminnal, másnap tíz perccel előbb kelt fel, és úgy tekert a bisztróig a rövidebb úton, mint egy eszelős. Be is ért előbb – de utólag megtudta, hogy Ármint délutánra osztották be.

De a péntek Simon napja volt. Ezt már akkor érezte, amikor pár perccel azelőtt kipattant a szeme, hogy megszólalhatott volna az ébresztője.

– Gyerünk már – kapta fel a telefonját, és megütögette az oldalát, amikor nem sikerült elég gyorsan beütnie a jelszavát. Már csak az hiányzott, hogy felordítson az ébresztője, és Ármin is felkeljen.

Amint Simon megvívta a csatáját a technikával, kikászálódott az ágyból. Lesimította a kék, dolgozós pólóját és rövidnadrágját – előző este a mai ruhájában feküdt le aludni, hogy időt spóroljon –, halkan elfordította a kilincset, és kilépett a szobájából.

Teljes csend uralkodott a házban. Kivételesen nem csapott zajt az ajtóval, a lécek nem recsegtek a lába alatt, és egyik szobából sem szűrődött ki motoszkálás. Simon óvatosan tett egy lépést a fürdőszoba felé, de megtorpant, amikor nyikorgást hallott a háta mögül.

Ármin ajtaja nyílt, és hamarosan a fiú ki is lépett a folyosóra.

– Ezt nem hiszem el – suttogta Simon maga elé.

Ármin a szemét dörzsölve pillantott fel rá. Az arcán látszott a párna nyoma, haja kuszán állt, és még nem volt munkához készen öltözve.

Mondhatni, egyáltalán nem volt felöltözve, csak egy alsónadrágot viselt. Simon pillantása véletlenül sem futott végig a fiú csupasz vállán és mellkasán lévő pici anyajegyeken.

– Miért nem alszol? – Ármin megköszörülte a torkát, miután az első szó rekedtesen hagyta el a száját. – Ma nem edzünk.

Simon, amilyen lassan csak tudott, hátrált egy lépést.

– Csak vécére mentem.

Ármin biccentett, ahogy elnyomott egy ásítást. Simon újból hátrált egy keveset. Óvatosan lépdelt, nehogy egy nagyobb reccsenés kiébressze Ármint, de a baj így is megtörtént.

Ármin pillantása végigsiklott Simonon. Először lustán, mintha a gondolatai máshol jártak volna, de aztán összeszaladt a szemöldöke. A tekintete megakadt Simon farmerján. A nadrágba fűzött övén. A pólóján lévő kék sarkos logón.

Simon látta a pillanatot, amikor Ármin összekötötte a szálakat. Úgy tágult ki a szeme, mint egy rajzfilmfigurának.

– Nem hiszlek el. – Csak ennyit mondott, aztán sprintelni kezdett a fürdőszoba felé.

Simon akkor eszmélt fel, amikor Ármin elfutott mellette. Mozdult, de nem tudta elkapni a fiú karját, hogy visszarántsa, így inkább a nyomába eredt.

Pár méter nem volt elég ahhoz, hogy igazán gyorsan fusson, de ahhoz bőven elégnek bizonyult, hogy ne tudjon lelassítani, amikor a fürdőhöz ért. Ármin könnyedén beslisszant előtte, és becsapta az ajtót.

Simon egészen pontosan fél másodpercig mérlegelte, hogy mi a nagyobb trauma, Ármint vécézni vagy Katával egy randin látni, aztán elfordította a kilincset.

– Simon! – A neve Ármin szájából úgy hangzott, mint egy káromkodás.

Ármin szerencsére csak a mosógép tetejéről szedte össze a ruháit, épp a pólójába bújt bele.

– Már készítheted a bocsánatkérésedet Katának, amiért le kell mondanod a mai randit – fékezett le Simon a mosdó mellett.

Kinyitotta a tükrösszekrényt, és kivette a fogkeféjét. Nyomott rá egy kis fogkrémet, majd mániákus módjára sikálni kezdte a fogát.

– Az az én fogkefém – szólt oda Ármin, miközben belebújt a pólójába.

Simon kikapta a szájából a fogkefét, és a csapba köpte a habot. Szeretett volna felnyögni, vagy inkább öklendezni, de aztán egy praktikusabb módszert választott. Kinyitotta a mellette lévő ablakot, és egyszerűen kidobta rajta a fogkefét.

– Ha rossz leheletem lesz egész nap, akkor neked is – közölte.

Ármin lehunyta pár pillanatra a szemét, hitetlenkedve megingatta a fejét, aztán Simon mellé lépett. Kivette a másik zöld fogkefét, nyomott rá fogkrémet, és minden további nélkül mosni kezdte a fogát.

– Ez a legundorítóbb dolog, amit valaha láttam. – Simon még semmit sem evett, de érezte, ahogy felfordul a gyomra.

Gyorsan kiöblítette a száját, becsukta az ablakot, és minden borzongása ellenére rávette a lábát a mozgásra. Már az ajtónál járt, amikor Ármin utána szólt:

– Azért majd szedd össze az udvarról a fogkefédet.

Simon megfordult a tengelye körül.

– Azt mondtad, az a tiéd volt.

Ármin kiöblítette a száját, megtörölte az arcát, és megdörzsölte az ajka sarkát, mintha egy mosolyt akarna leküzdeni.

– Ja – vont vállat. – Hazudtam.

Simon hátán egy egész hangyaboly szaladt végig, a gerince mentén megfeszültek az izmok.

– Ezért még később számolunk – tartotta fel a mutatóujját, aztán megfordult, és újból futásnak eredt.

Gyorsan lépdelt le a lépcsőn, és bár eredetileg azt tervezte, bekap pár falatot, most egyenesen az előszoba felé vette az irányt. Éppen a cipőjébe bújt bele, amikor Ármin felbukkant mellette, és ő is felhúzta a cipőjét.

Simon készült el előbb. Felkapta az előző este kikészített táskáját, nyúlt a kilincsért, és már majdnem el is fordította, amikor az ajtó nyílt. Simon az utolsó pillanatban lépett hátra, mielőtt Döme orrba vághatta volna az ajtóval.

– Fiúk! – Döme elmosolyodott, amikor meglátta őket. – Hova ez a nagy sietség?

Ármin felegyenesedett, a válla megkönnyebbülten megereszkedett.

Nem, nem, nem! Ármin nem könnyebbülhetett meg, Simon nem veszíthette el az utolsó pillanatban ezt a menetet.

– Csak a bisztróba – préselt ki magából egy mosolyt Simon.

– Á – lesett Döme az órájára, ahogy becsukta az ajtót. – Még el kéne mennünk előtte bevásárolni. Segítetek? Aztán bemegyünk együtt kocsival.

Simon éppen a létező legudvariasabb formáját ötlötte ki a nemet mondásnak, de Ármin megelőzte a válaszadással:

– Persze, hogy segítünk – vágta rá.

– Jaj, de jó! – mosolygott Döme, és megveregette mindkettejük vállát, ahogy a konyha felé terelte őket. – De gyertek, előbb reggelizzünk.

Simon lehunyta egy pillanatra a szemét, ahogy sóhajtott egyet. A péntek talán mégsem az ő napja volt – de azt tudta, hogyha rajta múlik, akkor ez nem is Ármin napja lesz.

——

„meg fogom ölni Ármint" – írta Simon. – „tippek, tanácsok?"

Amíg a barátai elolvasták a csoportba beküldött üzenetét, Simon felpillantott. Döme bekanyarodott egy utcába, amit Simon nem ismert fel, de azt érzékelte, hogy nem a bisztró felé tartanak, hiába zötyögtek a csomagtartóban a telipakolt szatyrok.

„Én nem fogok bejárkálni hozzád a börtönbe, csak mondom" – érkezett meg Nándi válasza.

– Még felvesszük Balázsékat – mondta Döme.

Simon biccentett egyet, bár ő a hátsó ülésre szorult, így kételkedett benne, hogy Döme látta volna. Inkább vissza is tért a válaszok olvasgatásához.

„Ne öld meg!" – Lili üzenetéhez kismillió ijedt fej társult. – „Szerintem jó hatással van rád, végre mozogsz."

– Anya ma nem jön? – kérdezte halkan Ármin.

„Tedd meg, a börtönben belekezdhetsz a tetováló karrieredbe." – Simon felszuszogott, amikor elolvasta Ádám üzenetét.

„komolyan mondom. ma randizni megy Katával, előtte meg kell ölnöm" – írta vissza.

– Majd csak délután – halkította le Döme a hangját. – Most még az ügyvéddel találkozik.

„randizni?" – Végre valahára Erik üzenete is megérkezett. – „Katának barátja van, nem?"

Simon felkapta a fejét. A tüdejéből kiszorult az összes levegő, de nem maradt ideje, hogy visszaírjon, mert Döme lefékezett egy ház előtt. Balázs és Bence már a kapu előtt várakoztak, és amikor a kocsi megállt, két oldalról feltépték az ajtót. Befurakodtak a hátsó ülésre, és középre szorították Simont, aki csak megingatta a fejét. Ma a Vágó család kezdett az idegeire menni.

– Sziasztok – mormolta, ahogy a zsebébe csúsztatta a telefonját.

Balázsék előtt csak nem tervezgethette az Ármin elleni merényletét.

– Hogy vagytok, fiúk? – pillantott hátra Döme mosolyogva, majd elindult.

– Jól – válaszolt Bence. Vagy Balázs.

Simon azt hitte, ha találkozik egy másik ikerpárral, akkor valami iker-szuperképességgel simán meg tudja őket különböztetni egymástól, de nem. Balázs és Bence túlságosan hasonlítottak, homokszínű hajuk folyton a szemükbe lógott, és ugyanolyan görnyedten járkáltak, kerülve mindenki tekintetét.

– Balázs? – fordult hátra Ármin a telefonjába mélyedve.

– Hm? – A Simon bal oldalán ülő fiú kicsit kihúzta magát.

Simon vetett rá egy gyors pillantást, és kiszúrt a szemöldöke sarkában egy anyajegyet. Ez alapján már talán meg tudta különböztetni őket, bár nem akarta elkiabálni.

– Hogy is hívják azt a haverodat, aki röplabdázik?

– Farkas – húzta össze a szemöldökét. – Miért?

– Ráírok, hogy nem akar-e indulni velem a versenyen. – Ármin ujjai gyorsan jártak a telefonja képernyőjén.

Simon ma először végre megkönnyebbült. A reggeli incidens után előbb beszélgetett volna a szüleivel a jegyeiről, minthogy még egyszer Árminnal eddzen.

– Azt hittem, Simonnal indultok együtt – mondta szomorkásan Döme. – Hogy fogjátok így jobban megismerni egymást?

– Már épp eléggé ismerjük egymást – mormolta Ármin, ahogy előrefordult.

Simon az ég felé emelte a tekintetét. Ebben persze egyetértett, de ez csak akkor lett volna vicces, ha ő mondja.

– Hé, de Farkas augusztusban edzőtáborba megy, nem? – kérdezte Bence, ahogy előrehajolt, hogy Balázsra nézhessen.

– Basszus, tényleg – bólogatott Balázs.

Döme épp akkor fékezett le, amikor Ármin sóhajtott egyet. Döme leállította a kocsit, és kiszállt, Ármin pedig már ment is kinyitni a bisztró ajtaját, hogy be tudják hordani a cuccokat. Balázs és Bence is készültek kiszállni, de Simon elkapta a karjukat.

– Mit tudtok Katáról? – járt ide-oda kettejük között a pillantása. – Van barátja?

Az ikrek többet tudtak, mint azt Simon ránézésre megmondta volna. Állandóan pusmogtak valamiről, legtöbbször persze videójátékokról, de néha érdekes témákról is.

– Hát, volt az a srác tavaly nyáron – kezdte Balázs.

– Az orrpiercinges? – billentette oldalra a fejét Bence. – De vele szakítottak, nem?

– Lehet.

– Tuti – bizonygatta Bence. – Akkor nem menne ma el Árminnal randizni.

Simon összeszorította az ajkát.

– Ezt a randit Ármin mondta nektek?

Bence és Balázs hol egymásra, hol Simonra néztek. Szavak nélkül kommunikáltak, Simon tudta, milyen könnyen meg lehet érteni, mit jelent egy-egy vonás megrezzenése, ha valaki kiköpött úgy néz ki, mint te.

– Nem, Kata megkérdezte, hogy maradnánk-e ma helyette takarítani, mert ő Árminnal találkozik – mondta végül Balázs.

Simon elengedte a két fiú karját, és végigsimított a fején. Most jól esett volna neki, ha van pár hosszabb tincse, ami körül megszorulhatnak az ujjai.

– Oké. Mit csináltok, ha kész vagytok a takarítással?

Bence vállat vont.

– Valószínűleg csak hazamegyünk, és...

– Rossz válasz – szakította félbe Simon. – Nekem fogtok segíteni tönkretenni a randijukat.

——

– Már simán lehet, hogy hazamentek – mondta Balázs.

Simon megnézte a telefonján az időt. 22:47. Benne volt a pakliban, hogy Árminék már befejezték a sétájukat a Balaton partján, de Simon nem adta fel ilyen könnyen, főleg nem ilyen hamar. Nemrég végeztek a takarítással a bisztróban, alig tíz perce ücsörögtek a fűben.

– Ha egy olyan lány, mint Kata elmegy veled randizni, nem rohansz haza tíz órakor – mormolta, aztán megvilágosodva feltartotta a mutatóujját. – Bár Árminnal egy randi teljesen más. Onnan már öt perc után érdemes lehet eljönni.

Bence felsóhajtott, megigazgatta a bőrkarkötőjét.

– Őszintén nem értem, miért segítünk neked.

Simon tovább kémlelte a víz melletti sétányt. A távolban feltűnt két alak, de a sötét túlságosan elrejtette őket.

– Talán mert megígértem, hogy bármikor átvállalom a műszakjaitokat? – hunyorított Simon, hátha kiélesedik a látása. – És mert meghívtalak titeket Erik bulijába?

– Ahol sok lány lesz, ugye? – piszkálta a füvet Balázs.

Simon az égnek emelte a tekintetét.

– Ja, rengeteg.

Simon nem emlékezett arra, hogy ő friss tizenhat évesen ennyire megőrült volna a lányokért. Most meg, hogy lassan a tizennyolcat töltötte be, végképp nem tudta ezt elmondani magáról, már sokkal felnőttesebben és komolyabban kezelte a kapcsolatait.

Éppen ezért, amikor a két alak közelebb ért, és az egyikük pont úgy nevetett fel, mint Kata, Simon egyből reagált. Beterelte Balázsékat egy nagyobb bokor mögé, és ahogy csak tudott, ő is elbújt a levelek mögött. Hisz egy igazi felnőtt sosem bukna le, amikor ilyen fontos küldetése van.

– Ezek ők – suttogta. – Jó voltál, Bence!

Simon ma megbízta Bencét a feladattal, hogy derítse ki, Ármin mit tervez a randira. Ármin mit sem sejtve belesétált a csapdába, és könnyedén elmondta az útvonalukat, még mosolygott is, Simon látta. Ez ritkaság számba ment.

– Itt jó lesz? – Ez kétségtelenül Ármin hangja volt.

Simon kilesett a bokor mögül. Ármin és Kata a fűbe ültek le, túl közel, alig fért el kettejük között a borosüveg.

– Persze! – Kata elfeküdt a földön, haja szétterült a fűszálak között. – Akkor szeptembertől sulit váltasz?

Ármin hosszasan nézte Katát. Az utcai lámpa fénye nem világította meg eléggé az arcát ahhoz, hogy Simon láthassa, megnyugszanak-e a fiú örökké feszes vonásai, de így is érezte, hogy telibe talált. Ármin lassan, óvatosan dőlt le Kata mellé.

– Igen. Hülyeség az utolsó évre, de muszáj.

Simon le sem vette a szemét róluk. Most mindegyik pillanat veszélyesnek számított. A mély beszélgetéseknél elég egy másodperc töredéke, hogy beálljon az a fajta csend, ahol az ember úgy érzi, muszáj mondania – vagy még rosszabb, muszáj tennie – valamit.

– Megszokod majd. – Itt is volt. Kata kinyúlt Ármin összefont ujjai felé, amit a mellkasán pihentetett, és megsimította a fiú kezét. – És akkor új egyesületben folytatod a röplabdát?

– Igen – fordította oldalra Ármin a fejét.

– Úgy hallottam, idén Simonnal indulsz a versenyen. – Kata hangjában nevetés bujkált, mint aki előre tudta, Ármin hogy fog reagálni.

A fiú felnyögött, még az orrnyergét is megdörzsölte a szabad kezével.

– Lehetne, hogy nem beszélünk Simonról?

Simon visszahúzódott a bokor mögé. Pedig szívesen hallott volna magáról – ha Ármin kifejti, mi idegesíti a legjobban, ráerősített volna a személyisége azon részére.

– Ez kicsit kínos neked – suttogta Bence.

– Már miért lenne kínos? – fordult felé Simon nagy hévvel.

– Mert te folyton Árminról beszélsz – mondta Balázs, mintha ez olyan nyilvánvaló lenne.

Simon pisszegve leintette őket, és inkább kicipzározta a táskáját. Előkotorta belőle a baracklevet, és Balázs kezébe nyomta.

– Akkor vegyük át még egyszer a tervet. Amikor szólok, te kimész a bokor mögül – mutatott Bencére –, odatámolyogsz Árminékhoz, és eljátszod, hogy részeg vagy. Aztán te követed – biccentett Balázs felé –, amint van a szádban egy kis baracklé. Tegyél úgy, mintha épp hánynál, jó?

Az ikrek szinte egyszerre bólintottak, Simon pedig szívesen vállon veregette volna magát. Sajnos az ötlet nem teljesen a saját fejéből pattant ki, Nándi a filmek megszállottja volt, és rengeteget beszélt arról, hogy a színészek miképp játsszák el, hogy hánynak, de a terv megvalósítása már megért egy misét.

– De ha lebukunk, Ármin nagyon ideges lesz – suttogta Balázs.

Simon a szája elé tette a mutatóujját, és tovább hallgatózott.

– Adj egy kis időt Simonnak. – Simon felszuszogott, el sem hitte, hogy Kata ugyanazt a tanácsot adja Árminnak, mint amit neki is adott. – Szerintem jól kijönnétek, ha kicsit nyitottabbak lennétek.

– Ma reggel azt hitte, hogy az én fogkefémmel mos fogat, ezért kidobta az ablakon. – Ármin röviden, szárazon felnevetett. – Szerintem is jól kijönnénk.

Bence felröhögött, Balázsnak a szájára kellett tapasztania a kezét, hogy ne bukjanak le. Simon mély levegőt véve megfordult, és a lehető legszigorúbb, Ármintól eltanult pillantását küldte Bence felé.

– Ne nyeríts! Inkább menj, itt az idő – veregette meg a vállát.

Bence feltápászkodott, leporolta a nadrágját, és kibotorkált a bokor mögül. Simon szerette volna azt mondani, hogy az utolsó pillanatban rátalált a bűntudat, de ez egy percig sem volt így. Elégedetten figyelte, ahogy Bence elindul Árminék felé, röviden felkurjant, és az unokatestvére nevét kiabálja, aztán Simon Balázsra nézett.

– Ne idd meg az egészet! – szólt rá a fiúra, aki épp nagyokat kortyolt a barackléből. – Csak tartsd a szádban.

Balázs bólintott, aztán felállt. Kitámolygott, követte a testvérét, aki épp egy Z-kategóriás színészi alakítást nyújtott, de mentségére szóljon, legalább próbálkozott.

– Ármin! – Bence térdre borult a fiú mellett, aki azonnal felült. – Olyan rég láttalak!

Simon megingatta a fejét, de még Bence rossz színészkedése sem rontotta el annak az örömét, amikor látta, ahogy a mosoly leolvad Ármin arcáról.

– Jól vagy? – veregette meg a fiú hátát, amikor az átölelte. – Hol hagytad Balázst?

– Balázst? Itt kéne lennie – lesett körbe Bence.

Balázs fel is bukkant a színen. Tenyerét a hasára szorította, háta még görnyedtebben állt, mint egyébként.

– Minden okés? – pattant fel Kata, hogy közelebb terelje.

Balázs megingatta a fejét, és egy másodperccel később már ki is ürítette a gyomra – illetve a szája – tartalmát. Szerencsére a fűre köpte a baracklevet, Simon sosem bocsájtotta volna meg magának, ha telibe találja Kata cipőjét.

– Jézusom. – Ármin fél kézzel Bencét öltelte át, hogy megtartsa, a szabad kezével pedig Balázs hátát paskolta meg. – Jól vagy?

– Töröld meg a szádat – halászott elő egy zsepit Kata a táskájából.

Balázs jobb alakítást nyújtott, mint a testvére. Mellényúlt párszor, mire eltalálta a száját, tenyerét még mindig a hasán pihentette.

– Részeg vagy? – ütögette meg finoman Ármin Bence arcát.

– Részeg? – vihogott Bence. – Dehogy!

Simon pislogott egy nagyot, aztán visszagyömöszölte a baracklevet a táskájába. Most elég nagy volt a káosz, a romantikus közeget az utolsó négyzetcentiméterig felszámolta, így eljött az idő, hogy hazamenjen.

Már ki is settenkedett volna a bokor mögül, amikor meghallotta Ármin hangját:

– Hol van Simon?

Simon megdermedt. Az a fajta dermedtség volt ez, ami akkor környékezte meg, amikor a tanár őt hívta ki felelésnél, vagy amikor a telefonján tizennégy nem fogadott hívás várta az anyjától.

– Micsoda? – szólalt meg Balázs erőtlenül.

– Azt kérdeztem, hogy hol van Simon. – Ármin nyugodtnak hangzott, de Simon tudta, hogy ez a vihar előtti csend.

– Ki az a Simon? – nevetgélt Bence.

Simon arcából sütött a hő. Végignézett egyszer, majd még egyszer a lehetséges menekülőutakon, de nem talált egyet sem. Túl kevés bokor volt, túl sok fedetlen terület, soha nem jutott volna el egy másik utcáig anélkül, hogy Ármin ne vegye észre.

– Szerintem nem... – kezdte Kata, de Ármin csak átpasszolta neki Bencét.

– Vigyázz rá egy percre – mondta, majd megindult előre.

Ármin nagy léptekkel fésülte át a területet. A telefonja lámpájával világított, és Simon érezte, hogy másodpercek kérdése, és rátalál.

Az izmai összehúzódtak, a tarkója libabőrös lett, mintha egy horror film nézése közben várta volna, hogy mindjárt felbukkan egy démon. Azért nem félt annyira Ármintól – a haragját bármelyik percben elviselte volna, na de Katáét? Simon mérlegelt, számolgatta, hogy mi a legjobb választás ebben a helyzetben, aztán végre döntött.

– Itt vagyok – bújt elő a bokor mögül. – Ha már ennyire hiányoztam.

Ármin az arcába világított a telefonjával. Simon összehúzta a szemét, nem is látta, ahogy a fiú megszünteti a maradék távolságot közöttük, csak azt érezte meg, amikor Ármin ujjai a pólója köré szorultak.

– Tyű – nevetett fel Simon, ahogy lenézett a fiú kezére. – Csak nem ideges vagy?

– Mit gondoltál, amikor leitattad az unokatestvéreimet?

Sötét ide-oda, Simon tisztán látta, ahogy megfeszülnek Ármin vonásai. Homlokát átszőtték a ráncok, mintha egy összegyűrt papírlap lett volna.

– Én nem itattam... – kezdte Simon.

– Gondoltam, hogy megpróbálsz keresztbe tenni valamivel, de pont így? – szólt közbe Ármin.

Simon összehúzta a szemöldökét. Már éppen nekifogott volna a védőbeszédének, miszerint nem az ivás a legrosszabb dolog, amit egy tizenhat éves fiú csinálhat, de végül egészen más ragadta meg a figyelmét.

– Mi az, hogy tudtad, hogy bepróbálkozom valamivel?

Ármin elengedte a pólóját. Simon lesimította a meggyűrődött anyagot, és remélte, ezzel pár képzeletbeli mérgeshangyát is lesöpör magáról, mert a bőre égett, mintha végigcsipkedték volna.

– Hallottam, ahogy napközben szervezkedsz.

Simon remélte, Bence figyeli, miképp varázsolja az arcát sértődötté, mert éppen élete alakítását készülte nyújtani, és a fiú igazán tanulhatott volna tőle.

– Hogy hallhattad volna? – szuszogott fel. – Alig tartózkodunk szerencsére egy helyen.

– Hangosan beszélsz – közölte Ármin.

Ezzel Simon nem tudott vitatkozni, de azért tovább játszotta az értetlent.

– Nézd, Ármin, lehet napszúrást kaptál, és...

– Ne nézz hülyének. – Ármin megingatta a fejét, ahogy zsebre vágta a telefonját. – Szerinted nem furcsálltam, amikor Bencét hirtelen elkezdte érdekelni, hogy merre megyünk Katával?

Simon szorosan lehunyta a szemét, hátha ezzel elmenekülhet ebből a pillanatból. El is menekült – de nem egy jobb, kellemesebb helyre. A fejében az a kép lebegett, ahogy Ármin Bencével beszél, szinte eldalolja az útvonalat, de így sem tudta megérteni, a fiú miért teszi ezt, ha tudta, hogy Simon tervez valamit.

Simon azonnal választ kapott a kérdésére, amikor Kata közelebb sétált. Egyik kezével Balázs hátát veregette, a másikkal Bencét támogatta. Ajkát összepréselte, és ahogy összeakadt Simonnal a tekintete, lassan megingatta a fejét.

Szóval nem Ármin sétált bele a csapdába, hanem Simon – méghozzá a saját csapdájába, Árminnak csak hagynia kellett, hogy lejárassa magát Kata előtt.

– Jól éreztük magunkat – mondta végül Simon. – Nem tudom, ez miért akkora baj.

Lehet, hogy Simon belesétált a csapdába, de nem volt olyan hülye, hogy mélyebbre is ássa a lyukat. Még mindig jobb, ha Kata azt hiszi róla, hogy leitatta Ármin unokatestvéreit, minthogy el akarta rontani a randijukat.

– Egyáltalán nem baj – rántotta meg Ármin a vállát. – Majd akkor holnap te beszélsz a szüleikkel, hogy elmondd, miért nem mentek este haza a fiúk.

Simon szemöldöke összeszaladt.

– Miért ne mennének haza?

– Szerinted hazaviszem őket így? – intett Ármin Bence felé, akit át is karolt, hogy ne Katán támaszkodjon.

Simon tüdeje olyan volt, mint egy palack, amiben túlnőtt a nyomás. Az előbb Ármin meg sem hallgatta a mentegetőzését, de most, hogy Kata is ott állt, szinte felkínálta a lehetőséget, hogy elmondja az igazságot.

Talán végig tudta, hogy Balázsék nem részegek. Talán csak azt akarta, hogy Simon akkor ismerjen be mindent, amikor az számít.

– Akkor mit csinálunk velük? – nézett Simon az ikrekre.

– Odavisszük őket hozzánk. – Ármin hangja elmélyült, mintha most készült volna bedobni az aduászt. – Az egyik majd velem, a másik meg veled alszik.

Simon szeretett volna most elmesélni egy történetet Árminnak Ikaroszról és a Napról.

– Oké – fojtott el egy mosolyt. – Menjünk.

Ármin ajka elnyílt, de minden további nélkül átpasszolta neki Bencét. Simon el is indult a hazafelé vezető úton, és remélte, Ármin az eszébe vés két dolgot:

Egy, hogy nem könnyű őt megtörni.

Kettő, hogy Simon már megtanult a tettei következményeiben lubickolni, és nem félt őt is magával rántani.

Azért Simon is megjegyzett két dolgot:

Egy, hogy halkabban kell beszélnie.

És kettő, hogy legközelebb nem szabad lebecsülnie Ármint – mert abban biztos volt, hogy a mai után nem itt még bőven nem ért véget a harcuk.