Elég kellett volna, hogy legyen. A csók a parton, az előszobában, a lépcsőn felfele menet.

Elég kellett volna, hogy legyen - de nem volt az. Nem akkor, amikor Ármin két keze közé vette az arcát, úgy csókolta, mintha nem tudna betelni vele. Nem akkor, amikor a két csók közötti lihegések könyörögtek azért, hogy Ármin keze csússzon a pólója alá. Nem, nem is oda, hanem inkább az övéhez, hogy végighúzza az ujjait az ágyéka mentén.

Nem volt elég. Simon megpróbált betelni vele, tényleg megpróbálta. Aztán Ármin megengedte a vizet a fürdőben, és Simon akárhogy is telefonozott, akárhogy is rágta a körmét, csak azt látta maga előtt, ahogy a fiú a zuhany alatt áll, gerince mentén lecsorognak a vízcseppek, majd végigfutnak egy kis folyamban a fenekén. Elképzelte, milyen lenne végigcsókolni Ármin nyakát, a fülét, a mellkasát, a hasát, és felpattant az ágyból.

A fürdő ajtajához ment, és kopogott kettőt.

- Mondjad - zárta el Ármin bent a vizet.

Simon megpróbálta kitalálni a legkevésbé kínos választ, ami nem úgy hangzik, mintha egy Z-kategóriás pornóregényből vette volna, aztán megköszörülte a torkát.

- Bejöhetek fogat mosni?

- Gyere - nyitotta meg Ármin a vizet.

Simon elfordította a kilincset, és belépett. A zuhanyfüggöny csak félig volt elhúzva, látta, ahogy Ármin besamponozza haját. Elég kellett volna, legyen az is, hogy látta a hátán megfeszülő izmokat, de Simon mindennél jobban szerette volna, ha Ármin megfordul.

Talán mondania kellett volna valamit, hogy felé forduljon - mondjuk felajánlhatta volna, hogy megmossa a hátát, vagy valami rossz indokot.

- Megint az én tusfürdőmet használtad, amíg nem voltam itthon? - kérdezte Ármin, ahogy hátralesett a válla felett.

Simon elkapta a tekintetét - azért az ártatlanság látszatát fenn kellett tartani -, és kivette a tükrösszekrényből a fogkeféjét.

- Ja - vont vállat. - Baj?

- Igen, baj. - Ármin úgy sóhajtott fel, mintha az elmúlt húsz percet nem azzal töltötték volna, hogy próbáltak elszakadni egymástól. - Ha megcsókollak, nem a saját illatomat akarom érezni.

Hogy úgy. Ez mindjárt más.

- Ó - nyomott el egy mosolyt Simon, ahogy fogkrémet nyomott a fogkeféjére. - Szóval tervezel még megcsókolni?

- Ha veszel magadnak tusfürdőt, igen - öblítette ki Ármin a sampont a hajából.

Simon meg sem próbált úgy tenni, mintha lekötné a fogmosás. Lustán mosta a fogát, alig fél perc múlva már ki is köpte a habot. Mire Ármin kilépett a zuhanyzóból, már a száját öblítette.

- Nem akarsz még - köszörülte meg a torkát, miközben Ármin a dereka köré tekerte a törölközőt - filmezni, vagy valami?

Ármin hátrafésülte az ujjaival a nedves tincseit. Simon elégedetlenül az ajkába harapott; ő akarta átfuttatni az ujját a fiú fürtjei között, ő akart annyira közel lenni hozzá, hogy érezze a samponjának az illatát.

- Filmezni, mi? - szuszogott fel Ármin, ahogy mellé lépett a mosdóhoz.

Simon arrébb húzódott, hogy Ármin ki tudja venni a szekrényből a fogkeféjét, de a fejében csak egy mondat dübörgött: most vagy soha.

Simon pedig egyáltalán nem volt a megbánások és a kihagyott lehetőségek embere - szóval Ármin mögé lépett, és lassan, óvatosan lehajolt, amíg az ajka a fiú meztelen vállára nem simult.

Finom csókot nyomott rá. Mint egy üdvözlés. Egy engedélykérés. Egy halk könyörgés.

Ármin élesen beszívta a levegőt. Simon felpillantott, a tükörben kereste a fiú tekintetét, de nem találta meg - Ármin lehunyta a szemét, ujjait Simon kezére simította, hogy közelebb húzza magához.

Az engedély megadva, a könyörgése meghallgatva. Helyes. Az alhasában forróság tombolt, nem tudta, mit csinál, ha nem hagyhatja, hogy az ajka feljebb vándoroljon.

Fel Ármin nyakára. Fel a füle alatti érzékeny részre, amit gyengéden megszívott. Magába akarta vésni Ármin bőrének minden szegletét, a forróságát, a közelségét, de a türelmetlenség mozgásra bírta a kezét.

Lassan csúsztatta a törölköző széléhez az ujjait. Újabb engedélykérés - senki nem mondhatja, hogy ne lett volna lovagias. Ármin légzése felgyorsult, még azelőtt lehámozta magáról a törölközőt, hogy Simon keze mozdulhatott volna.

Simon az ajkát Ármin nyakára tapasztotta, ujjait a farka köré zárta.

Fel-le.

Ármin keze Simon tarkójára simult, ahogy közelebb vonta magához.

Fel-le.

Simon ágyéka Ármin fenekének simult, a fiúból kibukott egy mosoly, amint megérezte a merevedését.

Fel-le.

Hanyag, telhetetlen csókok, egyre gyorsuló mozdulatok. Simon bőrén ezer, tízezer, nem is, inkább százezer mérgeshangya mászkált, és a számuk csak duplázódott, amint Ármin felnyögött.

- Fordulj meg - súgta Simon a fülébe.

Ármin gyorsabban mozdult, mint arra számított, ajkuk azelőtt megtalálta egymást, hogy feleszmélhetett volna.

Igen.

Végre.

Simonnak ez kellett. Ez a kapkodás, ez a kifulladás, ez a sürgetés. Ármin két tenyere közé vette az arcát, úgy csókolta, és ettől Simon feje teljesen kiürült, mert ez jó volt, ezt élvezte, ettől úgy érezte, hogy az Árminban dübörgő vágy, mint egy hatalmas hullám, leteríti, de ahelyett, hogy fullasztó lenne, csak megnyugtatta, mert ez valahol mélyen azt jelentette, hogy a fiú, aki tetszik neki, őt akarja.

Ritka volt, hogy így érezzen. Mindig járt a fejében valami kósza, elkalandozó gondolat, egy beszólás, egy régi emlék, de most teljesen átadta magát a pillanatnak.

Az összesimuló nyelvüknek.

A felfedezőútra indult kezüknek.

A forróságnak.

Végigcsókolta Ármin nyakát, a mellkasát, a hasát. A szíve dübörgött, ahogy fellesett a fiúra, félt, hogy bármikor eljön a pillanat, amikor Ármin ezt túl gyorsnak ítéli és leállítja - de ez nem történt meg, még akkor sem, amikor összeakadt a tekintetük.

- Ha nem szeretnéd... - kezdte a fiú suttogva.

Simon félbeszakította, mielőtt befejezhette volna a mondatát. Megingatta a fejét, ujjait Ármin farkára simította. Először bőr ért a bőrhöz - majd ajak a bőrhöz.

Árminból kiszaladt egy nyögés, ujjai Simon tincsei közé gabalyodtak.

Most a gondolatok elkezdtek visszaszivárogni Simon fejébe.

Jól kellett csinálnia, ha hallani akarta még, ahogy Ármin levegőért kap.

Néha meg kellett állnia, finoman köröznie a nyelvével a makk körül, ha azt akarta, hogy Ármin ujja megszoruljon a hajában.

Figyelnie kellett Ármin összes rezzenésére, és fellesni rá időnként. Csak hogy tudja, mikor simítsa a tenyerét a fenekére, hogy közelebb húzza. Hogy tudja, mikor megy el.

- Simon. - Ármin a nevét nyögte, és Simon akaratlanul is elmosolyodott. Még sosem szólította meg olyan szépen, mint most, szorosan lehunyt szemmel, egy hajszálnyira az orgazmustól. - El fogok élvezni.

Simon csak egy pillanatra húzódott el, csak egy visszaszólás erejéig, de a keze addig is szorgosan járt fel és le.

- Ajánlom is!

Árminból halk nevetés bukott ki, de a vonásai fölött hamar átvette az uralmat valami hatalmasabb, valami sürgetőbb. A farka mélyen járt Simon szájában, a tenyere kérlelően simult a fejére, hogy közelebb vonja magához.

Ez tetszett Simonnak - az összes feszültség, összes gátlás, ami mintha felszívódott volna Árminból; a nyögései, amiket hiába próbált elfojtani, nem járt sikerrel; az egyre gyorsuló légzése; az ellentmondás a mozdulataiban, mintha egyszerre akarta volna elnyújtani az orgazmus előtti másodperceket, és minél hamarabb elélvezni. Amikor elment, már azt sem próbálta leplezni, hogy felnyögött; ujjai elfehéredtek a mosdókagylón, ahogy megkapaszkodott.

Simon csak azután állt fel, hogy az orgazmus utolsó utáni hulláma is átvágtatott Ármin testén, de nem bírta ki mosolygás nélkül, ahogy összeakadt a tekintetük. A fiú, aki egy hónapon át nem köszönt, és csak idegesíteni tudta, most itt állt előtte, levegőért kapkodott, és úgy vizslatta, hogy attól lángra kapott mindene.

Olyan gyönyörű volt. A vizes haja, az örökké feszes vonásai, amint ellazultak, a szeme, a finom szeplők az orrán. Simon már majdnem ki is mondta, már majdnem meg is dicsérte, de aztán Ármin közelebb hajolt, és megcsókolta.

Hosszan, mélyen. Úgy, hogy attól Simon csak a saját, egyre keményedő merevedésére tudott gondolni.

- A szobámba - súgta Ármin az ajkára. - Most.

Simon levegőért kapott. Egy másik, összeszedettebb énje elvigyorodott volna, vagy tett volna valami szellemes megjegyzést, de most csak bólintott egyet, és hagyta, hogy Ármin a szobájába vezesse.

Már a küszöbön kifulladt az útközben lopott csókoktól - még szerencse, hogy Ármin ágya közel volt az ajtóhoz. A fiú a matracra lökte, bőréből forróság áradt, ahogy Simon felé gördült.

- Csak hogy tudd - nyomott csókot Ármin Simon nyakára -, továbbra is idegesítesz.

Simon felnevetett, hátrabiccentette a fejét, hogy a fiú jól hozzáférjen az összes érzékeny részhez, ahol Simon az ajkát akarta érezni.

- Te is engem - súgta. - Főleg, hogy azt hiszed, utasítgathatsz.

Ármin felszuszogott, ujjával Simon oldalát súrolta, mielőtt a tenyerével finoman a csípőjére szorított.

- Muszáj, különben még mindig a fürdőben állnál és a filmezésről beszélnél - jegyezte meg.

Simon sértetten felprüszkölt, de ismét mélyre kellett temetnie magában a visszavágásokat. Talán nem is kellett eltemetnie, az élvezet forró hulláma elégetett benne mindent, ahogy Ármin beakasztotta az ujját az alsónadrágjába és egy könnyed mozdulattal kibújtatta belőle.

Végeláthatatlanul hosszúnak tűnt az a másodperc, amíg Ármin visszagördült felé - de megérte várni.

Ajkuk összefort, Ármin ujjai Simon farkára simultak. Simon belenyögött a csókba, érezte, hogy Ármin elmosolyodik, érezte, hogy forróság lüktet az alhasában, érzett mindent, csak azt nem, hogy bármennyire is ura lenne önmagának.

Fel-le.

Valahol két csók, két lihegés, két elégedett nyögés között Simon átadta az irányítást. Hagyta, hogy Ármin megemelje az állát, hogy csókokat hintsen a nyakára, hogy a lélegzetével csiklandozza a bőrét. Már nem szemtelenkedett, nem gondolkozott visszaszólásokon - csak Ármin hajába túrt, és próbálta tartani a tempót.

Fel-le.

Kellett pár perc, mire magához tért, mire nem terítette le a kezdeti löket, mire úgy érezte, hogy ő maga irányítja a testét, és nem csupán bábja a vágynak. De amikor végre ott volt fejben, akkor már érzett mindent: a merevedését, ami egyre csak nőtt minden édes, forró érintés után; a lüktető, megduzzadt ajkát, amit Árminéra préselt; azt a mellkasában érlelődő meleg elégedettséget, ami harcban állt a teste összes másik porcikájával, ami azért küzdött, hogy ne álljon meg, ne érje be ennyivel, csókoljon, simuljon, amíg el nem élvez.

Fel-le.

Simon minden porcikája égett. Nyelte magába a levegőt, de nem volt elég, hogy lehűtse, a vágy eluralkodott rajta. Türelmetlenül emelte meg a csípőjét, hogy közelebb préselődjön Árminhoz.

Fel.

Le.

Fel.

Le.

Egyre lassabban, egyre kínzóbban, pedig Simonnak a gyorsaságra, a kapkodásra lett volna szüksége.

Kipattant a szeme, ujja megszorult Ármin karján. A fiú ajkán mosoly ült, szeme köré jókedvű nevetőráncok rendeződtek.

- Nem vagy te egy kicsit türelmetlen? - súgta, ajka súrolta Simon fülét.

Simon keze felcsúszott Ármin tarkójára. Forró szája, gyengéd érintése az utolsó csepp önuralmat is kiszipolyozta Simonból, a szavak egyszerűen csak kibuktak belőle:

- Nem. Tudod, mióta várok erre?

Ármin végre felé hajolt, Simon ráláthatott az arcára, szemügyre vehette az éhes, elkomolyodó tekintetét.

- Mióta?

Simon az égnek emelte a tekintet. Nincs az az isten, hogy ő erre válaszoljon, beismerje, hogy mióta tetszik neki Ármin, ő aztán...

Ármin keze egyre gyorsabban, egyre sürgetőbben mozdult fel és le. A francba.

- Mit tudom én - préselte ki Simon magából levegőért kapva. - Mondjuk mióta először együtt röplabdáztunk.

Fel-le, fel-le, fel-le. Simon minél közelebb préselte a csípőjét, Ármin mosolya annál szélesebb lett.

- Az már régen volt.

- És te? - Simonnak le kellett hunynia a szemét. - Te mióta...?

Ármin a nyakába csókolt, finoman megszívta a bőrét, ahogy Simon felnyögött.

- Régebb óta.

Simon rá akart kérdezni, hogy mióta. Tényleg tudni akarta - hisz a régebb jelenthette az első veszekedésüket, de akár az első találkozásukat is.

De nem kérdezett. Nem most, amikor Ármin egy forró csókkal elhallgattatta, és gyorsított a tempóján.

Simon megkapaszkodott Ármin vállában, pedig nem fenyegette az esély, hogy leesik az ágyról, de kellett a biztonság, kellett, hogy bőr a bőrhöz érjen, kellett a forróság, kellett minden, amihez csak hozzá tudott érni.

Már csak egy kicsi, még egy kínzóan édes fel és le, még egy lihegés a fülébe.

És jött is.

Simon úgy érezte, mintha papír lenne, amit valaki galacsinná gyűr, összeszorít az öklében és nem engedi kitörni onnan - de aztán jött a felszabadulás. A gyönyör első hulláma végigvágtatott rajta, és kiszabadított belőle mindent. Egy megkönnyebbült nyögést, a remegést, az ösztönt, hogy Ármin ajkára zárja a sajátját. Azt kívánta, bár örökké tartana ez a pillanat, amíg minden idegszála kiéleződik, amikor mindene érzékeny, amikor az egész teste lángban áll.

Örökké nem tartott - de addig is épp elég volt, amíg lenyugodott a légzése és Ármin körvonalait már nem csak homályosan látta.

- Szóval mióta? - köszörülte meg a torkát, hátha összeszedettebbnek tűnik tőle.

Ármin felnevetett, végigsimított az arca élén, ahogy ledőlt mellé.

- Majd legközelebb elmondom.

Simon az ég felé emelte a tekintetét, elégedetlenül morgott valamit, de ahogy összesimult a karjuk, csak kibukott belőle egy mosoly - hisz ez egy ígéret volt, hogy lesz legközelebb.