Kyel:

Teljes erőmből futottam a kastélyig. Senkire nem néztem és senki nem álhatott az utamba. Az őrök beengedtek, a folyosókon meg csend uralkodott.

Útközben sok minden járt a fejemben. A legfontosabb pedig az volt, hogy Moldan, honnan tudhatott ennyi mindent rólam. A megoldás kézenfekvő volt. A királyok és a herceg itt voltak. A tárgyalóterem ajtajában egy pillanatra megálltam. Eljött az idő.

Az őrök most sem álták utamat, de nem vártam meg, hogy bejelentsenek, vagy beengedjenek. Az ajtó hangos csattanással tárult ki ahogy beléptem. Minden szem meglepetten szegeződött rám és az őrök is meglepetten követtek. Gyorsan indultam meg apám felé, aki nem értette a helyzetet. Nem hagytam időt senkinek arra, hogy egyetlen szót szólhasson. Előkaptam a tőrt és a magasba emeltem, mielőtt bármelyik őr megmozdulhatott volna. Majd teljes erőmmel az asztalra csaptam vele úgy, hogy a penge a fába állt.

Apám még egy pillanatig döbbenten nézte a tőr markolatát. Majd az asztalra csapott és felállt szeme dühödten villogott felém.

-Kyel, mi ez az egész!?

-Megértem a haragját apám. De, hogy mindent megértsen, végig kell hallgatnia.

Erre ő újra leült, de továbbra is komor tekintettel figyelt engem. Így hát elmondtam mindent egészen addig, hogy átvettem a tőrt. Majd kis szünet után folytattam.

-Moldan azt akarta, hogy megöljem felségedet. Úgy gondolta felhasználhat erre. Azt mondta szövetségesekre van szüksége.

-Na és kik a szövetségesei?

-Azt mondta, a markolat elárulja.

Az ezüstszínű markolatban három különböző színű kő volt.

-A fehér, úgy gondolom Shaera apjának tanácsosa, akit le akart váltani, név szerint Daros. A vörös az én volnék, mert úgy gondolta kapható leszek a hatalomra. A fekete pedig... -itt megálltam és a hercegre sandítottam, akit eddig csak a szemem sarkából figyeltem és aki most ugrásra készen állt. - ..Algeron, aki mindent megtett volna, hogy bosszút álljon Shaeran.

-Ez aljas rágalom. -jelentette ki Algeron apja nyugodtan.

-Valóban? Akkor talán maga lenne az? Vagy ismer mást is akit a fekete jellemezne?

Ekkor Algeron előre vetődött és gyorsan kihúzta a tőrt az asztalból, majd apám felé sújtott vele. Ám a bátyám időben rántotta elő a kardját, ahogy én is. Csak míg Keran a tőrt célozta, én egyenesen Algeron torkának szegeztem a pengét. Majd Algeron gúnyosan felnevetett.

-Jól tudtam, hogy szerelmes vagy belé, mostmár sosem lehet a tiéd, mindegy, hogy a király él-e. Ám a célom egy részét elértem. Te itt vagy, Shaera pedig minden bizonnyal Moldan karmai között. Mondják, édes a bosszú...

A kard megremegett a kezemben. Erőt kellett vennem magamon hogy eltegyem.

-Tábornok. -hangomra Arnvid felkapta a fejét. -Zárja be ezt az ostobát, amíg őfelsége nem rendelkezik felőle. Nekem pedig beszédem van önnel. -néztem komolyan Kewahra.

A többi király is csak értetlenül állt az események előtt. Apám hazaküldte őket, Algeront viszont fogva tartotta. A fekete király nem ellenkezett. Bár védte a fiát, látszott, hogy erre ő sem számított.

Mikor apámmal kettesben maradtam megszólalt.

-Mond fiam, mit szeretnél?

A megszólítás kissé meglepett. Fogalmam sem volt mikor hallottam ezt utoljára a szájából. De össze kellett szednem magam. Shaere érdekében.

-Ha igaz amit Algeron állított, a hercegnő nagy veszélyben van...

Shaera:

Őrülten száguldozó gondolataim szinte óvatlanná tettek. Mintha rámszakadt volna a múlt összes emléke, a jelen minden bánata és a jövő bizonytalansága. Az ismerős és régen oly sok szeretettel teli falak, most kissé komoran mosolyogtak vissza rám, pedig a palota semmit sem változott. Egy elrejtett átjárón jutottam be, mely a palota alatti folyosón vezetett végig. Nem sokan ismerték ezt, bíztam benne, hogy talán Moldan is azok közé tartozik, aki nem ismeri a palota minden titkát. Ám a kristályterem innen még messze volt. Óvatosan haladtam a folyosókon, melyeket nem hagytak őrizetlenül. Katonák éberen figyelve haladtak el nem messze tőlem. Vártak. Moldan tudta, hogy eljövök. Az ajkamba harapva vártam, hogy tovább haladjanak, majd elosontam mögöttük. Addig haladtam, amíg már csak egy folyosó választott el a kristályteremtől. Ott is őrök álltak az ajtóban. Épp azon gondolkodtam hogy jutok be, de ebbe túl mélyen elmerültem, mert egy kéz hirtelen megrántott. Két erős kar szorította hátra a kezem.

-Üdvözöllek, hercegnő. -az ismerős hangtól borzongás futott végig a hátamon.

-Gavran!- sziszegtem. -Eressz el!

-Eszem ágában sincs. -jelentette ki. -De veled tartok. Felesleges volt ez a sok erőfeszítés. Ha elkaptak volna a katonák könnyebben bejuthattál volna abba a terembe. -ezzel elkezdett a terem felé tolni.

-Magának mi köze ehhez az egészhez?

-Türelem. Mindjárt megtudod.

Kinyitották előttünk a kristálytermet. Moldan háttal állt, nekem pedig gyorsan ki kellett találnom valamit. Eredetileg azt terveztem, hogy újfajta tudásommal megpróbálok azonnal véget vetni nagybátyám uralmának úgy, hogy azt észre se vegye. Ám ez most teljes kudarcba fulladt.

-Üdvözöllek Shaera.

Magas alakja háttal volt felém.

-Hol van Kyel?

-Ó, hogy aggódik valaki. -fordult meg és vigyorgott rám gúnyosan. -Valószinűleg most tart a halála felé. Kivéve ha csak oda nem ért már.

A szívem félelmében összeszorult. Amit abban a pillanatban apró hang követett mint amikor egy kristályt belülről feszítenek és az repedezni kezd. 

-Mit csináltál vele!? -kérdeztem dühösen és meg akartam indulni felé, de a herceg visszatartott.

-Én, ugyan semmit. Volt ő olyan ostoba és beleegyezett abba, hogy megölje Kewahot. Már régóta meg akartam tőle szabadulni. És hogy így téged is csapdába csaltalak, nos, jobban nem is alakulhatott volna.

-Nem tette meg!

Elmosolyodott.

-Nem ismered még az összetört férfiszívet ugye?

Erre felnevettem.

-Kyelé nem volt összetörve. Ő tisztában van vele, hogy szeretem.

-Már nem számít, hiszen itt vagy. Kewahtól, ha nem  Kyel szabadít meg akkor majd én magam végzek vele. - ám ezt elég komoran tette hozzá.

-És velem mit akarsz tenni? Megölsz, úgy mint az apámat? Csak hogy a tied legyen a trón?

-Ugyan. -legyintett. -Belátom az eredeti tervem ez volt. Ám én sosem lennék olyan önző, mint az apád.

Értetlenül néztem rá. A magyarázat nem maradt el.

-Hóvihar hercegével gondolom találkoztál már. -én egy pillantást vetettem a hercegre, aki még mindig szorosan tartott. -Apád elvette tőlem a szerelmet. Én viszont szövetséget kötöttem a herceggel, hogy elvehet téged, ha az enyém lehet a trón.

-Hogy micsoda?

-Így van hercegnőm. -suttogta Gavran a fülembe, melytől kellemetlen hidegség futott át a hátamon.

-Nem! -próbáltam meg kiszabadulni a herceg karmai közül. -Soha nem megyek hozzád!

Újabb reccsenést hallottam. Moldan mellett egy asztalom egy kristály volt. Az repedt folyamatosan. A felismerés villámként hasított belém. Ha a kristály darabokra törik...

Ám ekkor az ajtó felől kardcsapások, kiáltozás és dulakodás hangjai érkeztek. A herceg is felfigyelt rá, így megpróbáltam ellökni magam tőle. Sikertelenül.

Majd az ajtó kitárult.