Kyel:

-Mi nem hasonlítunk. -jelentettem ki, mire Moldan szembefordult velem.

-Nem tudhatod. Hiszen értesüléseim szerint szerelmes vagy. Valakibe, aki sosem lehet a tiéd. Emellett mindig lázadsz. Azt mondják felelőtlen vagy, semmiképp sem hercegnek való. Nem hallgatnak meg, a nép megvet... Talán soroljam még?

-Na és? -kérdeztem, igyekezve semleges hangot megütni.

-Na és, mi lenne, ha azt mondanám, hogy segítek önnek.

-Valóban és mégis miért tenne ilyet?

Erre elmosolyodott, mintha a választ ki kellett volna találnom.

-Tudja ezek a dolgok nekem sem túl ismeretlenek. -mondta és a képre nézett. -Én is a bátyám árnyékában nőttem fel, amit sosem bántam. Egészen addig a napig, amíg ő meg nem jelent itt. -intett a kép felé. Az apám áldását adta a bátyámmal való házasságra, így ő sosem lehetett az enyém. Mindenki megvetett, mert a bátyám jobban illett a trónra és valóban sok szempontból ügyesebb volt. De jól tudta, mit érzek iránta, hisz elmondtam neki. Mégsem szólt egyetlen szót sem. Egy cseppnyi megbánást nem mutatott és ő is megvetéssel nézett rám, illetve bánt velem. Ahogy az apám is, mikor úgy döntöttem, neki is elmondom. Ám minden reményem elveszett. A megvetést évekig tudtam tűrni, de hogy őt elvette tőlem azt nem bocsátottam meg. -keze ökölbe szorult, majd maga elé meredt. -Egyetlen dolgot bántam meg. -vett elő egy tőrt, mely ezüst markolata szinte ragyogott. -Hogy nem szereztem meg hamarabb, amíg volt időm.

-És ezért akar bosszút álni Shaerán? Mert ő tehet arról, hogy meghalt?

-Nem. Bár tudom Shaera is ezt gondolja, de sosem bántanám őt. Csak az apja hitette el vele ezt az ostobaságot. Én a levelekben is csak annyit kértem hozzák el őt. Talán, ő meghallgatna. Bár a tettem után, lehet, hogy nem. Ám boldog lehet az ön oldalán. A kérdés csupán annyi, hogy képes akár életeket feláldozni ezért? -nyújtotta felém a tőrt.

A fegyverre meredtem. Majd kérdőn tekintettem fel, mire Moldan folytatta.

-Higgye el, a boldogságért áldozatokat kell hozni. És most az önéhez elég két halál.

Megértettem, mire akart felhasználni. Lassan elvettem a tőrt. Ujjaim szorosan fonódtak a hideg markolatra.

Kicsivel később őrökkel a nyomomban lépkedtem a hóban. Még egyszer visszapillantottam a kastély felé, ahol Moldan az ablakból sötét tekintettel figyelt. Fejemmel intettem, majd határozott léptekkel indultam vissza a Birodalmamba. És senki nem sejtette, mire készülök.

Shaera:

Megint rossz érzésem támadt és nem tudtam figyelni Athenara, aki viszont buzgón magyarázott. Megnyugtatott, hogy ami előző nap történt az az ő műve volt. Azt is elmondta, hogy neki évekbe telt ezt megtanulni. Nem is értettem, akkor mit vár el, én mit fogok megtanulni néhány nap alatt. Már ha egyáltalán van néhány napunk.

Felemeltem a kezem, és koncentrálni próbáltam elhessegetve a rossz érzéseket. De csak apró jégszilánkokig jutottam. Egyszer sem nőttek meg azok akkorára, hogy ártalmas legyen.

-Tudja, miről beszélgettem Kyellel? -kérdezte Athena.

Érdeklődve néztem rá.

-Arról, hogy ha maga felébred talán, újra eltaszítja. Mert meg akarja majd védeni. Tudod a múltat nem tudjuk befolyásolni, de a jövőt könnyedén megváltoztathatjuk.

-Ez mit akar jelenteni?

-Abból amit Kyel mesélt, úgy tűnik mindketten feladták. De csak rajtatok múlik, hogy megváltozik-e a sorsotok...

A többit már nem hallottam. Éles fájdalom hasított a fejembe. Rosszul lettem, minden vad forgásba kezdett. Majd sötét lett. Talán elájulhattam. Megint a kristályba zárva találtam magam.

-Üdvözöllek, hercegnő. -Moldan alakja körvonalazódott előttem. -Igazán szeretnék már találkozni veled.

-Arra várhatsz! -vágtam rá dühödten.

-Valóban? Szóval nem érdekel, mi történik a te kis vörös barátoddal?

Ezért volt olyan érzésem, hogy valami baj van. A fenébe! Hallgatnom kellett volna rá.

-Hol van Kyel? -kérdeztem.

-Nocsak. Azt hittem téged nem érdekel ő. Ezek szerint ebben egy kicsit tévedtem. De szerencsére ezt ő nem tudja.

-Miről beszélsz? Mit csináltál vele!?

-Nyugalom és türelem, kedvesem. De, ha már ennyire türelmetlen vagy, akár el is jöhetnél.

-Honnan tudjam, hogy ez nem csak csapda?

-Nem tudhatod. De én a helyedben nem kockáztatnék. Telik az idő hercegnő.

Ezzel felébredtem. Alig kaptam levegőt a fejem szörnyen fájt. És gyengébbnek éreztem magam mint valaha. Athena aggódó tekintetével találtam szembe magam.

-Jól vagy? Mi történt?

-Kyel. Moldan elkapta. Nem kellett volna egyedül elengednem. -megpróbálta felállni, de nem volt erőm.

-Pihenned kell. Moldannál van a lélekkristályod igaz?

-Fogalmam sincs. De egy ideje beférkőzött a fejembe.

-Gyengébb lehet a kristályod, mint hittem.

-És az mit jelent? Hogy nem leszek képes harcolni?

-De képes lehetsz. Csak ki kell várnod a megfelelő pillanatot. És úgy tűnik kevesebb időd van, mint hittük.

Kicsivel később már a vár felé tartottunk. Ám a városban rengeteg katona volt.

-Vissza kellene fordulnunk. Túl sokan vannak. Egymagad nem mehetsz szembe ekkora tömeggel! Ez öngyilkosság. -próbált meggyőzni Athena.

-Még mindig jobb, mint a barlangban ülni és várni a csodára! -feleltem kissé ingerülten. -Különben is, ha neked nagyobb erőd van mint nekem, miért nem mész te Moldanhoz? A katonák figyelmét könnyebben el tudnám terelni.

Athena elkomorodott. Tudtam, hogy valamit nem mond el nekem.

-Én... nem tudnám megtenni. -nézett a szemembe.

Elcsodálkoztam és meg is rémültem. Mert amit azokban a kék szemekben láttam összetett érzés volt. Nagyon jól ismertem ezt a tekintetet. Hiszen nekem is összetört már a szívem.

-Úgy érted... te és.. Moldan... -de nem tudtam befejezni. Egy katona felénk tartott.

-Indulj! Mentsd meg őt! -állt elém. -Nincs több idő!

-Na de.. -tétováztam. Még dermedten álltam amiatt amit megtudtam.

-Igyekezz már! -lökött meg Athena, mire észbekaptam. A katona néhány társával futva indult meg én pedig futásnak eredtem.

Bocsi, hogy ilyen lassan vannak részek, de nagyon nincs időm írni. Lassan ráfordulunk a finishre😕😢😊