Shaera:

Kidugtuk az orrunkat az ajtón. Láttam, ahogy Asgrim vet rám egy futó pillantást, majd Kaia láttán elakad a lélegzete. Őt már jobban megfigyete, lassan mérte végig. A lány, csak elsietett mellette. Viszont azt is láttam, hogy nem néz a fiúra.

-As, el fogunk késni! -fordult vissza.

-Ugyan már! Fogadok, hogy Kyelre is várunk egy ideig.

Ám tévedett. Keran és Kyel egymás mellett áltak nagyon hasonló hercegi öltözetben. Annyi különbséggel, hogy Keran nyakában egy aranymedál is lógott.

Mindannyian meghajoltunk, meglepetésemre a két fiú is. Keran még a beszélgetéseinkkor sem csinált ilyet. Kyelhez fordultam.

- Köszönöm az ajándékot. -szívem szerint hozátetten volna, hogy jólesett, hogy gondoltál rám, de féltem, hogy félreértenek, így inkább nem tettem. De Kyel szeme így is vidáman csillogott.

Keran a karját nyújtotta felém, melyet elfogadtam, Kyel pedig a másik oldalamon állt meg. Biztonságot nyújtottak. Úgy éreztem, ezen az estén semmi baj nem történhet.

A király megkezdte a beszédét.

-...úgy tűnik a béke megbomlani látszik, hisz Moldan megfenyegette az összes királyságot.. Ám van valaki, aki bátorságával bebizonyította, hogy képes lenne együtt működni velünk. Szeretném bemutatni önöknek Shaera hercegnőt.

Halk álmélkodás hallattszott, én meg mély levegőt vettem. Majd kíséretemmel együtt kiléptünk a fényre. A terem csodálatos volt. Narancssárga rózsák borítottak mindent. Ám a teremben levők ruháin a négy királyság, négy rózsájának színe uralkodott. Figyeltem az arcokat. A legtöbben csak döbbenten álltak. Egyesek arcán csodálatot, másokén őszinte megvetést láttam.

-Kérem, hogy minden vendégem fogadja őt úgy, mintha közülünk való lenne. És most pedig kezdődjék a bál! -fejezte be a király a mondandóját.

A zene elindult és a párok összeálltak. Keran felkért és mindketten meghajoltunk. A három király megindult Kewah felé és beszélgetésbe kezdtek. Láttam, hogy Keran is rajtuk tartja a szemét.

-Talán aggódik? -kérdeztem.

-Nincs miért. Apám még fogja őket győzni. Bár... a fekete király és a herceg kihívást jelenthet. Ők kedvelik legkevésbé a Hókirályságot.

Elhallgattam. Ahogy láttam ő volt az egyetlen herceg, aki vendégségbe jött. A másik két királyságnak hercegnői voltak. Kyel épp az egyikükkel táncolt. A narancssárga ruhással. A másik felénk indult.

-Keran herceg. Örülök, hogy ismét találkoztunk.

-Részemről a szerencse, Saskya hercegnő.

-És te volnál Shaera hercegnő.

-Üdvözlöm. -hajoltam meg én is.

-Bocsásd meg a kiváncsiságom, de hogyan voltál képes mindezeken túltenni magad?

-Őszintén.. Eleinte nagyon nehéz volt. De hálás vagyok a hercegeknek és őfelségének is a kegyelméért. Nélkülük ma egész biztosan én sem lennék itt. -tettem hozzá mosolyogva. A lány is elmosolyodott.

-Borzasztó, hogy ilyesmi megtörténhet. Igazán csodállak érte.

-Köszönöm, de valóban nem az én érdemem.

A lány világos barna szemei csak úgy ragyogtak. Kellemes volt vele beszélgetni. Magával egyenrangúnak kezelt és egyszer sem hozott fel semmi sértőt. Mindkettőnket kérdezett és örömmel válaszoltunk. Visszafogott volt, de kíváncsi. Majd Keran felkérte tancolni, a következő körben. Ekkor megpillantottam Kyelt is, amint meghajol a másik hercegnő előtt, akit valamelyik nemes kért fel. Egyenesen hozzám sétált, majd felém nyújtotta a kezét.

-Szabad?

-Természetesen.

Kezem tenyerébe símult, érintése óvatos volt, de merész. A szívem hevesebben kezdett verni, ahogy a derekamtól fogva magához vont. Mikor Kerannal táncoltam, hasonlót sem éreztem. És tudtam, ez nagyon nem jól van így.

-Hogy érzi magát? -kérdezte. Az utóbbi napok miatt, ez a formalitás szinte sértette a fülemet.

-Köszönöm jól. És ön?

-Őszintén szólva, voltam már jobban.

-Miért nem szereti a bálokat?

-Mert általában semmi izgalmas nem történik. És nehéz olyan emberek között elvegyülni, akik igazából megjátszák magukat.

-Sajnálom, hogy miattam áldozatot kellett hoznia.

-Én nem sajnálom. Remélem, hogy minden rendben lesz. Apám, talán képes lesz meggyőzni őket. -intett a királyok felé. -Hallottam, össze akarnak hozni egy tárgyalást a közeljövőben. Algeron herceg és az apja tiltakoznak kissé. De ahogy látom, nem nagyon lesz választásuk.

-A Sötétfüst királyság?

Kyel bólintott.

Láttam a herceget. Eleinte csak végigmért. Majd egy megvető pillantást küldött felém. És az a tekintet nemigazán hagyott nyugodni.

-Ne aggódj. Semmi gond nem lesz. -suttogta a fülembe. Elmosolyodtam. Jó érzéssel töltött el, hogy ilyen közel volt hozzám.

-Bocsásson meg Kyel herceg, de ígért nekem még egy táncot.

-Valóban? -ráncolta a szemöldökét Kyel a hercegnőre, amelyikkel legelőször táncolt

. Ő mézedes mosolyt villantott rá, ami miatt furcsa érzésem támadt.

-Remélem nem bánja Shaera hercegnő. -nézett rám.

-Nem. -feleltem halkan és egy figyelmeztető pillantást vetettem Kyelre, aki erre felvonta a szemöldökét. Nem utasíthatta vissza miattam. Nem is tette. Újra a táncolók közé vezette a lányt. Melettem két idősebb hölgy beszélegetett.

-Ó milyen jól néznek ki együtt!

-Valóban, jól összeillenének. És Henriett hercegnő esélyes is. Jól járnának egy ilyen friggyel.

Minden egyes szavuk tőrszúrásként ért. Kyel már mosolygott. Mindig őszinte volt, de most nem tiltakozott. Amikor felötlöttek az érzéseim el kellett volna temetnem őket. Nem kerülhettem hozzá túl közel. Keran táncolt továbbra is, Asgrimet és Kaiát pedig sehol nem láttam. Viszont szükségem volt egy kis levegőre így a folyosók felé indultam és az egyetlen nyitott ablakhoz léptem.

-Csak nem szökne, hercegnő?

-Ilyesmi eszembe sem jutott, felség. -hajoltam meg, mikor megpillantottam az ajtóban támaszkodó alakot.

-Látom illedelmet neveltek beléd. -indult meg felém.

Óvatosan hátráltam.

-A nevem Algeron.

-Örvendek.

-Szórakoztat a félelmed, hercegnő.

-Nem félek. -jelentetten ki, amilyen harározottan csak tőlem tellt.

-Valóban nem? -hajolt közelebb. -Pedig lehet, hogy nem ártana.

Nagyot nyeltem. Nem volt hova mennem. Kicsit ez arra emlékeztetett amikor Kyellel először találkoztam. Csakhogy ő sosem nézett rám ilyen ádázan.

-Bocsásson meg, de nekem vissza kell mennem a terembe. -próbáltam megkerülni, de nem engedett.

-Ugyan hova siet? Tudtommal odabent senki nem várja. A hercegek elvannak a hercegnőkkel, ahogy a testőre is azzal a kis szolgálóval. Ők sem illenek össze, ahogyan te nem illesz ide. -célzott Asgrimre és Kaiara.

-Tudom, igaza van, hogy nem illek ide épp ezért nagyon hálás vagyok mindannyiuknak. És kész vagyok bármit megtenni a békéért.

-Hmm, látom nem vagy te olyan ostoba. De valóban tudod hol a helyed? -kérdezte és megragadta a karom.

Jeges félelem futott át rajtam. Magához húzott, de semmi kellemes nem volt benne.

-Kérem engedjen el! -hangom határozott volt, mire ő elvigyorodott.

-Már miért tenném? Ha valóban annyira engedelmes vagy, bizonyítsd be! Hiszen itt többek között mostmár az én kegyelmemtől is függsz.

Közelebb lépett így egészen a falhoz préselt. Kétségbe estem. Fogalmam sem volt mit tehetnék. Ha segitségért kiáltok, Algeron majd kimagyarázza magát. Bármit teszek tudtam, hogy neki fognak hinni. Az ő szava állt az enyémmel szemben. Féltem, ha pedig ellenkezek a béke látja a kárát. Könny szökött a szemembe ahogy megéreztem a lehelletét a nyakamon. Nem menekülhettem. Próbáltam eltolni magamtól, miközben könyörögtem, hogy engedjen el. De nem tette. Végig csókolta a nyakamat egészen az államig haladva majd a szemembe nézett.

-Kár hogy nem vörösnek születtél. Akkor talán ez másképp alakult volna köztünk. De nekem így is jó lesz.

A könnyek lefolytak az arcomon. Szörnyen megalázó helyzet volt. De a félelmeim magasra csaptak, melyeket eddig helyel közzel elnyomtam. Gyenge voltam.

-Ha nem akarod, hogy itt helyben leszúrjalak, azonnal ereszd el Algeron! 

Igen tudom csúsztam meg a másikkal is csúszok de iparkodom😅