A király szavai később is a fülemben csengtek. De nem volt szabad ezzel foglalkoznom. Ahogy Algeronnal se, aki ijesztően méregetett. Kissé csalódott voltam, amiért Keran elárult. Ám ezek szerint már mind tudtak az esetről. Össze kellett szednem magam.

Mintha mindenki elengedte volna az elhangzottakat, visszatértünk az eredeti problémához. Hasonló kérdésekkel bombáztak, mint korábban a király. Én válaszoltam amennyire csak tudtam. Fogalmam sem volt, mit tehetnénk. Az egyértelmű volt, hogy a Birodalmuknak össze kellett tartania. Ám minnél több lehetőséget vetettünk el, majdnem annál inkább biztosabb voltam abban, hogy a kulcs az én kezemben van. Nekem kell visszamennem. Csak azt nem tudtam, hogyan. Még nem.

Végül megszavazták, hogy itt maradhatok. Egyetlen ellenzőim Henriett, Algeron valamint az utóbbi apja volt. Bár nem tudtam pontosan Henriett miért van ellenem, sejtéseim azért voltak. Láttam, milyen pillantásokkal csüngött Kyelen. Ha pedig a hölgyek beszélgetésére gondoltam elfogott valami fájdalmas érzés, hiába próbáltam kiverni a fejemből.

Teljesen összezavarodtam. Az este történtek még mindig újra és újra játszódtak a fejemben. Ha Kyel érdeklődött is irántam, mostanra minden mintha visszatért volna a régi kerékvágásba. Továbbra is úgy hittem, szánalomból teszi azt, amit. Legalábbis... erről próbáltam meggyőzni magam. Vajon, ha hagyom megcsókolt volna? És ha ez az egész nem történik meg, akkor a délelőttöt a kertben, talán, Henriettel töltötték volna? Lehet.

A király még egy vacsorával megvendégelte a jelenlevőket. Saskya hercegnő most is kellemes beszélgetőpartnernek bizonyult és ami meglepett Keran is magához képest finom, mérsékelt társalgást folytatott. Henriett hercegnőnek, pedig szinte be nem állt a szája. Kyel pedig csendes volt. Rövid mondatokkal válaszolt csak a hercegnő kérdéseire. Meglepett viszont, amikor váratlanul Henriett hozzám fordult.

-Na és Shaera hercegnő, ön mit gondol a királyságok hercegeiről? Úgy tudom önök felé talán, csak egy esélyes lett volna a trónra.

-A törvényeink hasonlóak. Mi sem tudunk sokat a másik királyságokban levőkről. Ám nem nevezném esélyesnek a herceget. A mi királyságaink ugyanis elég távol állnak egymástól, nehéz lenne felügyelni őket. Én apámat bíztam meg a választással...

-És most akkor, hogyan tovább?

Akár illetlenségnek is vehettem volna a kérdést, ám ezen még nem gondolkodtam. Így csak magam elé meredtem.

-Fogalmam sincs. Talán egy nap rátalálok a megfelelőre. -mosolyodtam el halványan.

Újabb hazugság. A szívem már döntött. De ez semmin nem változtatott.

-Hercegnő, jól van? -Kyel aggodalmas pillantást vetett rám.

-Én.. ha megbocsátanak, azt hiszem le kellene egy kicsit pihenjek.

-Önnel tartok! -jelentette ki Kyel.

-Nem! -jelentettem ki talán túlzottan hevesen. -Nem akarom elszakítani a vendégektől. Jól vagyok, csak kissé kimerültem. Nem sokat aludtam az éjszaka.

-Biztos? -kérdezte.

-Igen. -bizonygattam. Majd Asgrimmel a sarkamban elköszöntem mindannyiuktól és elhagytam a termet.

-Hercegnő. -szólított meg Asgrim néhány lépés után. -Annyira sajnálom a történteket. Az egész az én hibám volt.

-Ne okold magad. Én kevertem magam bajba.

-Na de..

Felemeltem a kezem és ő el is hallgatott.

-Szereted Kaiát igaz? -kérdeztem. As megtorpant, én pedig kérdőn néztem rá.

-Igen.

-Akkor adj meg mindent neki. Tedd boldoggá. Ennyit kérek cserébe a megbocsátásomért.

As elmosolyodott és bólintott. Majd a szobámig kísért.

-Shaera..

Sosem szólított meg így még akkor sem, amikor erre kértem, ezért kiváncsian fordultam felé.

-Szereted Kyelt?

Megrémített a kérdés. Asgrim nindig is jól látta a nyilvánvalót, ha Kyelről volt szó. Bár Kyel sok mindenbe bele tudta rángatni, ő mégis próbálta magát a józan észhez tartani. Így jobbnak láttam, ha őszinte leszek.

-Kezdetben, azt mondtam a királynak, hogy az uralkodóknak néha áldozatot kell hozni. Így hát nekem nem adatik meg az az öröm, hogy szerelmes legyek. -ezzel be akartam csukni az ajtót, ám As megállított.

-Ne taszítsd el magadtól!

-Még ha ő szeretne is, ha a barátjának gondod magad, akkor távol tartod tőlem. Így nem fogja csalódás érni. -hangom szigorú volt.

-És komolyan úgy gondolod, hogy ez a legjobb megoldás?

-Nem. Ez az egyetlen megoldás. -néztem rá kissé szomorúan.

Kyel

Nehezemre esett tűrni, hogy apám egy szóval sem jelezte nem tetszését az eset ellen. Igaz, azt sem gondoltam volna, hogy majd pont Keran mondja el mi történt és ráadásul a többiek előtt. Na meg ahogy Shaera reagált, talán az lepett meg a legjobban, majdnem ugyanannyira, mint amit apám mondott ezek után. A vacsora kínosan telt. Henriett állandóan beszélt, de nem is figyeltem, mikről fecseg. Ahogy ez tánc alatt is volt. Ha kérdezett, akkor próbáltam reagálni, de úgy vélem érezte, hogy nem megy sokra velem. Ekkor fordult Shaerához a kérdésével, mely miatt akaratlanul is ökölbe szorult a kezem. Majd, amit a lány válaszolt igazán aggasztani kezdett. "Egy nap rátalálok a megfelelőre." Mit akart ez jelenteni? Majd olyan hirtelen sápadt el, hogy az aggodalmam még inkább fokozódott. Megint úgy éreztem beszélnem kell vele, de nem hagyta. Így maradtam. Ám ezek után, még ennyire sem bírtam koncentrálni. Szencsémre Shamus király hamarosan indulásra invitálta Henriettet, aki csalódottan egyezett bele. Saskya hercegnő is így tett az apjával együtt. De Ozlant és Algeront apám magához hivatta.

-Megmagyaráznák az este történteket?

-Ugyan felség elhinné, amit a lány állít?

-Nem a hercegnő monta el. Benne sokkal több meltóság van annál, hogy ezt elmondja bárkinek is. Ám Keran herceg beszámolt róla.

Elmosolyodtam.

-Felség, biztosíthatom, hogy a fiam bocsánatot fog kérni tőle. -jelentette ki a király.

-Inkább arról biztosítson, hogy többet nem megy a közelébe. -apám szigorúan pillantott rájuk. -Ígérje meg Algeron herceg.

Algeron gyűlölködő pillantással illetett minket.

-Ígérem. -mormogta végül.

-Távozhattok. -mondta apám. -Keran veled még beszédem van.

Így én is magam mögött hagytam a termet. Nem voltam elégedett. Ám apám sem tehetett volna ennél többet. Hiszen Algeron is herceg volt.

-Szegény, kicsi herceg biztosan nem vagy megelégedve az "ítéletemmel".

-Képzelje, meg vagyok vele elégedve. -hazudtam.

-Talán még el is hinném, ha nem láttam volna, hogy néz a hercegnőre. Milyen kár, hogy ön sem érhet hozzá, akárcsak én. Pedig igazán gyönyörű nemde?

-Mire akar utalni? -vetettem figyelmeztető pillantást rá.

-Tudja azt nagyon jól. Nem illik hozzá, egy ilyen bátor lány nem érdemel egy olyan gyáva herceget, mint amilyen ön. Valószinűleg ezért válaszolt úgy, ahogy a vacsoránál.

A harag hirtelen öntött el és nem tudtam kordában tartani. Kezeim lendültek és gallérjáná fogva megragadtam a herceget és a falhoz szorítottam.

-Látja? Pontosan erről van szó. -vigyorgott rám.

Ekkor elengedtem. Igaza volt. Nem érdemeltem meg őt. Gyors léptekkel hagytam ott Algeront.

-De ne aggódjon, majd megtalálja a "megfelelőt"! -kiáltott még utánam.

A gyakorlótérre mentem. Le kellett vezetnem a haragom. Az íj megfeszült. És lőttem.