Lázadó
Shaera:
Némán mentünk az ebédlő felé. Sem Kaia, sem Asgrim nem szólalt meg. Én pedig gondolatban újra visszavándoroltam az otthonomba. Az erdőkön át a kastélyba. Ott ahol minden hófehér és gyönyörű volt. Ahol mindenki mosolyogva fogadott. Majd Asgrim megállt, én pedig visszatértem a jelenbe.
Keran herceg és kísérete állt az ajtónál, melyeket az őrök kitártak. A herceg egy pillanatra rám nézett, arca kifejezéstelen volt. Kíséretemmel együtt meghajoltunk. Éreztem ez egy jelzés volt, hogy tudjam, hol a helyem. Kyel is megérkezett, de teljesen másképp reagált. Vele nem volt annyi ember, mint az idősebb herceggel, mondhatni egyedül jött. És nem ment be azonnal, hanem hozzám lépett.
-Felség. -hajoltunk meg újra mind.
-Hercegnő. -nyújtotta felém a karját.
Szemébe néztem, melyek jókedvtől ragyogtak.
-Kérlek, menj be. -mondtam határozottan.
Láttam rajta, hogy meglepődött, viszont az elszántságot is.
-A törvény nem tiltja, hogy bekísérjelek. Vagy talán.. nem bízol bennem?
-Erről szó sincs én.. csak.. nem tehetem.
Sokat gondolkodtam. Nem akartam még jobban bajba keverni. Ami a délután történt, arra nem láttam magyarázatot. Ha valaki pedig meglátott volna, félreérthette volna a helyzetet, ahogy, ha most az ő oldalán megyek be, a király azt hiheti, manipulálom Kyelt, vagy, hogy ő ellen akar szegülni, esetleg mindkettő. Ekkor Asgrim is előlépett.
-A hercegnőnek igaza van. Jobb, ha bemész.
Kyel kissé dühösen meredt barátjára. Majd érzékeltem, hogy rám néz, de elkerültem a tekintetét. Valójában, rá néznem se lett volna szabad. A herceg végül megadta magát és sarkon fordult. A többiekkel együtt követtem, majd óvatosan szétnéztem a teremben.
Hosszú volt, akár otthon. A terem közepén volt az asztal, már teljesen előkészítve a vacsorához. Több életnagyságú arany szobor is volt, emellett rengeteg növény, melynek levele vörös színben pompázott, az asztalon pedig vörös virágcsokrok voltak, különféle virágokból. Az egyik szolgáló intett, hogy kövessem. Egyenesen a királyné mellé vezetett, én pedig meghajoltam. A királyné mosolyogva biccentett felém, én pedig helyet foglaltam mellette, bár azt hittem, valahol távolabb fogok ülni, viszont az inas ott húzta ki előttem a széket, Asgrim pedig bólintott, amikor tanácstalan pillantást vetettem rá.
Majd tálalták is a vacsorát. Az első néhány percben csendes volt az asztaltársaság, majd a király törte meg ezt.
-Na és hercegnő, mesélhetnél a királyságról.
-Mire kíváncsi felség?
-Mindenre, hiszen, ha szövetségesek leszünk, a két királyságnak ismernie kell a másik titkait.
-Nincsenek titkaink. A városban az emberek mindig is elégedettek voltak apám uralkodása alatt. És akárcsak önök, mi is hűen követtük a birodalmak törvényeit, mely mindkét királyságra vonatkozik.
-De ha jól tudom, apád harcolt ellene. Talán neked is ez a célod?
Hangja határozottsága pont olyan, mint a fiaié. Nem néztem fel rá, ezért nem tudtam eldönteni van-e hátsó szándék a szavai mögött.
-Valóban szeretném, ha a béke megvalósulhatna. Amit apámnak végül nem sikerült létrehoznia.
-És vajon neki, miért nem sikerült?
-Talán, mert túlságosan szeretett,és félt, hogy ha szövetséget köt a két királyság annak én leszek az áldozata.
-Vagyis gyenge volt.
Erre a mondatra a kezem ökölbe szorult.
-Na de apám! -állt fel hirtelen Kyel.
-Kyel, ülj le! -a királyné hangja ellentmondást nem tűrő volt.
-Bocsásson meg felség, de nem hinném, hogy az, hogy ennyire szeretett az a gyengeség jele lenne. Ha szeretünk valakit, néha nagyobb áldozatot kell hoznunk érte. Akár saját érdekeinket is fel kell áldozni.-igyekeztem, hogy hangomból, ne hallatszódjon mennyire sértett, ahogy az apámról megnyilvánult az imént. -Talán apám valóban hibázott, amikor az én érdekeimet helyezte előtérbe. De jó ember volt és mindenki szerette ezért. -egyenesen a király szemébe néztem, melyekbe most inkább csodálkozást láttam. Majd legnagyobb meglepetésemre halványan elmosolyodott.
-És most, te akár háborúba is mennél a népért.
-Nem örülnék, ha bárkinek is baja kellene essen. De egyetértek, hogy vannak helyzetek, amikor nem lehet megegyezni.
-Mit gondolsz a nagybátyáddal meg lehetne? -úgy éreztem, a király most tért rá a lényegre. Tudni akarta mennyire vagyok provokálható, és azt is meddig vagyok hajlandó elmenni. És információt akar a királyság valódi helyzetéről, illetve Moldanról.
-Nem hinném. Nem ismerem őt túl jól. Keveset láttam a kastélyban és akkor is ösztönösen kerültem. De azt tudom, hogy a háború gondolatát sokszor felvetette apám előtt, aki nem volt hajlandó eleget tenni a kérésének. A királyságból fogalmam sincs hányan állhattak mellette. De úgy hiszem a hadsereg, van akkora, mint felségedé.
-Látom, érted a gondolatmenetem.
Újra a szemébe néztem és bólintottam. Láttam most már Keran is fel-felpillant.
-Hálás vagyok, amiért segít nekem. Annak ellenére, hogy tudom sokan ellenzik az ittlétem.
-Én is csak azon vagyok, hogy megvédjem azt, ami az enyém.
Elmosolyodtam. Lefordítva ez azt jelentette, hogy ő is mindent azért tesz, hogy megvédje, akit szeret. Kis idővel később a vacsora véget ért. Mindent megtettem volna azért hogy egy kicsit pihenhessek, ám erre még várnom kellett.
-Hercegnő! Beszélhetnénk? -szólt utánam Kyel.
-Kyel herceg. Miről szeretne beszélgetni?
Erre Asgrim is odalépett.
-Kyel herceg. Minden rendben?
-Igen, csak beszélgetnék egy kicsit a hercegnővel négyszemközt.
-Nem hinném, hogy ez jó ötlet.
-Akkor is beszélnem kell vele. -ez a hangnem kissé megijesztett. Talán haragszik rám amiatt, ami történt.
-Semmi gond Asgrim. Úgy hiszem, van miről beszélnünk.
-Biztos benne, hercegnő? -As kissé aggódónak tűnt.
-Teljesen.
Így hát követtem Kyelt a kertig, ahol csupa vörös virágok nyíltak. Kyel nem nézett rám, ahogy én se kerestem a tekintetét. Csak sétáltunk egymás mellett, végül pedig ő törte meg a csendet.
-Szeretném megköszönni, amit korábban tettél. Hogy próbáltál megvédeni az apám előtt.
-Legalább ennyivel tartoztam. És bocsáss meg, ha megbántottalak a vacsora előtt. De aggódom, a király még azt hinné befolyásollak, vagy..
-Miért érdekel, hogy mit hisz? Ahogy beszélt az apádról, az téged kicsit sem háborít fel?
Mély levegőt vettem.
-De igen rosszul esett. De én békét akarok. És tudom, hogy a király nem bízik bennem. Mert szeret mindannyiótokat. És aggódik, hogy veszélyt jelentek, mind a birodalomra, mind rátok.
-Miattam biztos nem aggódik. Azért teszi mert más vagy, mint ő.
-Ez nem igaz.
-Még nem tudod, hogy bánt velem. Tegnap, amit tett az semmi ahhoz képest, hogy mennyire bánt azzal, hogy semmibe vesz. -szemében harag lobbant, ahogy rám nézett.
-Bocsáss meg, hogy ezt mondom, de talán, ha egy kicsit megértőbb lennél és nem támadnád őt olyan hirtelen..
-Eleget hallgattam az apámtól, hogy mennyi mindenért vagyok hibás! -dörrent rám.
-Kyel, kérlek.. -próbáltam menteni a menthetőt, de ő nem akart meghallgatni.
-Én azt hittem tényleg más vagy. De te is csak egy lázadót látsz bennem, ahogyan ő! -ezzel hátat fordított.
-Kyel várj, én csak..
De nem állt meg. Szörnyen éreztem magam, de valahogy meg kellett győznöm őt, hogy a makacssága nem segít a helyzetén. Visszamentem a szobámba és az ágyra vetettem magam. És hagytam, hogy a könnyeim elmossák szomorúságomat...
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top