Kyel:

Apám és Arnvid gyorsan intézkedett. A palota szinte felfordult. Asgrim és Kaia is megjelentek kézen fogva egymást.

-Én is veled megyek. -jelentette ki As.

-Most az egyszer nem, barátom. -tettem vállára a kezem. -Neked itt a helyed. -pillantottam Kaiara. Ő szokatlanul csöndes volt. De most felpillantott.

Volt egy megérzésem. Kaia féltette Asgrimet, de szerette Shaerát. Biztosan beszélgettek. Nem akartam kitenni őket annak, hogy esetleg elveszítsék egymást.

-Na de.. Shaera..

-Shaera is így akarná. -Kaia erre hálás pillantást vetett rám. Majd megszólalt.

-Hozd vissza hozzánk.

-Visszahozom. -mosolyodtam el.

Bár hangom határozott volt, korántsem voltam felkészülve arra, ami esetleg várt rám.

Az apám mindenkit a rendelkezésemre bocsátott, de én csak a tábornokkal és még néhány emberrel indultam útnak. Keran is velem tartott.

-Tudod egy percre azt hittem valóban megteszed. -szólalt meg Keran kis idő után, ahogy elhagytuk a kastélyt.

-Ha nem ismertem volna meg Shaerát, akkor talán másképp lett volna. De honnan tudtad, hogy nem teszem meg? Hisz Algeront azonnal megállítottad.

-A te kezed megremegett. És te elég határozott tudtál lenni, ha valamit el akartál érni. Ezt csodálom benned.

Keranra néztem, majd magam elé. Igen, egykor ilyen voltam. Most erre az énemre volt szükség.

Mielőtt elindultunk elmondtam nekik, hogyan kerüljék el a jeget, mellyel Athena szerint Moldan támadni fog. Így a leggyorsabb katonákat tudhattam magam mellett.

Hamar elértük a kastélyt ahol sok őr volt, ám erősebbek voltunk náluk. Könnyen feljutottunk a kristályteremhez.

Shaera:

Amikor Kyelel találkozott a tekintetünk egy pillanatra megnyugvás futott át rajtam. Keran vele volt. Így igazam lett. Moldan pedig félreismerte őt.

A nagybátyám viszont elmosolyodott.

-Milyen kár Kyel herceg, hogy nem tartottad magad a szavadhoz.

-Sosem mondtam, hogy eleget teszek a kérésednek!

-Valóban nem. Kár érted. -mondta majd a földből jégcsapok törtek elő.

Felkiáltottam, ám nem kellett aggódnom. Kyel és a katonák is ügyesen kerülték ki őket. Moldan viszont az egészet figyelemelterelésnek szánta. Katonák érkeztek és támadtak a csapatra. És a jég továbbra is csak tört elő. Kyel ügyesen átjutott rajta. Egyenesen Gavrannal és velem szemben állt meg. Gavran ellökött magától és mikor felálltam, előttem is jégcsapok törtek fel és hátrálásra késztettek.

Majd valaki újból elkapott. Erős karja a derekam köré fonódott, a kristály pedig a kezében volt. Másik kezével a torkomnak szegezett egy kést.

-Kiváncsi vagyok Kyel legyőzi-e az ellenfelét. Ha igen, nem kell osztozkodnom senkivel a királyságokon. És ha nem éli túl, a te szíved összetörik, ahogyan a kristály is. Így vagy úgy, én csak nyerhetek. A herceggel meg csak végzek valahogy. Szóval nézd nem szívderítő látni, hogyan harcolnak érted?

Könnyek folytogatták a torkomat. Minden olyan lassan történt. De a párbajt Kyel nyerte meg. Majd mikor meglátott engem megtorpant. Szemei izzottak, én pedig úgy éreztem bátorságot nyerek a tekintetéből. Ám a kés szorult a torkomon.

-Engedd el őt! -Kyel hangja számomra idegennek hatott, annyi határozottságot és erőt sugallt.

-Hmm.. Mi lenne, ha megegyeznénk.

Pillantásommal a többieket kerestem. Odaát a vörösrókák kezdtek felülkerekedni. Moldan kezdett vesztésre állni.

-Megadhatnám nektek, amit akartok.

-Miért hinnék neked? -kérdezte Kyel. -Hiszen jól tudom, hogy meg akartál öletni azzal, hogy visszaküldtél.

-Ugyan. De te amúgy sem akarsz király lenni nem igaz? Megígérem, hogy békén hagylak titeket. -láttam Kyelen ahogy elbizonytalanodott.

-De a népemet bántanád. -jelentettem ki dühösen, mire egy jégcsap emelkedett ki a földből megvágva Moldan karját, aki meglepettségében és fájdalmában, elengedett.

Kyel megindult felém és én is felé.

'Kár, hogy nem fogadtad el, hercegnő.' -szólalt meg a fejemben Moldan hangja.

Majd minden újra lelassult. Elértem Kyelt, ám mögöttünk jégfal magasodott fel majd még kettő jobbról és balról. Rémülten néztünk körbe. Kyel felemelte a kardját és maga mögé húzott.

-Nem hagyom, hogy bántsd!

-Csak a holttesteden keresztül nemigaz? -tette el a kést és vette fel Gavron kardját. -Ne aggódj, kérésed ezesetben parancs.

Figyeltem minden mozdulatát. A keze remegett. Az ereje kimerítette. Ezért választotta a harcot. Ám láttam, hogy Kyel is fáradt volt. A kristályomat, mely tenyérnyi nagyságú volt szemelől tévesztettem. Biztos letette valahova.

A két kard összecsattant és egyik fél sem tágított. Láttam ahogy a nagybátyám hátranyúl. Kyel nem vette észre a mozdulatot. Én pedig ugrottam.

Megragadtam a tört, amely Kyel övébe volt rejtve és kettejük között termettem.

A penge célba talált. Moldan oldalába szúrtam a tőrt. Ő hörögve elhátrált tőlem. Majd kihúzta a tőrt. És felnevetett.

-Sosem leszel boldog, hercegnő. -majd Kyel felé hajította a tőrt, akit éppen időben löktem félre. Moldan ezidő alatt megragadta a kristályt, mely eddig Gavron mellett hevert, és maradék erejével az egyik jégcsaphoz ütötte.

Éles fájdalom hasított belém, mintha kiszakítottak volna belőlem valamit.

Kyel:

Shaera nehezen vette a levegőt. Moldan felé néztem. Mellette egy kristály volt, melyből egy darab hiányzott. Egy pillanat alatt leforgott a fejemben, amit Athena mondott.

'A kristályok az életünket jelentik, ha eltörne egy is, az egy élet végét is jelentheti'.

-Nem, lehet. Shaera nézz rám!

Ő lassan kinyitotta a szemét. Majd halványan elmosolyodott, szemében könnyek csillogtak.

-Össze.. összetört igaz? -kérdezte erőtlenül.

-Mond, hogy nem igaz! Mond, hogy...

-Kyel..

-Nem lehet igaz..

Keze lassan az arcomra vándorolt. Nem bírtam tovább. Könnyek folytak le az arcomon. A fájdalom elviselhetetlenné nőtt, úgy éreztem darabokra szakadok.

-Bocsáss meg. Az én hibám volt az egész. Nem kellett volna eltaszítsalak..

-Shhh. Nem csak a te hibád volt. Tudtam, hogy nem akarsz király lenni. Talán, jobb is így. -hangja most mintha erősebb lett volna, de egyben nagyon távolinak is tűnt.

-Ne mond ezt.. -kérleltem. -Ez nem igaz..

-De igen. Féltél és szabad akartál lenni. Mellettem sosem lettél volna boldog.

Abban a pillanatban a bőre elkezdett hófehérré válni és hópelyhekké hullani szét.

-Tévedsz.. Nélküled nem lehetek az..

Egy könycsepp futott le az arcán.

-Tudod, hogy mindig veled leszek. -hangja lágy volt, keze a melkasomra csúszott. -Rejts el odabent, egyetlen szilánkként szívedben. És akkor veled maradok örökre.

Utolsó szava, már csak suttogás volt és hiába akartam magamhoz szorítani még utoljára, ő szertefoszlott, mintha soha nem is létezett volna.

A nevét kiáltottam, de semmi sem történt.

Csak a hópelyhek táncoltak, ringatóztak körülöttem, majd lassan tovafújta őket a szél.