Shaera:

Kyel borzalmas állapotban volt. Ruhája szakadt volt, és zúzódások borították. Ajka felrepedt, homlokán is kisebb sebek éktelenledtek. Odarohantam hozzá. Még lélegzett.

-Orvos kell neki. Minnél hamarabb! -sürgettem meg Asgrimet.

-Így nem tudják elvinni a kastélyig. -szólalt meg egy idősebb férfi. -Jobb ha behozzák a fogadómba.

-Én kerítek orvost. -ajálnkozott egy másik férfi.

A katonákkal és Asgrimmel becipeltük Kyelt a fogadóba. Gemod a férfi, akié a fogadó volt egy üres szobába vezetett.

-Köszönöm, hogy felajánlotta. -mosolyogtam rá hálásan.

-Ugyan. -legyintett. -Maga nagyon bátor volt. Így ez a legkevesebb.

Abban a pillanatban jutott el a tudatomig igazán, mi is történt és hogy mennyivel rosszabbul is végződhetett volna a nap. Idővel megjelent az orvos is. As bement vele, én pedig kint vártam.

Majd mikor kiléptek idegesen rágcsáltam az ajkam. Az orvos még vetett rám egy pillantást, melyet nem igazán tudtam megfogalmazni, milyen is volt, azután elment. Ashoz léptem, aki nagyon komor arcot vágott.

-Hogy van? -kérdeztem félve.

-Nincs magánál. Valószinűleg agyrázkódást kapott. Az orvos szerint jobb, ha egy ideig itt marad és pihen. Csakhogy nekem vissza kell mennem a kastélyba. Neked pedig itt kell maradnod.

-Asgrim, én nem maradhatok itt. -néztem rá rémülten. Megijesztett a gondolat, hogy Kyellel maradjak, pont most, mikor olyannyira szerettem volna távol tartani magam tőle.

-Shaera, te vagy az egyetlen, akire rá merem bízni. És reggel visszajövök.

-Na de.. -ki kellett találnom valamit. Ám semmi sem jutott az eszembe.

-Nincs más megoldás. -mondta As.

Ugyanaz volt a válasz, mint amit én mondtam előző este. El kellett mondanom, miért nem tehetem. De a szavak nem akartak formát ölteni. Beletörődően sóhajtottam.

-Ám legyen. De csak most az egyszer.

As bólintott és magamra hagyott. Tétován léptem az ajtóhoz, majd benyitottam. Kyel békesnek tűnt, ahogy aludt. Óvatosan becsuktam magam mögött az ajtót. Az ablakhoz léptem, mely az utcára adott kilátást. Elhúztam a függönyt. A szobában még így sem volt teljesen sötét, hisz odakint éppen ment le a nap. Furcsa nyugalommal töltött el, hogy itt voltam és nem a kastélyban. Egy pillanatra azt kívántam bárcsak olyan lehetnék mint mindenki más. Kyel felnyögött, mire visszatértem a jelenbe. Megfordultam. Megpróbált felülni.

-Kyel! Nem kelhetsz fel! -ugrottam oda, ám ő csak meglepetten nézett rám.

-Shaera! Hogy kerülsz ide? A nép!

-Shhh. -intettem csendre. -Semmi bajom. De te alaposan beütötted a fejed...

Be sem tudtam fejezni, ő felállt és magához szorított. Újból mozdulni se tudtam. A szívem hevesen zakatolt.

-Azt hittem nem látlak többé... -suttogta.

Elakadt a lélegzetem. Hangjába olyan szomorúság vegyült, mely miatt majdnem sírva fakadtam. Nem jelenthettem ennyit neki.

-Félre beszélsz. -próbáltam eltolni. -Kyel engedj el!

-Nem tudlak. Most nem. Maradj még.. kérlek...

Hagytam, hogy az állarcom lehuljon. Nem tudtam megjátszani magam. Most nem. Én is féltem. Féltem, hogy elveszítem. Lassan átkaroltam és egy szót sem szóltam. Nem tudom meddig voltunk így, mikor végre kissé engedett a szorításából, bár keze még mindig a derekamat tartotta, mintha biztosra menne, hogy nem fogok elmenekülni.

-Hol vagyunk? -kérdezte, most a szemembe nézve. Barna szemei tisztának tűntek.

-Egy fogadóban. De nem tudom, mi a neve. -valóban nem emlékeztem.

Ekkor Kyel megremegett és visszaült az ágyra, ezzel elengedve.

-Talán.. hoznom kellene valamit. -indultam az ajtó felé.

-Ne menj! -ugrott fel újra, de láttam, ahogy elszédül. Még időben kaptam el, hogy ne üsse be újra a fejét.

-Vissza kell feküdnöd. -morogtam, mire ő bólintott. Éreztem, ahogy megfeszíti az erejét és én is minden erőmet bevetettem, hogy segítsek neki visszajutni az ágyba. Nem gondoltam, hogy könnyű, de azt sem, hogy ennyire nehéz. Kezemmel végigsimítottam az arcán és hálát adtam, amiért lázat nem éreztem. Szemei mégis élénken csillogtak. Megragadta a csuklóm, mielőtt elhúzhattam volna a kezem. Másik kezével újra át fogta a derakam. Nyikkani sem volt időm úgy rántott magához. Átfordított magán majd oldalára fordulva nézett velem farkassszemet.

-Megörültél? Kyel.. ezt...

-Asgrim elment igaz?

Nem értettem, miért kérdezi, így csak bólintottam, majd fel akartam kelni, de ő magához szorított.

-Akkor csak te vagy és én. Az őrök nem fognak bejönni. Hadd legyek akkor egy kicsit őrült.

Riadtan néztem rá, mire elmosolyodott, pontosan úgy ahogy szerettem. A szívem már majd kiszakadt a mellkasomból, de nem tudtam pontosan melyik érzéstől is.

-Tudod, hogy sosem bántanálak ugye? -hajolt hozzám közelebb.

-Miért csinálod ezt? Mi van, ha nekünk..

De látva ahogy elkomorodik elhallgattam. Arca szomorúvá vált.

-Egy pillanatra el tudnád felejteni ki vagy és ki vagyok én? Legyünk csak egy fiú és egy lány. Akiknek nincsenek kötelezettségeik, nincsenek világaik, amiért bármit is fel kellene áldozni. Csak egy pillanatra..

Nem hagytam, hogy befejezze. Közelebb húzódtam hozzá, hogy ne folytassa. Tudtam, ha tovább beszél az eszem felülkerekedik a szívemen.

-Hát legyen, de csak egyetlen pillanatra... -mondtam és lehunytam a szemem. Őpedig teljesen hozzám húzódott, homlokom az ő homlokához ért, testünk között minden távolság megszűnt. Elmosolyodtam. Majd lassan álomba merültem...

Kinyitottam a szemem. Jégfalak vettek körül. Nem értettem, mi történt, vagy hogy hol vagyok. Kezemmel vegigsimítottam a falon. Hideg áradt mindenhonnan. Ez a hideg most idegen volt. Rájöttem, egy kristályban voltam.

-Érzem a boldogságod, Shaera hercegnő. De ne aggódj nem tart már túl sokáig.

-Moldan... Mit akarsz tőlem? -kérdeztem.

-Ó nem sokat csak azt, hogy térj vissza a Birodalomba. Lásd a királyságodat, mennyire félnek és persze, hogy csatlakozz apádhoz.

Nem láttam sehol őt, csak gúnyos nevetését hallottam.

-Miért teszed ezt? Miért akarsz megszabadulni tőlem? Mit ártott neked az apám?

-Hogy az apád, mit ártott az egy hosszú történet, és inkább személyesen mesélném el. Tőled pedig nyilván a trón miatt akarok megszabadulni. Ezért nagyon remélem, hogy nemsoká találkozunk. Vagy ha nem jössz magadtól, mindent elveszek, ami kedves számodra...

Jeges fájdalmat éreztem és felkiáltottam.

-Shaera! Ébredj! Mi történt?

A sötétben egyetlen gyertya égett, melyet csak Kyel gyújthatott meg. Kapkodva vettem a levegőt.

-Csak egy álom volt.. -sóhajtottam mélyet, ám a könnyek így is legördültek az arcomon. Kyel nem kérdezett tovább csak letörölte azokat, majd hátát a falnak vetve újra magához húzott. Fejem a mellkasán pihent és a hajamat simogatta. Lassan megnyugodtam és az álom újra elnyelt.