Shaera:

Az ebéd csendesen telt. A királynő megkérdezte, hogy vagyok. De ezen és a válaszomon kívül, egy szó sem hangzott el. Én is gondolataimba temetkeztem. Egy idő után a király törte meg a csendet.

-Hercegnő, gyakran rendeztetek bálokat?

Kérdőn néztem a királyra. Bálokat? Vajon miért érdekli ez őt?

-Nem mondanám, hogy túl gyakran de előfordult. Bocsásson meg, de megkérdezhetem, miért érdeklődik ez iránt?

-Gondolom, akkor tudod, hogyan kell viselkedned egy ilyen rendezvényen.

Láttam, hogy Kyel kissé dühösen pillantott fel az apjára.

-Természtesen, felség. -hangom nyugodt volt. Kyel most rám pillantott. Tudtam, mi járt a fejébe.

-Néhány nap múlva megrendezzük a harmadik rózsa bált az évben. Arnvid tábornok gondoskodik a biztonságodról.

Apám valóban ritkán rendezett bálokat. De néha akadt. Olyankor mindig izgatott voltam. Főként a zene és a tánc miatt. A hangulaton úgy tűnik azóta semmit nem változott. Most is izgatottan vártam és azon kaptam magam, hogy már a ruhaválasztáson gondolkodom. Ha az lesz az utolsó estém is, bizonyára boldog leszek.

-Tudnod kell azonban, hogy a többi királyság uralkodó családjai is itt lesznek. Ha velük szemben is megválogatod a szavaid, talán ők is és a nép is könnyebben elfogad majd.

-Értem. Ehhez mérten fogok viselkedni. Nem hozok szégyent az ön birodalmára.

Tudtam ez most nem csak rólam szólt. A király a saját hírnévét kockáztatta. Hisz velem együtt az ellenséget fogadta be. Kewah elmosolyodott. Kyel most meglepett arcot vágott.

Az ebéd végeztével a kertbe mentem. Leültem egy padra és a rózsákat figyeltem. Nem sokkal később Kyel is csatlakozott.

-Mesélj a rózsabálról! -meg sem próbáltam elrejteni az izgatottságomat.

-Mit szeretnél tudni?

-Mindent. -mosolyogtam, mire ő is elmosolyodott. Ez tetszett. Féloldalasan mosolygott, a szeme mintha pedig ilyenkor jobban ragyogott volna. Az is eszembe jutott, hogy nevetni viszont alig hallottam. Vagy egyáltalán. Nem emlékeztem rá.

-A négy birodalomnak volt négy fejedelme. Az ő jelképük volt a négy, különböző színű rózsa. Mondják, a régi királyok egyike felül akart emelkedni az összes többin és szövetkezett a fejedelmével, hogy igázzák le a birodalmakat és újra egyesítsék a királyságokat. De a másik három fejedelem ezt megakadályozta. A fekete rózsa a bukott fejedelem jelképe lett. Ilyenkor nincs ünnep, de a zászlókat az összes birodalom kitűzi. Csak arra emlékezünk, hogy a kapzsiságnak megvan az ára. A későbbi királyok soha többet nem próbálkoztak ilyesmivel. A másik három fejedelem a tűz különböző színeiben levő rózsákat választotta jelképnek. A nemesek mindig meg voltak hívva ezekre az ünnepekre. Ellenben az uralkodókkal. De most... -aggódva pillantott rám.

Megértettem. Miattam hívta ide őket a király. Kissé görcsbe rándult a gyomrom. Most nem csak az ittenieknek kellett bizonyítanom. Hanem az egész királyságnak. Számítottam erre. Viszont azt hittem az uralkodók mindig részt vesznek az ilyen eseményeken. Így talán, amellett, hogy minden mozdulaton figyelemmel kísérik, talán megpróbálnak negatív színben feltüntetni. Hirtelen elbizonytalanodtam.

-Jól vagy? -kérdezte Kyel.

-Meg fogok felelni. De ha mégis elbuknék..

-Nem fogsz elbukni. Én tudom.

-Miért vagy olyan biztos benne?

-Már rég feladhattad volna, mégse tetted.

Valahogy úgy éreztem, az nem volt tőle őszinte válasz. Elkapta rólam a tekintetét, mielőtt kimondta volna a szavakat. De nem kérdeztem.

Kyel:

Nem hitt nekem. Valóban a válaszom nem volt teljesen őszinte. Pedig mindig kimondtam, amit gondoltam. Már bántam, hogy elmondtam, hogy nem szokványos, amit apám tervez. Izgatottsága félelemmé változott. De én is féltem. Ha arra gondoltam, hogy valami baja eshet... Sosem éreztem ilyet és ez borzasztóan zavart. Az effajta mulatságokat pedig egyenesen gyűlöltem. De most ott akartam lenni. Nem érdekelt, mit gondol a családom, vagy a nemesek. Ott kellett lennem, hogy megvédjem, ha szükséges. Túl sokáig hallgattam. Ő sem szólalt meg. Csak élveztük a pillanatnyi nyugalmat.

-Asgrim azt mondta nem igazán kedveled ezeket az eseményeket.

-Hpff. -fújtattam. -Áruló.

Megint halványan elmosolyodott.

-Régóta ismeritek egymást? -kérdezte kíváncsian.

-Amióta csak az eszemet tudom. Kiskorunkban sokat voltunk együtt. Szerettünk edzeni is, sokszor csak ő meg én. Mindig meghallgatott, ha arra volt szükségem.

-Jó ha az embernek van ilyen barátja. -volt valami a hangjában, ami nyugtalanított.

-És neked?

Megrázta a fejét. Meglepetten néztem rá.

-Az hogy lehet?

-Kisebb koromban a gyerekeknek furcsa volt, hogy árva vagyok. Egy idő után képtelen voltam azt hallgatni, hogy az ő édesanyjuk mennyi mindent tesz. Így lassan eltávolodtam a korombeliektől. Később elkezdtem látogatni az árvaházat. Sokan a szememre vetették, hogy nem kéne azt tennem. De ha nem is teljesen, én már akkor is tudtam, milyen árvának lenni. Elkeserített, amit ott láttam és igyekeztem nekik mindent megadni, ami tőlem tellett. Mindig azt kívántam, hogy ha én nem is, ők tudják meg, milyen teljes családban élni. Tudod, néha, ha titeket látlak kissé irigykedek.

Ekkor megértettem, miért akart itt annyira beilleszkedni. Teljesen egyedül maradt.

-És nem érdekelne, ha nem is jönnék ki velük jól. De legalább lennének. Tudom, úgy érzed nem értenek meg. Mégsem vagy teljesen egyedül.

-Mostmár te sem. -csúszott ki a számon. Ő rám nézett. -Én itt vagyok. Bár tudom ez nem ugyanaz.

-Pedig sokat jelent. Köszönöm. -szemében hála csillant.

Felálltam és a kezemet nyújtottam. Ő tétován elfogadta és szintén felállt. A délutánt a kertben töltöttük. Meséltem a gyerekkori emlékeimről, melyekről csak As és én tudtunk. Mire leszállt az este, rengeteg mindent megtudtunk egymásról. Egy lépéssel közelebb éreztem magam hozzá, mint ezelőtt.

A vacsoránál Shaera újból összeszedettnek tűnt. Mintha a kételyei nem is létezték volna. Én Pedig végignéztem mindenkin. Egyesével szemügyre vettem a barátaim és a rokonaimon is. Régen sokszor gondoltam arra, hogy bárcsak egyedül volnék. Ám a hercegnő ráébresztett, hogy nélkülük sem lenne jó. Kezdtem apámmal is elégedettebb lenni. Néha voltak faragatlan megjegyzései, de úgy éreztem kedveli Shaerát. És egyenlőre meg voltam ezzel elégedve.