Sheara:

Lecsuktam a szemem és vártam, hogy a katona elvágja a torkom. Egy könnycsepp folyt le az arcomon, és már éreztem a kés hideg élét a nyakamon.

-Azonnal tegyétek le a fegyvert! -szólalt meg valaki, az előttem álló katona mögül. Egy pillanatig majdnem azt hittem, Kyel az, mert nagyon hasonlított rá a férfi.

-Hercegem! -ijedett meg a mögöttem álló és elejtette a kést, de még nem engedett el.

Meglepetten figyeltem az előttem álló alakot. Vonásai Kyelével majdnem megegyeztek, csak borosta helyett, hosszabb szakálla volt és haja is majdnem teljesen az arcába lógott. Szeme mélybarna, mint a királyé, tartása határozott és szigorú.

-Apám parancsa, ha a fülem nem csalt, az volt, hogy kísérjétek őt a szobájába. Nem pedig az, hogy végezzétek ki. -lépett egyet közelebb.

-De hercegem! Ön sem értett egyet...

-Valóban nem. De ez nem jogosít fel titeket, hogy ellenszegüljetek!

-Mi folyik itt? -Kyel hangjára felkaptam a fejem. Mögötte egy másik alak komoran, míg Asgrim meglepetten állt. Ám Keran mintha levegőnek nézte volna őt, közölte a tényeket inkább a számomra ismeretlen alaknak.

-Arnvid tábornok, ezekre szabjon ki büntetést. -mutatott a katonákra. -Apám parancsával ellentétben, megpróbálták megölni a hercegnőt.

-Igenis!

-Te pedig. -fordult felém a herceg. -Ezentúl ne mozdulj el Asgrim mellől. Bár a legjobb, ha senkiben nem bízol meg.

-Észben tartom, köszönöm. -hajoltam meg. Ő bólintott, majd hátat fordított és elment. Majd Kyel felé néztem és felé is meghajoltam. Hallottam a lépteit, de nem mozdultam. Abból, amiket tapasztaltam a királyságba, már sok mindenre számítottam, hogy tenni fog. Megüt, leüvölti a fejem, vagy valami hasonló. De ő csak a kezemért nyúlt és felemelte azt. Meglepetten emelkedtem fel. A szívem hevesebben vert. Finom csókot lehelt rá, majd a szemembe nézett.

-Előttem nem szükséges meghajolnod. Hiszen te hercegnő vagy. Én pedig csak a királyság második hercege.

-Itt csak egy idegen vagyok. -hangom szomorúan csengett, de rájöttem nem kéne érzelmeket mutatnom. Nem illett.

-Én látom azt, aki igazából vagy. -szeme úgy ragyogott rám, mint a csillagok fénye. Majd végignéztem az arcán. Állán egy karcolást fedeztem fel, és mintha kicsit meg is lett volna duzzadva.

-Te jól vagy? -kérdeztem, kezemmel automatikusan arca felé nyúltam, de visszahúztam még időbe.

-Semmiség. Csak az edzés kissé kemény volt az éjjel.

-A király mégis megbüntetett?

-Nem érdekes.

-Sajnálom. Én..

-Khm... -Asgrim kissé csúnyán nézett ránk. -Azt hiszem hercegnő, ideje lenne a szobájába mennie.

-Valóban. Bocsássatok meg.

Asgrim elsétált mellettem és vezetett, Kyel pedig mellém szegődött.

-Mi van As? Csak nem morcos vagy az éjszakai gyakorlat miatt?

-Ha jól tudom, te se igazán élvezted. -pillantott hátra, de szája szegletében mosoly bujkált.

-Ugyan. Még az is lehet, ha a bátyám uralkodni fog javasolom, hogy több ilyen edzés legyen.

-Azt próbáld meg.

-Hogyan akadályoznád meg?

Mosolyognom kellett azon, milyen közvetlenek tudtak lenni egymás társaságában. Nekem sose volt ilyen barátom.

-Talán megkérném Shaerát, hogy győzzön meg. Ugye nem tűrnéd, hogy valami gazságot kövessen el? -nézett rám.

-Valóban ekkora gazember lennél Kyel herceg? -sandítottam a hercegre mosolyogva.

-Hercegnő, csak nem feltételezi ezt rólam? -felelt tettetett sértettséggel.

Egy ajtónál álltunk meg. Így szembefordultam Kyellel.

-Nem. Valóban nem. Bár talán nem ismerlek úgy, mint te engem, de a tetteid sokat árulnak el arról, aki vagy. -mondtam és a szobába léptem, becsukva magam mögött az ajtót, majd a kulcsot is elfordítottam a zárban. Azután nekidőltem és próbáltam felfogni, ami eddig történt.

Kyel:

-Ezt abba kell hagynotok. -fordult felém Asgrim.

-Mégis mit? -néztem rá értetlenül, pedig jól tudtam, miről beszél. Egy kicsit messzire mentem.

-Nagyon messzire mentél!

-Hallgass el! -fogtam volna be a száját, de ő elugrott előlem. Elindultunk a folyosón.

-Megőrültél? -kérdeztem.

-Ne haragudj. De ezt én is kérdezhetném tőled. Játszadozni játszadozhatsz, de ismerlek. Légy óvatos, mert ha beleszeretsz, az az életedbe is kerülhet.

Elmosolyodtam.

-Ne aggódj nem fogok. -fejeztem be a beszélgetést és otthagytam.

Végigmentem a folyosókon, egészen az emeletig. Ott az egyik ablakból felkapaszkodtam a tetőre. Gondolkodnom kellett. A szél a határ felé fújt. Jól láttam a távolban a kastélyt is.

-Vajon mi folyik ott? -tűnődtem. Ha Moldan valóban olyan veszedelmes,mire készülhet? A harc a határon fog megkezdődni, ha megtámad.

Keran megint átnézett rajtam, ami kissé sértett. Erre Shaera is felfigyelt. Shaera. Asnak igaza volt. Nem kellett volna azt tennem, amit. Vagyis nem úgy, ahogy. De kék szemei olyan tiszták voltak. Mindent elárultak. Meglepett volt, félt és összezavarodott. Én pedig nem tudtam annyiban hagyni, szerettem volna vidámnak látni, olyannak mint azelőtt. Próbálta felvenni hercegnői álarcát, de nem tudtam hagyni, hogy megtegye.

És az utolsó szavai szöget ütöttek a szívembe. Ő volt itt az egyetlen, talán Asgrimet leszámítva, aki meghallgatott. Aki figyelt rám. Viszont annyira próbált megfelelni az elvárásoknak, hogy tartottam tőle, elveszíti önmagát. Én ezt nem akartam. Magamnak se. Ezért mindig úgy tettem, ahogy jónak gondoltam. És bár fájt, hogy emiatt átnéznek rajtam, jobban fájt volna, ha nem követhettem volna a szívemet. Igaz néha az eszemre is hallgatnom kellett volna.

Néztem, ahogy lassan lemegy a nap. Csodálkoztam, hogy apám eddig a tömlöcben hagyta Shaerát és azon is, hogy a lány mennyire próbált helyesen cselekedni. Mert én tudtam, hogy semmit sem önmagáért tesz. De talán, ez később túl nagy önfeláldozás lesz.

Vacsora után beszélnem kell vele. Még azt is meg kell köszönnöm, hogy megvédett. És azt hiszem bocsánatot is kellene kérnem.

Visszamásztam az ablakon keresztül. Majd az étkező felé siettem.

Shaera:

A szoba ugyanolyan vörös volt, mint Kyelé. A díszítések meg aranyból voltak. Az ágy pedig hatalmas volt. Majd valaki kopogott.

-Szabad! -szóltam ki.

Egy lány lépett be világos vörös, hullámos hajjal.

-Hercegnő, a nevem Kaia. -hajolt meg. -Asgrim küldött, hogy segítsek bármiben, amire szükséged van.

-Örülök, én Shaera vagyok. De ha csak ketten vagyunk, nem kell meghajolnod. És szólíts Shaeranak.

-Köszönöm, szóval miben segíthetek?

A lány derűjét látva, elmosolyodtam.

-Talán, vacsorára segíthetnél ruhát választani. Mivel ebben nem maradhatok, néztem végig a ruhámon, mely elég megviselt lett a néhány nap alatt.

-Talán előbb jobb lenne, ha vennél egy fürdőt. Máris előkészítem. -fordult sarkon, én pedig kinyitottam a szekrényt. Annyira megszoktam, hogy fehérben járok, de most a vörössel kellett megbarátkozzak. Mégis sikerült kiválasztanom azt, amelyik a leginkább megfelelt az ízlésemnek. A ruha felsőrésze csupa csipke volt, ujja pedig hosszú. Szoknyarészén pedig semmilyen díszítés nem volt.

-Vacsorához tökéletes.

-Nem gondolod, hogy túl egyszerű? -kérdezte Kaia.

-Jobb szeretem az egyszerű ruhákat. Persze nincs bajom a díszesebbekkel se, de olyat bálokon visel inkább az ember.

-Ebben kissé hasonlítasz a királynéra. A fürdő készen áll.

-Köszönöm Kaia.

Néhány perc elteltével már "harci díszben" álltam. Kaia szeretett volna a hajammal is csinálni valamit, de megtiltottam neki.

-Anyám születésemkor meghalt. A családi képeinken neki volt ilyen haja. Sosem göndörítette, vagy fogta kontyba. A nép legtöbbször apámhoz hasonlított. És igazuk is volt. Rá hasonlítottam jellemben és arcvonásaim is sokakat inkább ráemlékeztettek. De a szemszínem és a hajam.. Azokat édesanyám hagyta rám.

-Bocsáss meg. -kezdte szomorúan Kaia. -Sajnálom, mindkettőjüket.

-Semmibaj. -suttogtam és igyekeztem gyorsan lenyelni, a feltörni készülő könnyeimet.