Sikeresnek éltem meg a bocsánatkérést, ugyanis Taehyung volt hajlandó lejönni velem a könyvtárba, ahol amúgy is lenni szoktunk. Talán csak az irántam érzett érzelmei miatt cselekedett így, de nem bántam a dolgot, bíztam abban, hogy majd idővel csupán csak barátok leszünk, ahogy az mind a kettőnknek jó lenne. Mosolyogva figyeltem, ahogy a telefonját nyomogatta, lehetséges éppen írta a következő rész, de az is lehetséges volt, hogy Yoongival beszéltek ki éppen. Valószínűleg azért neveti el néha magát vagy mosolyog olyan aranyos módon. Yoongi elég ijesztően bámult engem, amióta itt vagyunk, kinézem belőle, hogy megdobálna az összes itt található könyvvel, ha lehetősége lenne rá. 

-Szóval. - törte meg a csendet Yoongi. - Akkor most haverok vagytok? Rajtatok nem lehet kiigazodni. - sóhajtotta. - Szerintem jobban jártál volna egy pedofillal, Tae.

-Amilyen szerencsés vagyok, még az is közölte volna velem, hogy nem ilyen személyiségre számított és ott hagyott volna. - dünnyögte. - Még egy pedofil is lekoptatott volna, ez azért felháborító. Nem értem mi a baj velem.

Úgy éreztem egy sokszor meg fogom még kapni, amíg nem enyhülnek az érzelmek. Bár megérte, mivel Taehyung itt volt előttem, még akkor is, ha szívta a véremet, ezek szerint annyira már nem is haragudott rám, ha képes volt viccelődni. 

-Nincs semmi baj veled. - vontam fel a szemöldökömet. - Jó vagy, ahogy vagy.

-Nyilván, azért dobtál jóformán, mert annyira tetszik a személyiségem, hogy nem tudsz elviselni sem. Igen, ez elég ésszerű magyarázat. - nevetett fel hitetlenkedve. - Nekem is, ha valaki tetszik, elkerülöm, hogy véletlenül se legyen semmi köztünk, pluszba még meg is bántom, hogy utáljon, mert úgy az igazi. 

-Szóval utálsz? - ráncoltam homlokomat. 

-Megragadtad a lényeget. - forgatta meg szemeit. - Ha utálnálak, nem lennék itt és épp azon gondolkodnék hogyan nyírjam ki a saját szereplőmet, aki rád emlékeztet. 

-Én most is azon gondolkodom, hogy hogyan nyírjam ki. - emelte fel Yoongi a kezét. - Egészen addig bírtalak, amíg nem voltál ilyen ó, Jeon. Többet nem adok a kajámból.

Izgatott csillogással szemeimben néztem Taehyungot. Reménykedtem abban, hogy éppen a következő részeket írja meg, mivel már elég ideje vártam a folytatásra. Ha eddig is merített ihletett a találkozásainkból, talán most is segítettem neki, mind a ketten jól jártunk volna. Félve ültem hozzá közelebb, mert Yoongi minden mozdulatomat is gyanúsnak találta mostanában, mondjuk nem hibáztathattam érte. 

-Akkor.. - tettem térdére kezeimet. - Ha jól értelmeztem, éppen írsz. Vicceltem. - tettem fel a kezemet, amikor mind a ketten bosszúsan néztek rám. - Csak szeretem, amit írsz.

-Legalább azt. - döntötte oldalra a fejemet. - De amúgy igen, írok. Bár nem azért, mert te ezt akarod, kifejezetten nem érdekelt ez, azért csinálom, mert szeretem. - pislogott rám ártatlanul.

-Hát...hát ez most fájt. - hajtottam térdére fejemet. - A rajongód vagyok és így bánsz velem? 

-Jó, talán egy picikét miattad is. - piszkálgatta a hajamat. - De csak egy nagyon picit, szóval ne éld bele magad. 

-Meg sem érdemellek téged. - kaptam szívemhez.

Talán tényleg meg sem érdemeltem Taehyungot. Azok után, hogy csúnyán bántam vele, még mindig tudott így viselkedni velem és úgy nézni rám, hogy önkéntelenül is elmosolyodjak rajta. A minimum annyi lenne, hogy elősegítem azt, hogy túllépjen rajtam, igaz az ötlet nem kifejezetten tetszett, nem akartam, hogy figyelmen kívül hagyjon. Nem tudtam eldönteni, hogy most ennyire kedves mindenkivel, még azokkal is, akik köcsögök vele vagy csak ennyire belém szeretett.