Talán ideges voltam, talán csak izgatott, lehet, hogy boldog... Pontosan nem tudtam, hogy mit éreztem, de abban biztos voltam, hogy valamit megmozgatott bennem a mai nap közeledte. Az izgatottság, valamint az idegesség összes fokát megjártam, úgy csináltam, mintha ezen az egy napon múlt volna az életem, pedig a tét nem volt nagy, csupán csak Taehyungnak örökre elmegy a kedve tőlem. Igen, ez egy olyan dolog volt, amit simán kibírtam volna. Egyáltalán nem érdekelt, hogy mi lesz a napi napnak a kimenetele, elvégre hónapokat vészeltem át azzal, hogy azt hittem; nem is tudja, hogy létezem. Mit nekem az, ha nem akar többet beszélni velem. Simán kibírtam volna. A fejemet abban a pillanatban kaptam a telefonomra, hogy az rezegni kezdett, az órára pillantottam, majd szabályosan rá vetődtem az apró készülékre. Éppen mással kellett volna foglalkoznom, mondjuk azzal, hogy ruhában legyek, de az új részeknek soha n tudtam ellenállni, rendesen fajt abba belegondolni, hogy egyszer ennek vége lesz, pedig egyre inkább a történet végéhez közeledtünk.

"Kifejezetten zavarba voltam, ahogy egyre jobban tudatosítottam magamban; én is tetszem neki. Az izgatottság új értelmet nyert, amikor randira hívott, s már aznap tudtam, rengeteg időt fogok azzal tölteni, hogy jól nézzek ki. Ennél is jobban fel akartam kelteni a figyelmét"

A mosolyom úgy szélesedett ki, ahogy olvastam a sorokat. Tudtam, hogy ezek a saját gondolatai voltak, s nyugtató volt a tény, hogy nem csak én rohangáltam fejvesztve a szobámba, próbálva a legjobb formámat hozni. Izgalmas volt az a tény, hogy úgy szerepeltem a könyvébe, hogy arról senki sem tudott, csak mi ketten.

-Legyetek féltékenyek, engem bír. - gondolkodtam hangosan a kommenteket olvasva. - Tényleg engem bír. - suttogtam egyre jobban mosolyogva.

Egy fáradt sóhajt elengedve keltem fel a földről, hogy végre valamilyen szinten közelebb legyek ahhoz, hogy kész vagyok. Ilyenkor jól jönnének a barátaim túlbuzgó énjei, hogy legalább azok valahogy összeszedjenek, de az egyikkel éppen randira készültem, a másik meg okítja barátját, hogy hogyan kéne kinyírnia vészhelyzet esetén.

"Hamarosan ott vagyok"

Ahogy elolvastam az üzenetet, szinte majdnem felbuktam, ahogy próbáltam sietni. Nem is értettem magamat, úgyis tudtam, hogy a fekete mellett döntök, mert mindig amellett adom le a szavazatomat legyen bármilyen helyzet. Amikor úgy ítéltem meg, hogy eléggé jól nézek ki ahhoz, hogy egy randira menjek a nappaliba foglaltam helyet és az ablakon néztem kifelé. Sőt nem is csak néztem, egyenesen bámultam az éppen közeledőt, mosolyra húzódtak ajkaim, azt a piros felsőt vette fel, amit annyira dicsértem a múltkor, s valóban jól állt neki.

-Ugye tudod, hogy látja, ahogy nézed? - bökött vállon anya.

-Jól néz ki. - suttogtam, mintha csak meghallaná a falon keresztül.

-Akkor engedd már be, vagy én fogom. - fenyegetett meg. - Ciki kisgyerekkori történeteket fogok neki mesélni, sőt még képet is mutatok.

-Majd én nyitom! - pattantam fel egyből a helyemről, hogy az ajtóra vetődhessek. - Szia.

-Sziasztok!

Anya hangjára szinte Taehyung mellé ugrottam annyira váratlanul ért, bár nem csak én köszöntem el a lelkemtől, hanem még partnerem is.

-Vére egy kis szín Jungkookie életében. - sóhajtotta anya végig mérve Taehyungot. - Tudod, Tae erről jut eszembe, amikor Kook még csak kicsi volt...Olyan pelenkás korú....

-Anya! - szakítottam félbe egyből. - Nekünk nagyon sietni kell, sajnálom, hogy nem tudod befejezni a ciki történeteket.

Egyből karon ragadtam Taehyungot és siettetni kezdtem, legalább annyira, hogy bőven elhagyjuk a házunkat. Széles mosollyal nézett rám, ami közben alaposan végig mért és ezt annak tudtam be, hogy sikerült az, hogy jól nézzek ki.

-Én meghallgattam volna azt a történetet. - nevetett fel, megtörve a csendet.

-Amíg élünk, soha nem fogsz hallani ciki történetet a gyerekkoromról. - bólintottam határozottan. - Valahogy tökéletesen ért a szívatásomhoz ez a nő. - fújtattam még mindig a sokk hatása alatt.

-Nem is tudtad, hogy ciki lesz vagy nem.

-A pelenkás időkről beszélt, az mikor nem ciki? - vontam fel a szemöldökömet mosolyogva.

-Jogos. De elképzelve téged gyerekként, cuki lehettél. Még pelenkásan is. - nevetett. - Egyébként hova megyünk?

-Nem tudom. Valamiért sose tudjuk megbeszélni normálisan a dolgokat, de most legalább megvolt, hogy melyik nap és hánykor találkozunk. A múltkor azt sem sikerült. - gondolkodtam el.

-Menjünk a parkba, szeretek ott lenni.

Vigyorogva fogott a kezemre, s kezdett el húzni. Nagyokat pislogva néztem kezünkre, nem mintha annyira zavarba jövő típus lennék, még abból sem csináltam nagy ügyet magamnak, mikor az ölem volt az egyetlen ülőalkalmatossága, mivel akkor még nem ilyen volt a helyzetünk. Nagyon más volt most, a mosolyában is valami pimaszság volt, szemei csillogásával együtt. Határozottan arra késztetett, hogy a gyomrom bukfencezzen, akárhányszor így nézett rám, s biztos voltam benne, hogy ezt ő is tökéletesen tudja. Amikor a parkba értünk, lassított léptein, már nem is előttem mászkált, inkább mellettem botorkált. Elgondolkodva néztem Taehyungra, próbáltam kitalálni, hogy hogyan képes egyik pillanatról a másikra valami rejtett huncutságból ennyire félénkké változni.

-Ebben a két napban többször láttalak elpirulni, mint az egész gimi alatt. - mosolyogtam a további pirosságán. - Egész aranyos.

-Ez azért van, mert úgy tudsz nézni rám, hogy mindenem is beleremeg. - dünnyögte halkan, de még hallottam.

Felvont szemöldökkel követtem az óriáskerék felé, hogy elfoglaljuk a helyünket ugyanúgy, mint múltkor.

-Látom szereted az óriáskereket.

-Ez csak egy nagykerék. - válaszolta, mire értetlenül néztem rá. - Amin először ültünk, az óriáskerék, de ez kisebb, mint a mások, szóval ez csak egy nagykerék.

-Hazudnék, ha azt mondanám, hogy értem, de legyen. Akkor ez csak egy nagykerék.

-Így van. - bólogatott büszkén. - Ezért majd megeszünk egy fagyit.

A tekintetem csillogó szemeiről lassan ajkaira tévedt, meg akartam csókolni. Már csak a nézésével is arra késztetett, hogy megtegyem, bár lehet, hogy csak én képzeltem bele, éppen ezért is kaptam el a tekintetem és néztem helyette az egyre közeledő tájat. Éreztem, hogy engem néz, talán nem tudta megfejteni szokatlan viselkedésemet. Mondjuk azzal még én sem voltam tisztában, hogy pontosan mit szeretnék, de valamit nagyon el akartam érni nála. Megkönnyebbülten szálltam ki a kis fülkéből, amiben egyre fojtogatóbb volt a levegő, számomra legalábbis igen. Mostanra már kifejezetten örültem annak, hogy nem egy lánnyal találkoztam, hanem Taehyunggal, talán tényleg az lett volna az igazi csalódás és nem ő, mert valahogy nem tudom túltenni magam azon, hogy valóban tetszik.

-Ez az egyik legjobb párosítás fagyiból. - győzködött az árus előtt. - Vaníliát mindig epressel kell párosítani.

-De miért pont eper?

-Mert az a legjobb. - vont vállat. - Kóstold meg, ha nem hiszed el. - nyomta felém az apró poharat, amiből kénytelen voltam lopni.

-Ezentúl rád hallgatok, ha fagyit akarok. Következő randin a karamellásat kóstold meg.

-Randira hívtál a randinkon? - mosolygott. - Legyen. Valamit jól csinálhatok.

-Ezek szerint én is, mert igent mondtál.

Sóhajtva vágta le magát az egyik fa mellé, majd azzal a lendülettel terült is el. Követve példáját feküdtem le én is, s az eget bámultam. Zakatolni kezdett a szívem, amikor megcsapott az illata, ahogy közelebb húzódott hozzám, majd lábait enyémre pakolva helyezkedett el. Úgy látszik jó szokása másokon fetrengenie.

-KooKoo csalódott voltál, amikor rájöttél, hogy én vagyok az?

-Nem. - fordítottam oldalra a fejemet, hogy láthassam. - Vagyis nem tudom. Nem is mondanám, hogy csalódott voltam, csak meglepett. Olyan furcsa volt, hogy rájöttem, te vagy az. Most meg inkább csak örülök, hogy te vagy az. Talán én is többet várok a dologtól, mint reméltem.

Megint azon kaptam magamat, hogy ajkaira tévedt a tekintetem, majd lassan vezettem vissza szemeire. Fejét egy kicsit közelebb nyomta, megadva a kezdő lökést, de nem igen mertem bármit is csinálni. Nagyot nyelve fordította az ég felé újra a fejét, megszakítva a pillanatot, amit inkább csalódottan fogadtam. Tényleg meg akartam tenni, fogalmam sincs, hogy miért hezitáltam ennyit.

-Mi jár a fejedben? - kérdeztem.

-Nagyon meg szeretnélek csókolni. - válaszolta halkan.

Óvatosan állára fogva fordítottam felém a fejét, s egyből ajkaira hajoltam, amíg volt hozzá bátorságom. Ugyan először meglepődött hirtelen tettem miatt, de végül félénken kezdte el mozgatni párnácskáit, kezeit arcomra téve. Belemosolyogtam a csókba, amikor ajkaim után kapott mikor el akartam válni tőle. Határozottan emiatt láttam azt a huncut csillogást szemeiben, amikor rám nézett, s végre amiatt a tett miatt úgy éreztem, hogy számomra is komolyabb lett a dolog. Ugyanúgy akartam, ahogy ő is akarta ezt az egészet.