A szobámba ültem és egész végig a mai napon gondolkodtam, főként azon, amit Yoongi mondott. El is kezdtem volna neki mondani, ha válaszolt volna az üzeneteimre, bár teljesen egyértelművé tette azt, hogy nem szeretne velem beszélni, nem adtam fel, valószínűleg ez volt az utolsó alkalom, hogy szabályosan könyörgök valakinek, hogy írjon vissza. Már este volt, agy azt sem fogadtam el kifogásnak, hogy dolga volt, azért nem válaszolt, reménykedtem abban is, hogy csak azért hagyott figyelmen kívül, mert következő, egyben az utolsó részt szerkeszti valahol, amit majd boldogan fogok olvasgatni. Vagyis csak a fejemben létezett az, hogy önfeledtem olvasok majd, biztos elterelte volna a figyelmemet. Hirtelen pattantam fel az ágyamról és valamilyen ötlettől vezérelve siettem ki a házból, miután bejelentettem, hogy később érek haza. Nem érdekelt, hogy este van, lehet már rég aludt, de minél előbb nála akartam lenni. Nem tudtam, hogy mit akarok neki mondani pontosan és ezzel akkor sem voltam tisztában, amikor halkan bekopogtam az ajtójukon, mivel nem nyitott senki ajtót, hívni kezdtem Taehyungot, amit már szerencsére fel vett.

-Gyere le, kérlek. - közöltem vele köszönés nélkül.

Már azt hittem, hogy ki sem fog jönni, mikor már több perce is ott álltam, készültem újra hívni őt, mikor végre hallottam a zárak kattanását. Elképzelhető volt, hogy álmából keltettem fel az álmos feje és kócos haja láttán.

-Ugye tudod, hogy este van? - állt el az ajtóból, hogy be tudjak menni. - Legyél halkan, mert ha anyu észrevesz azt hazudom, hogy betörtél.

Nagyon izgultam, ahogy a szobája felé tartottunk, még akkor sem tudtam, hogy mit akarok neki mondani, valahogy sokkal nehezebb volt bármit is mondani most, mint első alkalommal. Egy kisebb lámpát kapcsolt fel és úgy ült le az ágyára, minek a példáját én is követtem.

-Mit szeretnél? - kérdezte álmosan. - Olyan jól aludtam, ajánlom, hogy valami jót mondj.

Válaszul csak értelmetlen dadogást adtam, úgy tűnt beszélni is elfelejtettem hirtelenjében. Fogalmam sem volt, hogyan mondjam el neki, bezzeg akkor dőlt belőlem a hülyeség, amikor nem kellett volna. Nagyot nyeltem, ahogy közelebb ültem hozzá, elég határozottan kikötötte, hogy ne csókolgassam, most pedig éppen arra készültem. Egyik kezemmel arcára simítottam, mire lehunyta szemeit, így ezt a pillanatot választottam arra, hogy ajkaira hajoljak. Ha már szavakkal nem tudtam elmondani, hogy mégis mit keresek nála este, próbáltam a csókon keresztül átadni minden gondolatomat róla. Azt, ahogy folyton megakad a szemem rajta, hogy nem tudom kizárni a gondolataimból és még azt is, hogy mennyire hülye voltam, hogy eldobtam magamtól. Sokkal közelebb ült hozzám, ahogy viszonozta csókomat, szabályosan beleszédültem és éreztem, hogy ő is, csakúgy, mint én mennyire kapaszkodik az érzésbe, amit a csók nyújt.

-Ezt szeretném. - suttogtam ajkaira.

-Nem értelek.

-Szeretnélek megcsókolni és nem azért, hogy kihasználjalak téged és azt, hogy kedvelsz. - kezdtem el. - Rossz volt, mikor nem beszéltél velem, akkor helyre akartam hozni, hogy újra barátok legyünk, mert nem volt jó, hogy nem vagy mellettem. Hogy nem beszélsz mindenről, ami eszedbe jut, nagyon hiányzott az. Jóba is lettünk, de valahogy más volt, többet akartam. - vontam vállat. - Utána Yoongi mondta, hogy valakivel randizol, mikor nem voltál suliban.

-Rajtad kívül senkivel sem voltam randin. - ráncolta homlokát.

-Tudom, elmondta. - vakargattam a tarkómat. - De amíg nem mondta el, nagyon zavart az, hogy mással is lehetsz és nem csak velem. Nem akartam...nem akarom, hogy más legyen veled. Tetszik, ahogy melletted érzem magam, az is, hogy mindig elmondod a véleményed és szeretem, ahogy az apró dolgok is megmosolyogtatnak téged. Ahogy rám nézel és attól olyan melegség tölt el. Egyre jobban biztos vagyok abban, hogy nem akarom, hogy más is ugyanígy érezzen veled kapcsolatban, lehet önzőség, de azt akarom, hogy csak rám nézz így. - néztem szemeibe. - Nincs kifogásom arra, hogy miért mondtam azt neked, hogy csak a barátod akarok lenni, haragszom magamra azért, hogy csak azután jöttem rá erre, miután már hagytalak elmenni. Nem szeretnék csak a barátod lenni, mert ahhoz túlságosan is vágyom arra, hogy megcsókoljalak téged vagy, hogy mellettem legyél és... és nem tudom, én csak... és jogosan nézel hülyének is, ép eszű ember nem is hagyja azt, hogy elmenj mellőle és én...

Ebből az egész monológomból az szakított ki, hogy Taehyung pofon vágott, aminek köszönhetően még azt is elfelejtettem, hogy mit mondtam előtte. Még arra is számítottam, hogy elküld haza azzal a lendülettel, amelyikkel jöttem is, de arra nem voltam felkészülve, hogy esetleg pofon vág.

-Ezt kifejezetten megérdemelted. - suttogta halkan. - De főleg azért csináltam, hogy hagyj engem is szóhoz jutni.

-Miért nem szóltál akkor?

-Mert már mondtam, megérdemelted. - ezzel az érvével még csak vitatkozni sem tudtam. - Abból, amit mondtam következtettem valamire, de veled kapcsolatban már semmire sem merek gondolni, így inkább azt mondom, hogy fogalmam sincs, hogy mit szeretnél tőlem.

-Szeretnék mindent helyre hozni és nem csak úgy, mint egy barátod. - sóhajtottam. - Szeretném, ha velem... lennél.

Taehyung sóhajtva kelt fel az ágyáról és megkerülve azt ült a másik felére, betakarva magát.

-Nem jössz? - takarta ki az ágy másik végét. - Úgy értem, hogy rendbe szeretnéd hozni, szóval... - ütögette meg a helyet.

Bevallom kissé félve feküdtem mellé, na nem azért, mert a szülei akár be is jöhetnének, hogy mi ez a hangzavar és engem találnak a fiúk mellett, hanem azért, mert féltem a további pofonoktól.

-Tudom, hogy hogyan fejezem be a könyvet. - hajtotta fejét mellkasomra. - Úgy, hogy végre bevallotta, hogy szereti és volt olyan hülye, hogy a fától nem látta az erdőt, ezért még egy kicsit seggfej is volt. De attól még egész szerethető a hülye feje.

-Burkolt célzás?

-Meglehet. - nyomott egy puszit az arcomra. - Olyan jó így feküdni, így nem szívesen mondom ezt, de téged nem nyírnak ki, amiért ilyen későn itt vagy? - emelte fel a fejét. - Azért olyan szerencsétlen nem lehetek, hogy mire sikerült össze jönnünk, kinyírnak. Szükségem van még rád.

-Tuti, hogy ki fognak nyírni. - nevettem fel. - Holnap elmegyünk valahova? Yoongiék nélkül, mielőtt még őket is hozod magaddal.

-Ha nem halsz meg, igen.

Nagyon gyorsan kellett haza érnem, hogy anya még nem akadjon ki teljesen, amiért majdnem szó nélkül léptem le késő este otthonról. Mire haza értem Taehyung ki is tette a részt, amit az ágyamra vetődve olvastam el. Igaza volt, tényleg a boldogabb befejezés mellett döntött, még akkor is, ha a részben elég sok helyen utalt arra, hogy hülye vagyok. Bár lassan ismertem fel, hogy szükségem van rá, azért örültem neki, hogy a többiek vezetésével sikerült erre is ráébrednem és tényleg azon voltam, hogy minél jobban megismerhessem őt, hogy majd a saját, közös történetünket írhassuk meg.

El sem hiszem, hogy vége lett ennek a könyvemnek is. 😳
Köszönöm, hogy ilyen sokan olvastátok, még annak ellenére is, hogy nem olyan rendeszeresen érkeztem a részek. 💕
Remélem tetszett nektek.❤️