Connor szemszöge:
Idegesen csöngettem. Igen, aggódtam, nem értettem miért nem jött el. Nem kaptam választ. Kopogtam, erre sem.
Megfogtam a kilincset, nyitva volt.
Lassan és óvatosan haladtam fel a lépcsőn, a kezemben tartottam a fegyveremet, hogyha valami olyan lenne.
Hát nem éppen olyan volt...
Kiáltottam, semmi válasz. Alice sem volt itthon.
Beléptem a szobájaba, de olyat láttam amit nem akartam.

Kara szemszöge:
- Mi értelme van? Alice-nak jobb anya kell, egy sokkal jobb család. - kiabáltam
Ugyan minek nézzek megint vegig ezen a borzalmas szobán. Semmi értelme nem volt.
- Alice szeret engem, ez biztos. Nem hagyhatom magára. Az önzőség volna. De én most önző akarok lenni. Meguntam azt, hogy ebben a lyukban sínylődünk és, hogy bekem kell összekuporgatnom a penzt. Amúgyis, ha Todd megtalálja, mimdketten meghalunk. Akkor legalább ő éljen. ELŐTTE AZ ÉLET! Ezt nem vehetem el. De ha ez kell ahhoz, hogy ő olyan biztonságban lehessen, egy olyannál, aki meg tudja védeni, hát legyen.
Papírt és tollat fogtam, és jegyzetelni kezdtem. A könnyeim potyogtak, nem akartam megtenni, elment a bátorságom tőle, de erőt kellett gyűjtenem.
A pisztolyra néztem. Úgy zokogtam, hogy a szomszédok is hallották, de nem foglalkoztak velem. Megfogtam azt és lassan a halántékomhoz emeltem.
- Viszlát világ. Ha nekem borzalmas voltál, Connornak és Alice-nak legyél csodálatos hely.
Vetettem egy utolsó pillantást a szerelmem és a lányom képére.
Megtettem, meghúztam a ravaszt.
Minden elsötétült...
Vége lett minden borzalomnak, boldoggá válltam és szabaddá, és remélem Alice is...

Connor szemszöge:
Odarohantam a testéhez, mar hideg volt. Szorosan átöleltem és akkorát kiáltottam, hogy azt még ő is hallotta odafent.
- Nem is hagytad, hogy elmondjam, hogy mit is érzek irántad. Szeretlek.  Csak túl gyáva voltam bevallani. - súgtam könnyes szemekkel a fülébe.
Bárcsak válaszolt volna.
Megtörtem. Vége volt. Csak sírtam és magamhoz szorítottam. Hagytam elmenni.
Arra vártam, hogy a gúnyos hang majd szidni kezd, de meghúzta magát. Síri csendben kiáltottam és nem akartam elengedni.
Aztán megláttam egy levelet az ágya mellett. Az egyik kezemmel érte katam, de inkabb beleütöttem a padlóba.
Olvasni kezdtem az elázott lapot:
Connor, én anyira sajnálom. Remélem te találsz meg és nem Alice. Kerlek viseld gondját, vedd a nevedre és neveld fel. Ennyit szeretnek tőled.
Mondd meg neki, hogy nagyon szeretem és az ő érdekében kell elhagynom. Az apjától csakis te védheted meg.
Én pedig megtörtem, és miattam most ti is.
Az én hibám, önző voltam...
De szeresd őt jobban még nálam is. Csodálatos android vagy, hiszem hogy annal is csodásabb apa leszel.
Szeretlek!

Órak múlva talált rám Hank...

Bocsánat, hogy ilyen szomorú lett...