Connor szemszöge:

Már egy év eltelt a szörnyűség óta, de időnként még kísért a rémálom.
Mindent teljesítettem, amit Kara kért. Alice most pszichológushoz jár, egyre csak javul az állapota, és mióta ismét elkezdett beszélni apának szólít. Karát meg anyuként emlegeti, de szerencsére egyre kevésbé jut eszébe, úgy tűnik kezd halványulni a gyásza.
Bevallom, hogy egy kicsit csalódtam benne. Megoldottuk volna, ez biztos.
Akkor meg minek adta fel?
Van, hogy magányos órákban ezen gondolkodom, de aztán újra és újra vakvágányra teszem az ehhez hasonló gondolatokat. Így lesz a legjobb...
Alice Hanket nagypapának hívja, sokszor találkozik Markusék közös babájával. Ő és North örökbefogadtak egy gyönyörű kisbabát.
Minden sínre állt az életemben. Boldog apa lettem, csodálatos lányommal. A múlt árnyékait kész voltam kizárni az életemből.
Karába talán nem is voltam szerelmes, mégis a szívem legmélyéből szerettem őt, talán túlságosan is.
Én boldog voltam, Hank és Alice is. Markusék is.

Minden történetnek vége lesz valahogy. Az enyémnek így...