Connor szemszöge:

Éppen csak visszaértünk attól a rémes háztól, mert az egyszer biztos, hogy szörnyű egy emberke volt. Az az önelégült mosoly és a kinézete.
- Connor, kérhetek egy hatalmas szívességet? - fordult felém az örs ajtaja előtt
- Persze, mondd csak! - mosolyogtam a lehető legkedvesebb módon
- Alice ma 4 órakor végez az iskolával. De nekem még volna rengeteg dolgom akkorra. Tudnál rá vigyázzni? - kérdezte és reménykedett a válaszomban
- Természetes. De meddig kéne?
- Úgy 7 óráig. - felelte nagyon megkönnyebbülve
- Tisztáztad már vele?
- Persze, egy szünetben felhívtam a mobilján és megbeszéltük egymással. Mar csak fél óra ban hátra, szóval elindulok. Akkor 4 óra rendben. Majd áthozod hozzánk, vagy elmenjek érte? - kérdezte
- Elviszem én. - bólintottam
Ő intett nekem egyet és elsétált. Én azzal a lendületemmel be is ültem a kocsiba és elmentem az iskolához, amit átküldött Kara a címmel együtt.
Bekapcsoltam a rádiót, kikapcsoltam a telefonom és megindultam.
Beparkoltam az egyik legközelebbi üres helyre és az iskola bejáratát fürkészve vártam egy percet aztán kiszálltam.
Szép és egyszerű iskola volt. Az előtte álló kis kert a nyári pompában igen szepen mutatott. A fala vörös teglából volt építve. Vörös és pitos padok voltak a nagyobb ablakok elé téve.
Láttam egy kislányt kijönni. Kara küldött róla egy képet szóval tudtam, hogy ő lesz az.
- Te vagy Connor bácsi? - kérdezte mosolyogva, mikor odaért hozzám
- Igen, én vagyok. - mosolyogtam - Az anyukad van a vonalban, szeretnél vele beszélni? - nyújtottam felé a telefonom
- Igen köszönöm. - vette el azt - Szia anyu!
- Szia kicsim. - hallatszott a készülékből - Legyél jó, oké? Hallgass Connor bácsira, rendben? Felelj a kérdéseire is!
- Jó, anya. Szeretlek, szia! - mosolygott aranyosan és integetett is
- Én is szeretlek, puszi.
Lettete a telefont és kedvesen visszaadta nekem azt.
Megindultunk szép csendben az autó felé. Utközben azon gondolkodtam képes leszek-e rá, hogy egy kisgyerekre vigyázzak?
- Connor bácsi.- kérdezte, miután betettem a csomagtartóba a táskáját
- Igen? - nyitottam neki ki az ajtót
- Mit fogunk csinálni, ha hazaérünk? - szállt be
- Először megírjuk a leckédet. Aztán kimehetnénk a parkba sétálni, frizbizni, vagy olvasnánk valamit, de akár nézhetsz is valamit a tévén. Én addig majd főzök.
- Rendben. Szeretek olvasni, de nagyon. - mosolygott édesen
Igen, szeretem a gyerkőcöket. Senkit sem érdekelt, eddigi életemben, de ha kerdeztek volna, nem is tagadtam volna le. Szerettem a kedves mosolyukat, szerettem a szertelenségüket, szerettem, hogy mindig őszinték másokkal. De akárhányszor meglátok egyet, rémesen elszomorodok. Mert nekem nem volt gyerekkorom, ez pedig az a dolog volt, amiről meg Hank sem tudhatott. Mert ez volt az a dolog, amit a legjobban szégyelltem, ezt hiányoltam a legjobban. De azt is tudtam, hogy nem tudnék még egyről sem gondoskodni, szóval, az örökbefogadáson sem gondolkodtam.
Lassan beparkoltam a házam elé és lekapcsoltam a motort. Hátrafordultam a székemben és néztem, hogy csodálkozik a kislány. Kitágult szemekkel bamult ki az ablakon és az orrát az üvegnek nyomta.
- Na tetszik a látvány? - kérdeztem
- Gyönyörű. Ez egyszerűen csodás.  - mosolygott és kinyitotta az ajtót - Ha megtanultam, kimehetek? - nézett rám bociszemekkel
- Persze, na gyere. - léptem az ajtó elé
A szemem sarkából figyeltem a csodálkozó kislányt, ahogy belehelyeztem a kulcsot a zárba. Pörgött-forgott és csak nézelődött. Egy éppen az egyik fámon átszaladó mókust nézett. Igazán aranyosak voltak.
- Nagyon szeretem ezt a helyet. Sokkal nagyobb és szebb lakásért nem adnám ezt a házat, mert itt van az én helyem. - fordultam felé - Szeretek a madarak csicsergésére kelni, és a csendes szellő lágy hangjára aludni el. Ahogy elnézem nem csak nekem tetszik.
- Tényleg szép. - nézett rám -Igazán szép helyen laksz Connor bácsi. Nagyon szep helyen. - nevetgélt
Tetszik nekem ez a Connor bácsi név.
Szerintem olyan gyerekes!
Te vagy a gyerekes! Nem kértem ki a véleményed!
De en meg elmodtam.
Kizártam őt a fejemből és visszatértem a névre. Connor Anderson Hadnagy, vagyis Connor bácsi. Tiszta olyan, mintha szeretne ez a kisgyerek.
Minyitottam az ajtót es felkapcsoltam a lámpát. Ő letette a kabátjat és boldogan mosolygott rám. Lehuppant az egyik székre az asztalhoz es elővette a könyveit. Na igen, nem nagyon volt megszeppenve, ami nem mondhatom, hogy nem jött kapóra nekem.
- Szereted a halat? - kérdeztem és benéztem a hűtőbe - Akkor csinálnék tonhal salátát.
- Igen szeretem. - nezett fel az egyik könyvéből - Connor bácsi, mi az, hogy megtérül?
- Lehet úgy, mint egy ember megtérül, vagyis jó útra tér, visszatér, megtér, vagy, mint egy üzlet megtérül, vagyis kifizetődik. Ha gondolod felolvasom az enciklopédiából. - kezdtem el főzni
- Nem, ennyi elég lesz köszönöm.
Ő csöndesen megírta a leckéjét, én keszítettem a salátát, teljes harmónia volt köztünk. Én kevertem a szószt, mikor ő kuncogva kijelentetre, hogy lészen van. Elmosolyodtam és közöltem vele, hogy még 10 perc legalább kell nekem.
Fogta magát eltette a tankönyveit és elővett egy könyvet, ami az ő korahoz képest, igencsak vastag volt. Lassan es tagoltan elkezdte olvasni, a szemével követte a sorokat.
- Tessék, elkészültem. - tettem le a tányért és gyorsan megterítettem - Látom szeretsz olvasni. Én is nagyon szeretek. Ha gondolod evés után kimehetünk a parkba sétálna vagy olvasni egy padra. Nagy ott a csönd és sok a természetes fény. Hidd el, jól esik odakinn lenni, ha másnak nem is, akkor a léleknek.
- Akkor menjünk olvasni. - emelte fel a könyvet - Ez a legjobb könyv a vilagon. Az a címe, hogy A Horizonton túl. Egy lanyról szól, aki Újzélandon él és kalandozik egymaga a vadonban, akár egy lovag. Ha felnövök én is lovag leszek, mint Ametist.
- Lovag leszel. Én nyomozó vagyok. Elkapom a rossz embereket, hasonlóan a lovagokhoz. - mosolyogtam
- Akkor te nagyon menő vagy. Sok ügyet oldottál meg?
- Sokat. - bólintottam
- Milyen nyomozónak lenni?
- Érdekes, felemelő. Szeretem ezt csinálni és ez a lényeg. Szeresd a munkád és mindig lesz valami, amibe kapaszkodhatsz. - mondtam ki a tanácsod
- Igazad lehet, Connor bácsi. - pattant fel, miutan megette
Összeszedtem a tanyérokat es gyorsan elmostam azokat. Ő addig felvette a cipőjét, pulcsiját. Az ajtó elé állt és várt rám.
Igen, ereztem, hogy megkedvelt. Én is mefkedveltem őt. Okos lány és igen kedves, na meg persze életvidám, az nagyon fontos tulajdonság.
Befejeztem. Leráztam a kezemről a vizet, elzártam a csapot és kinyitottam az ajtót. Legnagyobb meglepetésemre megfogta a kezem.
Elmosolyodtam és elindultunk. Én is meg Alice is vittünk magunkkal könyvet és az idő miatt nem kellett aggódni, kellemes nyári nap volt.
- Igazán finom volt a saláta.
- Igen, ízlett? - néztem le rá
- Nagyon. - nézett rám - Az ott egy jó kis pad, üljünk oda!
- Oké.
Leültünk olvasni és egészen 6:45-ig olvastunk. Beszélgettünk és nézelődtünk. Alice igazán a szívemhet nőtt ezt még ha akartam volna sem tudtam volna letagadni.
Visszavittem Karának, aki megköszönte. Én meg az ajtóban leguggoltam.
- Szia Alice.
- Szia Connor bácsi. - ugrott a nyakamba - Te vagy a lejobb barátom. - súgta a fülembe - Ugye még mehetek mConnor bacsihoz.
- Ha ő is szeretné. - mosolygott Kara
- Én bármikor szívesen látlak. - és erre kaptam egy puszit