Connor szemszöge:

- Nem tudom, hogy mi ütött belém, Hank. Semmit nem akarok, még mindig, de mintha ennek meg kellett volna történnie. - nyavalyogtam
- Jaj ne picsogj már Connor! - kiáltott rám hirtelen Hank - Ennek igenis így kellett történni, igen, mert szánalmas az, hogy te a munkád oltárán akarod feláldozni az életedet! Fogd a seggedet drága Connor, és indulj! - förmedt rám
Kettőt pislogtam. Na ez jól szíven talált.
De mondjuk talán igaza is volt. Frlkaptam a kabátomat és elindultam haza felé, hogy elintézzek egy pár dolgot. Miután hétvége volt, nem kellett munkába mennem, bár szerettem volna Karával találkozni. Elhatároztam, hát, hogy felhívom, hogy volna-e kedve velem vacsorázni.
Igent mondott.
Elkezdtek készülődni a randevúra, szóltam Hanknek, akinek hangja büszkének tűnt, vagy talán csak örült. Átlagos, de elegáns ruhát öltöttem.
Már indultam is. Nemsokára megérkeztem az étterembe. Kara nem volt ott, ezért felhívtam. Nem vette fel. Az egész randevú alatt vártam, de nem jött el.
Inkább elmentem hozzájuk.

Bocsi, hogy ilyen rövid lett, de a kövi részben már lezárul a sztori.